Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-03 / 27. szám, csütörtök

1994. FEBRUÁR 4. OLVASÓINK OLDALA 4 Magyar Filmszemle huszonötödször (Új Szó-tudósítás) Ötnapos ünnepre készül a magyar filmgyártás. Február 5-e és 9-e között huszonötödször rendezik meg Budapesten a Magyar Filmszemlét, amelyen huszonöt játék- és százharminc dokumentum-, video- és tévéfilmet láthat majd a közönség. Ha a korábbi évek termését nézzük: javuló helyzetet tükröznek a számok. A magyar film kilépett a gazdasági gondok okozta mélységes kátyúból. Tavaly és tavalyelőtt kevesebb alkotást vetítettek a szemlén, de mégis többet, mint a nyolcvanas évek végén. Fábrí Zoltán, Makk Károly, Jancsó Miklós, a magyar film nagy öregjei idén sem képviseltetik magukat új opusszal, de újra jelen lesz a rendezvényen Mészáros Márta és Maár Gyula, s bemutatják legfrissebb munkáikat a fiatal és elsőfilmes rendezők is. Bel- és külföldi pénzforrásokból, televíziós társaságok és módos mecénások anyagi támogatásaival készültek ezek a filmek, s Tarr Bélátói Deák Krisztináig többen is megvalósíthatták végre régóta dédelgetett terveiket. Díjakat, a hagyományokhoz hűen, az idén is két kategóriában adnak ki. Külön jutalmazzák a játék- és külön a dokumentumfilmeket. A zsűri elnöke Szőts Géza, a neves író és költő lesz, mellette Ember Judit, Monori M. András és Sebő Ferenc mond majd döntő véleményt a filmekről. S mivel jubileumi fesztiválról van szó, az idén először életműdíjakat is kiosztanak. Nem leszünk ünneprontók, hogy már most hírül adjuk, kik azok, akik ebben az elismerésben részesülnek. Illés György, a már klasszikusnak számító magyar filmek operatőre, Nemeskürty István történész és filmesztéta, Törőcsik Mari több tucat alkotás főszereplője, a rendezők közül pedig a külföldön élő Szőts István, Fábri Zoltán, Makk Károly és Jancsó Miklós. A rendezvény színhelyén, a Budapesti Kongresszusi Központban szakmai fórumot is tartanak, amelyen alkotók és kritikusok szabad vitáját hallhatják majd a jelenlevők. (sz-ó) Az MPP tisztújító közgyűlése Komáromban A Magyar Polgári Párt komáromi városi szervezete tisztújító közgyűlést tartott a magyar gimnázium aulájában. A 21 új taggal bővült városi szervezet tagsága egyhangúlag megválasztotta az új elnökséget, amelynek összetétele: elnök dr. Horváth Lajos, alelnök Szabó László mérnök, elnökségi tagok dr. Karásek Zoltán, dr. Tóth Péter, dr. Ipóth Barnabás, Kalmár Árpád, Fülöp Antal. A közgyűlés vendége volt A. Nagy László, az MPP országos elnöke és Tóth Károly, az MPP országos alelnöke. BÖDÖK ZSIGMOND ÖNKORMÁNYZAT ÉS GAZDASÁG Duray Miklós erdélyi útjáról Többnapos látogatást tett Erdélyben Duray Miklós, az Együttélés elnöke. Körútjának első állomása Nagyenyed volt, majd Kolozsvárott az RMDSZ országos és területi képviselőivel folytatott megbeszélést. Nagyváradon lakossági fórumon vett részt s onnan Erdély újkori fővárosába, Marosvásárhelyre utazott és több Maros megyei vidéki települést is meglátogatott. Körútját Baróton, az Erdővidéken fejezte be. - Utam Tőkés László, királyhágómelléki református püspök meghívására valósult meg. Az Együttélés küldöttsége hivatalos látogatáson járt Erdélyben tavaly októberben és bár volt igény, hogy lakossági fórumokon vegyünk részt, ez akkor nem valósulhatott meg. Ekkor egyeztünk meg Tőkés Lászlóval, hogy egy olyan erdélyi körutat teszünk, amely során a