Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-27 / 21. szám, csütörtök

1994. JANUÁR 27. jt. t HÍREK - VÉLEMÉ NYEK 2 új szó Segély és segítség — szemben a szegénységgel Nem vágyok korán fekvő, késő esténként gyakran figyelem nyolcadik emeleti lakásunk erkélyéről Rozsnyó legnagyobb lakótelepének éjszakai életét. Egy-egy ilyen erkélyi nézelődés alkalmával megfigyelhetem a kóbor kutyák falkáit, melyek talán a közeli hegyekből, vagy ki tudja honnan előbújva, sorra járják a szemeteskukákat - ennivaló után kutatva. Mostanában mind gyakrabban láthatom, hogy a kutyák éjszakánként nincsenek egyedül Szatyrokat cipelő emberárnyak suhannak a sötétben, kezükben rövid bottal, mellyel bele-beletúrnak a szemetes konténerek bendőjébe. Sokan vannak azok is, akik levetkőzve minden szégyenérzetüket, nem bújnak már az éjszaka leple alá: fényes nappal indulnak a mindennapi száraz, penészes kenyér után. Nem tudom, maguk eszik-e vagy állatoknak gyűjtik: a guberálásra kényszerült emberek látványa így is, úgy is elszomorító. A szegénységgel, a nincstelenséggel mind gyakrabban kell szembesülnünk. És szembenéznünk vele. Mind többen vannak közöltünk, akii segítségre, istápolásra szorulnak. Különösen azokon a vidékeken, melyeket az általános gazdasági recesszió nagyobb mértékben sújtott. Mint például Gömörben, ahol a munkanélküliség aránya országos viszonylatban a legmagasabb, immár a húsz százalékot is meghaladta. Tudtunk-e, akarunk-e segíteni a rászorultakon? Módunkban áll-e a segítség? A Szlovák Katolikus Charitas nevű segélyszervezet a rozsnyói püspöki egyházmegye területén 1991-ben kezdte működését. Hosszú évtizedek után Gömörben is újraindíthatták tevékenységüket - meglehetősen nehéz körülmények között. Hosszú ideig csak a Charitas rozsnyói vezetőnőjének, Mária Mackovának a lakásán működtek, nemrégiben irodát nyitottak a város főterén. - Ebből az irodából szervezzük az egész rozsnyói püspöki egyházmegye területére kiterjedő karitatív tevékenységet - kezdte a beszélgetést Mária Mackóvá. Az egyházmegyében, a többihez viszonyítva, lényegesen rosszabb anyagi körülmények között dolgozunk, így nem jut annyi a segélyezésre, mint máshol. Holott éppen ezen a vidéken még az átlagnál is nagyobb szükség lenne a segítségre. De az emberek itt nemigen adakoznak jótékonysági célokra, és kevés az olyan önkéntes is, aki vállalná, hogy munkájával segít nekünk. Éppen ezen okok miatt az egyházmegyében csak egyetlen menedékházat működtetünk, Gölnicbányán, hol ingyen kosztot adunk a rászorulóknak, a mosodájában pedig ingyen mosunk azoknak, akiknek erre szükségük van. Ezenkívül a háztartásban is segítünk azoknak az idős vagy tehetetlen embereknek, akik ezt a munkát egyedül nem tudják elvégezni. - Hány alkalmazottja és hány önkéntese van a katolikus Charitasnak a rozsnyói egyházmegyében? - A központban ketten vagyunk, akik főállásban végezzük a szervezőmunkát. Azonkívül van egy alkalmazottunk, aki csak Rozsnyó város segélyezési ügyeit intézi. Itt a városban, bár kerestünk önkénteseket, egyelőre nem találtunk. Máshol, például az említett Gölnicbányán, önkéntesek is dolgoznak. - Miben és milyen módon tudják segíteni a rozsnyói rászorultakat? - Van egy ruharaktárunk, melynek készletét adományokból