Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-11 / 7. szám, kedd

KULTURA iá/szói 1994. JANUÁR 11. . • l az a szituáció, amelyl-H ben nyíltan színt 1 J M-J kell vallani, meg kell húzni a határt színpadi komédiázás és olcsó ripacskodás között, színészijáték és annak mímelése mentén, de dráma és színpadi csevely mezsgyéjén is. Azt ugyanis nem hiheti komolyan a színigazgató, a rendező és a színészek, hogy a szórakoztatás csak annyi, amit a Kassai Thália Színpadon Noel Coward Vidám kísértet című vígjátékában láthat a néző. Más is, meg több is. Csendes László rendezése már akkor kezd sántítani, amikor elnézi, hogy a színpadra lépő színészek jóformán saját kényük-kedvük szerint játsszák el, ami nekik kiosztatott. Történik ugyanis egy angliai polgári lakban, hogy a háziúr (feltehetően) első felesége meghal, és nyughatatlan lélekként egy okkultista asztaltáncoltatás során visszatér a földi árnyékvilágba. Elvira, a megidézett szellemfeleség Thirring Viola megszemélyesítésében sokáig csak az özvegyen maradt féij, Charles (Fabó Tibor) számára észlelhető, azaz látható. Ebből adódóan az író szándéka szerint is, sorozatosan kellemetlen, sőt nevetséges szituációkban kell helytállnia az immár újra megnősült férjnek. A Fabó Tibor és Thirring Viola játszotta figurák között a párbeszéd mindegyre a házasságuk (elmúlt) örömeiről és konfliktusairól folyik. Az már ebben a gyermekded párbeszédfüzérben is szinte elhanyagolható apróságnak tetszik, hogy milyen lehetett ez a feleség elevenen. Ha már Coward úr dramaturgként mindegyre a szellem-história bugyutaságát vigyázta felül, Csendes László legalább azt dönthette volna el, hogy Elvira infantilizmusához idomítja a társaságot, vagy a társaság valamely tagjának - elsősorban Fabó Tibor szellemhívő fanyar humorához. Egy gyermekké „szellemesedett" ex-feleség nő létére sem lehet annyira gyermeteg, hogy ne gyötörje szüntelenül az új Kísértetszínház BUGYUTA OKKULTIZMUS A KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZBAN asszonyt választó férjét, amolyan igazi asszonyi praktikákkal. Minden dramaturgiai következetlenségei ellenére is, van ennek a vígjátéknak egy igen érdekes eleme, a kassai előadásban kibontatlanul maradt fekete humor. Ez elsősorban az okkultizmust asztaltáncoltatás során gyakorló Madame Arcati karakterében nyilvánulna meg, ha Varga Anikó képes lenne ennek eljátszására. Míg Fabó Tibor öreguras belenyugvással, fanyar angol úriember módjára reagál a történésekre, amelyekben Thirring Viola egy halála után igen erőteljesen infantilizálódott feleséget alakít, Varga Anikó mindent felvonultat, amit rossz és rosszabb budapesti színészektől ripacsériában elleshetett. Széles gesztusai, eltúlzott dikciója eléggé ismert, amit igencsak karakteres kabarészínészek poénjeiből merített. Bármennyire is jók a Thirring Viola és Fabó Tibor a Vidám kísértet-ben. (Bodnár Gábor felvétele) Manna fiatal lány, orvostanhallgató, európai, modern gondolkodású középosztálybeli értelmiségi, s imád gyönyörködni, mert azt vallja, hogy a gyönyörködés maga a szeretet, s számára a gyönyörködés egyformán a testi gyönyör átélése, a partner furcsaságainak megértése, a simogatás boncolásszerű megejtése, saját testének fölfedezése, az európai kóborlások közben összegyűjtött találkozások tapasztalata, az élet lenyomatainak önátlényegítése, mert a rácsodálkozás tükrében megszépül és megtisztul minden. Manna talán azonos magával az életrehívójával, személyesen Tóth Anikóval, az elsőkötetes íróval, aki tősgyökeres budapesti létére szemrebbenés nélkül választotta kiadójául a pozsonyi Kalligram Könyvkiadót, hogy annak ízléses kortárs kiskönyvtárában, mint az egyetemes magyar irodalom ajtaján kopogtató szerző lépjen a nyilvánosság elé. Öröm és élvezet volt az írás - állítja az azóta frissen doktorált pszichológusnő amikor leadtam a kéziratot, már azt hittem, nem is érdekel, de aztán még sokszor kellett