Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-13 / 9. szám, csütörtök

MOZAIK lÚJSZÓt 1994. JANUÁR 13. Ilyen galuskából nem kérünk A Magyar Televízió politikai „salátájának", az Uborkának a közelmúltban „kistestvére" született: a Szlovák Televízió hasonló jellegű Galuska (Halušky) című műsora. Karácsony előtt egy héttel ismét jelentkezett a Galuska, amely ezúttal számunkra, szlovákiai magyarok számára „kellemes" meglepetést is tartogatott: a gyurmaarcú közreműködők között megjelent Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke is. Ezt még megelégedéssel fogadtuk volna, elvégre egy magyar parlamenti képviselő a televízió nyilvánossága előtt - pestiesen szólva - nem semmi. Az ember azt hihette volna, hogy legalább e tévéműsorban elmondhatja azt, amit a parlamentben aligha, hiszen ott legtöbbször szinte belefojtják a szót a magyar képviselőkbe. Sajnos, nem ez történt. A kereszténydemokrata politikus kinyitotta a száját, s ezt mondta: „A hétszentségét!" Nos, ekkora ízléstelenség, tapintatlanság, s a valódi, egészséges, humorérzék hiánya láttán megdermedtünk. A tízperces műsor szerkesztői, alkotói között nem akadt senki, aki ismerné a jóízlés határát? Ezt a káromkodást senkinek nem lett volna szabad a szájába adni, legkevésbé egy kereszténydemokrata politikusnak, méghozzá advent, a karácsony várás idején. Ettől a galuskától, azt hiszem, nyomban elment az étvágyunk. Beszélni nehéz Karácsony hetében is meghallgattam a Kossuth adón a Deme László által szerkesztett Beszélni nehéz című nyelvművelő műsort. A műsorban felolvasták, hány új Beszélni nehéz elnevezésű nyelvművelő kör kezdte el működését a magyarországi középiskolákban és felsőoktatási intézményekben. Figyelmemet különösen megragadta az a bejelentés, hogy e köröket volt általános, illetve középiskolás diákok szervezték meg és vezetik, akik az általános vagy a középiskolában ilyen körök tagjai voltak. A felsorolt iskolák száma imponálóan magas. Akaratlanul is hazai viszonyainkra kellett gondolnom. Mint nyugdíjas pedagógusnak jelenleg már csak az utcán, az üzletekben, a postán stb. van alkalmam megfigyelni a fiatalok nyelvi megnyilvánulásait. Melyek gyakran elképesztően aggasztóak. A vulgarizmusokon kívül nemcsak a tinédzserek, hanem az alvilág szlengje is helyet kap a fiatalok beszédében, s gyakran akkor is, amikor igyekeznek magukat szépen, helyesen kifejezni, úgy beszélnek, hogy nyelvi megnyilvánulásuk - primitív volta miatt - meghazudtolja az életkoruknak megfelelő ilyen jellegű elvárásokat. Több évüzedes tanári tapasztalatokkal a hátam mögött lehetetlen nem észrevennem a fiatalok beszédében a pallérozatlanságot, amit annak tulajdonítok, hogy igen kevés értékes irodalmi művet olvasnak. Jó lenne, ha a mai alap- és középiskoláinkban is létesülnének ilyen nyelvművelő körök minél nagyobb számban, hogy minél több fiatal sajátítsa el a szabatos, a vulgarizmusoktól, idegen szavaktól mentes szép magyar beszédet. Ne hagyjuk meghalni, de még csak gyengélkedni sem gyönyörű anyanyelvünket! Karácsonyi ajándék - rabszolgáknak A Szentestét megelőző napon meghallgattam a Szlovák Rádió esti krónikáját, a Rddioíurnált. Nem hallgatom rendszeresen, de aznap mintha valami azt súgta volna, hogy meg kell hallgatnom. Így már december huszonharmadikán - jól időzített „karácsonyi szándékként" - értesültem a közlekedési és távközlési minisztérium újabb nacionalista intézkedéséről, melynek értelmében mi, magyarok a postai küldeményeken nem tüntethetjük fel