Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-22 / 43. szám, kedd

MOZAIK ifrszói 1994. FEBRUÁR 22. Iskolába fáj a lába... ...hazamenni tortát enni nem fáj semmi. Ugye, ismerős a mondás? Ezzel jellemzik azokat a gyerekeket, akik mindig valamilyen ürügyet keresnek arra, hogy ne kelljen fin (még) szívesen járok iskolába iskolába menniük. De vajon miért érzik szükségét annak, hogy ilyet tegyenek? A kérdés több mint elgondolkodtató. Egyik ismerősöm panaszolta a minap: 14 éves lányával kénytelen pszichológushoz menni, ,mert bizonyos napokon valósággal belebetegszik abba, hogy iskolába kell mennie. Reggel felszökik a láza, fájlalja a gyomrát, nem ritkaság, hogy rosszullét, hányinger is jelentkezik nála. Különös az, hogy a kislány egyébként kitűnő tanuló. Szinte minden tantárgyban az osztály legjobbjai közé tartozik - mégis. Végül kiderült, hogy a kislány félt. Mégpedig egyik tanárától. Az illető a diákok körében nem volt éppen közkedvelt (szerintük túlzott szigorúsága, magas követelményrendszere miatt), így általában nem is várták lelkesedéssel az óráit, többen kifejezetten féltek tőle, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) általában készültek is. Az ismerősöm lánya is készült rendesen, sokszor éjfélig is tanult, tudta is az anyagot, a jegyei is jók voltak - csak közben az állandó szorongásba, izgalomba belebetegedett. És aki most azt hiszi, egyedi esetről, túlérzékeny gyerekről van szó, az téved. Az iskolapszichológusok, gyermekpszichológusok a megmondhatói, hány esetben válik az iskolai környezetből fakadó félelem kóros lelki elváltozás, betegség (aszociális magatartás, agreszszivitás, depresszió, öngyilkosságra való hajlam) előidézőjévé. Persze mondhatnánk, hogy ezek a félelmek az iskolások esetében természetesek. Igen, a legtöbb diák fél a feleltetéstől, a dolgozattól, a rossz jegytől, a megbukástól, a rossz bizonyítványtól, a szigorú tanártól. A kérdés csupán az, mikor és mitől válhat az ilyen „természetes" félelem kórossá. A kérdésre dr. Lovisek Imre gyermekpszichológustól kértünk választ. - A félelem olyan érzés, mely bizonyos esemény előtt jelentkezik, és bizonyos kudarcot jelez. Persze nem minden vészhelyzet vált ki félelmet. Főleg akkor jelentkezik, ha az egyén nem bízik viselkedésében, feltételezi, hogy a baj, ami elől menekül, úgyis bekövetkezik. A pszichológus szempontjából akkor válik érdekessé a félelem, amikor felvetődik a kérdés, miként befolyáMéry Gábor felvétele solja a diák viselkedését - főleg a problémamegoldó helyzetben. A félelemnek ugyanis lehet pozitív vagy negatív jellege, attól függően, hogy a viselkedés, amire késztet, sikerre vezet-e vagy sem. • Mikor válik problémává az iskolai környezetből fakadó félelem a gyerek számára? - Az ilyen félelem vagy szorongás akkor, ha megbénítja a gyermeket a feladathelyzetben, és tönkreteszi a cselekvést. Persze nem törvényszerű, hogy ez bekövetkezzen. Vannak, akiknek az esetében a szorongás megkönnyíti a cselekvést, úgy hat, mint a dopping - ilyenkor beszélünk facilitáló félelemről. Ennek ellenkezője a debilizáló félelem. Hatásukra a tanulók között vannak jól vizsgázó és rosszul vizsgázó típusok. A rossz vizsgázó az, aki mindent tud, de annyira megbénítja a szorongás, hogy nem képes produkálni. A jó vizsgázó ellenben még azt is elmondja, amiről azt hitte, nem is tudja. Az, hogy a gyerekből milyen típus fejlődik ki, nagymértékben függ a korábban megszerzett tapasztalatoktól, főleg a kisiskolás kor, ott is az első osztály élményei lehetnek meghatározóak arra nézve, hogyan fog a kisdiák reagálni az iskolai követelményekre. 0 Milyen tényezők játszanak közre az említett tapasztalatok megszerzésében ? - Az ember azt gondolná, hogy az okos gyerekre a facilitáló szorongás a jellemző, ez azonban nem egyértelmű. Ugyanis nem az egyéniség intellektuális szintje a mérvadó. Sokan azt hiszik, hogy akinek kisiskolás korában sikerei voltak, az nagyon okos gyerek, akinek viszont kudarcai, az buta. Nem így van. A döntő tényező a szülői igényszint, főleg akkor, ha az sokkal magasabb, mint a gyerek képessége. Lehet a gyerek okos, de ha a szülő igen magas követelményeket támaszt vele szemben, s ő azt tapasztalja, hogy azoknak nem képes megfelelni, a fel adathelyzet a gyerek számára fenyegető lesz, és itt kezdődik a probléma, mert a szigorú kudarcélményhez az örökös szülői elégedetlenség kapcsolódik. Ennek következtében a gyerek, ha módja van rá, kerüli a feladathelyzetet, rnert fél a kudarctól. 