Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-10 / 6. szám, hétfő

1994. JANUÁR 10. ÚJ SZÓi PUBLICISZTIKA 6 Sok pénz - még több kockázat DRÁGA LESZ A MOHI ATOMERŐMŰ Egy óriásberuházás megkezdésekor sokszor még csak sejteni sem lehet, mekkorák lesznek tényleges költségei. Ékes példa erre a mohi atomerőmű esete: a négy reaktorból álló erőmű 1. blokkja 90 százalékban, 2. blokkja 75 százalékban, 3. és 4. blokkja pedig 50 százalékban kész, mindez 20 milliárd - még csehszlovák - koronáért. Ahhoz azonban, hogy befejezzék, nem 10 vagy esetleg - az inflációt is beleszámítva - 20 milliárd immár szlovák korona kell, hanem legalább 50-60 milliárd. Ekkora kiadást még Csehszlovákia sem bírt volna el, hát még Szlovákia! összehasonlításképpen: az idei állami költségvetésben 140 milliárd korona kiadással számolnak. Ennyit a rideg tényekről. Mi hát a megoldás? Az utóbbi évek megszokott gyakorlatának megfelelően a főberuházó, a Szlovák Energiaipari Vállalat, valamint a gazdasági minisztérium nyugati vállalkozók után nézett. A keresés sikerrel járt, a francia Électricité de France (EdF) és a német EuroBayemwerk (BAG) akadt horogra. Nem is halak, hanem valódi bálnák ezek a maguk kategóriájában. Az EdF évi 420 milliárd kWó energiát termel (ez a volt Csehszlovákia produkciójának ötszöröse) 32 milliárd dollár értékben, 57 atomerőművi blokkot üzemeltet, 100 ezer MW kapacitás fölött rendelkezik, Európa legnagyobb energiaexportőre (54 milliárd kWó évente) és 117 ezer embert foglalkoztat. A BAG évente 40 milliárd kWó energiát állít elő 9 ezer MW a kapacitása, 6 milliárd márkányi a forgalma és 10 ezer embert alkalmaz. Nem mellékes szempont, hogy a francia cég az áram 77 százalékát, a német vállalat pedig az 50 százalékát atomerőművekben állítja elő. Kell ennél nívósabb partner? Óriási energiaipari infrastruktúrájukkal a hátuk mögött, megalapozott műszaki ismereteikkel bizonyára meg tudnak felelni a feladatnak. Ráadásul a mohi atomerő befejezését izgalmas szakmai kihívásnak tartják. Ahogyan Jean-Michel Fauve, az Électricité de France nemzetközi kapcsolatainak osztályát vezető igazgatója közölte pozsonyi értekezletükön, számukra egyedülálló feladat, hogy szovjet típusú atomerőművet építhetnek át nyugati színvonalú erőművé. Kijelentette, a mohi erőmű nem nagy üzlet. Ami igazán vonzóvá teszi, az az, hogy ékesen bizonyíthatják: lehetséges a szovjet reaktorok biztonságossá tétele, lehetséges a technológiai megújulás. Mohi révén a többi keleteurópai atomerőművet is átépíthetik, ami már ígéretes piacnak számít, s Nyugat-Európa, s egyáltalán a világ nagyobb biztonságát eredményezheti. Látszólag tehát sínen vagyunk. A Szlovák Energiaipari Vállalat és az Électricité de France a múlt év novemberének derekán már szerződést is kötött. A két nyugat-európai vállalat, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az Európai Beruházási Bank, az Euratom és a további kereskedelmi pénzintézetek révén 1994-re valószínűleg biztosított az első két reaktor befejezéséhez szükséges 1-1,2 milliA csehszlovák beruházó építés közben további biztonsági intézkedéseket foganatosított, az ellenőrzés és riasztás rendszerét nyugati technológia felhasználásával tette tökéletesebbé. A leendő beruházó a hiányosságokat is feltárta: a reaktor borításán, szigetelésén van javítanivaló, továbbá fokozni kell a külső agresszió (földrengés, tűzvész) elleni védelmet. Vannak azonban, akik ellenqc)o- Lengyelország GWh l/a L/ i Ausztria cT\P árd márka. Ha a munkálatok az idén megkezdődnek, 1995-ben az első reaktort már próbaüzembe helyezhetik. A mohi koloszszus négy blokkjának beindítása után pedig leállítható a sokat szapult Jaslovské Bohunice két — valóban nem korszerű - reaktora. A francia és a német óriásvállalat vezetői nem győzték hangsúlyozni, hogy a mohi erőmű WER 213-as reaktorai már korszerűsített változatok, bár nem érik el a nyugati szintet. Új partnerekre vár a mohi atomerőmű (Tuba L. felvétele) Szlovákia 1991-es villamosenergia-mérlege. Hamarosan