Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-25 / 19. szám, kedd

1994. JANUÁR 25. HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 SZERDÁTÓL PARLAMENT (TA SR-hír) Levették a szerdán kezdődő parlamenti ülés napi­rendjéről a helyi és regionális önkormányzatok létrehozásá­nak koncepcióját, valamint a kor­mány beruházási társaságokról szóló törvénytervezetét. Erről tájékoztatta tegnap a sajtóirodát Ivan Gasparovic, a szlovák tör­vényhozás elnöke. Elmondta, té­ma lesz viszont a gazdasági ver­seny védelméről, valamint a me­zőgazdasági támogatási alapról szóló előterjesztés. Valószínűleg még szerdán kerülnek napirend­re a szociális törvények, ame­lyek az idén nyugdíjazottakat és a főiskolásokat érdeklik majd. A képviselők megtárgyalják to­vábbá a Szlovákia és Ukrajna közti szerződéseket - egyrészt a közös államhatárról, másrészt a kölcsönös együttműködésről. Ezen kívül napirenden lesz az útiokmányokról és külföldi uta­zásokról szóló törvény módosí­tása, valamint az a törvény is, amely a helységnevek két-, illet­ve többnyelvű megjelölésére vo­natkozik. Lapzártáig nem kaptunk hírt arról, hogy a legutóbbi tör­vénytervezettel kapcsolatban milyen álláspontra helyezkedtek a kormányon kívüli parlamenti pártok, amelyek tegnap pontról pontra megtárgyalták a legköze­lebbi plenáris ülés napirendjét. ELLENZÉKI KEREKASZTAL Központi téma a privatizáció (TA SR-hír) - Megbeszélést tar­tottak tegnap a kormányon kí­vüli parlamenti pártok. Közpon­ti téma a kormány privatizációs törvénymódosítása. A kiadott közös nyilatkozatban az ellenzé­ki pártok hangsúlyozzák: a pri­vatizáció ahelyett, hogy a gazda­sági transzformáció eszközévé vált volna, a politikai hatalom megkaparintásának eszköze lett, s így lehetőséget ad a korrupció­ra. Az ellenzéki pártok olyan módosításokat támogatnak majd, amelyek a privatizációt ellenőrizhetővé teszik. Remélik, hogy a kormánykoalíció képvi­selői tudatosítják majd felelőssé­güket. A Roman Hofbauer köz­lekedési és távközlési miniszter leváltására tett indítványával kapcsolatban az újságírókat tájé­koztató Ivan Simko, a KDM alelnöke azt nyilatkozta, hogy már gyűjtik a képviselők aláírá­sait. Véleménye szerint a kérdés a szerdán kezdődő parlamenti ülés napirendjére kerül. A bösi bizottság elégedetlen A bősi vízlépcső jelenlegi helyzetéről és a magyarországi partnerbizottsággal fenntartott kapcsolatokról tárgyalt tegnap Pozsonyban a parlament bősi bizottsága. A tanácskozáson Ján Lisúch külügyminisztériumi ál­lamtitkár elmondta: a kormány ma tárgyalja meg a háromoldalú szakértői bizottság által javasolt ideiglenes vízelosztási variáció­kat, és ezzel kapcsolatos állás­foglalását elküldi Brüsszelbe. Ezenkívül a külügyminiszté­riumban külön részleg foglalko­zik a hágai bíróság elé terjesz­tendő érvanyag elkészítésével. Az anyag terjedelme a becslések szerint meghaladja majd a két­ezer oldalt. Ezt mind a két fél­nek májusig kell beadnia, majd pedig — decemberig - vélemé­nyeznie a másik fél anyagát. Dominik Kocinger kor­mánybiztos közölte, hogy a szi­getközi vízellátási problémákat legegyszerűbben egy vagy két keresztgát építésével lehetne megoldani, de bármikor hajlan­dóak műszaki tárgyalásokat folytatni a magyar féllel arról, miként lehetne a Mosoni-Duna zsilipjének áteresztőkapacitását a jelenlegi duplájára növelni. Ki­fogásolta viszont, hogy bár a há­romoldalú szakértői bizottság döntése értelmében az ideigle­nes vízmegosztást illető javasla­tok a kormánydöntésekig bizal­mas jellegűek, valaki a WWF osztrák szervezetének rendelke­zésére bocsátotta őket, s a szer­vezet ezután nemzetközi saj­tóértekezleten vonta kétségbe a bizottság munkájának eredmé­nyességét. Juraj