Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-25 / 46. szám, péntek

1994. FEBRUÁR 25. Aggodalmaim Azt szeretnénk, hogy gyermekeink boldog, jó emberek, műveltek legyenek. Ahhoz, hogy ezt elérjük, tisztességre, munkaszeretetre kell őket nevelnünk. Csakhogy a tisztességes munka fogalmat valahogyan elfelejtettük, valamilyen rosszul értelmezett elv alapján kíméltük gyerekeinket. Pedig a nyári szünetben végzett kemény fizikai munka egy életre megalapozhatja az akaraterőt, kialakíthatja a leghasznosabb értékrendet Csakhogy napjainkban egyre kevesebb a munkalehetőség. Az a kis nevelőhatás is fölöslegessé válik, amit az iskola és a szülők elértek. Csemetéink megkapják a munkanélküli-segélyt, amiért még a kezüket sem kell megmozdítaniuk. A legborzasztóbbnak azt tartom hogy a társadalomnak nincsen pénze a nevelésre, az iskolai intézményekre. Pedig egy jogállam kamatozóbb befektetést aligha képzelhet el, mint azt a pénzt, amit a gyerekek nevelésére, oktatására fordít. Az a cél, hogy az állami óvodák és napközik megszűnjenek. Igaz, helyettük újak nyílnak. Csakhogy ezekben a szülőknek többet kell fizetniük. Honnan teremtik elő a pénzt? Vagy talán megint megterheljük a szegény nagymamákat, akik már megérdemlik a pihenést? Vagy újra kulcs kerül a gyerekek nyakába? Ezek után hogyan fogunk boldog, jó és művelt embereket nevelni? Pedig minél több művelt ember lesz az országunkban, annál kisebb lesz a bűnözés, annál becsületesebben végzik majd az emberek munkájukat, annál takarékosabbak és józanabbak lesznek. CSÍZIK GYULÁNÉ Baka Félek a választásoktól Meglepetten olvasom nap nap után, az Új Szóban az MPP roppant magabiztos, csalhatatlan véleményét. Elgondolkodtatónak tartom, hogy két éven keresztül, amíg a kormányban vezető funkciókat töltöttek be, ezt a politikai és diplomáciai adottságot miért nem tudták érvényesíteni. Sok rendeletet és törvényt, amit most nyögünk és kísérlünk megváltoztatni, tudtommal még az ő bábáskodásukkal szavaztuk meg. Most ismét választások előtt állunk, s félő, hogy ismét olyan személyeskedő, útszéli hang fog eluralkodni, mint a '92-es választások előtt. Félő, hogy ismét lesz egy-két szerkesztő, aki politikai karrierre vágyik, s megindul a pokol, mint legutóbb. Az SZDSZ képviselőjével készített interjújuk kapcsán csupán ennyit: meg kellett volna kérdezni, miképp egyeztethető össze, hogy a liberalizmusára annyira büszke párt leszavazta a kisebbségek bejutását a képviselőházba? Azt hiszem, ezzel annyira ártottak nekünk, hogy minden hejszlovák politikustól egy homlokcsókot érdemelnek! DR. SZABÓNÉ SZOLNOKY ZSUZSANNA Pozsony 1993-ban kötöttünk házasságot. Feleségem magyar állampolgár. Úgy döntöttünk, hogy Szlovákiában fogunk lakni, és nejem lemond a magyar állampolgárságról. Első lépésként egy kérvényt kellett kitöltenünk (cseh nyelvű nyomtatványt). Ahhoz csatolni kellett három fényképet, egy igazolást arról, hogy lakást biztosítok feleségemnek. Továbbá egy bankszámlakivonatot 150 000 koronáról. Ezt az összeget úgy kapták, hogy a 2450 koronás minimálbért beszorozták 60 hónappal, vagyis öt évre szóló összeget számoltak ki. Csatolni kellett egy orvosi igazolást a kerületi tisztiorvostól. A kérvényre egy 5000 koronás okmánybélyeget kellett ragasztani. Előre figyelmeztettek, ne próbáljak akadályt gördíteni egy bizottság útjába, amely a helyszínen dönti majd el, hogy lakásom megfelelő-e. Ez utóbbi figyelmeztetéssel betelt a pohár. Nem tudták ezt megmondani a házasságkötés előtt? Honnan vegyek 150 ezer koronát? Nem tudom, mit segít a rendőrségi terepszemle lakásomon vagy anyagi helyzetemen? Talán küldjem haza a feleségem vagy váljak el tőle? Ha majd lesz pénzem, újra megkérem a kezét? Tudom, hogy az államkaszsza kong az ürességtől, de talán volna humánusabb megoldás is! Tudtommal van egy nemzetközi egyezmény, melynek értelmében sem a magyar állampolgár Szlovákiában, sem a szlovák Magyarországon nem fizet a tartózkodási engedélyért. Nem tudom, mikor törölték el az