anyanyelvünkön a helységneveket, mert ezáltal - úgymond - „sok gondot okozunk a Szlovák Postának". Lám, lám - gondoltam - ez a „sok gond" lehetett az oka bizonyára annak is, hogy a Léván - a postabélyegző tanúsága szerint december tizenharmadikán feladott karácsonyi üdvözlőlapot a Lévától 37 kilométernyire levő Ipolyságon december huszadikán (!) kaptam meg. A rádió által közölt hír nem lepett meg, hiszen hozzászokhattunk már, hogy a fenti minisztérium elsőrendű feladatának tekinti a magyar helységnevek elleni ádáz harcot. Ez a minisztérium nem hajlandó tudomásul venni, hogy a Szlovák Köztársaság lakosságának több mint 10 százaléka magyar nemzetiségű, s ezért a Szlovák Posta embertelenül felemelt díjszabásaiból eredő bevétel minimum 10 százaléka a diszkriminált magyarok pénztárcájából származik. Azt is érdemes lenne tudomásul venniük, hogy - még a diszkriminatív jellegű nyelvtörvény alápján is - azokban a községekben, melyekben a kisebbség létszáma eléri a 20 százalékot, a kisebbség nyelve, esetünkben a magyar nyelv is" hivatalos nyelv. Ezekben a községekben a postai alkalmazottak általában értenek magyarul. A postai irányítószámot bizonyára a „leghazaffybb" szlovák postai alkalmazottak is el tudják olvasni, s ha ennek alapján a küldemény magyarok lakta területre érkezik, ott már nincs gond vele... Jó lenne, ha a fentebb említett minisztérium nem rabszolgáknak tekintene minket, hanem egyenjogú állampolgároknak, akiknek joguk van anyanyelvük használatára, s lakóhelyüknek is van elnevezése anyanyelvükön is! SÁGI TÓTH TIBOR „SURVIVE" - Mórocz Mária könyvéről Megszokhattuk már, hogy ha irodalmi kalandokról, kísérletekről, irodalmi avantgárdról van szó, akkor elsősorban a Kalligram Könyvkiadó jöhet szóba. A közelmúltban megjelent könyv, az ínyenceknek szóló SURVIVE, melyet a Kalligram „istállójába" tartozó Mórocz Mária szervírozott nekünk, valójában több, mint szellemi-gasztronómiai ínyencség. Könyvritkaság, esemény, mert Mórocz Mária ennél sokkal többet kínál az olvasónak. Ha Mórocz Mária írásaira gondolok, általában Miloš Formán Amadeus című filmje jut az eszembe, amint a fiatal energikus Mozartot mutatja be alkotás közben. Mozart lázasan ír, kottázik, s hogy egyfajta zenei ritmusba fogja szárnyalását, egy biliárdasztalon görnyedve lökdösi körbe-körbe a golyót, amely ide-oda gurulva a zárt térben egyfajta ritmusba kényszeríti a zenész fejében felcsendülő hangokat. Mórocz Mária irodalmi stílusa is - mily bűnt követek el, hogy hasonlítok - az IDŐ függvénye. Gyors snittek, tőmondatok, célratörő, velőig hatoló gondolatok. Próza. Nyers szavak. Leírások és reflexiók, melyek újra és újra az idő alatt történnek villámgyorsan, olyan észrevétlen biztonságban, amelyek sokkal közelebb állnak a francia „új regény" poétikájához, mint a hagyományos vagy a század eleji modern epikához. Mórocz Mária sokoldalú alkotó. A Komenský Egyetem audovizuális tanszékén eltöltött diákévei felismerhetően nyomot hagytak irodalmi alkotásaiban, és persze fordítva is. őt olvasva egészen könnyen eltévedhet az olvasó abban a nagyon is tág fogalomban, amelyet a közhely így nevez: MŰVÉSZET. A fotográfia, a videó, a film, a vers, a próza jól megférnek egymással és a kritikusnak is ugyancsak jól fel kell kötnie a gatyáját, ha némi kifogást, „DE"-t akarna találni. Nézőpontváltásai nemegyszer ugyanazon a szövegen belül tovább nehezítik a befogadást, és mégis. Szövegeinek alaphangulata nem tragikus, de nem is ironikus, hanem rezignált vagy