Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-22 / 17. szám, szombat

NAPTÁR Szombat 1994. január 22. Az év 22. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Vince, Artúr — Zora nevű kedves olvasó­inkat A NAP kel 07.34 - nyugszik 16.34 órakor A HOLD kel 12.03 - nyugszik 02.56 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 280, válto­zatlan Medve: 175, apad Komárom: 200, apad Párkány: 180, apad • 1819-ben született Giovanni Battista CAVALCASELLE olasz művészettörté­nész (t 1897) • 1894-ben született Char­les MORGAN Angol regény- és drámaíró, kritikus (t 1958) • 1919-ben született TÓVÁRI TÓTH ISTVÁN Munkácsy-díjas festő • 1919-ben halt meg Carl Olof LARSSON svéd festő (szül. 1853). MILYEN IDŐ VÁRHATÓ? Derült vagy enyhén felhős lesz az ég, az alacsonyabban fekvő területeken ködkép­ződés. Északnyugaton helyenként hava­zás. A nappali hőmérséklet 0 és 4 fok között alakul. Enyhe nyugati szél. Előrejelzés vasárnapra és hétfőre: Vasár­nap többnyire enyhén felhős lesz az ég, az alacsonyabb fekvésű területeken köd kép­ződik. Délután északnyugat felől megnö­vekszik a felhőzet, helyenként eső, a hegyvidékeken havazás várható. Hétfő­re változó felhőzet, sok helyen esőre, a hegyvidékeken havazásra számítha­tunk. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és mínusz 2 fok között, hétfőn nulla fok körül, a legmagasabb nappali 1 és 5 fok között, Délnyugat-Szlovákiában 7 fok kö­rül alakul. Ózonréteg: Szlovákia felett tegnap 390 Dobson-egységet mértek, ami 13 száza­lékkal meghaladja a sokéves átlagot. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfe­lelő. ORVOSMETEOROLÓGIA Szlovákia északi felében az időjárás ked­vezőtlenül hat a reumás, valamint a bőr­betegségekre. A szív- és érrendszeri be­tegségben szenvedők kedvező hatásra számíthatnak. Az ország többi területén orvosmeteorológiai szempontból túlnyo­móan kedvező lesz az időjárás. Az enyhén ingerlő hatás növeli a fizikai és a szellemi teljesítőképességet, és javítja a reakciókészséget. A szívbetegek óva­kodjanak a nagyobb megterheléstől. KÖZLEMÉNY Az alistáli művelődési házban január 23-án, vasárnap 14.30 órai kezdettel az MKDM részéről Farkas Pál és Fóthy János, az Együttélés képvise­letében pedig Fehér Miklós és Páz­mány Péter találkozik az érdeklő­dőkkel. Mindenkit várnak a ren­dezők. KŐSZÓNTÓ • 1994. január 22­én ünnepli 60. szüle­tésnapját a drága, szeretett férj, édes­apa, vő, após és nagyapa, DOMONKOS Károly Kicsinden. Ebből az alkalomból további hosszú életet, erőt, egészséget és boldogságot kíván: szerető felesége, anyósa, két lánya, fia, vejei, menye és az öt unokája, akik a drága papának sokszor csókol­ják a sok munkában elfáradt kezét. V-263 MUNKÁT KEftES-KÍNÁL • Munkatársakat, viszonteladókat kere­sünk számítástechnika értékesítésére egész Szlovákia területéről. Tel.: 0819/ 4019. VS-59 Ml? HOL? MIKOR? SZOMBAT MOZIK MŰSORA POZSONY • YMCA: A farkas árnyéka (kanad.-fr.) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: A szöke­vény (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Robin Hood bolondos kalandjai (am.) 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Angyali szemek (cseh) 15,17.30, 20 • TATRA: Veszélyes terv (am.) 16, 18.20, 21 • OBZOR: Fatal Instinct (am.) 15.30, 18, 20.30 • CHAR­LIE: Happy Toghether (am.) 17, 19.30 • MARILYN: Tina (am.) 17.30, 20 • ÍSTROPOLIS: Testközelben (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA • DRUŽBA: Mr. Nanny (am.) 16, 18.15, 20.30 • SLOVAN: A szökevény (am.) 15.45, 18, 20.15 • TATRA: Happy To­ghether (am.) 16, 18, 20 • USMEV: A bosszú (am.) 16, 18, 20 I SZÍNHÁZAK MTJSORAT • SZLOVÁK NEMZETI SZlNHÁZ: Car­men (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Isten veletek! (19) • ÚJ SZÍNPAD: Vér­rokonok (19) • ÍSTROPOLIS: Hamupi­pőke és az egerek (15.30) • JÓKAI SZÍN­HÁZ: Godot-ra várva (Komárom - 19) • THÁLIA SZÍNHÁZ: nem játszik RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en) 10.00 Hírek. 