lakossággal is találkozunk. Igen gazdag volt a program, szakmai értekezleteken és nagygyűléseken vettem részt, amelyek iránt nagy volt az érdeklődés. Összesen mintegy tízezer emberrel találkoztam négy nap alatt. Az autonómia, az önrendelkezés és az önkormányzatok gondolata vezérelte egész utunkat, ezekről a kérdésekről tartottam előadásokat. • Mi iránt érdeklődtek elsősorban hallgatói? - Minden fórumon kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzeljük el önkormányzati rendszerünket. Ezzel összefüggésben ismertettem a komáromi nagygyűlés állásfoglalását is. Érdeklődtek, hogyan változott meg helyzetünk azután, hogy Szlovákia önálló országgá vált. Ezek voltak a leggyakrabban emlegetett kérdések, de számos más időszerű problémát is felvetettek. • Mennyiben vonható párhuzam az erdélyi magyarság és a mi helyzetünk között? - Nagyon sokban hasonlatos, főleg a kormányzattal való szembenállásban, abban, hogy a kormányzat nem akceptálja az ottani magyarság igényeit sem. Vannak különbségek, ezek elsősorban a törvények rendszerében jelentkeznek, mégpedig olyan értelemben, hogy Szlovákiában valamivel fejletebb az önkormányzatok rendszere mint Romániában, ahol sokkal könynyebben tud beavatkozni a hatalom az önkormányzatok tevékenységébe mint nálunk. Sok közös vonást állapítottunk meg az önkormányzatok gazdasági helyzetét illetően. Sem Románia, sem Szlovákia nem írta eddig alá az ET önkormányzati chartáját. Egyébként az erdélyi és a szlovákiai magyarság magatartásában nagyon sok a hasonlóság. Amit különbségként lehet megjelölni az az, hogy Erdélyben a katolikus, a református, az unitárius és az evangelikus egyház is támogatja a magyarság autonómia-igényét. Ugyanez Szlovákiában nem mondható el. • Hogyan alakul az RMDSZ és az Együttélés kapcsolata? — Több területen van kifejlődőben rendszeres kapcsolat közöttünk. Ebből főleg kettőt emelek ki: az önkormányzati és a gazdasági politikát. Megállapodást is kötöttünk és valószínű, még a tavasz folyamán szakembereink találkoznak, hogy eszmecserét folytathassanak, kicseréljék tapasztalataikat. • Az utóbbi napokban ismét többször elhangzott az a szlovák vád, hogy a határon túli magyarok Budapest irányításával öszszehangolják lépéseiket. Mi a véleménye erről? - Erdélyi utam során többször elhangzott a kérdés; ugye, a szlovák politikusok is ezt a vádat hangoztatják, ugyanúgy, mint a román politikusok? Erre már nagyon sokszor választ adtunk, legutóbb Lezsák Sándor látogatása során. Egész egyértelműen kifejtettük, nevetséges vád ez. (csizmár) Kilóg a lóláb A Mečiar által vezetett szlovák kormány sikeresen halad a 92-es választások után megkezdett úton. A Büntető Törvénykönyv 102. és 103-as (a köztársaság és annak képviselői védelméről szóló) paragrafusainak törlésére irányuló törvénytervezetével ismét egy korábban megingathatatlannak tűnt álláspontját cáfolta. 1993. július hatodikán, a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló vitában Köteles László (Együttélés) vetette fel, a 102. paragrafust nem módosítani kell, hanem törölni a Btk-ból. A kormánypárti képviselők ezt a javaslatot szinte egy emberként vetették el. Ehhez vegyük még hozzá a nemzetieskedő szervezetek és pártok, valamint a suránykodó memorandumok követelését: szülessen végre törvény a köztársaság védelméről! Erről a törvényről nyilatkozta nemrég Vladimír Mečiar, hogy már kész a