Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)
1994-02-26 / 47. szám, szombat
Vállalkozó és hitelező ... mert tavaly adóelőleget fizetett és stréber lévén a kelleténél többet. Nem baj, majd visszakapja - ha nem is kamatostul! December végén mérleget készített, és boldogan dörzsölte a kezét: negyedmillió üti a markát! Adótöbbletként! Nem kellene sietnie, hiszen március végéig tart a nagy vallomások lehetősége, mégis siet, nem akarja az utolsó pillanatra hagyni. Hiábavaló minden igyekezet. Nem vallhatja be adóját, mert nincs nyomtatvány... Az adóhivatal mossa kezeit: ne rajta kérje számon, neki ehhez semmi köze, érdeklődjön a nyomtatványforgalmazónál. A nyomtatványforgalmazó is elhárítja a felelősséget: nem tud róla, hogy neki kellene árulnia ezt a nyomtatványt. Elvben már január elsejétől lehetett adóbevallást tenni. A gyakorlatban - legalábbis Pozsonyban - nyomtatvány híján nem. A vállalkozó sietne, mivel szüksége van a pénzre. Ismeri az előírásokat, tudja, hogy a többletként befizetett adót az állam három hónapon belül köteles visszafizetni. A vállalkozó gyanakszik. Csak nem azért tüntették el a nyomtatványokat, hogy időt nyerjenek?! Bölcs az állam! Ha a vállalkozó csak március végén vall (mert januárban nincs nyomtatvány), akkor júliusnál hamarabb nem kapja vissza a saját pénzét. Dagadozhat a vállalkozó keble. Ő hitelez az államnak. De kamat nélkül! KOPASZ CSILLA Autogramvadászat: hányan és hányszor Ha aláírja, Mečiar megoldja a bajokat... győzködték az utca emberét a DSZM aktivistái (Prikler László felvétele) A tegnapi langymeleg, tavaszias idő fokozott cselekvésre ösztökélte a DSZM jobbára nyugdíjas aktivistáit, akik már egy bele gyűjtik a népszavazás kiírását támogató aláírásokat, Mar kora tlolelol i megjelentek a főváros forgalmas helyein Metközjxmfok, piacok, kulturális intézmények, hivatalok környékén - és agitáltak. Lerítt rólak: hiszik amit mondanak, hogy a DSZM s csak a DSZM az az erő. amely a jelenlegi kátyúból kivezetheti az országot. Ennek érdekében kell támogatni annak a népszavazásunk íí kiírását, melynek revén a part ve/etot ismét kezbc vehetik az ország dolgainak irányítását - győzködték a járókelőket. (Riportunk a 2. oldalon) VILÁGSZERTE ELÍTÉLIK A TERRORAKCIÓT Vérfürdő a hebroni mecsetben ORVOS LŐTT AZ IMÁDKOZÓ KÍVŐK KÖZÉ (TA SR-jelentés) Tegnap reggel a ciszjordániai Hebron Ibrahim mecsetében legkevesebb 48 palesztint mészárolt le és mintegy 70-et megsebesített egy helyi izraeli telepes. Szemtanúk szerint a tömeggyilkos a 42 éves Baruch Goldstein, helybéli orvos volt, aki a mészárlás után maga is életét vesztette. Tegnap délutánig még nem lehetett tudni, hogy az arabok ölték-e meg vagy öngyilkosságot követett-e el. Izraeli katonai források szerint az egyenruhába öltözött telepes tüzet nyitott az imádkozó muzulmánokra, akik a Ramadan alkalmából gyűltek össze a mecsetben. Négy palesztint később az izraeli hadsereg tagjai lőttek le a pánikot követő beavatkozás során. A vérengzés hírének elterjedése után a gázai mecsetek általános tiltakozó sztrájkot hirdettek, s a palesztinok egész Ciszjordániában tüntetéseket szerveztek, a tiltakozók több helyen kövekkel támadtak az izraeli gépkocsikra. Közben az izraeli hadsereg azonnal rendkívü(Folytatás a 3. oldalon) MÁR KOVÁČ IS CSOMAGOL (Új Szó-tudósítás) Jozef