olvasnom a levonatokat, szóval mire megjelent, úgy éreztem, egy ajándékot kapok a kezembe. Tóth Anikóval, ezzel a rendkívül föltűnő és érdekes jelenséggel azon a budapesti rendezvényen találkoztam, ahová a Kalligram új könyveit vitte bemutatni a magyarországi olvasóknak. Amikor megkérdeztem, mi is ez a Manna, még nem olvashattam, ezért a szerzőt faggattam könyve felől. - Másfél év munkája ez a könyv, talán növeliafUzérnek nevezném. Néha azt hiszem mégis, inkább egy furcsa regény. Egyetlen történet, amelynek több rétege van. Mintha egy ország térképét több évszázadon keresztül mindig egymásra rakosgatták volna, s ezek a térképek ugyan elszakadoztak, a széleik szétmálltak, de a tájaik mindig ugyanazok maradtak. Mindig más látszik ki a rétegek alól, hol egy 1600-as rajzolat, hol egy múlt századi. Nekem ez a könyv a lélek térképe, az enyémé, s hol az 1600-as lelkem, hol az 1800-as, hol pedig a 2050-es kukucskál ki belőle. - Hogyan kerültél kapcsolatba a pozsonyi kiadóval? - Széky Jánoson keresztül, aki.a Kalligram című folyóirat munkatársa. Ott jelentek meg az első közléseim. Szeretem Szlovákiát, a szlovákiai magyarokat, sokat jártam arrafelé. Legutóbb egy érsekújvári performansz-fesztiválon, amelyet nagyon élveztem. Szerintem ti összetartóbbak vagytok, gondoskodóbbak, sok szeretetet, figyelmet kaptam tőletek. - Ha jól tudom pszichológiával foglalkozol. Hogyan ítéled meg az írás és a lélekgyógyászat egymásra hatásának kiküszöbölhetetlenségét? - Az orvostudomány és a pszichiátria elméleti szinten érdekel. Nem hiszem, hogy praktizálni fogok. Egyelőre nem. Különben néhány órája vagyok csak doktor Tóüi Anikó. A pszichiátriában az analízis mint gondolati rendszer érdekel. Végül a könyvem is ez, egy pszichoanalitikus élmény leírása. Azért is olyan szakadozott, mert meg akartam tartani azt a formát, amely egy analitikus foglalkozás vagy terápia alatt kialakul. A forma jellemzi a személyt, ahogy kiszakad belőle a történet. Ez érdekel, de inkább mint élmény. Irodalommal szeretnék foglalkozni. Mindenképpen. -Mit jelent számodra, az író számára az analízis, a lélekelemzés? - Az analízis tulajdonképpen egy ideológia, egy világnézet, s bármilyen szabadon is használják, én ezt a világnézetet elutasítom. Olyan ez, mint amikor egy buddhista igazából a buddhisták között érzi jól magát, velük tudja megbeszélni létélményeit, akik hasonló gondolati körben mozognak. Ezért állítom, hogy az analízis bizonyos tehát ilyen értelemben - világnézet, ami nem az enyém. - Tehát inkább irodalmi módszernek használod, de igazából mégis az írók között érzed jól magad? - Ezt azért nem mondanám. Én a barátaimmal szeretek együtt lenni, köztük vannak például analitikusok és irodalmárok is. Nagyon szeretem tőletek Győry Attilát, akiről azt tartom, olyan mint egy szivárvány, testi és lelki adottságai Varga Anikónak, nem az ebben az előadásban látott felszínes színészi eszközök használatával fejlesztheti tudását a manapság már oly ritka komikai értékekig. A Thália Színház társulatának legnagyobb gondjára a másik fiatal színésznő, Tóth Éva nem tudom hányadik szobalány-alakítása világít rá. A játék folyamán exponált és sorozatosan poentírozott helyzetekben jelenik meg a színen. Csendes László rendező valamifajta némajátékkal szerette volna ezt a figurát kiemelni a közismert bútor- vagy háttérszerepek sorából. Ez sikerült is volna, ha Tóth Éva rendelkezik azzal a tudással, ami egy ilyen koncentrált fizikai erőkifejtést is igénylő mozgás prezentálásához szükséges. Ehelye.tt maradt az eltúlzott és karikírozott mozgás, ami mindenféle volt, csak nem komikus. Ruth, az új feleség szerepében Sárközy V. Zsuzsa, Dr. Bradmanként Bocsárszky Pál és a Bradmannét alakító Bartollás Katalin sem sorolhatják majd ezeket az alakításaikat a maradandó emlékeik közé. Erről azonban nem ők tehetnek, hanem az író és a rendező. Noel Coward főbünösi vétkeit ismerve érthetetlen, hogy a mostanság a Thália Színházban a szórakoztatás feladatait ellátó Csendes László, miért nem az ennyire mégsem avitt és elnagyolt magyar vígjátékok sorából választott. Ha meg kommersz és nyugati, akkor miért ez a dilettáns darab? Miért nem...? Nem írom le, mert szavamon fognak, s végül is nem a kritikus feladata egy színház játéktervének a kialakítása. DUSZA ISTVÁN Marnia lélektérképei TALÁLKOZÁS AZ ELSŐKÖTETES TÓTH ANIKÓVAL TÓTH ANIKÓ Manna ^ m IflfiíÉL annyi színben pompázik. Irodalmi levelezésben állunk, és amikor ír, azzal boldoggá tud tenni. „..