Hrasko, a bizottság elnö­ke kifogásolta, hogy a kormány részéről nincs senki, aki érdem­ben tájékoztatná őket a vízlép­csővel kapcsolatos helyzetről, ezért nekik kell különféle mi­nisztériumokban gyűjtögetniük az információkat. Ezzel ellentét­ben a hasonló magyarországi bi­zottságot olyan hatáskörökkel ruházta fel a parlament, hogy még a kormány néhány döntését is felülvizsgálhatja. ^ ^ ^ Minden Pozsonyon múlik JESZENSZKY GÉZA A SZLOVÁK-MAGYAR ALAPSZERZŐDÉSRŐL ÉS A POLYTIKÁNAK ADOTT INTERJÚJÁRÓL ÚJVIDÉK Nem jött meg az új dinár (Újvidéki munkatársunk jelentése) Újvidéken tegnap csendes nap volt. A nyugdíjasok délután két óráig hiá­ba várakoztak a bankokban, a be­ígért új dinár még nem érkezett meg, továbbra is a régi használatos, az üzletek jó részében azonban leltá­roznak. Mivel kevés pénz van a pia­con, a márka árfolyama változatlan, egy úgynevezett szuperdínár viszont a hivatalos bejelentés szerint ma ti­zenhárom millió régit ér. A kormány hüsz dinárban állapította meg a leg­alacsonyabb szavatolt személyi jö­vedelmet, a prognózisok szerint az átlagkereset negyven dinár körül mozog majd. Minden bevételre, jö­vedelemre 35 % -os adót vetettek ki. Belgrádban elkezdődött az új szerb parlament alakuló ülése. Lap­zártakor a szocialisták a képviselő­ház elnökévé Zoran Arandjelovi­csot, a korábban feloszlatott parla­ment elnökét javasolták, míg a De­pos a teljesen ismeretlen Gvozden Roszicsot. A Krajinai Szerb Köztársaságban tegnap megejtették az elnökválasz­tás újabb fordulóját, végleges ered­mények szerdára várhatók, a jelen pillanatban Belgrád kegyeltje, Milan Martics, a Tanjug hírügynökség sze­rint „enyhe fölénnyel vezet" riváli­sával, Milan Babiccsal szemben. SINKOVITS PÉTER Magyarország közvetítene a délszláv válságban (Budapesti jelentés) Magyarország kész közvetítőként vagy a tárgyalási helyszín felajánlásával is segíteni a délszláv válság megoldását. Ezt Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter jelentette ki tegnap a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Jeszenszky, aki január 27-én és 28-án kétnapos hivatalos jugoszláviai látogatásra Belgrádba utazik, leszögezte: látogatása alkalmával azt is sze­retné megtudakolni a jugoszláv vezetéstől, hogy mikor szándékszik elismerni a vajdasági magyarságot, mint önálló politikai tényezőt, s mikor kíván tárgyalni a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseiről. Diplomáciai forrá­sok szerint a miniszter látogatása első napján megáll Újvidéken, ahol egyebek közt találkozik a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetősé­gével is. (Kokes) KLESTIL VÁLASZTHAT: Barátnő vagy bársonyszék Vasárnap vagy munkanapon? A Lezsák-látogatás visszhangja (TA SR-hír) A szlovákiai s a ma­gyarországi napilapok bő terjede­lemben foglalkoztak a Lezsák Sán­dor vezette MDF-küldöttség három­napos szlovákiai látogatásáról. Az MDF ügyvezető alelnökének egyes kijelentései élénk visszhangot váltot­tak ki. Ján Cuper a Komensky Egye­tem Jogi Karának docense a Szlovák Sajtóirodának azt nyilatkozta: nem véletlen, hogy a körút keleten, Ki­rályhelmecen kezdődött s nem Ko­máromban. A látogatás a választási kampány része, amelynek szerinte nincs páija más európai országban. Azt mondta, a látogatás célja az volt, hogy eltereljék a figyelmet a ma­gyarországi belpolitikai problémák­ról, amelyekért a kormányzó MDF a felelős. A TA SR budapesti tudósítója bő terjedelemben ismerteti a magyaror­szági lapokban megjelent beszámo­lókat. Főként azt a részt emeli ki, amelyben Lezsák azt mondta: a szlo­vák-magyar kiegyezés addig nem jöhet számításba, amíg a többségi nemzet vezetői túszként kezelik a kisebbségeket. RÖVIDEN WARREN