Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-12 / 35. szám, szombat

ÉRDEKESSÉG . ÚJ SZÓM 1994. FEBRUÁR 12. SZEX ÉS HATALOM Élik és élvezik hatalmukat, amely sokak szemében és szívében ellenáll­hatatlanná teszi őket. Bili Clinton nem az első és egyetlen olyan politi­kus, akiről csiklandós és romantikus történeteket beszélnek. Voltak ügyei példaképének, a tragikus körülmé­nyek között elhunyt John F. Kenne­dy elnöknek, sőt az idén 100 eszten­deje született Mao kínai elnöknek is, akirők kiderült: imádta a ropogós pipihúst, azaz az ártatlan falusi lánykákat. Fölkapták a sztorit a minap a la­pok: Gennifer Flowers (43) egykori éjszakai bárénekesnő könyvben sze­retné megörökíteni mindazt, amit Bili Clintonnal (47) kapcsolatosan eleddig nem mondott el interjúban. Pikáns ráadásként szánja a kötet mellékletéül azt a hangfelvételt, amelyen a ma már amerikai elnök turbékolt neki. A dalos ajkú Genni­fer - állítják biztonsági emberek - nem az első volt Cinton kapcsola­tai sorában. John F. Kennedy (1917-63) egykori amerikai elnök és Marilyn Monroe románca közismert sztori. Az már kevésbé, hogy a nők bálvá­nyaként is számon tartott politikus kellemes kapcsolatokat ápolt Kim Novakkal, Lauren Bacall-lel, Shirley MacLaine-nel, Liz Taylorral. És ők csak a legnevesebbek „a Fehér Ház szoknyavadászának" mondott Ken­nedy listáján. Egy alkalommal bizal­masan elmondta Harold Macmillan Hruscsowal 1961-ben Bécsben. Kennedy nemcsak a kor vezető politikusaival találkozott, hanem nagyon közeli viszonyban volt a leghíresebb és legszebb nőkkel is brit miniszterelnöknek: „Ha nem szeretkezem, megfájdul a fejem." Fejfájás-csillapító partnerei Kenne­dyről: „Számára kötelesség volt a szex, amin gyorsan túltette magát." A hadsereg-főparancsnokból amerikai elnökké lett Dwinght D. Eisenhower (1890-1969) és Kay Summersby brit sofőrnő románca kezdettől nyílt titok volt a tábornok környezete előtt. Azt viszont csak Eisenhower halála után írta meg a hölgy, hogy bár szerettek volna utódot, nem jött össze. „ Ike (ez volt a generális beceneve) gyengéd, gon­doskodó és szeretetre méltó volt. Csak éppen soha nem sikerült neki. Pedig én is elkövettem mindent..." Néhány évtizede John Dennis Profumo (79) egykori brit hadügy­miniszter és Christine Keeler nevé­vel volt tele a nemzetközi sajtó. „Holott semmi olyat nem csináltunk, ami illetlenség lett volna..." - véde­kezett a bársonyszékéből távozni kényszerült politikus. Az elhárítás emberei állítólag egészen más követ­keztetésre jutottak a callgirl lakásán talált fényképek alapján. Tulajdon­képpen semmi jelentősége sem lett volna ennek a kapcsolatnak, ha an­nak idején, a hidegháború legfor­róbb időszakában csak Profumo ran­devúzott volna Keeler kisasszony­nyal. Bejáratos volt hozzá Jevgenyij Ivanov szovjet diplomata is. Ezen a ponton viszont már több, mint pikáns az ügy. „Nőtlenek, hajadonok: egyesülje­tek a házasság szent kötelékében!" Ezekkel a szavakkal jellemzi a fran­Marilyn Monroe cia elnöki párt egykori bizalmasa a svájci Blick szerint. Francois Mit­terrand (7) és Danielle Mitterrand (69) házassága ugyanis majdnem zá­tonyra futott, mielőtt a férjet 1981­ben elnökké választották. Jóformán azonos elkötelezettséget és érzéket tanúsítanak mindketten a politika iránt, miközben... De a franciák közismert diszkréciója tiltja, hogy neveket említsenek a feleséggel kap­csolatban. A szebbik nem iránti von­zalmáról is híres elnökkel kapcsola­tosan azonban már nem ennyire