0 Mi a helyes szülői magatartás az iskoláskorú gyerekek irányában? - Elsősorban is a szülőnek fel kell ismernie, mire képes a gyerek. Meg kell követelnie, hogy erőfeszítéseket tegyen, hogy többet nyújtson. De! Ne igényeljen többet, mint amennyire képes. Ellenkező esetben egész életére kiható negatív személyiségi vonást épít ki a gyerekben, amely elsősorban a feladathelyzet elkerülésében mutatkozik meg. A gyerek például kerüli majd a felelést, kikéredzkedik az óráról, iskolakerülő lesz. Természetesen nem lehet elhanyagolni a pedagógusok feladatát sem. A tanítónak ismernie kell a diákot, tudnia kell, mit várhat el tőle, milyen típusú a gyerek, rossz vizsgázó vagy jó vizsgázó, inkább szóban tud felelni vagy írásban. Fontos, hogy ennek megfelelően, differenciáltan közelítse meg a gyereket, respektálja individuális képességeit, persze bizonyos határig. A tanár módszereit kitűnően jellemzi az, hogy félnek-e tőle a diákok vagy sem. Ismerjük az ;,ambiciózus" tanár típusát, akitől tartanak a gyerekek. Sajnos, sokszor nehéz a pedagógust rádöbbenteni saját hibáira, és elérni, hogy változtasson a módszerein. • Mi a teendő akkor, ha már előállt a probléma? - Fontos, hogy a szülőben meg legyen a pozitív hozzáállás a fiatal problémáihoz. A gyerek megkívánja, hogy egyenrangú félként kezeljék, s hogy a problémájáról tudjon a felnőtt, és kellő érdeklődést tanúsítson iránta. Legyen az szülő vagy pedagógus. Nagyon fontos, hogy a felnőttek felfigyeljenek a vészjelekre. Ilyen például az, ha a gyerek nemcsak a felnőtteket, hanem a társait is kerüli, bizonyos lehangoltság, szomorúság jellemzi, társait elutasítja, neurotikus tünetek lépnek fel. A felnőttnek meg kell beszélnie a fiatallal a problémáját és ha kell, rávenni, keresse fel a szakembert. 0 Ez mikor aktuálíi ? — Ha a fiatal nem talál a környezetében élő felnőtteknél megértést, támaszt, a többi fiatal között izoláltnak, fölöslegesnek érzi magát, depressziós és szorongásos hangulat gyötri. Ha ez az állapot sokáig tart, a fiatal elveszíti reményét, hogy problémája megoldódik, és előfordul, hogy öngyilkossággal próbálkozik. Ezért kell a pedagógusoknak és a szülőknek komolyan venni a gyerek félelmeit, mert azok reális problémák, és minél előbb kikérni a szakember véleményét. A megelőzés ugyanis mindig hatékonyabb, mint később a kezelés, amikor már a személyiséget jóvátehetetlen sérelmek érik. S. FORGON SZILVIA Egy a száz közül KÜRTRŐL BUDAPESTRE A budapesti száztagú zenekarnak van egy szlovákiai tagja is. A híres Pepes zenekar vezetőjének, Anyalai Sándornak a legidősebb unokája, Lakatos László. Kürtön járt (magyar) iskolába, zeneiskolába Érsekújvárban, és a pozsonyi konzervatóriumban végzett 1990-ben klarinétszakon. A nagyapa meséli: - Nálunk járt a budapesti Tímár Sándor koreográfus, kürti nótákat játszottunk fel. Említette, hogy szükségük volna egy ügyes klarinétosra. - Az unoka éppen akkoriban végzett: abszolvensi koncertjén a zsolnai kamarazenekarral lépett fel. Berki László, a száztagú zenekar prímása megnézte a videófelvételt, és azt mondta, szívesen hallaná, hogyan játszik a fiú cigányzenét. Alighogy letelt a gyerek katonasága, csengett a telefon: vigyük el a fiút Pestre. No, fiam, játssz valamit! A klasszikust kitűnőnek tartotta. Most csárdást, hallgatót! Jó, jó, kitűnő! Lakatos László először egyéves szerződést kapott. Most már Budapesten él a feleségével együtt. - Én a klasszikus muzsikával szerettem volna foglalkozni, felvételiztem a pozsonyi zeneművészetül, sikerült is, de helyszűke miatt nem vettek fel. Azt ajánlották, próbáljam meg újra. Az ifjú zenész nem próbálkozott újra - inkább elment Budapestre. A száztagúnak ő az egyetlen külföldi tagja. Járja a világot. Néha hazamegy Kürtre megpihenni, de már csak látogatóba... KOPASZ-KIEDROWSZKA CSILLA Nézetkülönbségek a Maticában EGY MAGYAR KÉPVISELŐ LÁTÓSZÖGÉBŐL Rövid hír tudósít a pozsonyi Sme című lapban arról, hogy a kulturális miniszter február 15-ével leváltotta a Matica slovenská gondnokát, Michal A. Kováčot. Az intézkedés nem csupán az intézmény turócszentmártoni részlegein dolgozók körében váltott ki tiltakozást és ellenérzést, maga a Város polgármestere is úgy érezte, újólag rá kell mutatni azokra az egészségtelen törekvésekre, amelyek a Matica jelenlegi vezetésében egyfajta pozsonyi centralizálást szándékoznak véghezvinni. Stefan Jokel polgármester egy évvel ezelőtt nyugtalanságának adott hangot nyílt levelében, mivel szerinte a szervezetben komoly ellentétek mutatkoznak, s ezek „olyan kulisszák mögötti mesterkedésekre utalnak, amelyek ellentétesek a hagyományos maticás demokratizmussal és humanizmussal". A szlovák parlament kulturális bizottsága az ominózus leváltást megelőző héten tartotta kihelyezett ülését a Matica székhelyén, Turócszentmártonban. Tagjaként jelen volt rajta Fóthy János kereszténydemokrata képviselő, akitől arról érdeklődtünk, mi állt tárgyalásaik középpontjában, s szóba kerültek-e a Matica belső problémái. - Bizottságunk elsősorban azért tárgyalt Turócszentmártonban, mert a város törvénytervezetet kíván a parlament elé terjeszteni a város státusáról. Ez többek között kimondaná, hogy Turócszentmárton a hazai és külföldi szlovákság nemzeti kultúrájának központja, a Matica intézményének székhelye, valamint hazai és nemzetközi kulturális rendezvények színhelye. Erre a várost egy csomó történelmi tény predesztinálja, itt alakult meg az első szlovák parlament, itt található a szlovák nemzeti panteon, s az első szlovák intézmények megalakulásával a város a szlovákság nemzeti, szellemi szimbóluma lett. Kulturális rendezvényeivel, a szlovák műkedvelő színházakat tömörítő központjával, múzeumaival, könyvtárával, nyomdájával valóban a szlovákok nemzeti kultúrájának centruma. Ezt a státust mondaná ki a törvény. • Szóba kerültek a tanácskozáson a Maticán belüli ellentétek? - Annyiban igen, hogy a polgármester ismertette a köztárssági elnökhöz, a parlamenthez és a Matica központi, valamint helyi szerveihez eljuttatott újabb nyílt levelét s benne foglalt aggodalmait, azonkívül szót kért a Matica akkor még tisztségében lévő gondnoka, Michal A. Kováč is, aki konkrét érvekkel támogatta a polgármester szavait. Az ő beszédén már érezni lehetett, hogy bár igazáról meg van győződve, nem reménykedik a dolgok pozitív kimenetelében. Sejtései - mi már tudjuk - azóta beigazolódtak. Ugyanakkor a Matica elnöke, Jozef Markuš szintén felsorakoztatta érveit az előző felszólalókkal szemben. Meg kell mondanom, hogy a vitába mi, a bizottság tagjai nem kapcsolódtunk bele, csupán meghallgattuk őket. • Ön miben látja az ellentétek lényegét? - Nyilvánvalóan a Matica működésének megítélésében rejlik az ellentétek különbözősége. Az egyik irányzat - a város és a Matica vezetőségének egy része Michal A. Kováécsal együtt képviseli - abból indul ki, hogy a Matica fő küldetését - a nemzeti hagyományok ápolását - akkor tudja a szervezet igazán teljesíteni, ha munkáját a kulturális rendezvények megtartására, a kulturális örökség gyarapítására összpontosítja, mert úgy tartja, hogy csak így lehet a szlovákság kulturális kincseit megőrizni, nemzeti identitásában megerősíteni. A másik vonal ellenben, Jozef Markušsal az élen, szerintem az egyesületi és mozgalmi aktivitást tartja elsődlegesnek, tehát minél több helyi szervezetet létrehozni, amelyeket aztán esetleg politikailag aktivizálni is lehet. Ennek egyébként az utóbbi időben többször is tanúi lehettünk, amikor a Matica - önmagát a politikai pártok fölé helyezve - pártokat és pártképviselőket hívott meg rendezvényeire, s igyekezett koordinálni működésüket, ami meghaladja egy kulturális intézmény kompetenciális kereteit. Ez az irányzat láthatóan mindenekelőtt a nemzeti vonalat helyezi előtérbe, márpedig ez, érzésem szerint, a polgárosult Európa keleti régióinak fölzárkózási szándékaival nehezen egyeztethető össze. O Ezzel ön voltaképpen minősítette is az irányvonalakat s az ellentétek megítélését. - Nézze, ez a Matica és a szlovákok ügye, amihez én legfeljebb csak annyit tehetek hozzá saját véleményként, hogy ez a nagy múltú kulturális intézmény a szlovák nemzet legszentebb hagyományainak jelképe is, tehát olyan szimbólum, amelyet nem volna szabad hagyni a napi politika belharcaiban besározódni. BROGYÁNYI JUDIT