Moravčík után Roman Kováč is lemondott a kormányban betöltött posztjáról. A miniszterelnök-helyettes tegnap adta át lemondási levelét az államfőnek, majd sajtótájékoztatót hívott össze, ahol kijelentette: önkéntes távozásával meg akarta könnyíteni Michal Kováč helyzetét, s el akarta kerülni, hogy tovább éleződjön a viszony a miniszterelnök és az államfő között. Szavai szerint az államfő ezt megértéssel fogadta. Megerősítette: csak a kormányhivatalból távozik, nem pedig a politikából. Moravčíkkal közösen új politikai tömörülést, blokkot szeretne létrehozni a centrumpártokból, hogy ki lehessen hirdetni a társadalmi békét. Már folynak is az ilyen tárgyalások a Cernák-féle nemzeti demokrata klubbal, Kňažkóékkal, és további parlamenten kívüli pártokkal, amelyeket nem volt hajlandó közelebbről megnevezni. Kováč szerint az ellenzéki pártoknak nincs szándékukban visszahívni a Mečiar-kormányt. Vladimír Mečiar az idő előtti választásokig hatalmon marad. Az alaphiba a DSZM-ben — Kováč tolmácsolása szerint — az, hogy még mindig nem alakult át párttá. Sem külföldön, sem a szlovákiai politikai porondon nincs partnere, (Folytatás a 2. oldalon) II. kiadás Dunaszerdahely SZOLGÁLTATÁSAINK: Alacsony- és magas-tátrai üdülések Színházlátogatások szervezése • Autóbuszjegyek árusítása európai fővárosokba Spanyol-, görög- és olaszországi, valamint kanári-szigeteki nyaralások Angol-, német-, olasz-, francia- és spanyolnyelv-tanfolyamok. Cím: Fő utca (autóbusz-pályaudvar) (Hlavná ul., Dun. Streda) Telefon/fax: 0709/257 49 VK-313 Norvég nap az olimpián Még két versenynap, és vasárnap este 20 órakor ünnepélyesen befejezik a 17. téli olimpiát. Tegnap öt számban avattak bajnokot. Először a női biatlonváltóra került sor, s a németek a második szakaszon is több mint egyperces előnnyel vezettek, ám a staféta harmadik tagja katasztrofálisan lőtt, így az oroszok megelőzték őket. Norvég napnak is nevezhetnénk a péntekit, mivel a férfi alpesi kombinációban hármas hazai siker született, síugrásban pedig az első és a második helyet szerezték meg. Norvégia tehát már alpesi síben is nyert aranyérmet Kjus révén. Érdekes, hogy Aamodt már harmadszor állt Lillehammerben a dobogón, de ezúttal sem a legtetején. A síugró Bredesen viszont a nagysáncon nyert ezüstérme után aranyat szerzett középsáncon. Befejeződtek a gyorskorcsolya-versenyek, mégpedig a női 5000 méterrel, és a német Gunda Niemann, akit három számban is toronymagas esélyesnek tartottak, bajnoki cím nélkül maradt. Csak a második hely jutott neki. Az elsőre váija viszont V. Harald norvég király, a kazah Szmirnovot a vasárnapi az 50 kilométeres férfi sífutásban - ellentétben „alattvalóival", akiknek 52 százaléka Ulvang győzelmében bízik. (Folytatás a 7. oldalon) Hol van mar a tíz évvel ezelőtti hó és az 1984-es olimpia? A reklámtábla még az olimpia idején készült, s most azon a piacon állították fel, amelyen a pár hete bekövetkezett robbanás többtucat emberéletet követelt. Ára 3,50 korona XLVII. évfolyam, 47. szám Szombat, 1994. február 26. OSIVO a. s. ZVOLEN Kalinčiakova 2391 .gészseges, kiváló Wológiai minőségű, ellenőrzött szapprítóparcellákról származó, OR/P fokozatú ÜLTETŐBURGONYÁT kínálunk, gen Karai lap: ko^^^y.rosara Kora. fajták; albji||$É f%filN Közepesen granola. Ar megegyezés mtim^^W Tel.: 0855/203 VK-348