Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)
1994-01-26 / 20. szám, szerda
26 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓL 1994. JANUÁR 20. Példátlan eset Weizman megdicserte Asszadot MANDELA - DE KLERK Feszültség nincs, csak vita (TA SR-hír) - Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezére cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy feszült lenne a viszony közte és Frederik de Klerk dél-afrikai államfő között. A néger politikus szerint a dél-afrikai erőszakhullámért azonban az államfő és a kormányfő a felelős. Mandela közölte, az államfővel a múlt héten több alkalommal is találkozott, s voltak ugyan vitáik, de a megbeszéléseken a közös érdekek kerültek előtérbe. Az ANC vezére úgy vélte, hogy a jelenleg hatalmon lévő dél-afrikai vezetők tehetetlenek az erőszakkal szemben, ezért egy demokratikus kormánynak kellene átvennie a hatalmat. Egyúttal viszszautasította de Klerknek azokat a kijelentéseit, hogy az ANC az erőszak híveinek pártja. * * • A japán kormány úgy döntött, hogy feloldja a Dél-afrikai Köztársaság elleni gazdasági szankciókat, miután a pretoriai kormány szakított az apartheid-politikával, a parlament pedig elfogadta az új alkotmányt. A japán külügyminisztérium magát megnevezni nem óhajtó diplomatája szerint a távol-keleti szigetország már a hét végétől szállíthat DélAfrikába csúcsszínvonalú számítógépeket és terepjáró kerékpárokat. LEBUKOTT EGY NEMET HAJÓ (TA SR-jelentés) - Jicchak Rabin izraeli kormányfőt Jeruzsálemben provokáció érte egy fiatalember részéről, amikor részt vett az egyik ifjúsági vallási szervezet gyűlésén. A provokatív jelszavakat skandáló fiatal férfit a helyi rendőrség letartóztatta. Az egész eset megismétlődött akkor, amikor Rabin beszédét mondta. A-felforrósodott légkört a jeruzsálemi polgármesternek sem sikerült lecsillapítania. A fiatalok a zsidó nép árulójának nevezték az izraeli államfőt és jelszavaikban amellett szálltak síkra, hogy az izraeli egységeket ne vonják ki a Golan(Folytatás az 1. oldalról) egyet a mozgalma által alkalmazott módszerekkel. Az időközben kialakult áttekinthetetlen helyzet viszont olyan társadalmi feszültségeket okozott, hogy a kormány kénytelen törvényben biztosítani a már régóta gyakorolt nagyobb beleszólási jogát. A januári parlamenti ülésszak elé beterjesztett törvényjavaslata egyrészt igyekszik kiküszöbölni az első hullám hiányosságait (például nagy összegekre büntethetnék azokat a vállalatvezetőket, akik a többi érdeklődő elől eltitkolják a privatizációs tervezet kidolgozásához szükséges fontos adatokat). A kormányjavaslatnak viszont több olyan eleme is van, amely egyértelműen tovább szűkítené azt a kört, ahol meghozzák a többmilliárdos döntéseket. így például a privatizációs minisztérium megváltoztathatná az ágazati minisztériumoknak a privatizáció módszerét illető döntéfennsíkról. Izraelben mind gyakoribb jelenség, hogy a jobboldali pártok képviselői nyíltan bírálják Jicchak Rabint és politikáját. Ezer Weizman izraeli államfő viszont annak a meggyőződésének adott hangot, hogy több évtizedes háborúskodás után Hafez Asszad szír elnök az Izraellel való béke mellett döntött. Weizman azon az ankarai vacsorán dicsérte nyilvánosan Asszadot, amelyet Szulejman Demirel török államfő adott a tiszteletére. Az izraeli elnök egyúttal részvétét fejezte ki Asszadnak legidősebb fia tragikus halála miatt. (TA SR-hír) - A szaúdi Dzsidda kikötőben egy német hajó fedélzetén rakéták üzemanyagának gyártásához szükséges vegyi anyagokat találtak, s a célállomás Irak lett volna. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tegnapi számában arról tájékoztatott, hogy a vegyi anyagok lefoglalására egy meg nem nevezett külföldi titkosszolgálat figyelmeztetése alapján került sor. A hajó egy hongkongi kikötőben vette fel a rakományt, ahonnan Bejrútba szállította volna, onnan jutott volna a szállítmány Irakba. A német lap értesülései szerint a szállítmányt most visszajuttatták Kínába, mivel a hajó ezzel megszegte az ENSZ Irak-ellenes embargóját. A bonni kormány szóvivője szerint a hajózási társaságot félrevezették, nem tájékoztatták a konténerek tartalmáról. megindokolnák a fontosabb döntéseiket. Úgyszintén a parlament elé kellene terjeszteni a második hullámba sorolt vállalatok pontos jegyzékét, hogy így az érdeklődők végre világosan lássák, miből is választhatnak, mely vállalatok esetében érdemes belefogni a gazdasági elemzésekbe. A DBP ezenkívül lehetőséget adna alkalmazotti részvénytársaságok létrehozására, amelyeken keresztül a privatizálandó vállalatban nemcsak a vállalati vezetők, hanem a beosztottak is tulajdonhoz juthatnának. Ez az egymástól koncepciójában különböző két törvényjavaslat már eddig is nagy vitákat váltott ki a parlamenti bizottságokban és sikertelenek voltak a közös, kompromisszumos javaslat kidolgozására tett kísérletek is. A januári ülésszak során tehát a parlamenti képviselőknek dönteniük kell, melyik utat választják, az viszont már ma is biztos, hogy ez alapvetően befolyásolja majd a még privatizálásra váró több mint kétszázmilliárd korona értékű állami vagyon sorsát. TUBA LAJOS Már ma kapható a i/asúrnap A tartalomból: • Elfecsérelt idő Sidó H. Zoltán interjúja Ivan Miklóssal, a Szlovák Köztársaság volt privatizációs miniszterével • Csak a kerítésen át Brogyányi Judit a nyolcvanesztendős Vargyas Lajos zenetudósnál járt látogatóban O Egy pohár víz: Könyvmolyok Dusza István tárcasorozata • Alkotmányhamisítás 1968-ban Zsilka László írásának második része • Vulkántűzben érlelődő varázsital Gazdag József riportja a híres tokaji aszúról • A lévárti pusztáról a nagyvilágba Petrőci Bálint írása Miklós László docensről • Magazinunk sok-sok érdekességgel, részletes tévé- és rádióműsormelléklettel Értesítjük olvasóinkat, hogy lapunk, az ÚJ NŐ megjelenése pénzhiány miatt egyelőre szünetel. A szerkesztőség Maastrichti típusú határok kellenek (Folytatás az 1. oldalról) mentumokban rögzített elvárásoknak. A Politykának adott interjúban szereplő állítás csak azt dokumentálta, hogy különbség van a gyakorlat és az elvárások között. A komáromi gyűlés megmutatta, hogy a szlovákiai magyarság is változásokat vár, s olyan területi felosztást, olyan régiókat akar, melyek megfelelnek a történelmi hagyományoknak. A magyar diplomácia vezetője úgy véli, ha Szlovákia nagyobb figyelmet szentelne a magyar kisebbség problémái megoldásának, akkor a szlovák nemzeti érdekeket is érvényesítené, azok szerint cselekedne, mert ezzel erősítené úgy Szlovákia, mint az egész régió helyzetét. Magyarország és Szlovákia érdekeinek is megfelel, ha újra megnyílnának a második világháború után bezárt határátkelőhelyek, mint ahogy azt Budapest szorgalmazza. Herman a levél ismertetése után hangsúlyozta: Magyarország nem zárkózik el a magyar—szlovák alapszerződés aláírása és az elől, hogy az megfelelő formában a határok kérdését is rögzítse. Budapest olyan maastrichti típusú határokra gondol, amelyek nem választják el a határ két oldalán élőket, hanem összekötik. Magyarország tehát jószomszédi viszonyra törekszik Szlovákiával - mondta a szóvivő. KOKES JÁNOS ENSZ-megfigyelők Afganisztánba (TA SR-hír) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap úgy döntött, hogy a világszervezet megfigyelői miszsziót küld Afganisztánba. A feladata az lesz, hogy megpróbáljon közvetíteni a szembenálló felek között az ellenségeskedés beszüntetése érdekében. A testület a hadbanálló feleket az ellenséges akciók azonnali leállítására szólította fel. 1992 áprilisa óta - ekkor a 14 éven át dúló polgárháború után a leikelők vették át a hatalmat a szovjetbarát rezsimtől - az összecsapások során csak a fővárosban és környékén több mint tízezren vesztették életüket. PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI MKDM: Kompromisszumokat a szlovák-magyar kiegyezés érdekében (Új Szó-tudósítás) Az MKDMEgyúttélés koalíciója Ivan Gašparovičnak, a parlament elnökének és Ľubomír Fogasnak, az Európa Tanács szlovák parlamenti delegációja vezetőjének is átadta azt az Együttélés-MKDM dokumentumot, amelyet az Európa Tanács képviselőinek címeztek - jelentette be az MKD|VI tegnapi sajtótájékoztatóján Csáky Pál parlamenti képviselő. (A levélre holnapi számunkban visszatérünk.) Bővebben tájékoztatott az ellenzéki kerekasztalon született megállapodásról, miszerint a magyar pártok előbb kétoldalú megbeszéléseken tájékoztatnak a komáromi nagygyűlésről és az ott elfogadott dokumentumokról, s csak azután kerül a kérdés az ellenzéki kerekasztal elé. A Lezsák-látogatással kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta: az MDF ügyvezető alelnökével ellentétben az MKDM azt tartja, hogy igenis szükség van a szlovák-magyar kiegyezésre, s ennek elérése érdekében kompromisszumokat kell tenni. Fóthy János parlamenti képviselő a magyar tanárképzés útvesztőiről tájékoztatta az újságírókat. Rámutatott arra, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskola vezetése nem mutat semmilyen megértést a magyar pedagógusképzés iránt. (gágyor) Jubilál az Újvidéki Színhá z > A vajdasági magyar színjátszás ünnepe (Újvidéki munkatársunk jelentése) 1974. január 27-én Örkény Macskajáték című darabjának bemutatójával új színházat avattak a Vajdaságban. Az akkor még magyar nyelven is működő Szabadkai Népszínház mellett kamara jellegű színházként képzelték el, amely elsősorban az avantgárd darabok felé fordul. Időközben azonban a szabadkai társulat tevékenysége más irányba tolódott el, a tájolásról is lemondtak, így az utóbbi évek során az Újvidéki Színház repertoárja lényegesen megváltozott, hiszen jószerével egyedül maradt a porondon, tehát többféle igényt kell kielégítenie. Szerény ünnepség keretében holnap emlékeznek meg a most már egyedüli magyar színházunk születésnapjáról, amelynek színészei, mellesleg szólva, múlt év októbere óta nem kapnak fizetést. Hosszú albérleteskedés után kilenc évvel ezelőtt „örökölték meg" a Szerb Nemzeti Vígszínház épületét, innen Újvidék néhány illetékese a múlt év derekán kiköltöztette volna őket, végül minden maradt a régiben, de a pénzforrások elapadtak. Városi színházról lévén szó, a finanszírozásról ugyanis Újvidéknek kellene gondoskodnia. Az ünnepség keretében a színház előcsarnokában megtekinthető lesz az Újvidéki Színház 20 évét bemutató kiállítás, s a jubileum alkalmából kiadvány is készült, majd a közönség megtekintheti Faragó Attila Lappangó című darabját, Magyar Attila és Tényi Edit főszereplésével. A rangos eseményen jelen lesz az akkor hivatalos látogatáson itttartózkodó Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter, jugoszláviai partnerei, valamint