én egy nagy hazudozó vagyok, egy bolond lány, aki annyi minden szeretne lenni, aki szerepekbe bújik, aki megéli az feletét..., átlényegít, a gondolat erejével facsarja ki a rendezetlenül rázuhant tények szürke szikladarabkáiból az élet szivárványszínű esszenciáját..." Ezt Manna mondja, a novellafüzér-regény főhőse, meg Miriam, vagyis mindannyian, vagyis a szerző, Tóth Anikó, aki sajátos módon próbál rendet teremteni a félelmek, a várakozások, a szabadságvágyak és -lehetőségek, a rosszérzések, a magányok és elviselhetetlenségek zűrzavaraiban, miközben tudja, hogy végső rend nincs, a razziázók pedig az ajtó előtt toporognak. Házkutatási paranccsal persze. BROGYÁNYI JUDIT Kis NYELVŐR „Élőhalott" szószerkezetek A hatásos mondatalakzatok egyike az ún. oximoron, amely szókapcsolatokban, kifejezésekben, mondatokban egymást látszólag kizáró, egymással jelentésüket tekintve összeférhetetlen szavakat hoz kapcsolatba. Jellegéből adódóan elsősorban a költők, írók, szónokok élnek vele; Pilinszky János Téli ég alatt című versében például , Jeges tüzet" kavaró csillagokról ír, de felidézhetjük ezeket a szókapcsolatokat is: néma kiáltás, szörnyű gyönyör, rémnász stb. Köznyelvi példaként említhetjük élőhalott szavunkat, melynek jelentése 'magatehetetlen, gyógyíthatatlan', illetve 'reménytelenségre kárhoztatott életű (személy)'. Oximoron-gyanús szószerkezetek azonban a sajtóban is feltűnnek; kétlem azonban, hogy az alábbi mondatok szerzői tudatosan, például figyelemfelkeltő stíluselemként választották volna őket. Egy, a cserkészutánpótlás nevelésével foglalkozó riportban olvashattuk ezt a mondatot: „Gondolom, akiket sikerül meggyőznünk a mozgalmunknak, az a nemzedék már ebben a szellemben nevelkedik, ők érnek el majd kirívó eredményeket"; a Rádió egyik munkatársa pedig „kisebbségi sorsot élvező kormány "-ról beszélt. A már említett jelentésbeli összeférhetetlenség mindkét esetben ellentétes (pozitív és negatív) értékű szavak összekapcsolásából, illetve abból adódik, hogy a kirívó és élvező szavak jelentésüket tekintve szembenállnak a szöveg többi részével: a cserkészmozgalom vezetőinek ugyanis aligha céljuk olyan fiatalok nevelése, akik 'az ízlést, a jóérzést bántó' tetteket visznek véghez; azt meg a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy kisebbségben lenni (élni) bizony nem nagy élvezet. Az idézett mondatoknak természetesen ironikus értelmet is tulajdoníthatunk, ebben az esetben helyénvaló lenne a jelzett szóval ellentétes értékű jelző alkalmazása, ezt viszont grafikailag (idézőjellel) vagy - a második példában - hanglejtéssel kellett volna jelezni. A szövegkörnyezet ismeretében úgy gondolom azonban, hogy talán csak második idézetünk szerzője törekedett ilyen hatásra; ami az első példát illeti, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy helytelen szóválasztással van dolgunk. A beszélő nyilván azt akarta kifejezni, hogy az általuk nevelt cserkészek kiváló, ki tűnő, kiemelkedő eredményeket érnek majd el. Ha megvizsgáljuk a kirívó, kiváló, kitfinő, kiemelkedő szavak jelentését, a bennük megtalálható közös jelentésmozzanatot így fogalmazhatjuk meg: 'környezetétől, az átlagtól elütő, szembetűnő'. Az idézetünkben szereplő kirívó melléknév azonban „negatív előjelében" különbözik a többi háromtól, ezért azokkal nem cserélhető fel. SZABÓMIHÁLY GIZELLA