CHRISTOPHER tegnap újra megerősítette: az Egyesült Álla­mok hajlandó eleget tenni a NATO csúcsértekezletén az esetleges bosz­niai légitámadások végrehajtására vállalt kötelezettségének. Ezt Párizs­ban nyilatkozta az amerikai diplo­mácia vezetője, miután megbeszé­lést folytatott francia kollégájával, Alain Juppéval. OROSZORSZÁG nem tér le a refor­mok útjáról, továbbra is folytatódik a Jelcin elnök által tavaly augusztus­ban aláírt reformprogram, s az orosz politika irányvonala sem változik, hangsúlyozta tegnap az oropz kor­mányfő. Viktor Csernomirgyin Orel­ba történt elutazása előtt a vnukovói repülőtéren kijelentette: a sokkterá­pia atyjának számító Jegor Gajdar miniszterelnök-helyettes kiválása a kormányból nem jelent változást az orosz pénzügyi politikában. CESKÍ TÉSlNBEN a helyi kórház­ban lengyel nők névsorára bukkant a rendőrség, akik abortuszra voltak előjegyezve. A rendőrök letartóztat­ták a nőgyógyászati osztály főorvo­sát, aki ellen az a vád, hogy tör­vénytelen terhességmegszakítást végzett lengyel nőkön. A kórházi razzia során nagy mennyiségű ke­ményvalutát foglaltak le. JAMES GRANT, az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek az igazgatója erélyesen elítélte azt a szombati szarajevói incidenst, amelynek során egy játszótéren hat gyereket ölt meg szerb katonáktól származó gránát. Az igazgató a hó­napok óta tartó gyermekgyilkolás, és egyáltalán, az Adria partján folyó vérontás beszüntetésére szólított fel. A SZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA arra kéri a Beszterce­bánya környékén élőket, pontosab­ban Pohorelá község lakóit, hogy a 375 280, illetve a 373 368-as po­zsonyi telefonszámokon jelezzék, amennyiben észlelték szombaton, a késő esti órákban az enyhe föld­rengést. A POZSONYI SLOVNAFT folya­matosan kapja Oroszországból a kőolajat. Erről tájékoztatta a saj­tóirodát a vállalat szóvivője. Hírek szerint Csehország is Szlovákiához hasonló mennyiséget kap a Barátság vezetéken. (TASR-hírek) KÖZLEMÉNY Az MKDM-napok keretében ma Barkán 19 órai kezdettel a helyi művelődési házban Ásványi László, Bugár Béla és Hóka László találkoz­nak az érdeklődőkkel. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Lapzárta: 19.50 GYERMEKFESZTIVÁL '94 (Új Szó-hír) - Szombaton és va­sárnap ülésezett Budapesten a Nemzetközi Gyermekfesztivál előkészítő bizottsága, amelyen Szlovákiát a füleki alapiskola egy, valamint az almágyi alap­iskola két tanulója és egy peda­gógusa képviselte. A megállapo­dás értelmében az április 5-9-ig Budapesten megrendezendő Gyermekfesztiválon 33 alap­iskola (ebből 22 magyarországi, 8 határon túli magyar, 2 német és 1 osztrák) összesen 650 tanu­lója vesz majd részt. A rendez­vényen elsősorban a 10-15 éves gyerekek igényeit kielégítő fog­lalkozások, műsorok lesznek. A fesztivál már tulajdonképpen a világkiállítás jegyében zajlik, megszervezését és lebonyolítá­sát a budapesti székhelyű Zab­hegyező Gyerekanimátorok Egyesülete vállalta magára. (folytatás az 1. oldalról) teni, hiszen senki sem tudja ma megmondani, ki lesz a győztes. Az államfőnek ez nem is lehet érdeke, hiszen az új kormánnyal és parlamenttel is együtt kell dolgoznia, mutatott rá az elnök. Magyar politikai körökben ugyanis vita folyik arról, hogy mikor legyenek a választások, s ezek péntekre vagy vasárnapra essenek-e stb., mert állítólag az első formula a baloldalnak, míg a másik a kereszténydemokra­táknak kedvezne. Abban vi­szont többé-kevésbé egyetértés van a pártok közt, hogy mindkét fordulót májusban célszerű meg­tartani. A találkozón Göncz .