el­néző a sajtó: Catherine Langeaist-t, Edith Cresson volt miniszterelnököt és az énekesnőt, Dalidát egyaránt fölemlíti. „Nem csupán az argentin posta és távközlés vezére, hanem az elnök gyengéd játszótársa is vagyok" - je­lentette ki 1990-ben Maria Julia Ál­sogaray (50), a dél-amerikai ország postaügyi miniszter asszonya. Carlos Saul Menem (58) elnök nem, de hitvese, Zulema azonnal és a legna­gyobb fölháborodással kommentálta a merész szavakat. Mit tehetett sze­gény miniszternő és játszótárs? Visz­szavonta a beismerését, amelyben bizonnyal volt némi igazság. (Külföldi lapokból: mn) Páratlan karrierek Férj nélkül még kellemesebb az élet - vallják azok a sztárok, akik életük párja nélkül még többre vitték, mint vele. Ivana Trump nemrég szakított milliár­dos férjével, Donald Trumppal. eltűnik a színpadról. De éppen fordítva történt. Cher színészi ambícióit is kipróbálta: 1988­ban megkapta az Oscar-díjat. „Ha Sonyval maradok, akkor nem lenne gyermekem, nem len­nék színésznő, és nem lennék az a nő, aki vagyok. Halott lennék" - vallotta Cher. Hasonló történt Tina Turner­rel is, akinek szörnyű házasságá­ról már filmet is forgattak, la­punk is írt erről. Tina a férje, Ike nélkül lett az a nemzetközi sztár, akiért a mai napig rajonga­nak a fiatalok. Egy nála 16 évvel Tina Turner „Donalt nélkül, de továbbra is a dollárjaival!" — fogalmazta meg a cseh származású Ivana karrierjének további alakulását. Mióta elváltak, népszerűsége megnőtt: a világ egyik leggazda­gabb és legismertebb asszonya lett. Közönségsiker kísérte első életrajzi regényét, ezen felbuz­dulva most írja válása és megvál­tozott hétköznapjai történetét, Egyedül címmel. Cher, a neves amerikai éne­kesnő színészkarrierje szintén azt bizonyítja: jót tett neki a vá­lás. Tizenegy évig Sonyval sike­res házaspár voltak. Amikor el­váltak, mindenki azt hitte, Cher Cher Adeline Halliday fiatalabb német menedzserrel kötötte össze életét. A főnök azonban továbbra is ő! Adeline arcát, nevét Johnny Halliday feleségeként ismerte meg a rockvilág. Tizennyolc évesen ment feleségül az ismert sztárhoz, de házasságuk mind­össze két évig tartott. Adeline ügyesen kihasználta Johny kap 1 csolatait: bemondó lett a francia Nosztalgia Rádióban, az M6 csa­tornán önálló zenei műsora van, válása óta pedig tulajdonosa egy folyóiratnak is. Most kezdődik a karrieije! (Voici) Már ez is van! MACSKAKALENDARIUM Minden embernek megvannak a maga gyengéi, hóbort­jai, amelyeket illik elegánsan hobbinak nevezni. Van, aki minden pénzét utazásra, minden idejét kertészke­désre vagy éppen állatnevelésre fordítja. Ám tegye! Valahol még tisztelni, esetleg irigyelni is tudom őket. A macskákat azonban nem szeretem. Vállalva a macskaimádók rosszallá­sát, netán átkait, azt is megmondom, miért: engem a macskák a legkellemetle­nebb nőfajtára emlékeztetnek. Arra, amelyik affektál és nyafog, cicomázza és kelleti magát, dörgölőzik mindenkihez, akitől előnyöket remél, de fújtat és karmol, ha úgy érzi, korlátolt igényeit veszély fenyegeti. Mindezek ellenére hajlandó vagyok megértő lenni azok iránt, akik úgy vélik, a macska a világ egyik csodája. Kész vagyok elhinni, hogy egy cica lehet olyan fontos a számukra, mint egy emberi lény. Attól azonban már zabos leszek, amikor a tévéreklám kioktat, nehogy azt adjuk enni a macská­nak, amit a gyerekünknek, mert az Őszőrmókságának nem elég jó. Ennél jobban már csak az bosszantott fel, amikor kedvenc hetilapomban felfedez­tem a