egyezményt? Tény viszont, hogy január l-jétől új törvény szabja meg a hivatali illetékeket. Mi van, ha nincs ötezer korona a kérvényezéshez? Azt sem hiszem, hogy a 150 ezer koronás bankszámla mindennapi, hogy ez jellemezné átlagpolgárainkat. Elszomorított a kormányfő minap tett kijelentése, hogy aki itt nem érzi jól magát, az bármikor elmehet. Hogyan gondolja ezt? Én itt születtem, nem jöttem sehonnan, és nem is szeretnék innen elmenni! BAITY ISTVÁN Losonc A pozsonyi parlament előtt február 16-án tüntető néhány száz fős tömeg talán kétharmad része nő volt. Kissé eltűnődtem, hogy Eperjesen, Zsolnán és a többi városban csupán nők foglaltak helyet az autóbuszokban? Talán közúti ellenőrzés sem volt, mert ugyebár, ha egy buszban sok a nő... Vagy talán férfiak is felszálltak, és Pozsonyba érve szétszéledtek, jobb szórakozás után nézve? Vagy meghúzódtak a kapualjakban? A parlamenten belül a férfiak vannak túlsúlyban, az utcai tüntetéseken a női hangerő jobban érvényesül. Meg kell adni, a jelen levő amazonok kitettek magukért. Bámulatosan naiv hévvel skandálták szövegüket. Egy korosodó asszonyság kézzel szerette volna széttépni egyik-másik képviselőt. Egy jól öltözött fiatalabb nő világrengető észrevételt tett: Svájcban folyton módosítják az alkotmányt. Nekünk egy kell, s az örökérvényű legyen! A fiatal diáklány jól megtanulta a sablonos szöveget, és hibátlanul elmondta a bálvány képmása alatt: Az ellenzék maffia, ők rontanak el mindent, amit a kitűnő vezér eltervel. Ők a bűnösök és a magyarok, akiknek semmi keresnivalójuk ebben az országban. GYŐRI SAROLTA Szepsi c olvasói leveleket, mondanivalójuk in ' í í! . . • \ ! lövi ditve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűségé érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért idles mertekben egv<-*' Kuswtajuk olvasóink feMíá, es varjuk további leveleiket. Tudják, hogy gondolataikkal ártanak Szlovákia jó hírének... ? (Ľubomír Kotrha rajza) tÚJSZÓM OLVASÓINK OLDALA 8 Egységes választ a kihívásra BÍZUNK VÁLASZTOTT KÉPVISELŐINKBEN A szlovákiai magyarságnak fontos szerep jut napjainkban. Nyilvánvaló, hogy parlamenti képviselőink révén a mérleg nyelve vagyunk, s rajtunk múlik majd, hogy melyik oldalra billen. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy melyik serpenyőnek kell túlsúlyba kerülnie. Ezért teljes mértékben tisztában kell lennünk helyzetünkkel, senki sem hagyhatja magát félrevezetni üres ígéretekkel, fel kell ismernünk az identitásunkra törő minden megnyilvánulás célját. De nézzük a legújabb eseményeket. A gazdasági és politikai helyzet amikor a lakosság fele már a nyomor határán tengeti életét, bevétele nem éri el a létminimumot -, ami pedig egyike a legalacsonyabbaknak Európában, - robbanásveszéllyel fenyeget. Az államhatalom minderről nem hajlandó tudomást venni, a kritikát visszautasítja, s a még meglevő erejét arra fordítja, hogy biztosítsa parlamenti, törvényhozói többségét. Es itt jön az egységes, határozott fellépésünk szükségessége. Figyelemre méltó a mai helyzet. Most senki sem bánt bennünket, remélve, hogy az ő serpenyőjükbe helyezzük döntő súlyunkat. De senki sem ad ígéretet a jövőre nézve, ami igazolná a jószándékot, reményt adna arra, hogy a jövőben hajlandók velünk mint egyenjogú, államalkotó magyar nemzetiséggel egy országban élni. Értsük ezt úgy, hogy bármerre is leng ki a mérleg nyelve, a mi megsemmisítésünkre létrejött megegyezés érvényben marad? A kihívás burkolt, de részünkről teljesen érthető, hisz a múlt keserves tapasztalatait a mostani hozzáállás egyértelműen igazolja. Tehát mi a kötelességünk, mit kell tennünk? Mi teljes bizalommal viseltetünk választott képviselőink iránt, azt kérjük, hogy minden esetleges apró nézeteltérést tegyenek félre annak érdekében, hogy a kisebbség megmentéséért egyhangúlag emeljék fel szavukat, beható, tárgyilagos magyarázattal és indoklással úgy a hazai, mint a külföldi közegek előtt. Mert mit mondott Tőkés László nemrég? — Aki málészájú, arra nem