Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-25 / 46. szám, péntek

5 KALEIDOSZKÓP ÚJSZÓI 1994. FEBRUÁR 25. A DÉL-TIROLI AUTONÓMIA - EURÓPAI PÉLDA II. Állam az államban A dél-tiroli tartomány valójában állam az államban, saját parlamentje, kormánya és közigazgatása van. Mindez azonban az olaszországi törvényekkel összhangban működhet csak. Pontosabban: bár a tartomány saját jogalkotással rendelkezik, elsődleges törvényhozói joga csak bizonyos kérdésekben van, a közigazgatás pedig teljes mértékben kompatibilis az olasz közigazgatással, részleteiben kiegészíti azt. így a tartományi autonómia szerves része az Olasz Köztársaságnak s nem veszélyezteti területi integritását. PARLAMENT A tartományi parlamentet DélTirol polgárai választják proporcionális választási rendszerben, négy évre. A legutóbbi - novemberi - választások után a Dél-tiroli Néppárt jelöltje, Sabina Kaslatter Mur lett a tartományi parlament elnöke. Az Új Szó munkatársának adott interjújában foglalta össze a tartományi autonómia előnyeit. parlament csak bővítheti, de nem módosíthatja. Bizonyos területeken, pl. az adótörvényekben a bozeni parlamentnek semmilyen döntési joga nincsen. A tartományi parlament háromnyelvű, mindenki anyanyelvén szólalhat fel és nyújthat be törvényjavaslatot vagy határozati javaslatot. Minden egyes ülésen fordítják az elhangzottakat. A parlamenti jegyzőkönyvek, valamint a törvénytárak három ' nyelven készülnek. Apropó: nagyfokú toleranciáról és nem elhanyagolható gesztusról tesznek tanúbizonyságot a honatyák: a parlamentnek egyetlen ladin képviselője van, aki egyébként folyékonyan beszél németül és olaszul, a háromnyelvűség elvét így is megtartják. KORMÁNY így van ez a kormányban is, amelynek tizenegy tagja van. Jellegét tekintve nincs külügyi vagy vévannak fenntartásaik. Ne csodálkozzunk, az olaszok hosszú ideig kivételes helyzetben voltak Dél-Tirolban. Mára viszont rádöbbentek, hogy a tartomány ugyan etnikai alapon lett különleges jogállású része Olaszországnak, ennek előnyeit azonban korántsem csak a kisebbségiek élvezik. Gyakran hangsúlyozzuk, hogy a területfejlesztés, a turizmus vagy a környezetvédelem terén elért eredményeinknek nincs nemzetisége. Sok olasz csak hosszú idő után jött rá arra, hogy a tartományi autonómia előnyeit ugyanúgy élvezheti, mint a németek vagy a ladinok. -Hogyan fogadják az olaszok a második nyelvként tanított németet? -Dél-Tirol északon Németországgal és Ausztriával határos, természetes, hogy a szomszédokkal a lehető legjobb gazdasági kapcsolatokat kívánjuk ápolni. így az olasz üzletember vagy jogász hasznát veheti a tisztességes németnyelv-tudásnak. A német iskolákban tanított SUDTIROL ALTO ADIGE -A törvényhozásnak a társadalmi élet huszonkilenc területén elsődleges (primáris) jogköre van. A fontosabbak közé tartozik a területfejlesztés, az idegenforgalom és a szociális juttatások, míg az oktatásügyben csak az iskolák és oktatási intézmények építése tartozik a parlament jogkörébe. A másodlagos törvényalkotói jogkör olyan területeket érint, ahol a tartományi parlament a római törvényhozás döntéseit egészítheti ki. Az iskolák számára például az országos tanterv érvényes (ezt Olaszországban a parlament hagyja jóvá - a szerk. megj.), a tartományi delmi tárcája, művelődési minisztere viszont három van - népcsoportonként egy-egy. Az ott élők szerint ez a valódi oktatási és kulturális autonómia, hiszen minden népcsoport saját művelődési intézményeit és iskoláit irányítja. Kaslatter Mur asszonytól - aki tavaly októberben még a kisebbségi Dolomitén napilap riportereként dolgozott - azt is megkérdeztük, vajon az olaszok (mint többségiek, de a tartományban számbeli kisebbségben élők) miként viszonyulnak az autonómiához. - Nemcsak voltak, manapság is olasz nyelv viszont lehetővé teszi, hogy diákjaink Olaszország bármely részén érvényesüljenek. ISKOLÁK Azt már később tudtam meg, hogy a munkaerő-elvándorlás nem jellemző. A bozeni német tannyelvű kereskedelmi akadémia diákjai - Gottlieb Pomella igazgató szerint - a tartományban helyezkednek el. A továbbtanulók nagy része Münchenben, Zürichben vagy • Bécsben szerez diplomát, a diákok egy része viszont olasz főiskolákon, egyetemeken is érvényesül. Az olasz (tehát többségi) iskolákban a német nyelv második nyelvként az alapiskola második osztályától kötelező. Látogatásom során lehetőségem nyílt olasz ötödikesekkel beszélnem németül. Természetesnek veszik, hogy van az iskolában egy másik nyelv is, bár a tíz-tizenkét éves gyerekek még hiányosan beszélik. A tartományi kormány német művelődési minisztere szerint a vegyes házasságokban született gyerekek szülei aszerint választanak iskolát, hogy melyik nyelven beszélnek otthon. A tanárokkal való beszélgetések során viszont kiderült: a vegyes házasságokból származó gyerekek nagy része kiváló eredményeket ér el a második nyelvben, de sokuknak komoly identitászavarokkal kell megküzdeniük. A népcsoportok közti különbség nemcsak nyelvi, hanem szociális indíttatású is: a német családok nagy része vidéki, többségük mezőgazdaságból él, míg az olaszok a városokban élnek és megélhetési forrásukat a kisvárosok üzemei, gyárai jelentik. A ladin népcsoport helyzete - lévén valóban külön védelemre szoruló, pici közösség - részben eltér a németekétől. A ladin - rétoromán - iskolákon a tanítás egy része németül, egy része olaszul folyik, a ladin nyelvet csak heti két órában tanulják. Az ok: nem létezik ladinrétoromán írásbeliség. A vidék legrégibb, leggazdagabb hagyományokkal rendelkező népcsoportjának nincs irodalmi nyelve, a ladin művelődési minisztérium most dolgozik egy új értelmező szótár és nyelvkönyv előállításán. Hugo Valentin miniszter szerint nagy segítséget jelentenek a hasonló kezdeményezések Svájcban (ahol a négy kanton egyike éppen a rétoromán). A ladin népcsoport egyik érdekessége, hogy Dél-Tirolban, ahol alig harmincezren élnek, az autonómiának köszönhetően minden feltétel megadatott a megmaradásukra. Ellenben a szomszédos, nem autonóm tartományban a tízszer ekkora ladin népcsoport még az elismert kisebbségek közé sem tartózik. Dél-Tirol paradoxona: Olaszország húsz tartományából csak kettő (Bozen mellett Merano) rendelkezik különleges jogállással. Másutt a kisebbségekjogállása még azt a szintet sem érte el, amit a kelet-európai népcsoportoké. De ez már más téma. LOVÁSZ ATTILA (Munkatársunk útját a Dél-tiroli Gazdasági és Szociális Intézet támogatta és a Szlovák Kulturális Minisztérium szervezte.) TANÁCSOK - KÁRPÓTLÁSI ÜGYBEN Jancsó Béla, Kovácsi - Levelében írja, hogy a korábbi beadott kárpótlási igényüket elutasították, és nem érti, miért. Végigolvasva az Ön magyarázatát, megállapítható, hogy valószínűleg tévedés történt az elutasítás indoklásánál. Sajnos, a fellebbezési idő letelt, ezért javaslom, hogy ismételje meg a kérelem benyújtását. De hangsúlyozom, hogy a túlélő feleség (özvegy), ne pedig ön legyen a kérvény benyújtója. Levélben tüntessék fel, hogy a második kérelem beadásáról van szó, az elsőt ilyen és ilyen törzsszám megjelölésével elutasították. Azzal az indoklással, hogy nem magyar állampolgárról van szó. Ez nem elfogadható indok, mert az akkori Magyarország lakosa, annak az országnak a katonája esett fogságba. Králik István, Rozsnyó - Hadiözvegyek és hadiárvák kárpótlásáról még nem fogadott el törvényt a magyar Országgyűlés. Valószínűleg az elkövetkező hetekben születik meg, amiről a sajtó útján értesítjük majd az érdekelteket. Az sem ismeretes még, hogy a törvény hatályos lesz-e a külföldön élőkre is. Melecska Imréné, Für - Azt kérdezi, kérheti-e a kárpótlást férje után, aki orosz fogságban halt meg. Ön jogosult a kárpótlás kérelmezésére. A kérvényhez csatolja a férje holttá nyilvánításáról szóló irat hitelesített másolatát. Ha nincs meg ez az irat, bíróságon kérje a holttá nyilvánítást. Mivel nem tudja az elhalálozás pontos napját, a férjéről kapott lehető legutolsó hír legyen a kiindulópont, tehát az 1947-es évet tüntessék fel. A fogságban meghaltak esetében egyébként 3 évet számítanak be a kárpótlási időbe. Mivel nincs más bizonyító okirat, egy külön mellékletben részletesen írjon le mindent férje fronton töltött éveiről: mikor vonult be, mikor küldte az utolsó levelet, kikkel volt együtt stb. Baán Erzsébet, Dunaszerdahely — Ön másfél évtizeden át gondozta szomszédját, akinek - mint írja - senkije sem volt. Elhunyta után talált papírjai között egy harctéri szolgálati lapot, és nem tudja tanúsítani, hogy orosz fogságban volt-e. Arra kíváncsi, van-e