szövege, és ha szükség lesz rá, 48 órán belül elfogadtatható. Most pedig kiderül, hogy a kormány, a köztársaság és képviselőinek különleges büntetőjogi védelmét nem szigorítani kívánja, de éppen ellenkezőleg - „leépíteni". Hatálytalanítani akarja azokat a büntetőjogi rendelkezéseket, amelyek szerint a köztársasági elnök, a Szlovák Köztársaság, a szlovák parlament, a kormány és az alkotmánybíróság nyilvános gyalázása két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Persze, nyilvánvaló, hogy ezt a törvénytervezetet a kormány nem azért szavazta meg, mert nem ért egyet ezekkel a rendelkezésekkel. A kormány egyes tagjai már többször is megfenyegették a független sajtót, hogy cikkeiket, írásaikat a köztársaság, a kormány és képviselői „gyalázásának" minősítik, illetve minősíttetik majd a bűnüldöző szervekkel. Ők tudták, mi a „gyalázkodás", a fogalmak törvényi meghatározásához, tisztaságához ragaszkodó liberális politikusok és jogászok, viszont nem tudtak mit kezdeni ezzel az önmagát meghatározó, az adott politikai érdekeknek megfelelően szinte korlátlanul bővíthető kifejezéssel. Mert ugye, hasonló jogi rendelkezések alapján a múltban még jóízű viccekért is börtönbe vonulhattak azok, akikre a hatalom más paragrafust nem talált. A kormány, illetve a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom hozzáállásán az említett büntetőjogi rendelkezésekhez nyilván az a tény módosított, hogy éppen Ivan Lexa, Mečiar kedvence ellen indult büntető eljárás, a köztársasági elnök gyalázásának megalapozott gyanúja alapján. Michal Kováč pedig, annak ellenére, hogy egykori fegyvertársáról van szó, nem ígért neki egyéni kegyelmet; ennek megadását a jövendőbeli magatartásától tette függővé. Lexa polgártárs tehát nem számíthat kegyelemre. Ezért kell módosítani a Btk-t úgy, hogy Lexát egyáltalán ne lehessen elítélni. A demokratikus jogállamokban precedens erre még nem volt. Normális körülmények között egy-két személy kedvéért törvényeket még sehol sem módosítottak. 89 novembere óta tízszer változtatták a Büntető Törvénykönyvet, a DSZM képviselői egyszer sem álltak elő a most kifogásolt paragrafusok törlésére irányuló javaslattal, s ha volt is ilyen, azt nem támogatták. Jogosan merülhet fel a kérdés, ha az ilyen-olyan DSZM-sztárok ellen hűtlen kezelés vagy más bűncselekmény miatt indul eljárás, az ezekre vonatkozó paragrafusokat is törlik a Büntető Törvénykönyvből?. FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM Külpolitikánk ballasztja Nem egészen két hét telt aközött, hogy Michal Kováč köztársasági elnök lengyelországi látogatásának napjaiban ország-világ színe előtt megmutatkozott a szlovák külpolitika összes gyermekbetegsége, illetve hogy Jozef Moravčík külügyminiszter tegnap a parlamentben beszámolt az önálló szlovák külpolitika első évének eredményeiről. Még az éter hullámain keresztül is érezni lehetett, hogy nincs könnyű helyzetben diplomáciánk irányítója. Lévén, hogy a kormányzó mozgalom tagja, éppen csak utalásokkal jelezhette, hogy a külpolitikai kudarcok és melléfogások a belpolitikában gyökeredzenek. A belpolitika okozza, hogy más, civilizáltabb országoktól eltérően nálunk nem alakul ki a pártok és az alkotmányos tényezők külpolitikai konszenzusa, és - a lengyelországi eset mindennél jobban bizonyítja - még ott is baklövéseket követtünk el, ahol azt egyébként semmi sem indokolja. Ha