Ausztria felé mutat a legvastagabb nyíl? zik az atomerőmű üzembe helyezését. A környezetvédelmi szervezetek tiltakozása szinte természetes. Az már kevésbé, hogy a tekintélyes német Der Spiegel hetilap a közelmúltban a beruházás egy eddig homályban lévő vetületére hívta fel a figyelmet. Az írás szerint az üzlet lényege: a veszélyes atomerőművek dolgozzanak csak Keleten, az onnan érkező olcsó áram azonban jól jön Nyugaton. A Der Spiegel úgy látja, a párizsi és müncheni energiaipari bárók gazdasági gyarmatosításba kezdtek. Hiszen mi mással egyenlíthetnénk ki a milliárdos kölcsönöket, mint a villamos energiával? Juraj Sidor mérnök, a Szlovák Energiaipari Vállalat sajtótitkára sem tagadja: ha az eredeti áraknál maradnak, egy blokk 10-12 éven keresztül csak Nyugatra exportálná az energiát, vagyis a hazai fogyasztás kielégítésében nem játszanak szerepet. Visszatérve a Der Spiegelhez: a német lap közli, a francia és a német cég egy kudarcot már elkönyvelhetett. Németország keleti felén a szintén szovjet típusú greifswaldi atomerőművet például a kormány nem engedte átépíteni, inkább bezárta, mert nem hitt a sikerben. Pedig az EdF és a BAG reaktoronként kétszer nagyobb összeget ruházott volna be Greifswaldban, mint tervezi Mohiban. A lap végül megállapítja, „Mohiban valószínűleg más biztonsági előírások lesznek érvényesek". A Mohi körül dúló pro és kontra vitából a Greenpeace környézetvédelmi szervezet is kiveszi a részét. Az Électricité de France és az EuroBayemwerk közös pozsonyi tájékoztatóján a szervezet képviselői lényegretörő kérdéseket tettek fel, amelyekre a francia szakemberek csak nagy általánosságban tudtak vagy akartak válaszolni. A résztvevőknek szórólapokat osztottak szét, amelyek szerint a Világbank egyik bizalmas tanulmánya feltárja, Közép- és Kelet-Európában beruházási és biztonsági szempontból az atomerőművek végleges leállítása lenne a legkifizetődőbb. A Greenpeace javasolja, a kilátásban levő 1-1,2 milliárd márkát inkább a gazdaság szerkezetváltására, a környezetvédő és energiatakarékos technológiák megvásárlására fordítsuk. Nem valószínű, hogy a Greenpeace hangját meghallják a Szlovák Energiaipari Vállalat és gazdasági minisztérium döntéshozói. A terveket már részletesen kidolgozták, most az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank márciusi döntésére várnak, hogy megszavazzák a beruházáshoz szükséges pénz egy részét. Talán a kompromisszumos megoldás lenne a legjárhatóbb út: felépíteni a két, befejezés előtt álló reaktort, s leállítani a technológiailag elöregedett Jaslovské Bonuhice két blokkját. Igaz, így többletenergiához nem jutnánk, csupán nagyobb lenne a biztonság. Talán nincs is szükség több energiára. A gazdaság hajója egyre süllyed, a prognózisok szerint csak 2000 után érjük el az 1989-es szintet, a lakosság pedig a villanyáram árának közelgő emelése következtében kényszerül nagyobb takarékosságra. Még nem tudni, hogyan és mikor ér véget a mohi atomerőmű építése. Csupán annyi bizonyos, úgy belebonyolódtunk, hogy a beruházás ügyének valamennyi megoldási lehetősége komoly anyagi áldozatokkal jár majd. SIDÓ H. ZOLTÁN - Mivel sejtem, hogy nem botanikai hézagpótlót írtál, meg kellett kérdeznem, mit jelent a címbéli lomb és gyökér? - A lomb az életünk, a sorsunk, ami kibomlik, a gyökér pedig az, amiből eredünk. Egyébként ha valaki gyökérről álmodik, az inkább valami lelkit jelent, mint testit. - A lomb és gyökér mennyiben tekinthető a Kígyó és kereszt folytatásának? - A Kígyó és kereszt után mérhetetlenül sok levelet és kérdést kaptam, itt kérek elnézést, hogy nem tudtam mindegyikre válaszolni. A Lomb és gyökér megpróbálja összefogni ezeket a kérdéseket, és a válaszokat keresi, szinte észrevétlenül. A könyv három egységből áll, az első istenről szól, a második az emberről, a harmadik pedig a kettő kapcsolatáról. Ezen belül igyekszem megválaszolni a hozzám intézett kérdéseket. - Mik voltak ezek? - Rengetegen kérdezték, hogy milyen istenben hiszek. Ez borzasztó nehéz