értelme folytatni az ügyet. Sajnos, nincs értelme, mivel kárpótlás csak a kárszenvedőt és az őt túlélő feleséget illeti meg. Mivel az ön által gondozott személy nem volt fogságban, egyébként sem vonatkozna rá a kárpótlási lehetőség. Ján Adamek, Ipolyság - 1992-ben benyújtotta kárpótlási igényét, s mivel azóta nem kapott választ, kétségei vannak, helyesen küldte-e el, helyesen töltötte-e ki az űrlapot. Mivel leveléből az is kitűnik, hogy a kassai gyűjtőtáborban adott szlovák nyelvű igazolást küldte el a kárpótlási hivatalba, azt hiszem, ez okozta ügyének megakadását. Javaslom, hogy a szerkesztőségnek is megküldött igazolás eredetijét másoltass sa le, majd fordíttassa le magyarra. Ha nem kapott semmit, hivatkozva az R(törzs)-számra, külön mellékletben tüntesse fel a katonai szolgálatra és a fogságra vonatkozó minden adatát, ahogy azt a szerkesztőségnek is küldött levélben feltüntette. Nem kell új kérvényt benyújtania. ÁSVÁNYI LÁSZLÓ LAPSZÉLEN Színvonai alatt Azon tűnődtem a minap, hogy a politikai színtéren uralkodó helyzet mennyire tükrözi társadalmunk arculatát, s hogy betegnek tekinthető-e az a társadalom, ahol a közvélemény szinte szomjazza a populista szemfényvesztők minden ráció nélküli, olcsó szólamait. Vajon ki a felelős azért a helyzetért, ami az ámítók és a magukat ámítani vágyók szövetsége révén alakul ki? Ki a felelős a valós problémák elkendőzéséért, az ellenségkeresésért, s az ennek nyomán kialakuló lövészárok-effektusért? Aki hagyja félrevezetni magát, vagy aki kivételes lehetőségeivel visszaélve manipulál? Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az országot irányító pártok vezetői önös érdekből vetnek gátat a politikai kultúra színvonala emelkedésének, mivel ha az értékek valódi megmérettetésére kerülne sor, soha többé nem ismétlődhetnének meg az 1992-es választások eredményei. Megalapozottnak tartom azt a nézetet, hogy a nagy nemzetámítók politikai hiányosságai fölött nem lehet csak azzal elsiklani, hogy ennyit tudnak nyújtani. Van egy másik lehetőség is: ennyit akarnak nyújtani. A valós problémák tényszerű elemzése helyett olcsó kliséket, az igazság helyett a tények elferdítését. Nem véletlen, hogy az ország legerősebb pártjának nagygyűlésein nemzetárulóknak bélyegzik azokat az értelmiségieket, írókat, hírlapírókat, akik valósághűen próbálják magyarázni a dolgok állását. Belőlük lesznek a nemzetet júdáspénzért elárulok, a magyarbérencek, az idegen érdekek kiszolgálói. Lásd a kormány prominens tagjainak Pozsonyi gyűléseik során elhangzott kijelentéseit, vagy a kormányfő ellenzékkel szembeni rágalomhadjáratát. Ha az örökké elégedetlen, Szlovákiának ártó ellenzék nem lenne, minden rendben lenne - sugallja nyilvános fellépésein. Koalíciós partnere még ennél is kendőzetlenebbül fogalmaz. Emlékezzünk csak vissza Jozef Prokeš újévi beszédére, amelyben azt kívánta Szlovákiának, hogy tűnjenek el a patkányok. Az általános kultúra színvonalát aligha emeli meg az SZNP új elnöke, Ján Slota, aki az ultranacionalista Zsirinovszkijt érdekes személynek tartja, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal jellemezte a legolvasottabb ellenzéki napilapot. Engem nem az keserít el, hogy abban az országban, ahol élek és élni szeretnék, a politikusok szájából efféle kijelentés hangozhat el. Ez végső soron a miénknél fejlettebb demokráciákban is megtörténik, s az elhangzottak a szerzőt minősítik. A reakció azonban a társadalmat. És itt van a kutya elásva. Addig, amíg Le Pen vagy Sládek szélsőséges megnyilvánulásait a megszólítottaknak csupán a jelentéktelen százaléka fogadja el, Szlovákiában olyan koalíció vezeti hosszú idő óta a pártok népszerűségi listáját, melynek vezetői felrúghatják a jóízlés íratlan szabályait anélkül, hogy az különösebben ártana nekik. Távol áll tőlem, hogy a többségi nemzet tagjait megsértsem, de a kultúrának a politikai kultúra is része, s amíg a többség olyan politikusokkal azonosítja magát, akik viselkedésükkel folyamatosan fertőzik a közéletet, azt kell hogy mondjam: a társadalom beteg. Ezt a szomorú tényt csak az tehetné még szomorúbbá, ha a társadalom többsége erre nem ébredne rá. A felismerés ugyanis feltétele a megismerésnek és a pozitív irányba való fejlődésnek. HORVÁTH GABRIELLA