Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-09 / 32. szám, szerda

VÉGJÁTÉK Nyilván mindenki számára világos, hogy a soron következő parlamenti választások - legyenek bármikor is - alapvetően más indíttatásúak és más mozgatóerő által működtetettek lesznek, mint a változások óta lebonyolítottak. Míg a '90-es és '92-es választások a politikai és nemzeti érdekek túldimenzionálására épültek, addig a soron következőn már minden kétséget kizáróan a gazdasági tőke és az azt körülvevő érdek és lobby lesz a domináns elem. Ennek felismeréséhez nincs szükség különöse^ éleslátásra, fel nem ismerése viszont végzetes lehet. A címadó szakkifejezés megítélésem szerint hűen tükrözi azt a helyzetet, amelybe a Szlovákiában élő magyar nemzetrész vezető politikusainak nagyvonalúsága, önteltsége, felkészületlensége, stratégiai hiányosságai, rövidlátósága, kizárólagossága miatt került. Ezekhez az állandósult beidegződésekhez járulékos, ám végzetes hibaként társul a magyar nemzetrész érzelmi túlhevítése, a lélekre ható propagandafogások, az önsajnálat szuggerálása, a politikailag hibás lépések elkendőzése, a nemzetrész gazdaságvédelmi programjának teljes hiánya s a másik fél politikai és szakmai alábecsülése. Elemezzük tehát - lehetőleg módszeresen és alaposan - azt a helyzetet, amelyben jelenleg a szlovákiai magyarság található, s azt a végjátékot, amely teljes vagyoni bukásra kényszeríti a magyar nemzetrészt. I. Már 1990 tavaszán, amikor a bársonyos forradalom jólelkű, entellektüel vezéregyéniségei elemi szinten sem vonták felelősségre azokat a kommunista vezetőket, akik a szakadékba sodorták az országot, nyilvánvalóvá vált - különösen Szlovákia területén -, hogy egy forradalmi blöffről van szó, amelynek egyetlen valós érdeke az, hogy a politikai elitet átmentse a gazdasági keresztapaságba. Az első magyarellenes kirohanások visszaköszöntek a korábbi időkből, egyidőben működésbe hozták azt a bolsevista gépezetet, amely napjainkban abszolút és közelítőn diktatórikus hatalommal bír egy áldemokrácia alkimista műhelyeiben. Politikai tevékenységünk gyermetegnek tűnő, de visszafordíthatatlanul végzetes tévedése az volt, hogy felvettük az ellenünk irányul'ó nacionalista gyűlölködés elénk vetett kesztyűjét, s bár fajsúlyában nem azonos, mégis nemzeti indíttatású ellenpólust próbáltunk felizzítani vele szemben. Ez. a módszer az első szabad választások idején még csupán taktikai szempontból tekinthető hibásnak, hiszen abban a felfokozódott hangulatban bármilyen magyar cél kitűzésével választásokat lehetett nyerni a magyarok között. Politikai szempontból a magyar pluralizálódás helyénvalónak tekinthető, alapvető választási biztonságot adott, képviselőink megtáltosodása és emberi hiúságból fakadó káros rivalizálása már kevésbé. Nem az volt a fontos például, hogy a számunkra diszkriminatív földtörvény pozitív elemeit mielőbb ráhelyezzük a megvalósítás útjára, hanem az, hogy a törvény betűjéből melyik mozgalom hányat mondhat a magáénak. Ez a magyar lakosság körében hamarosan elbizonytalanodáshoz vezetett, a végzéssel (výmer) konfiskált vagyonhoz jutott szlovákok viszont vérszemet kaptak, és a szövetkezetek „transzformációja" idején elkezdődött a háború utáni második legnagyobb magyar vagyondeportálás. A földvagyon nevesítését szorgalmazó kétségbeesett felhívások a szlovákiai magyar parasztot már nem tudták felrázni. Félt. Megfélemlítették őt saját választott gazdasági vezetői, és megfélemlítette az államapparátus. Ebben a hadjáratban újra jelentős szerepet játszott a nagy visszateresre készülő Vladimír Mečiar, aki abszolút magabiztonsággal haladt a célja felé. II. A '92-es választások óta eltelt időszak politikai színjátéka figyelemreméltó szemfényvesztés volt, akár a határon belüli, akár a külföld felé irányuló részét elemezzük. A kormány színlelt bukdácsolása soha nem vált valóságos bukássá, mert hol egy nemzeti mentőövet kapott koalíció képében, hol a baloldaliak nyomtak meg valahol látszólag egy rossz gombot. S ha már minden kötél szakadt, akkor a talonban mindig olt voltak a derék magyarok, akiknek hiúságára meghatározó biztonsággal támaszkodhatott a miniszterelnök. A szlovák népnek a magyarok által való fenyegetettsége Jolly Jokerként bármikor asztalra lökhető, mi pedig a miniszterelnök által kivetett horogra kiszámítható pontossággal ráharapunk, legyen az falutábla, alternatív iskolai oktatás vagy területi átrendezés. Soha nem mérlegelünk, pedig megtanulhattuk volna már, hogy Mečiar mestere a blöffnek, mint ahogy azt is, hogy adottságai által jelentős stratégává nőtte ki magát. Módszere primitív, megalázó, de célravezető: a társadalmilag elesett, szociálisan hátrányos helyzetű, de ambiciózus embereket karolja fel, és állítja a saját szolgálatába. Az 1993-as esztendőben a DSZM és vezetője elsősorban a szlovák értelmiség köreiben látszólag pozíciókat veszített, ugyanakkor jelentős zavarokat keltve pillanatok alatt a maga oldalára állította az egyházi méltóságokat és a Matica slovenská felelős vezetőit. Dramaturgiai módszere a magyarok ellen szinte tökéletes. Velünk szemben minden szlovák párt pontosan tudja a szerepét, hiszen valamennyiük számára létkérdéssé vált a közös ellenség alapos eltángálásából származó sikerélmény. A koalíciós kormány bukását 1993 decembere hozhatta volna meg, amikor is az aranyidai leleplezés, a botrányosan rossz költségvetési tervezet, a Lexa-ügy olyan kedvező helyzetet teremtett az ellenzék számára, hogy csupán a szándékon múlott minden. Ezt a kínos helyzetet váltotta meg a szlovákiai magyar nemzetrész választott képviselőinek precízen időzített komáromi felhívása. III. A felhívás lényegében már augusztus végén körvonalazódott, amikor is a Csallóközi Városok és Falvak Társulása ugyancsak foghíjas közgyűlésén - Dunaszerdahelyen - elfogadott egy javaslatot, amelynek eléggé nem pontosított lényege az volt, hogy létre kellene hozni a szlovákiai magyar választott testületek soraiból a szlovákiai magyar parlamentet, olyan választmányt, amely az itt élő magyar nemzetrész regionális fejlődését irányítaná, s amely testületet egy nagygyűlés összehívásával választanának meg. Az előkészítéssel a régió közgyűlése a társulás tanácsát bízta meg. Noha a fenti ülésen részt vettek a magyar politikai pártok képviselői, nem tűnt úgy, hogy a javaslatnak politikai vetülete lenne, s még kevésbé, hogy az önkormányzatok tevékenységét a Szlovákiában működő magyar politikai mozgalmak irányítanák. Az események időrendi pontossággal az aranyidai leleplezés pillanatától kezdve s azzal szinkronban vészesen felpörögtek. Ugyanakkor a miniszterelnök pontosan tudta, hogy csak akkor van esélye a túlélésre, ha egy általános ellenségképet formál a szlovákság és vezetői számára, ami nem más, mint a magyar veszély. Ennek a felismerésnek az eredménye lett a komáromi felhívás. Nyilvánvaló, hogy a kormányfő ezt csak oly módon tudta elérni, hogy beépült szürke eminenciásai vannak a íegfelsőbb szlovákiai magyar politikai vezetésben. Egy vagy több ember, nem lehet tudni. Mindenesetre jelentős, hangadó személyiségek, olyanok, akiket a volt belügyminiszter-miniszterelnök politikai múltjuk kapcsán bármikor meg tud zsarolni. A január 8-án megvalósult komáromi nagygyűlés ennek ellenére jelentős eseménynek tekinthető, pirruszi győzelemnek, amelyből majd mindkét fél levonja a kellő tanulságokat. IV. Az a megváltoztathatatlan tény, hogy a komáromi felhívás közvetlen vagy közvetett segítségével a jelenlegi kormány bármekkora időtartamra is a hivatalában maradt, a Szlovákiában élő magyar nemzetrész számára végzetessé vált azért, mert a hatalom időt nyert a mezőgazdasági nagyprivatizáció beindítására, még a privatizációs törvény novellizálása előtt. Ez a folyamat alapvetően törvényes, a miniszterelnök-privatizációs miniszter a benyújtott igénylések és tervezetek alapján eldönti, hogy az állami gazdaságok ingatlanjai kinek a kezére jussanak. Vélem, azok kezére kerülnek, akik azt megérdemlik, akik szükség esetén majd némi ellenszolgáltatással áldoznak a haza oltárán. Ezek a csapatok jelen voltak már akkor is, amikor a mezőgazdasági feldolgozóipart privatizálták, elemeiben sem voltak magyarok, s ott vannak most is, amikor a termelési rész kerül magánkézbe. Az állami gazdaságok privatizálása a déli vonalon gyorsított ütemben zajlik, a magyarlakta területen egy precíz forgatókönyv szerint pár héten belül megveti a lábát a szlovákok földbirtokos rétege, ami nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a miniszterelnök jelentős gazdasági hatalomhoz jut a magyarlakta vidékeken. Ezzel a gazdasági hatalommal együtt beépül a politikai hatalom is, hiszen a szociálisan kiszolgáltatott embereket könnyedén a politikai szédelgés útjára terelik. Ez a módszer az oszd meg és uralkodj elv bolsevikek által tökéletesített formája; alapvető célja az elbizonytalanítás. A délvidéken ez több ezer magyar családot érint közvetlenül, s hatványozott számút közvetve. A stratégia egyik szerves része a megbízható szlovák családok munka után való letelepítése a privatizált nagybirtokokra, annak minden kulturális, iskolaügyi és politikai vonatkozásaival együtt. A szlovák földbirtokosok által privatizált állami gazdaságok földrajzi elhelyezkedésük által körbeölelik a mezőgazdasági szövetkezetek földterületeit, amelyeket a következő lépésben, de jelentős részüket már 1995-ben csődeljárás által veszítünk el. Ennek oka a mezőgazdasági transzformáció baloldali stigmájú végrehajtása volt, amely valójában sehol sem vált igazi átalakítássá, csupán a hatalom megerősítésének és átmentésének eszközévé. Ennek a szarvashibának a következményeként a mezőgazdasági szövetkezetek zöme hamarosan feléli tagsága vagyonát, elindíttatja a csődeljárásokat, s a csődeljárások azon szövetkezeteknél kezdődnek el, amelyek tőszomszédságában a már magánkézben levő nagybirtokok helyezkednek majd el, ami a magyarság felé irányuló kegyelemdöfések egyike. Nyilvánvaló, hogy az ismertetett módszeres gazdasági lépések közé a hatalom még ebben az évben időt szakít a hangadó magyar polgármesterek saját választópolgáraik által való lejáratásának a megszervezésére, amivel a kör szépen bezárul. A többségben magyarlakta községekben a MeCiarszindróma már most olyan mértéket öltött, amely alapjaiban rengeti meg a jelenleg működő önkormányzatokat. V. Az alapkérdés tehát az, hogy a közeljövőben milyen mértékben leszünk manipulálhatók, illetve hogy politikai vezetésünk mennyire tudja összhangba hozni a magyar nemzetrész etnikai érdekeit, az itt élő magyarság ökonómiai érdekeivel. Megítélésem szerint ugyanis a hatalmas örömünneplés árnyékában a szlovákiai magyarság gazdasági és szociális végveszélybe került, s ez akkor is így van, ha a legfelsőbb vezetőink között vannak, akik nem akarják, hogy az erdőtől meglássuk a fát. Alapvetően pragmatikus politizálásra lenne szükségünk, amely a nemzeti emóciókból csak annyit szabadít fel, amennyi a nemzetrészi helyzetünket alapjaiban nem veszélyezteti. Jelenlegi politizálásunk, ha olykor látványos is, eredménytelen, és az itt élő magyar nemzetrész gazdasági és szociális megsemmisüléséhez vezet. Ez már a kirakaton túl lévő, alaposan elkendőzött valóság. SOÓKY LÁSZLÓ A fiatalokra alapoznak SZLOVÁK-MAGYAR BARÁTI TÁRSULÁS LOSONCON Tavaly ősszel Losoncon néhány személy kezdeményezésére megalakult a Szlovák-Magyar Baráti Társulás, amelynek elnöke dr. Peter Gottreich, alelnöke pedig Gerő Ervin lett. Gerő Ervinnel, a losonci Kármán József Színkör tagjával beszélgettünk a társulás küldetéséről. - A helyi politikai viták enyhí- tésére jött létre a csoport, amely társulássá gyarapodott. Fő célunk a két nemzet közötti jó viszony megőrzése. Erre törekszünk előadásainkkal is, amelyeknek az a célja, hogy a polgárok ne az elferdített, hanem a valódi közös történelmüket ismerjék meg. Ismert magyarországi és hazai előadókat hívtunk meg, az utóbbiak közül például Miroslav Kusý professzort és dr. Karol Vlachovskýt. Elsősorban a fiatalokra alapozunk, mert ha a fiatalság pontosan van tájékoztatva, könnyebben sikerül közelebb hozni egymáshoz a két nemzetet. O Mennyi tagja van a társulásuknak? - Kétszáznál valamivel több: tagságunk zöme szlovák nemzetiségű, és mondhatnám, hogy a nyolcvan százaléka diplomás. De ez természetes, hiszen ők reálisabban látják a gondokat és azt, hogy valamennyiünk célja - és nemcsak Losoncon - a gazdaságilag erős Szlovákia kiépítése. Ez hogyan lehetséges? Hát úgy, hogy elismerjük a másságot, és segítjük egymást: így természetesen gazdaságilag is előbbre jutunk. O A városban milyen visszhangja van a társulásnak? - Annak ellenére, högy a társulás gondolata csak tavaly októberben vetődött fel, már nem beszélhetünk csak losonci visszhangról. Átléptük a városhatárt, sokan csatlakoztak hozzánk Fülek környékéről is. De tulajdonképpen nemcsak Szlovákia déli részén terjeszkedünk, az északi régiókban is vannak szimpatizánsaink. Fokozatosan Szlovákia északi járásait is szeretnénk bekapcsolni a tevékenységünkbe, sőt a magyarországi szlovákokat is. A hónap végéig szeretnénk megalakítani a középiskolai klubunkat, amelyben a különböző szakközépiskolák tanulói és pedagógusai találkozhatnak majd. Számunkra az a legfontosabb, hogy megismerjük egymás véleményét. A nézetek ütköztetése egészségesebb dolog, mint egy saját - esetleg téves - véleménnyel való begubózás. Visszatérve a kérdésre: eddig csak pozitív visszajelzést kaptunk. Nem dicsekvésként mondom, de tevékenységünknek valóban van emberformáló ereje. Egy beszélgetés során az egyik szlovák iskola igazgatója például kijelentette, hogy szerinte szükséges lenne a szlovák gyerekeket nem kötelező órákon megtanítani magyarul. De említhetnénk még jónéhány példát, amelyek mind azt mutatják, hogy van értelme annak, amit csinálunk. FARKAS OTTÓ