kérdés, megpróbálom leírni, csak az a baj, hogy Istenről nem lehet beszélni. Ráadásul jelenleg legalább kétszáz felekezet létezik a viISTEN NEM DISZPÉCSER Egy évvel Kígyó és kereszt című kötetének megjelenése után - amely a szlovákiai magyar olvasók között is nagy sikert aratott - Miiller Péter új művével jelentkezett a könyvpiacon. Nem szükségeltetik különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük a Lomb és gyökér elődjéhez hasonlóan ezreknek szolgál majd támaszul. A szerzővel készült az alábbi beszélgetés. lágon, és mindegyik egyistenhívőnek tartja magát, de csak a saját istenüket tekintik valónak, a többi 199-et nem. Annyira nem, hogy egymást nemcsak szeretni nem tudják, de együttműködni is képtelenek. Ez nemcsak keresztény-nem keresztény probléma, hiszen magán a kereszténységen belül is számos egyház és „szekta" működik. Még a protestánsok és katolikusok sem voltak képesek rendezni az ellentéteiket. Pedig ez egy döntő kérdés, mert abban a pillanatban, amikor a társaságban felmerül, hogy te milyen istenben hiszel, emögött máris ott lappang egy másik kérdés, hogy te most akkor a testvérem vagy, vagy az ellenségem, szeresselek vagy gyűlöljelek. - Neked van egy szellemi mestered, aki nem földi testben él. Hogyan tartjátok a kapcsolatot? - Tanítvány vagyok. Ez egy isteni pszichoterápia, segít megoldani a gondjaimat. Ezek nem csak spirituális tanácsok, hanem egészen reális, a mindennapi életemhez nélkülözhetetlen útmutatások. Nem arról van szó, hogy egy elvont, nem e világi misztika légkörében élek, hanem egy fura módon nem testben élő csodálatos lelkiség tanított meg arra, hogy mennyire fontos az úgynevezett hétköznapiság. Az előző kötetben Latinovits Zoltán életét tettem oda példaként, most pedig nem találtam mást, mint a sajátomat. - Mióta vigyáz rád? - 1956-ban, tizenkilenc éves koromban meglőttek, átestem egy halálélményen és már a másik világban voltam, amikor hallottam egy hangot, hogy vissza kell mennem. Akkor találkoztunk először. Aztán 56tól 80-ig jött az érlelődés ideje, majd 80-ban történt valami, és azóta rendkívül szoros a kapcsolatunk. - Mindenkinek lehet mestere? -Meggyőződésem, hogy van is. Van, aki őrangyalnak, vagy valami másnak hívja, de az is igaz, hogy a tudatos kapcsolattartás meglehetősen ritka. De senki sincs egyedül, szent lelkek egész serege vigyáz ránk, mindenkire. - Ha van Isten, ha van a Szentlélek, vagy a szent lelkeknek ez az egész ármádája, akkor miért engedik el néha a kezünket? Miként tébolyodhatott meg a világ körülöttünk, miért nem csapnak az asztalra? - Ez a legfontosabb kérdés. Az Isten szabadságot adott az embernek a teremtés őspillanatától kezdve. Már akkor is megállíthatta volna a folyamatot, de nem tette. A teremtés lényege ez a kérdés, hogy miért létezik a rossz, hogy lehet a negatívnak ilyen katasztrofális ereje a jó fölött? De Isten nem egy Világigazgatósági Központ, akinek mi vagyunk az eltévedt, sikkasztó szolgái és aki egy ideig tűri a disznóságainkat és aztán fejünkre koppint. Isten velünk van, bennünk látja meg önmagát, bennünk tisztul meg vagy járja a maga katartikus útját. A világdráma az emberben zajlik és a kiút nem egyszerű. De ez már felmerülhetett volna Jézus életében is. Miért alkalmazta Isten azt a rossz trükköt, hogy ahelyett, hogy leszámolt volna velünk, ideküldte a fiát meghalni? Miféle gondolat ez? - Könyved utolsó fejezetében a Miatyánkot értelmezed, ami rá is fér, mert ha nagy gázban vagyunk, akkor nagyon szépen elmormoljuk, hiszen édesanyánk megtanított rá. Közben pedig észre sem vesszük, hogy azt is kérjük, hogy „ne vigy minket a kísértésbe", pedig az tulajdonképpen a sátán dolga lenne. Mármint a kísértésbe vinni minket. Akkor most mi van? - Megpróbálok rá válaszolni a Lomb és gyökérben. De még másra is. Mi van azzal, hogy „a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma"? Itt ugyanis a szellemi táplálékról van szó, nem a zabálnivalóról. A kenyeret ugyanis az embernek saját verítékével kell megkeresnie. - R -