gyűjtöttük össze - használt ruhákat adunk azoknak, akiknek erre szükségük van. Nemrég gyűjtést szerveztünk egy beteg kislánynak, akinek műtétre kellett a pénz. Ezenkívül egy tanácsadó szolgálatunk is működik, jogi tanácsadást nyújtunk, segítünk az ügyes-bajos hivatali ügyek intézésében, főként az idősebbeknek. Szeretnénk itt is megszervezni azt a szolgálatot, ami máshol már működik, vagyis hogy segítenénk az otthoni munkák elvégzésében. - Ezt önkéntesek végeznék? - Számolunk ezzel is, de lehetőségünk van arra, hogy fizetésért munkanélkülieket alkalmazzunk. - A szerzetesrendek, az apácarendek nem tudnak segíteni? - Egyházmegyénk e tekintetben is hátrányos helyzetben van. Az apácarendek itt még csak most formálódnak, egyelőre saját maguk megszervezésével vannak elfoglalva. Illetve azzal, hogy az idős apácákat ápolják. - Csak anyagi segítséget nyújtanak, munkával segítenek, vagy lelki szolgálatot is végeznek? - Természetesen nem csak anyagi segítséget nyújtunk, hiszen jól tudjuk, az embernek nemcsak akkor lehet szüksége segítségre, amikor nincs pénze, hanem akkor is, amikor lelki problémái vannak. Mi egyházi alapon működő segélyszervezet vagyunk, így nagy fontosságot tulajdonítunk a lelki segélyezésnek is. - Miből finanszírozzák tevékenységüket? - Egy ízben kaptunk egy kisebb összegű állami támogatást, egyházmegyénk egyik jótékonysági intézményének működtetésére. Tervezzük, hogy Rozsnyón népkonyhát nyi- Hivataluk csak anyagi segítséget nyújt, vagy netán lelkit is? - Tudjuk, hogy az anyagi segítség sokszor nem oldja meg a helyzetet. Sajnos, bár tizennyolc alkalmazottunk foglalkozik a szociális ügyekkel, az adminisztrálás annyira leköti az időnket, hogy alig jut idő másra. Együttműködünk viszont a rozsnyói házassági tanácsadóval, és még néhány pszichológussal, így azért módunk van arra, hogy a szegénység okozta lelki válságokra, a reményvesztésre is keressük a gyógyírt, hogy e téren is segítsünk. Idén, az ENSZ által a család évének hirdetett 1994-es évben azon leszünk, hogy ezt a fajta lelki segélyezést magasabb szintre emeljük. - 1992-höz képest tavaly hogyan alakult a segélyt kérelmezők száma? - Tavaly körülbelül 500 segélyezettel többet tartottunk nyilván, mint az azt megelőző évben. Ez azt is jelenti, hogy 1993ban 13 millió koronával fordítottunk többet a segélyekre, mint '92-ben. - Milyen korosztályokból és társadalmi rétegekből kerül ki a legtöbb rászoruló? - Leginkább a munkások és a középiskolát végzettek közül. Legtöbb kliensünk rozsnyói, a város nagyüzemeinek fokozatos megszűnése a munkanélküliek, s ezáltal a segélyezésre szorultak számának növekedésétjelentette. - Azt ellenőrzik, elenőrizhetik-e, hogy a segélyezettek mire fordítják a kapott tunk, melynek költségeihez a város is hozzájárulna. Legfőbb pénzforrásunk viszont a hívek adománya, melyet a templomokban gyűjtenek össze. Vállalkozóktól, üzemektől nemigen kapunk pénzt, s ez az anyagi helyzet határt szab működésünknek. - Hivatalunk hatáskörébe Rozsnyó városa és még 26 község tartozik. 