figyelnek oda. Találó, bár biztos, hogy nem ránk vonatkoztatta ezt. Alapkövetelésünk pedig legyen a teljes önrendelkezési jogunk. Hogy hogyan fogják azt nevezni, az nem fontos. Fontos viszont annak tartalma, ami a szerződésben vagy a törvényben le lesz fektetve, beleértve a határok sérthetetlenségének garanciáját is. Azt követhetik majd a tárgyalások és megbeszélések. Persze konkrét és közérthető tartalommal. GY. NAGY LAJOS Dunaszerdahely IDE JUTOTTUNK? HÁZASSÁGKÖTÉS BONYODALMAKKAL Farsangbúcsúztató tökehúzók Vágfarkasdon már hagyomány, hogy hamvazószerdán felelevenítik a tőkehúzást. A farsangi népszokás szerint idén is több, fiatalokból álló csoport öltözött be. Egy-egy csoportot a menyasszony, vőlegény, hat dorongos

r a tőkehúzó írnok, a tyúkkosaras és a harmonikás alkotja. A tőkehúzók csoportjai népviseletben és bohókás öltözetben reggeltől járták a falu utcáit. Hogyan is zajlik egy ilyen tőkehúzás? Két dorongos megy elöl, bemennek az udvarba, a menyasszony és a vőlegény harmonikaszó mellett ropja a táncot, a többiek pedig mókáznak. így búcsúztatják a farsangot, és köszöntik a tavaszt. A házigazdától tojást, szalonnát, pénzt, kolbászt kapnak, a tyúkkosaras a kosarába teszi azt, az írnok pedig bohókásan bejegyzi a füzetébe a kapott ajándékokat. A tőkehúzók este megrendezik a pocitabált, amelyre meghívják a rokonokat, ismerősöket, barátokat, és zeneszó mellett elfogyasztják az ajándékokat. Vágfarkasdon még él a régi szép hagyomány, amelyre büszkék lehetnek a falu lakói. Köszönet és elismerés illeti a népszokást felelevenítő fiatalokat. BALOGH IRÉN Vágfarkasd Érthetetlen közömbösség MIBŐL ÉLJEK A NYUGDÍJ FOLYÓSÍTÁSÁIG? Az utóbbi időben a sajtó sokat foglalkozik a nyugdíjasokkal, egyre csökkenő életszínvonalukkal. Szomorú, de valós tény, hogy hiába fizették évtizedekig a biztosítást, jelenlegi bevételük csupán a tengődéshez elegendő. A Nemzeti Biztosító is sok bosszúságot okoz. Nemtörődömségét, hanyag hozzáállását bizonyítja esetem is. Még az elmúlt év novemberében rokkantnak nyilvánítottak. A szükséges nyomtatványokat, bizonylatokat, igazolásokat idejében eljuttattam az érsekújvári regionális biztosítóba, azzal a kéréssel, hogy amíg megállapítják a rokkantsági nyugdíj végleges összegét, utaljanak ki előlegként egy bizonyos összeget, hogy a lakbért, villanyt és a szükséges, nem olcsó gyógyszereket legyen miből kifizetnem. Arról nem is beszélve, hogy élni is kell valamiből. Kérésemet a regionális biztosító továbbította. Mivel január végéig nem történt semmi, újból kéréssel fordultam a pozsonyi intézményhez. Február közepéig nem kaptam semmit. Sohasem hittem volna, hogy az arra hivatott intézmény ilyen közömbösen viseltessen mások baja iránt. Főleg ha olyan intézményről van szó, amelynek 27 évig rendszeresen fizettem a betegbiztosítást. Már-már az a . meggyőződésem, hogy az intézet munkatársai önkéntes éhségsztrájkra kényszerítenek, habár ők is tudhatnák, hogy az ember élelem nélkül harminc napnál többet aligha bír ki. NAGY ANDRÁS Kamocsa BAMULATOS NAIVITÁS Ki lőtt Nagysurányban? (100 SOR TÖRTÉNELMI LECKE, ÚJ SZÓ, 1994. FEBRUÁR 6.) Tipikus történelemhamisítás annak állítása, hogy a magyar csendőrök Nagysurányban agyonlőttek egy néma szlovák lányt. Szemtanúk, de nem komjáti szemtanúk szerint ugyanis nem a magyar csendőrök lőttek agyon egy szlovák lányt, hanem a komjáti lakosok golyója oltotta ki életét. A surányi háztetőkről golyózáport zúdítottak a magyar megszállást megtestesítő, szolgálatot teljesítő csendőrökre. A járőrök a háztetők felé viszonozták a tüzet, így nem lőhettek a templomba igyekvőkre és a járókelőkre. A véletlenen múlott, hogy nem volt magyar áldozata az akciónak. Az egész történet nem más, mint egy további magyarellenes provokáció. Még akkor is, ha filmet készítenek róla, és eggyel szaporítják az emléknapok számát. Provokációból különben annyi hangzott el a közelmúltban, hogy akadnak már magyarok is, akik hajlandók mindezeknek hitelt adni. SZŐNYI ISTVÁN Pozsony