macskakalendáriumot. A Kiskegyed mentségére legyen mondva: amolyan kuriózumként közölte a leggyakoribb cicanevek ábácésorrendes jegyzékét a magyarországi macskatenyésztők és a Macska magazin dekoratív falinaptára alapján. Ebből mindenki megtudhatja, hogy újév napján nemcsak egymást, hanem a Basa nevű macskákat is köszönteni illik. Szilveszternek Csizmás Kandúrral kell osztoznia, szenteste nem szabad megfeledkezni Kis Herceg, karácsony első napján pedig Kacor Király névnapjáról. Néhány név azonban igazán megkapott. Elképzelem, milyen ronda dög lehet az a macska, amelyet még gazdája is Belfegornak (ápr. 16.) vagy Belzebubnak (júl. 22.) nevez el. Gondolom, Duzmapeti (márc. 17.) mindig dorombol, Figarónak (szept. 5.) lenyűgöző a tenoq'a. Kamion (júl. 16.) vagy Koffer (nov. 3.) jó nagy behemót, Némbernek viszont (dec. 5.) nőgyűlölő a gazdája. De akkor miért tart macskát? Pecás (aug. 9.) az akváriumból szerzi be csemegéjét, Nanuknak (okt. 18.) minden reklám ellenére nem a Whiskas, hanem a jégkrém a kedvence. Sipirc (okt. 1.), szegény, nem tudja, hogy hívják vagy küldik, Vekker (febr. 22.) pedig bizonyára korán kelő. S végül hadd tegyem közkinccsé a szerintem legmacskásabb nevet. Zugbatoji. Aki arra vetemedik, hogy cicájának ezt a nevet adja, ne feledje: május 23-án kell majd köszöntenie. Ja, majd elfelejtettem: ma Miro napja van. (görföl) FIDEL CASTR O: A szerelem emberi jog A híres Vanity Fair című ameri­kai társasági magazinnak nyilat­kozott Fidel Castro kubai diktá­tor. Mégpedig egy nagyon ké­nyes témáról: a politikusok sze­relmi ügyeiről. Vehemensen vé­delmébe vette az amerikai elnö­köt, mondván, szerelmi életének nyilvános taglalása alapvető em­berijogának a megsértését jelen­ti. Szerinte az egész ügy egy nagy mellébeszélés, hiszen Bili Clinton neje olyan csinos... Sze­rinte Latin-Amerikát kellene példának tekinteni, ahol nem csinálnak ügyet abból, ha egy politikusnak seregnyi szeretője van, sőt - ez csak férfiasságának méltó bizonyítéka. Mivel köztudott, hogy Fidel is ebbe a „macho" kategóriába tar­tozik, megkérdezték őt, hány gyereke is van valójában. A dik­tátor nevetve válaszolt: „Nincs túl sok, tucatnál biztosan keve­sebb." Majd némi gondolkodás után hozzátette: „Azt hi­szem . ig) A BABA ÉS A PAPA KE išjžtíŕ . •Hw^IHHb faMMHi lamm A nők két dologért hajlandók pokolra jutni — azért, hogy le­gyen gyerekük, meg azért, hogy ne legyen. Úgy látszik, nemcsak a nők, hanem a férfiak is min­denre hajlandók — gyerekügy­ben. A negyvenéves Chris Chris­tianen ezt támasztja alá. Történetünk hőse azért nősült meg, mivel imádta a gyerekeket - és ugyanez okból vált el. Neje nem szülhetett utódot. Követke­ző kapcsolatánál óvatos volt, nem sietett a házasságkötéssel. S milyen igaza volt! Barátnője szülhetett volna, de nem akart. Szakítottak. Christianen - ügyvéd lévén - tisztában volt a jogaival. Nagy titokban szerzett egy asszonyt (a tárgyalásokat nem ő vezette), aki tízezer dollárért hajlandónak mutatkozott megszülni az ügyvéd gyerekét. A megtermé­kenyítés művi úton történt, az anya és az apa sosem látták egymást. A kispapa boldogan készülő­dött a szülésre, nagyobb szere­tettel várta gyermekét, mint sok kismama. Amikor a baba világra jött, a mama megkapta a tízezer dollárját, a papa meg a kislányát. A csecsemőápolást és a gyer­meknevelést könyvből tanulta, de naponta jelesre vizsgázik - a baba és a papa imádják egymást. (k) Az oldalt szerkesztette; ÖÖRFÖL2SUZSA

Next

/
Thumbnails
Contents