meghívót kaptak azon színházak vezetői is, amelyekkel az újvidéki társulat kapcsolatot tart, így Kollár Péter, a Kassai Thália Színház igazgatója is. Végezetül egy adat: az eltelt húsz év alatt az Újvidéki Színház száz darabot mutatott be. SINKOVITS PÉTER DBP: Az MDF képmutató A Komáromban felsorolt eltúlzott és rosszul időzített feltételek hozzásegítettek a kormány problémaelterelő taktikájának érvényesüléséhez, háttérbe szorították a privatizációval kapcsolatos kérdések megválaszoláIsát és alapot szolgáltattak annak az ellenségképnek az előidézéséhez, mely nem tesz különbséget a kisebbségi politikai mozgalmak élen járó politikusai és a magyar nemzetiségű átlagpolgárok között - állapította meg pártja tegnapi sajtóértekezletén Peter Weiss, a DBP elnöke. A DBP állást foglalt az MDF vezetőinek szlovákiai látogatásával kapcsolatban is, amely - a pártelnök szerint - összefüggésbe hozható a magyarországi választási kampánnyal. A DBP úgy véli, hogy az Együttélés és annak elnöke mindent megtesz az MDF-et fenyegető választási vereség elkerülése érdekében. Az MDF képviselői azért jöttek Szlovákiába, hogy elveszített támogatóik helyett újakat szerezzenek. Képmutatás azonban azt állítaniuk, hogy Szlovákiában nem szavatoltak a kisebbségek alapvető jogai, miközben odahaza olyan választási törvényt hagytak jóvá, amely nem teszi lehetővé a kisebbségek parlamenti képviseletét - mondta Peter Weiss, hozzátéve, nem hiszi, hogy az MDF képviselőinek morális joguk lenne megszabni a szlovák-magyar kiegyezés feltételeit. A DBP állást foglalt az államigazgatás horizontális integrációjára vonatkozó törvénytervezettel kapcsolatban is, amit a párt képviselői jelenlegi formájában nem tudnak támogatni. (horváth) Miként osztunk szét kétszázmilliárdot? sét, érvényben maradna a Mečiar-kormány döntése, amely értelmében a Nemzeti Vagyonalap két vezetője a privatizációs és a pénzügyminiszter, s a kormány hagyná jóvá a vagyonalap alapszabályzatát és költségvetését is. Természetesen mindenki számára nyilvánvaló: mindez soha ,nem látott teret nyújtana a szubjektív döntéshozatalhoz és az eddigi tapasztalatok alapján kétségtelen, hogy az illetékesek élnének is a lehetőségekkel. Ennek kiküszöbölésére a Demokratikus Baloldal Pártja is kidolgozott egy privatizációs törvénytervezetet, amely a korábbiaknál sokkal nagyobb ellenőrzési lehetőséget biztosítana a parlamentnek. Borza Erzsébet, a DBP alelnöke szerint ennek lényege, hogy decentralizálódna és áttekinthetővé válna a privatizációs tervezetelTlíKkilgozásának és elbírálásának folyamara-.A jelenlegi vállalatvezetők csak az alapvető adatokat tartalmazó tervezetet dolgoznák ki, amelyekhez az ágazati minisztériumban a többi érdeklődő is hozzájuthatna és ezek alapján dolgoznák ki saját konkurens projektjüket. Vállalati szinten kifejthetnék véleményüket az önkormányzatok is, főként a tulajdonosváltás regionális összefüggéseivel kapcsolatban. Megnőne az ágazati minisztériumok szerepe, a privatizációs minisztérium viszont inkább csak metodikai szerepet kapna, illetve a stratégiai fontosságú vállalatok sorsáról döntene. Az eddigiekhez képest csökkenne a kormány befolyása a Nemzeti Vagyonalapban is, nemcsak a közvetlen ellenőrzés szűnne meg, hanem a vezetőségben helyet kapna az összes parlamenti párt képviselője is. Ezenkívül a parlament hagyná jóvá a vagyonalap alapszabályzatát és költségvetését. Az egész privatizáció a lehelegnagyobb nyilvánossággal folyrnty-a^ minisztériumok kötelessége lenné tó-Kízétenni az ös z" szes választási lehetöscaet és