sztoikus. Miközben ezeket a sorokat írom, akaratlanul is belé-belélapozok a könyvbe, lopom a gondolatait és érzem, valami történik velem, valami izgatni kezd. Energia nő rakásra bennem, irigykedem és boldog vagyok az élménytől, hogy részese lehettem Mórocz gondolatainak, s bűnt követnék el, ha csak ezt tudnám mondani rájuk, hogy mondjuk lenyűgözőek... „Mi mindent lehet még veled elhitetni? Nem magyarázok semmit, úgyis hazudnék. Inkább szeretkezzünk... Hogyan tudod elviselni ezt a mondatot?" Titokzatos világba száll alá az olvasó, aki veszi a bátorságot, hogy Móroczcal tartson. Mert bátorság és tisztaság kell ahhoz bizony, hogy a Mórocz Mária kreálta művészet labirintusából kikerüljünk. Barangolásunkat könnyen megzavarhatja egy látomás, egy vízió, amely előttünk, a szemünk láttára fogan meg, éli le életét és hal halálának halálával. Ez az élmény intellektuális kaland a javából, lélegzetvétel, nem más, mint a titokzatos, keleti filozófiákból jól ismert „prána", spontán belépés egy szomszédos dimenzióba, ahol a történéseknek morbid logikai folyamatai, a gondolatoknak látható - kézzel fogható - vetületei, görbületei vannak, ahol idomok cikáznak a térben, mígnem a nyájas olvasó összecsapja a könyvet és felkiált: „Elég! nem bírom tovább!" ...Aztán mint a karámba terelt vad musztáng, kerülgetni kezdi a könyvet és újra kezdi az olvasást. Mást nagyon nem is tehet... „Valamiről beszélünk - talán. Az az érzés, hogy ott állunk egymás mellett és nézzük az üvegen lerohanó esőcseppeket - akár egy francia filmben... Ekkor már tudtam. A következő megállónál leszállsz, majd fel a villamosra... Álmomban vízen jártam. Keskeny volt. Ott tudtalak a másik parton. Mintha időtlen lett volna ez a botorkálás a két part között. Most legalább sejtéseim vannak. Igen, sürgetlek... Alig várom, hogy végre leszállhass. Annyira tudjuk egymást, hogy a közelséged is fáj." A kötet egyik érdekessége, hogy a helyet kapó fotográfiákat maga a szerző alkotta, s ezek a művészfotók szinte kikontúrozzák önmagukat, láthatóvá teszik a világot, az őszt, a letargiát, a fényt, az árnyékot, a mosolyt, sajátos grimaszait az Életnek... De hát ez már egy újabb mese, újabb kaland... GYÓRY ATTILA Mi lesz veled, család (éve)? Az 1994-es esztendőt a család éveként jegyzik. Nem nehéz kitalálni mi késztette az ENSZ-t arra, hogy foglalkozzon a család válságával, miért hívta fel az országok kormányainak figyelmét megtartása, megerősítése fontosságára. Szinte nincs olyan állam, amely ne mutatná ki, hogy emelkedik a válások aránya, egyre több gyermek nevelkedik csonka családban, az otthonokban eluralkodott az idegeskedés, a rossz hangulat, a veszekedés. A talajvesztett embereket - felnőtteket és gyerekeket egyaránt - különféle családvédő egyesületek, szervezetek, intézmények segítik, ám a család valamikori fészekmelegét nem képesek pótolni. Persze, nem is ez a céljuk, hanem főleg az, hogy boldogulásukat - hiszen többnyire súlyos megélhetési gondokkal kénytelenek szembenézni - anyagilag segítsék. Szlovákiában a járási, városi és a körzeti hivatalok szociális osztályainak alkalmazottai foglalkoznak a hátrányos helyzetű családok sorsával. Csakhát: annak ellenére, hogy nálunk is meghirdették a család évét, az említett hivatalok számára idén kevesebb pénzt hagytak jóvá, mint tavaly. Miként értékelik a helyzetet az érsekújvári körzeti hivatal szociális osztályának dolgozói? - A tennivalókról alkotott elképzeléseink és a lehetőségeink között óriási a különbség. Az újvári körzetben (84 ezer lakos) egyetlen szociális kurátor foglalkozik a gyermekek és egyetlen a felnőttek Ügyes-bajos dolgaival. Nincs mód arra, hogy tanácsadással segítsük a nehéz helyzetbe kerülteket, netán belemélyedjünk egy-egy család sorsgondjaiba, s együtt keressük a kiutat. Hogy alaposan feltérképezzük a család s ezen belül a gyermek életkörülményeit, érdeklődjünk az önkormányzatoknál, elemezzük a valós helyzetet, s csak ezután dönthessünk a szociális juttatás összegéről. Egyre több pénzre van szükségünk - avatott a gondokba Edmund Kováč mérnök, osztályvezető, majd szavait egy kis statisztikával támasztotta alá. Szociális juttatásra 1990-ben havonta 1 millió koronát fordítottak, 1992-ben 3 millió 700 ezret, tavaly 6 milliót, az előzetes számítások szerint idén 7,5 millióra lesz szükségük. A szociális osztály 1989-ben 92 családot felügyelt, 1993-ban 1600-at. Hiába szeretnének igazságos, emberközpontú döntéseket hozni, a törvény értelmében kell eljárniuk. S a törvények nem jók, de nem jó a hivatalos szervek - körzeti, járási hivatal, adóhivatal, munkaügyi hivatal - közötti együttműködés sem. Egyáltalán ki figyel a szociális dolgozók figyelmeztetéseire, felhívásaira, hozzászólásaira? Hová, kihez fordulhatnak tanácsért akkor, amikor bizonytalanok, hol, kivel vitathatják meg a határeseteket? - Míg 1990-ben a munka- és szociális ügyi minisztériumban negyedévenként munkaértekezleteken tanácskoztunk - kapcsolódott a beszélgetésbe Mária Števdrová mérnök, a járási hivatal családvédelmi osztályának vezetője tavaly már csupán egyszer hívtak össze bennünket. Nem csoda, ha az az általános nézet, hogy a szociális ügyek iránt maga a tárca sem érdeklődik igazán. A törvényekhez nincs megfelelő magyarázat, gyakran soltféleképpen értelmeztehőek, ezért előfordulhat, hogy az előírásokat régiónként másképp léptetik életbe. Mit tehetünk? A kollégákkal egymást világosítjuk fel, telefonon keresztül. Mi dtérezzük a segítségért hozzánk fordulók gondjait, de gyakran tehetetlenek vagyunk. Idén szigorúbb elbírálásban részesülnek a rászorultak. Ez egyrészt érthető, ám másrészt megoldhatatlan bonyodalmakhoz vezet. A módosított törvény értelmében, aki komoly indok nélkül megszakítja munkaviszonyát, nem jogosult szociális segélyre. De mit tehet az az édesanyját szerető hölgy, aki igaz, önként szakította meg munkaviszonyát, de csak azért, hogy halálosan beteg édesanyját ápolhassa? Míg a mama élt, 1960 korona juttatást kapott, ám amikor az meghalt, mindennemű anyagi támogatás nélkül maradt. - Mit tehetünk? Még teljes ellátású menhelyre sem küldhetjük, mert Érsekújváron ilyen nincs! Előfordul olyan határeset is, hogy a munkanélküli szülők szociális segély nélkül maradnak. A gyermekek ugyan megkapják a lehető legmagasabb hozájárulást, áe az összegből, érthetően, az egész család tengődik. Az 1994-es esztendő a család éve. Nem a szociális osztályok dolgozóin múlik, milyen mértékben lesznek képesek segíteni a rászorultakon. A célok kitűzése a szociális minisztérium hatásköre. Az átfogó koncepció - a valódi védőháló - kidolgozása szintén. A sokasodó gondok és a nem túl bíztató előrejelzések hallatán sokan attól tartanak, nehogy visszaköszönjön az, ami az előző rendszerben megtörtént: a gyermekek évében sorra drágultak a gyermekholmik. Nem túlzás azt hangsúlyozni, hogy azonnali, gyors intézkedésekre van szükség. Ugyanis Szlovákiában a családok közel ötven százaléka rohamosan szegényedik. PÉTERFISZONYA Méry Gábor illusztrációs felvétele REFLEXIÓK