érintette a nemzeti kisebbségek megol­datlan parlamenti képviseleté­(Budapesti tudósítónk jelentése) — Jeszenszky Géza magyar külügy­miniszter tegnap a Kossuth Rádió­nak adott nyilatkozatában röviden érintette a magyar—szlovák kapcso­latokat is. Elmondta, most már csak a szlovák félen múlik, mikor lesz aláírva a két ország közötti alapszer­ződés. Szerinte a szlovák vezetés nem Magyarországtól fél, hanem at­tól, hogy a szlovákiai magyarok élni akarnak a helyi demokrácia által nyújtott jogokkal. Reagált a pozsonyi külügyminisz­térium múlt heti, a Polytika című lengyel lapban megjelent Jeszensz­ky-interjú után közölt állásfoglalásá­ra. „Amit elmondtam, az teljes össz­(TA SR-hír) Az osztrák közvéle­mény ezekben a napokban aligha tudja eldönteni, hogy kit is nevezzen az ország First Ladyjénak: Edit Kies­tilt, az elnök feleségét, aki elköltö­zött férjétől, esetleg Uschi nevű lá­nyukat, aki állítólag az anyját he­lyettesíti, vagy netán az államfő ta­nácsadóját, Margot Löfflert, aki Klestil barátnője. Tegnapi sajtójelen­tések szerint az osztrákok elvárják, hogy elnökük mielőbb tiszta vizet öntsön a pohárba, s válasszon: vagy a tisztségét tartja meg, vagy pedig a barátnőjét. A 61 éves osztrák poli­tikus éppen ezt tisztázandó tegnap nek ügyét is. Elmondta, hogy emiatt csak hosszú habozás után írta alá a módosított választási törvényt. Alkotmánybíróság elé. nem terjesztette a jogszabályt, mivel az esetleg a választójogi törvénymódosítás megszületésé­nek elhúzódását jelentette volna. Az államfő nyomatékosan kérte a frakcióvezetőket, hogy mihamarabb pótolják ezt a hiányt, üljenek össze a kisebb­ségek képviselőivel, s lehetősé­gek szerint gyorsan rendezzék ezt a fontos és kényes ügyet. A parlament önbecsülése, illetve külpolitikai prioritásaink is sür­getővé teszik a kisebbségek par­lamenti képviseletének biztosí­tását, figyelmeztetett Göncz. Hangsúlyozta: „Ellentmondunk önmagunknak azzal, hogy a par­hangban van a komáromi nagy­gyűlés állásfoglalásával. A szlovák részről érkezett támadás szimboli­kus, mesterséges kísérlet a problé­mák felvetésére." mondotta a ma­gyar külügyminiszter. A terjedelmes interjúból arról a két és fél mondat­ról van szó, amelyben Jeszenszky kifejtette: „Szlovákia és Románia nem teljesítik az Európa Tanács el­várásait. Hogy ez igaz, azt nagyon jól tudja Moravcík miniszter is. Jeszenszky a továbbiakban meg­erősítette: a közeljövőben Brüsszel­be utazik, hogy aláírja a békepart­nerségről szóló keretmegállapodást. (kokes) hosszasan tárgyalt tanácsadóival. Edit Klestil azzal indokolta egyéb­ként elköltözését 37 évnyi házasság után, hogy a First Lady szerepét egyre inkább a 39 éves diplomata­hölgy vette át. Az elnök felesége szerint a konfliktus megoldható len­ne, ha az attraktív, fekete hajú hölgy külföldi diplomáciai megbízatást kapna. Maga Klestil a Neue Kronen Zei­tungnak úgy nyilatkozott, hogy mi­hamarabb rendezni kívánja az ügyet, azonban jelentések szerint válni állítólag nem akar. lament létrehozott egy modern, korszerű, nagylelkű és tisztessé­ges nemzetiségi törvényt, de an­nak legfontosabb elemét már nem volt képes rögzíteni a vá­lasztási törvényben." Göncz arra is felkérte a pártok frakcióvezetőit, hogy mihama­rabb rendezzék a kisebbségi par­lamenti szószóló (ombudsman) ügyét is, mert Magyarországnak érdeke, hogy minél előbb meg­kezdhesse tevékenységét. A kisebbségekhez és a válasz­tásokhoz kapcsolódó hír, hogy a Magyar Hírlap tegnapi infor­mációi szerint lemondott poszt­járól a Kisebbségi Kerekasztal elnöke, Doncso Tosev. A lemon­dás oka a lap szerint azokban az ellentétekben keresendő, me­lyek a választási törvényről való tárgyalásokkor merültek fel az egyes kisebbségek képviselői közt. Utódja egyelőre isme­retlen. KOKES JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents