Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)
1994-02-04 / 28. szám, péntek
5 RIPORT ÚJ SZÓ, 1994. FEBRUÁR 1. LASSAN MEGOLDÓDNAK AZ IVÓVÍZGONDOK A BODROGKÖZBEN Már „csak" az olajszennyezéstől kell tartani A Bodrogközben az ivóvíz is nagyobb kincs, mint általában másutt. Nagyobb, mert a műtrágyázás és vegyszerezés, valamint a kőolajvezeték egyre gyakoribb meglékelése következtében a sík vidék környezetszennyezése a hagyományos kutak többségéi már régen nem kíméli, meg aztán a folyószabályozás és a melioráció sok-sok kutat, forrást kiszárított. Lehet, jó is, hogy a sekély kutakban már nem lehet megmeríteni a vödröt... ködik a szivattyú, a kút pedig fölül le van betonozva - folytatta. • •• - Örül az egész faln-a*vízvezetéknek - újságolta Máté Ágnes polgármester is. - Amióta csak emlékszem, tehát már legalább harminc éve, felfelmerült itt állandóan az ivóvízgond megoldásának kérdése. És nemcsak nálunk, hanem Nagykövesden, Őrösben, Kis- és Nagygéresben, meg másutt is... - Úgy tudom, az érintett közséPásztor János, a Királyhelmeci Körzeti Hivatal területfejlesztési osztályának munkatársa A talajvíz-szennyezettséggel szemben még úgy-ahogy védekezni tudó battyáni vízmű ugyan már évek óta a fél Bodrogközt ellátja ivóvízzel, ám a hálózatról annak idején lemaradt utolsó tíz község csak most került célközeibe. • •• - Már ez is valami, ez is haladás! - kommentálta a helyzetet az egyik kiskövesdi utcai vízcsapnál özvegy Tóth Lajosné, miközben tekert néhányat a vízcsap mellett földbe mélyedő vaspálcán. - Hogy mit csinálok? - kérdezett vissza. - Nos, először megengedem a lenti elzáró szelepet, hogy a felső csapig szökhessen a víz, s csak ezután nyitom ki a felsőt. Az elzárási sorrend pedig fordított. Tudja, azért e ceremónia körülötte, mert tél van, nagy hidegben a cső kinti részében megfagyna a víz - magyarázta a vizcsapolási műveletet. - Igaz, azt mondják, ez még fogyasztásra, főzésre nem jó, mert nemrég, csak karácsony előtt adták át a kivitelezők. Akkor engedték meg a rendszert vízzel. A csövek tehát még nem teljesen tiszták. Hogy én mégis viszek belőle...? Nem, nem fogyasztásra. Fogyasztásra hoztunk tegnap Bodrogszerdahelyről egy tartállyal. Mosakodáshoz kell ez, mert az előbb kikapcsolták a faluban az áramot, így a portákon levő, és ilyen célra még úgy-ahogy megfelelő kútból most nem tudunk felhúzni egy cseppet sem. Áram nélkül nem műgek polgármesterei egy éve már nemcsak a Kelet-szlovákiai Vízművek illetékeseivel tárgyaltak a megoldás lehetőségeiről, hanem jelenlétükben a közeli magyarországi vízművek vezetőivel is. Vagyis hivatalosan is felmerült, hogy a tíz szomjazó kelet-szlovákiai községet esetleg Magyarország látná el ivóvízzel. Talán ennek a lehetőségnek a közelsége is meggyorsította egy kicsit a régi helyi gond országon belüli rendezését? - Tény, hogy tárgyalásainkon erről is szó volt, ám mivel a magyarországi víz behozatala igen költségesnek ígérkezett, maradtunk a helyi lehetőségeknél. Természetesen ügyünk elintézése érdekében számos helyen kopogtattunk, és segítséget kértünk az illetékes minisztériumoktól is. Erre a célra aztán a földművelési minisztérium az 1993-as esztendőre 26 millió koronát utalt ide. Igaz, nem egyenesen a mi számlánkra, hanem a Kelet-szlovákiai Vízműveknek. A megbízott cég valóban ránk költi az említett összeget. Ugyanakkor a környezetvédelmi minisztérium is ígért némi anyagi segítséget. Az említett tárcának az utóbbi időben tanúsított hozzáállásáért köszönettel tartozunk. Ugyanúgy hálásak vagyunk a Királyhelmeci Körzeti Hivatalnak és a hivatal munkatársának, Pásztor Jánosnak az ügyintézésben nekünk nyújtott módszertani segítségért. - A folytatás? - Most a mellékvezeték lefektetésén a sor. A főutcát érintve halad át községünkön a fővezeték, tehát a falu lakóházainak többségébe már bevezethető az ivóvíz. Persze, ezt szeretnénk egységesen és egyszerre megoldani az egész faluban, csak ahhoz előbb ki kell építeni a mellékvezeték-hálózatot. A polgármester szerint a mű befejezésére még legalább 1,5 millió korona kellene a kisölvedieknek, a lakóházak rákapcsolását a vezetékhálózatra pedig a lakosság fedezné. -Mi azt szeretnénk - folytatta a „bírónő", - ha a mellékvezetékhálózatot is a nagymihályi INEKO kivitelező cég kassai alvállalkozója, vagyis a TRIPE fektetné le. Az a csapat dolgozott itt, és munkájával elégedett volt a falu. Az útburkolatot nem tette tönkre, tehát kimondottan vigyázott, ügyelt a pontosságra. Ugyanakkor gyorsan és szépen rendbe tette maga után a terepet. • •• Kiskövesdről Királyhelmecre tartva észrevettem a helyben újdonságnak számító utcai vízcsapokat Nagykövesden és Nagygéresben is. Őrösben és Kisgéresben a falu széléig jutottak a vezetéklefektetők. A Királyhelmeci Körzeti Hivatal területfejlesztési osztályán Pásztor János arról tájékoztatott, hogy a nagy munka még nem ért véget. A kiskövesdi Máté Agnes (balról) és özvegy Tóth Lajosné A szerző felvételei Legalábbis a beruházásért felelős Kelet-szlovákiai Vízművek igazgatójától ő úgy tudja, és úgy rögzíti a jegyző is, hogy a kivitelezők rákapcsolják a fővezeték-hálózatra Rad, Körtvélyes, Szinyér, Csarnahó, valamint Kis- és Nagytárkány kôžséget is. - Pásztor úr, a jegyzőkönyvben az áll, hogy az említett beruházás 19 millió koronába kerül... -A célirányos 26 millió koronából semmi sem vándorol ki ebből a régióból. A vízművek egymilliót az itteni vízfeltárásra fordít, hatmilliót pedig a lakárti vízmű kapacitásának bővítésére. - Lakárt viszont túl van a Latorcán. - Igaz, de lényegében minket szolgál az ottani befektetés is. A vízművek igazgatósága ugyanis azZal érvelt, hogy az ivóvíz nélküli itteni községeket azért nem lehet rákötni a közeli battyáni vízműre, mert az újabb terhelést teljesítménye, vízhozama már nem bírná el. A közelmúltban aztán olyan döntés született, hogy Nagykaposra és Vajánba a közelebbi Lakárt fogja szolgáltatni a vizet, tehát akkor inkább ott kell most bővíteni a kutak számát, míg Nagykaposnak a battyáni vízműről való leválasztásával a bodrogközi vízvezetékhálózatban elegendő víz marad, jut tehát Géresbe, Őrösbe, Tárkányba, Radba, Szinyérbe és Körtvélyesre is. Kis- és Nagykövesdre a borsi kutakból áramlik a víz. Pásztor János szerint a bodrogközi ivóvízgondok rövidesen megoldódnak. Legalábbis egy időre. Utána jöhet a csatornahálózat kiépítése és a gázvezeték-hálózat bővítése. • •• Most már csak a battyáni vízmű kútjainak tisztítására kell ügyelni. Annál is inkább, mert a Latorcán néhány hete történt olajszennyezés bármikor megismétlődhet, a mostaninál súlyosabb következményei lehetnek, és akkor e régió szomjazhat. Egyes szakemberek azt állítják, a bodrogközi vízvezeték-hálózatot is rá kell kapcsolni a starinai felszíni víztározóra, s akkor nem kell félni a Latorca vagy az Ung, illetve a Tisza esetleges szennyeződésétől. Akadnak viszont olyan szakemberek is, akik azt mondják, több szempontból is jobb lenne - Lelesz és Battyán térségében - mély kutakat fúrni, és azokat használni. Már csak azért is, mert az eddigi feltárások szerint a föld mélyén nem veszélyeztetné talajvízszennyezés, meg aztán a föld mélyén található vizek az ásványianyag-tartalmukat tekintve is megfelelőbbek, egészségesebbek a felszíni vizeknél. GAZDAG JÓZSEF ÉLETMENTÉS A 24 éves Michal Forgáé - szerb állampolgár — a pozsonyi Komenský Egyetem Evangélikus Hittudományi Karának negyedéves hallgatója 1991 óta halálos kórban — leukémiában — szenved. Életének megmentésére nemcsak egyetemista társai fogtak össze, hanem maga az evangélikus egyház is: pénzgyűjtést szerveznek az egyedüli gyógymód, a csontvelő-átültetés költségeinek fedezésére. A minap dr. Július Filo, az egyetem dékánhelyettese számolt be a segélyakcióról. -Még 1992-ben dr. Martin Mistrík, a pozsonyi hematológiai klinika főorvosa tudatta velünk, hogy Michal számára a túlélést csakis a csontvelő-átültetés jelenti. Mivel nincs testvére, nem jöhet számításba a családon belüli donor, s így nincs lehetőség arra sem, hogy a műtétet Szlovákiában végezzék. A főorvos a csontvelő-átültetés irányárai iránt több külföldi munkahelyen érdeklődött, s noha a zágrábi kórház volna a legmegfelelőbb, Horvátország képtelen vízumot szerezni a szerb fiatalember számára. Ezért döntöttek a belgiumi leuveni klinika mellett, ahol több sikeres beavatkozást hajtottak végre. A műtét ára azonban 70 ezer márka, s a nemzetközi donorbank a csontvelőért körülbelül 10 ezer angol fontot kér. Hálával szólt mindazokról a hazai és külföldi evangélikus, illetve református egyházközségekről, amelyek részt vettek a segélyakcióban, majd kiemelte a lelkészhallgatók kezdeményezését. - Albert Schweitzer munkássága példaértékű ma is. Úgy gondoltuk, kiadjuk az Emberek a vadonban című művét, s a könyveladásból származó bevételt társunk gyógyításának költségeire fordítjuk. A tízezer példányban kiadott könyvből, amelyet 100 koronáért értékesítünk, már több mint 6000 elkelt, ám a maradék eladásából származó bevételre is nagy szükségünk van. Ezért tudatjuk mindazokkal, akik érdeklődnek a világhírű Nobel-díjas tudós műve iránt és segíteni kívánnak a halálosan beteg fiatalemberen, hogy a Komenský Egyetem Evangélikus Hittudományi Karán — Svoradová 1, 811 03 Bratislava - juthatnak a könyvhöz, pénzadományaikat pedig a következő számlaszámra postázhatják: účet Evanjelickej diakonie, Alstrova 39, Bratislava v ČSOB 2631973/ 7500; devizaszámla: 0268121290/7500. (péterfi) Az állatoknak is joguk van élni Nemcsak az embernek van joga az élethez. Ez a jog minden élőlényt megillet a földön. Az állatokat is. Az ember mégis kínozza, gyilkolja őket. Pedig az állatok éppúgy éreznek, éppúgy szenvednek, mint mi, csak éppen nem tudnak védekezni. Szervezetünknek az a célja, hogy küzdjön az állatok megmentéséért, megvédje őket az emberek fölösleges kegyetlenkedésétől - hirdeti az Allatok Szabadsága elnevezésű állatvédő szervezet, mely külföldi példákat követve mintegy másfél évvel ezelőtt alakult meg Szlovákiában. Központja Kassán található. Eddigi tevékenységéről, további terveiről, céljairól a szervezet egyik aktivistája, Ladislav Hegyi tájékoztatta lapunkat. - Ellenezzük az állatok kísérleti célokra történő felhasználását, az állatsportokat (mint a lóverseny, bikaviadal), az állatok szerepeltetését a cirkuszokban, állatkertben való tartásukat, mert mindez mérhetetlen szenvedést okoz nekik. Ugyancsak elítéljük a bundájukért vagy az emberi táplálkozás céljából történő tenyésztésüket, de vadászatukat is. Mindezt annak jegyében, hogy elutasítjuk az erőszak minden formáját, irányuljon az ember, vagy más élőlény ellen. A fiatalembertől megtudtuk továbbá, hogy szervezetük, melynek jelenleg mintegy 1200 szimpatizánsa van Szlovákiában, a támogatók, hívek, szponzorok önkéntes adományaiból tartja fenn magát. Állami támogatást nem kérnek, de nem is fogadnának el. Nem tartanák tisztességesnek, ha olyan polgárok adójából származó pénzből végeznék tevékenységüket, akik nem értenek egyet programjukkal. Aktivitásuk lényege a felvilágosító munka, melyet különböző előadások szervezése, röpiratok, kiadványok terjesztése tölt ki. - Mi a meggyőzés hívei vagyunk. Hisszük, minden ember lelke mélyén ott rejtőzik az együttérzés a többi élőlény iránt, ezt az érzést szeretnénk felébreszteni. Célunk, hogy békés eszközökkel meggyőzzük az embereket arról, hogy fölöslegesek a különböző állatkísérletek, hogy értelmetlen szadizmus az állatokat bundájuk miatt leölni, hogy a vegetáriánus életmód nemcsak az állatok élete, de az emberek egészsége szempontjából is előnyösebb. A szervezet legutóbb Pozsonyban és Kassán szervezett nagyszabású tiltakozó akciót, jelenleg pedig már folyik új kampányuk előkészítése, mely az tgyutterzésre való nevelés címet viseli. - E kampány célja, hogy beszüntessék az alap- és középiskolákban az állatokon végzett kísérleteket - ismerteti a kampány lényegét a fiatal állatvédő. - Meggyőződésünk, hogy mindez teljesen fölösleges és antihumánus. Az iskolában, ahol a gyerekeket az élet •tiszteletére kellene nevelni, ennek éppen az ellenkezőjét érik el azáltal, hogy velük állatokat boncoltatnak. Ráadásul bizonyítékaink vannak arra, hogy számos diák nem ért egyet ezekkel a kísérletekkel, de ha megtagadja a részvételt, a tanár megbünteti. Petíciós akciót indítottunk annak érdekében, hogy az oktatási minisztérium vizsgálja felül ezen kísérletek indokoltságát, és törölje azokat a tanítási módszerek közül. Április 24-e, a laboratóriumi állatok világnapja alkalmából szeretnénk átnyújtani az illetékeseknek az aláírásokkal megerősített petíciónkat. Azt szeretnénk, ha Szlovákia lenne a világ első olyan állama, ahol ezeket a kísérleteket betiltanák. Ezúton szeretnék felkérni minden jó érzésű embert támogassa akciónkat. Egy humánusabb világ megteremtése érdekében. S. FORGON SZILVIA