1993-ban összesen 2200 rászorult személy kért szociális támogatást. Ebből körülbelül 1500-an a munkahivatalból jöttek át hozzánk, mivel a munkanélküli segélyre már nem voltak jogosultak. Szociális segélyként tavaly 36 millió koronát fizettünk ki. Tavaly is arra törekedtünk, idén is azt szeretnénk, ha ezeket a segélyeket valóban a rászorultak kapnák. Alaposan megvizsgáljuk minden egyes kérvénynek a jogosságát, találkoztunk ugyanis nem egy olyan esettel, amikor a kérelmezők megpróbáltak visszaélni ezzel a lehetőséggel, eltitkolták jövedelmeiket. pénzt? Hogy például nem alkoholra, kártyára ahelyett, hogy a család megélhetését biztosítanák belőle. - Mint említettem, munkatársaimat annyira leköti az adminisztrálás, hogy erre nemigen jut időnk. Együttműködünk viszont a helyi önkormányzatokkal, s igyekszünk kiszűrni ezeket az embereket. A törvény ma már lehetőséget ad arra, hogy ha a pénzt a segélyezett nem a megfelelő célra használja, akkor azt egyenesen a lakbér rendezésére, a gyerekek iskolai étkeztetésére stb. lehet fordítani. - Arra is van lehetőségük, hogy teljesen megvonják a segélyeket? - Tulajdonképpen igen, de ez a gyakorlatban másként történik. Nekünk ugyanis minden esetben figyelembe kell vennünk a gyermekek érdekeit, s azt, hogy számukra a létminimum biztosítva legyen. Végül tehát a család mindig megkapja a segélyt, de lehet, hogy az előbb vázolt, irányított formában. - Milyenek a kérelmezők: követelődzők vagy inkább szerényebbek, visszafogottabbak? - Ez alkat kérdése, de a többségük inkább követelődző. Abból a módból, ahogyan a segélyekért folyamodnak, már megállapítható, mennyire igyekeznek a saját erejükből javítani helyzetükön, vagy ellenkezőleg: megpróbálnak visszaélni a segélyezés adta lehetőségekkel. KLINKO RÓBERT A rászorulók persze állami segélyekért is folyamodhatnak. Azok, akiknek nincs munkájuk és már munkanélküli segélyt sem kaphatnak, vagy azok a családok, melyeknek bevétele nem éri el a létminimumot, szociális támogatást kérhetnek. Rozsnyón és környékén egyre szaporodik a kérelmezők száma. Sengler Péterrel, a Rozsnyói Körzeti Hivatal szociális osztályának főelőadójával az állami támogatásnak erről a módjáról beszélgettünk. Pályamódosítások Beszélgetés Liszka Józseffel, az SZMNT elnökével V

áltozó világunk növekvő gazdasági problémái szinte mindannyiunkat egyaránt sújtanak. Panaszkodnak a vállalkozók, mert hitelhez gyakorlatilag nem juthatnak, az alkalmazottak azért, mert kiszolgáltatottak, a tudományos dolgozók pedig azért, mert munkájukért kevés erkölcsi, s talán még annál is kevesebb anyagi jutalomban részesülnek. Nem csoda hát, hogy azok a kutatók, akik nem megszállottként végzik teendőiket, még hit fájó szívvel is, de hátat fordítanak a szakmának és valami jövedelmezőbb munka után néznek. Hiányuk pedig fáj - főleg tájainkon, ahol a második világégés utáni értelmiséghiány csak nem akar rendeződni. Hasonló gondokkal küszködik a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság (SZMNT), mint régiónk etnográfusainak szervezete. Liszka Józsefet, a társaság elnökét lehetőségeikről, a mai valóságról és az idei programjaikról fagattuk. - Az SZMNT tájékoztatójában, a Hírharang legutóbbi számában nem túl derűlátóan írsz a tudományos dolgozókról és a Hírharang jövőjéről. Milyennek látod a valóságot most? - Szorít az emberhiány, mert a társadalmi-politikai változások az amúgy is kis létszámú szakképzett néprajzkutatók egy részét más pályára