Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-02 / 26. szám, szerda

5 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓ, 1994. FEBRUÁR 2. HA SE MUNKANÉLKÜLI, SE SZOCIÁLIS SEGÉLY NEM JÁR: Marad a koldulás A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 1993. évi 243. számú törvénye alapján azok a munkanélküliek, akik önhibájukból veszítették el állásukat, azaz maguk adták be felmondásukat, vagy a munkafegyelem megsértése miatt mondtak fel nékik, sem munkanélküli, sem szociális segélyre nem jogosultak. Az 1993. november l-jén hatályba lépett törvény kihatását sok helyütt csak az idén januárban kezdték megérezni. Például a Galántai járásban lévő Vághosszúfalun. Amint azt Izsói Róbert polgármestertől megtudtam, a falu négy lakosa január 17-én értesítést kapott a Vágsellyei Körzeti Hivatal szociális osztályától, hogy január elsejével beszüntették az eddig kapott szociális juttatások folyósítását. A község nem tarthatja el őket Izsói Róberttel arról beszélgettünk, milyen gondot okoz a rendelet bevezetése. A polgármester elismeri, hogy a legtöbb esetben jogos a szigorítás, hiszen ezzel munkára kényszeríthetnek olyanokat, akik eddig nem igazán igyekeztek munkát találni. Inkább szűkösen éltek a szociális juttatásból. Sokan vannak azonban olyanok is, akik valóban azért nem dolgoznak, mert nem kapnak munkát. S nem is minden esetben a saját hibájukból váltak munkanélkülivé, mégha a törvény szerint úgy tűnik is. Mert sok munkaadó nem mond fel - talán, hogy ne kelljen végkielégítést fizetnie -, de rendes munkát és fizetést sem tud adni, s halogató álláspontra helyezkedik. Egyfajta huzavona folyik a munkaadó és az alkalmazott között, hogy ki bírja tovább idegekkel. Az alkalmazottak pedig sok esetben éppen csak írni-olvasni tudó emberek, nem jártasak a törvények ismeretében, s nem tudatosítják, mekkora különbség van aközött, hogy ők mondanak-e fel, vagy nekik mondanak fel. - Bárhogy is van, de ezek az emberek egy fillér jövedelem nélkül maradtak - mondja a polgármester. — Ha azonnal elkezdenek is becsületesen munkát keresni, akár több hónapig eltarthat, amíg állást találnak. Az allam vagy a minisztérium pedig elvárná, hogy addig a község tartsa el a rászorultakat. De kérdem én, miből? Amikor például a jövedelemadóból a tavalyi hetven százalék helyett az idén nem egész harminc százalékot kapunk, a földadót pedig a tavalyinak a 75 százalékára csökkentették. Aztán elmondja, hogy a falu költségvetéséből ugyan létrehoztak egy szociális alapot, amiből a kisnyugdíjasoknak két-háromszáz korona értékben szoktak karácsonyi ajándékot vásárolni. De arra kevés lenne ez a pénz, hogy több hónapon keresztül ellássák a munkanélkülieket. Esetleg egyszeri segélyt nyújthatnának egyik-másiknak, de amint a polgármester elmondja, ez sem olyan egyszerű: - Nehéz eldönteni, melyikük a leginkább ráutalt, s ha egynek vagy kettőnek adnánk segélyt, azonnal egy csomó ember sorakozna itt, segélyt követelne. S hogy az állam mennyire igazságtalan a községgel szemben, azt azzal is bizonyítja, hogy ha egy községben valaki örökös nélkül hal meg, a temetését, annak minden költségével együtt a községnek kell vállalnia, az elhunyt vagyona azonban nem a községre, hanem az államra száll. Ha nem adnak munkát, koldulni megyek A munkanélküliek közül is szerettem volna valakivel találkozni. A községi hivatalban felvilágosítottak, hogy némelyiküket otthon hiába is keresném, mert általában a kocsmában ülnek, ott pedig aligha lehet velük értelmes szót váltani. Azt ajánlották, Varga Valériával beszéljek, akitől szintén most vonták meg a szociális segélyt, s aki már eddig is élettársával, a szintén munkanélküli Csalava Miklóssal osztotta meg a csekély juttatást. de azt az asszony jobban el tudná mondani. Jöjjön vissza egy félóra múlva, szívesen látjuk. Amikor később visszatérek, már a háziasszony nyit kaput. Az udvarról nyíló szobában karácsonyi koszorú díszlik az asztal közepén, s mivel kinn már sötétedik, asztali lámpával világítanak. Az kevesebbet fogyaszt. Az asszony elpanaszolja, hogy éppen ma volt a körzeti hivatal szociális osztályán reklamálni, hogy, miért vonták meg a segélyét. Elmondja, előzőleg egyáltalán nem figyelmeztették, hogy leállítják a segély folyósítását. Januárban a megszokott napon egyszerűen nem kapta meg a pénzt. - Először azt gondoltam, talán a posta késik, aztán két nappal később a pénz helyett csak ezt a papirost kaptam - mutatja az