Varsóban a kapcsolatfejlesztés során elszalasztottunk egy kiváló alkalmat, akkor vajon hogyan tud Szlovákia diplomáciája zöldágra vergődni egy olyan, a kapcsolattartás szempontjából „aláaknázott" szomszéd fővárosban, mint amilyen Budapest? Egy ország, hacsak nem gazdaságilag és katonai szempontból erős nagyhatalomról van szó, a legolcsóbban és legbiztonságosabban diplomáciai eszközökkel, a jószomszédi kapcsolatok ápolásával tudja szavatolni területi integritását. Márpedig akárhogy nézzük is, Szlovákia gazdasági és katonai szempontból nem erős, és mégha erős lenne is, aligha ringathatja magát nagyhatalmi ábrándokban. Ilyen viszonyok között bűn a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok alakítását kitenni a kormánypártokon belüli, illetve a pártok közötti torzsalkodások kényének-kedvének. Azzal, hogy szorongatottságában a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a Szlovák Nemzeti Párttal, annak is idegengyűlöletéről hírhedt szárnyával lépett koalícióra, voltaképpen eltorlaszolta a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok javításának útját. Ennek is a következménye, hogy amikor külügyminiszterünk a parlamentben az ország külpolitikai sikereinek színhelyeiről számol be, szinte kivétel nélkül távoli fővárosokat említ, míg a neuralgikus pontok listájának ismertetésénél a szomszédokat emlegeti. Valahol itt kellene keresni az okát annak, hogy az önállósulás első heteinek gyors sikersorozata után (az állam elismerése, nemzetközi szervezetekbe való felvétele stb.) után miért következett be az ország imidzsének alakulásában oly érezhető apály. Úgy tűnik, hogy amíg az ország kormányzásának meghatározó politikai ereje olyan párt segítségével tud csak hatalmon maradni, talán mint amilyen a Szlovák Nemzeti Párt legnemzetibb szárnya, amíg ebben a pártban olyan szélsőséges kútmérgezők jutnak egyre meghatározóbb szerephez, mint Ján Slota, a zsolnai polgármester, vagy Víťazoslav Móric, az SZNP egykori elnöke, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom akkor sem tudna kitörni az elszigeteltségre törekvők, az idegengyűlölők szekértáborából, ha valami csoda történne, és a mozgalom — vagy Mečiarral, vagy nélküle - nyitni próbálkozna. Az a körülmény, hogy egy kormányt olyan kaliberű emberek mentenek meg a bukástól, amilyenek a Szlovák Nemzeti Párt ortodox soviniszta szárnyának vezetésében vannak, azt jelenti, hogy az adott végrehajtó hatalmi struktúra beleesett szövetségeseinek csapdájába. Amíg- egy kormánykoalíció fennmaradása ilyen minőségű, látókörű, politikai kultúrájú embereken múlik, Szlovákiának nem lesz módja a szomszédaihoz fűződő viszony rendezésére. Akkor, 1992 őszén, a „válás" előkészítésekor a cseh és a szlovák politikusok alapelvként ígérték a világnak, hogy a föderáció kettéválása következtében nem éleződik ki Közép-Európában a konfliktusveszély. Ez Európának tetsző ígéret volt, és ennek köszönhette Szlovákia az önállóság első napjaiban, heteiben elért külpolitikai sikereket. Egyértelműen a nacionalizmus lett az egyre érezhetőbb pangás oka, a szlovák külpolitika ballasztja. Amíg a zsolnai polgármester és' a hozzá hasonlók diplomáciai „kultúráján" múlik a kormány hatalmon maradása, addig Szlovákia külügyminisztere legfeljebb jámbor óhaj formájában számolhat be a parlamentnek a Pozsony és Budapest közötti viszony j avulásáról. TÓTH MIHÁLY