sodorták, illetve sodorják. Mi, akik a nehézségek ellenére is kitartunk a néprajz mellett, Szlovákiában nagyon szétszórtan éllink, mármint földrajzi értelemben. Ilyen körülmények között nehéz jó szervezést biztosítani - legyen szó konferenciáról vagy más összejövetelről -, nehéz egy Ütőképes társaságot összehozni. - Hány embert tudhat tagjainak sorában az SZMNT? - A szervezetnek pontosan 161 bejegyzett tagja van, akik nagy része inkább szimpatizáns, tehát a társaság életében tevékenyen nem vesz részt. Igazából tizenötre, esetleg húszra tehető azok száma, akikre gyakran lehet számítani, - Milyen bevételekből gazdálkodik az SZMNT? - Tagjaink évente 100 koronával járulnak hozzá költségvetésünkhöz, melynek fejében ingyen kapják tájékoztatónkat, a Hírharangot, féláron vásárolhatják meg az általunk kiadott könyveket és tudomást szerezhetnek rendezvényeinkről. Társaságunk a Csemadok keretén belUl működik, így a Csemadok Országos Választmányától évente mintegy 60 ezer koronás támogatást kapunk, valamint egyharmad részben az adminisztratív munkaerőt is fizetik. Ezenkívül célirányos támogatásokat is kapunk - helyi önkormányzatoktól, alapítványoktól könyvek megjelentetésére, esetleg műszaki felszerelés vásárlására. - Milyen volt a tavalyi rendezvények látogatottsága? - Meglehetősen változó. Míg a Tornaiján szervezett tudományos tanácskozásra sokan eljöttek, addig a Komáromban megrendezett népzenei konferencián, melyet Kutatás, feldolgozás, továbbéltetés címmel rendeztünk, kisebb volt a részvétel. Én főleg a folklórcsoportok, néptáncegyüttesek vezetőit hiányoltam. A 4. néprajzi továbbképző tanfolyamunkon Szepsiben pedig csak 5-6 gyerekkel volt alkalmunk foglalkozni. Történt ez annak ellenére, hogy levélben kértem az összes gimnáziumi igazgatót és a Csemadok területi titkárát, hogy segítsen a résztvevők toborzásában. - Összességében a társaság szempontjából hogyan értékeled a tavalyi évet? - A részletes értékelés majd az idén áprilisban Komáromban ülésező közgyűlés feladata lesz. Kiemelném azonban azt, hogy az SZMNT-nek igazából a múlt esztendőben sikerült tudományos társasággá válnia. Tavalyelőtt a rimaszombati közgyűlésünkön született döntés arról, hogy szervezetünk a tudományos tevékenységet helyezi előtérbe, nem kíván tömegmozgalommá válni. - Az SZMNT milyen rendezvényein lesz alkalmunk találkozni ebben az évben? - A már említett közgyűlésen kívül júliusban az Ung vidéken, Nagy kapós mellett tartjuk az 5. néprajzi továbbképző tanfolyamot, melynek már most nagyobb a visszhangja, mint a Szepsiben tartotté volt. Folytatódik Hont megye néprajzi kutatása, melyet még tavalyelőtt mintegy 30 néprajzkutató részvételével indítottunk el a történeti Hont megye falvainak monografikus igényű néprajzi feltárására. A szlovákiai és magyarországi etnográfusokat egyaránt megmozgató programot 1996-ban szeretnénk befejezni. Ősszel Komáromban a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséggel és a Duna Menü Múzeummal közösen szervezünk egy konferenciát Cserkészet és a néprajz címmel. A kétnapos rendezvényt kiállítás kíséri majd. Összejöveteleinket még az SZMNT gömöri csoportjának és a népzenei munkaközösség programjai gazdagítják, melyek számomra egyelőre ismeretlenek. KOSÁR DEZSŐ