említett törvényre hivatkozó értesítést. Amikor megpróbálom elmagyarázni, mi az értelme ennek a jogszabálynak, elpanaszolja, hogy őt milyen igazságtalanul bocsátották el a volt munkahelyéről. Állítólag hat és fél évet dolgozott le becsülettel a szövetkezetben, amikor 1992 januárjában két nap igazolatlan mulasztás miatt egyik napról a másikra elbocsátották. Pedig csak azért nem volt munkában, mert az élettársa megbetegedett, és őt kellett ápolnia. És egyébként is, volt még hat nap régi szabadsága. Egy kis jóakarattal igazán szabadságot írhattak volna az abszencia helyett. Megértem az asszony panaszát, talán valóban elintézhető lett volna a dolog azzal, hogy utólag írják Csalava Miklós: Nem bírtam a nehéz munkát (A szerző felvétele) A házszám alapján könnyen megtalálom Varga Valéria házát, de a kapu zárva. Zörgetésemre egy negyven év körüli férfi szakállas arca tűnik fel a kerítés fölött. Miután közlöm, mi járatban vagyok, elmondja: — Hát bizony lenne miről panaszkodni, ki a szabadságot. Csakhogy a szövetkezet valószínűleg elbocsátásokra kényszerül, hát természetes, hogy először azoktól igyekszik megszabadulni, akik okot szolgáltatnak rá. Az élettárs, Csalava Miklós még 1989-ben otthagyta volt munkahelyét, a járási útkarbantartó vállalatot. - Az árokpartot kellett volna kaszálni, nekem pedig gyomorfekélyem van, nem bírtam ezt a nehéz munkát. Különben is többet voltam kórházban, mint munkában, mégsem akartak elismerni rokkantnyugdíjasnak - panaszolja az egyébként egészséges kinézetű, jó húsban lévő férfi. Felesége elmondja, hogy miután ő is elveszítette az állását, úgy tudtak megélni, hogy eladtak néhány tyúkot. Később fejenként ezer korona szociális segélyt kaptak, amit tavaly megemeltek és ketten együtt kaptak 2500 koronát. De ebből még kölcsönt is kellett fizetniük, amit a villanyáram kifizetésére vettek fel. - Ki akarták kapcsolni a villanyunkat, mert nem tudtuk azt fizetni - panaszolja az asszony. — Ugy kellett könyörögnöm, hogy ne tegyék, mert van egy kis húsom a fagyasztóban, s ha kikapcsolják, megromlik. Pedig már nincs miből húst vennem. Egzisztenciahitel, vagy hulladékgyűjtés Elszomorító az ilyen helyzetbe került emberek sorsa. De lehet, hogy most a kényszer ráviszi őket, hogy komolyabban keressék a munkát, mint eddig. Vagy, hogy olyan munkát is elvállaljanak, amiről eddig azt képzelték, hogy nem bírnák végezni. De ez sem megy egyik napról a másikra. És addig miből éljenek? Marad a bűnözés? Talán akad még más megoldás. Izsóf Róbertnek ötlete is volna. Szerinte az úgynevezett egzisztenciahitel jelentene némi megoldást: - Havonta folyósítanának bizonyos összeget a munkakeresőnek, s ha majd sikerült állást találnia, visszafizeti a kölcsönt. Persze, hiába jó az ötlet, azt jóval magasabb szinten kellene megvalósítani, egy helyi önkormányzat számára nem kivitelezhető. A hossziífalui polgármesternek azonban a helyi állapotuk javítására is van terve. Hulladékgyűjtést szervezhetnének, a község térítené a fuvarköltséget, a munkaerőt pedig a munkanélküliek szolgáltatnák. A leadott üveg-, papír-, rongy- vagy vashulladék árát pedig közöttük osztanák szét. — igaz, ez nem sok pénzt jelent — mondja Izsóf Róbert —, de mindenkinek hasznos lenne. A munkanélküliek nem ajándékba kapnák a pénzt, és a falu is jól járna, ha megtisztítanák a hulladéktól. Követendő példa, hiszen sajnos nagyon sok faluban küszködnek hasonló gondokkal. GAÁL LÁSZLÓ Párkány: Egyelőre az utcát is fűtik Panaszos levelet kapott szerkesztőségünk Párkányból, melyben Taba Gábor 16 más bérlővel együtt azt nehezményezi, hogy az 1992-es évre a lakáskezelő vállalat visszamenőleg nagy hátralékot állapított meg számukra. Egy 1993 december elején kapott értesítésből meglepődve vették tudomásul, hogy a Jesenský utca 61-85. számú ház lakóinak még tetemes összeget kell ráfizetniük az előző évi fűtési és melegvízszolgáltatási díjra. Panaszosunk szerint a lakótelep más háztömbjeiben a térítési díj majdnem egyharmadával kevesebb, s azt is rossz néven vette, hogy nem elszámolást kaptak, hanem mindössze értesítést a kifizetendő végösszegről. Nickman Károly, a lakáskezelő vállalat hőszolgáltatási részlegének vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az említett épület esetében a nagy hőfogyasztásnak két oka van. Egyik a rossz hőszigetelés, a másik pedig, hogy a veszteségeket tovább növeli a kézi szabályozás, ami azt jelenti, hogy enyhe idő esetén épületenként kellett volna szabályozni a fűtést. Végezetül 1992-ben kétszer is emelkedett a víz és a hőenergia ára, míg 1993-ban a bérlők a fűtésre állami támogatást kaptak. Mindezek a tényezők közrejátszottak abban, hogy 1990-re valóban magas térítési díj jött ki. A panaszosok megnyugtatása érdekében lépéseket tettünk a fogyatékosságok kiküszöbölésére - mondta Nickman Károly. - 1992 végétől lakótömbönként mérjük a tényleges hőfogyasztást - ez az említett lakásokban körülbelül egyharmaddal magasabb a városilftlagnál — és ez év elsű negyedévében befejezzük az automata hőszabályozók beépítését is. A legfontosabb változás viszont az, hogy a Jesenský utcai lakásokat az idén újraszigeteljük. A lakáskezelő vállalat esetében tehát megvan a szándék a helyzet javítására, de talán egyszerűbb lett volna, ha az érintetteket a végösszegen kívül annak megállapítási előzményeiről is közvetlenül értesítik. A magyarázat ugyanis, ha nem is enyhíti, de érthetőbbé teszi a problémákat még akkor is, ha a régi hibákért még sokáig fizetnünk kell. (v. kremmer) LAKÓ - HÁZ - ÜGY M. K.: A községi tulajdonban levő lakásunkat még tavaly márciusban, az új lakástörvény megszavazása előtt vásároltuk meg. A márciusban aláírt szerződést csak a napokban kaptuk kézhez. A lakás értékét annak idején a hivatalos törvényszéki szakértő több mint kétszázezer koronára becsülte fel, de nekünk csak 110 ezer koronát kellene fizetnünk. 70 ezer koronát a szerződés aláírásától számított három héten belül, a fennmaradó összeget pedig legkésőbb 1996. végéig. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, a község, a polgármester eladhatta ezeket a lakásokat a törvény jóváhagyása előtt? Módosítható a szerződésben kikötött lakásár az új lakástörvény szerinti árak szerint? A lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló 1993. évi 182. Tt. számú törvény 27. paragrafusa tartalmaz a hasonló esetekre vonatkozó rendelkezéseket. E szerint mindazok, „akiknek a korábbi rendelkezések alapján keletkezik vagy keletkezett tulajdonjoguk lakáshoz vagy nem lakáscélú helyiséghez, a jelen törvény hatálybalépésének napjától (1993szeptember l-jétől) a jelen törvény szerinti tulajdonosoknak minősülnek." Azok a háztulajdonosok pedig, akik az egész lakóházat, vagy az összes lakást és nem lakáscélú helyiséget, vagy ezeknek csupán egy részét magánszemélyek tulajdonába ruházták át, a törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül kötelesek az így létrejött jogi viszonyokat összhangba hozni a 182/1993. Tt. számú törvény 6., 7., 8., 9., 10. paragrafusaival, valamint a 23. § második és harmadik bekezdésével. Itt azonban elsősorban az úgynevezett „lakástörvény" által előirányzott lakástulajdonosi társulások, közösségek jogait és kötelességeit kívánja az új törvény összhangba hozni a korábbi szabályozással. Ami a korábbi szabályozást illeti, erre lábjegyzetekben utalt a törvényhozó. E lábjegyzetek, utalások szerint lakástulajdont csak a lakások személyi tulajdonáról szóló 1966. évi 52. Tt. számú törvény, illetve az 1992. évi 42. számú, úgynevezett szövetkezeti transzformációs törvény alapján lehetett (és még lehet) megszerezni. A jogrend ilyen értelmezése szerint a községek hiába voltak tulajdonosai az egyes lakótelepeknek, lakóházaknak, a tulajdonukba tartozó lakásokat nem adhatták el, mivel az 1993. szeptember elseje előtt hatályos 52/1966. Tt. számú törvény csak az állami tulajdonból a személyi tulajdonba történő eladásokat tette lehetővé (a községi tulajdonból történő lakáseladásokat már csak azért sem szabályozhatta ez az 1966-ban meghozott törvény, mert akkoriban a községek tulajdonában nem voltak lakások). Elképzelhető, hogy ezzel az új jogi szabályozással kapcsolatban egyes községek az alkotmánybírósághoz fordulnak. A levelében említett körülmények alapján viszont ez a szabályozás kedvezhet önnek, ha azt akarná elérni, hogy az egy évvel ezelőtt aláírt szerződést érvénytelenné nyilvánítsák. Egy további probléma forrása lehet azonban az, hogy esetleg az ingatlankataszterben sem lesznek hajlandóak bejegyezni (illetve ennek alapján a tulajdonjogot „átírni") azt, hogy a tulajdonjog a községről, az egy évvel ezelőtti adásvételi szerződés szerinti vevőkre átszállt. Ugyanakkor, ha semmisnek tekintenék is a fent említeti szerződést, hol a garancia arra, hogy a szóban forgó lakást az említett „lakástörvényben", meghatározott maximális árak tiszteletbentartásával adnák el önnek — ismét? dr. P. D.