10.15 Iskolások műsora. 10.45 Helyesen szlovákul. 10.50 Angol nyelvlecke. 11.00 Anyanyelvünk. 11.05 Pedagógusnapló. 11.35 Operarészletek. 12.00 Hírek. 12.10 Köszöntő. 13.30 Élet­fa. Nyugdíjasok magazinja. 14.00 Hírek. 14.05 Hazai tájakon. 14.35 Népdalok, népi muzsika. 15.00-18.00 Szombat dél­után, benne: Óránként hírek; Hazai és nemzetközi lapszemle; A hét belpolitikai eseményeinek összefoglalója; Gazdaság; Vállalkozók rovata; Mezőgazdaság; Kis­kertészet; Egészségügy; Komolyzenei fi­gyelő; Hazanéző; Portré; Egyházi hírek; Publicisztika; Gyerekkuckó. TV-MŰSOR SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 8.00 Időszerű események. 8.30 Almafács­ka. Mesejáték. 9.30 Nils Holgersson... 52/ 27. rész. 9.55 D zóna. Szórakoztató ma­gazinműsor. 10.35 Scooby Doo. 11.00 A Flinstone család. 11.30 Ben Cropp. Ausztrál ismeretterjesztő sorozat. 12.15 Autósok-motorosok magazinja. 12.45 Se­gélyhívások. Dokumentumfilm. 13.15 Lu­men 2000. Keresztény magazin. 13.45 Hallássérültek tévéklubja. 14.10 MTV-slá­gerlista. 15.05 Találmányok. Amerikai dokumentumsorozat (10.) 15.30 Music Club. 16.10 A Habsburgok. Osztrák do­kumentumsorozat. 17.05 Egyházi műsor. 17.55 A jövő autói. Kisfilm. 18.10 Knighl Rider. Amerikai tévéfilmsorozat, 20/8. rész. 19.00 Esti mese. 19.10 Tv-bérlet a Beauty Szépségszalonba. 19.30 Esti me­se. 19.50 Kultúra. 19.55 Sport. 20.05 Bili Cosby-show. 20.30 Kandi kamera. 21.10 Galuska. Politikai főzőcske. 21.25 Vallo­más az éteren át. Angol bűnügyi tévéfilm­sorozat, 5/3. rész. 22.15 Gólok - pontok - másodpercek. 22.40 Szexuális kapcsola­tok. Amerikai filmdráma. 0.15 Erotikus videoklip. 0.20 Műsorzárás. SZTV 2 14.05 Hírek. 14.20 Nemzetiségi magazin. 14.50 Egészségügyi magazin. 15.00 Stop­peróra. 15.30 Műkorcsolyázó-Eb. 17.20 Műlesikló Világkupa. 18.00 Labdarúgó­vb. Sorsolás. 18.30 Esti mese. 19.00 Tévé­kaleidoszkóp. Érdekességek a televízió világából. 19.30 Időszerű események. 19.50 Kultúra. 19.55 Sport. 20.00 Az adományozó. Jugoszláv tévéfilmsorozat. 3/3. rész. 20.45 Európa mellékútjain. Hol­land útifilmsorozat. 21.10 Búvészklub. 21.35 Események. 22.00 Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 7.00 Nap-kelte. 8.25 Kapcsolj be! 11.30 Szomszédok Ism. 12.00 A Magyar Kultú­ra Napja. Közvetítés a szatmárcsekei or­szágzászló-avató ünnepélyről. 12.50 Házi gondozás, ápolás, 12/4. 13.35 Panoráma. 14.35 A magyar félmúlt. 3. rész. 15.30 Filmmúzeum. Szeleczky Zita-sorozat. Ka­rosszék. Magyar film. 17.10 A Magyar Kultúra Napja. 17.40 Visszapillantás. Bel­politikai műsor. 18.30 Szerencsekerék. 19.02 Jelfák. 19.12 Esti mese. 19.30 Hír­adó. 20.05 Telesport. 20.15 Fesztivál '94. A Táncdalfesztivál II. elődöntője. 21.50 Sütő András: Mert ahová te mégy, oda nem megyek... Tévéfilm. 23.05 A sár­kány éve. Amerikai film. TV 2 6.30 Napra-forgó. 8.00 Cigány magazin. 8.25 Hrvatska kronika. 8.50 Unser Bild­schirm. 9.15 Ecranul nostru. 9.40 Srpski ekran. 10.05 Naša obrazovka. 10.30 Ná­lunk, velünk élnek. 11.00 Telesport. Deb­receni VSC - Szpartak Kijev. Női kézilab­da EHF Kupa. 13.00 Família Kft. 13.30 Múzeumosdi. 14.00 Az állatok védelmé­ben. Kudlik Júlia műsora. 14.25 Újdonsá­gok. Könnyűzenei magazin. 14.50 Autó­motor. 15.15 Nézze meg az ember! 15.20 Enter. 15.50 Családok éve. 16.30 Szolgá­latukra. 17.00 Mesél a Filmhíradó... 17.30 Gyerekeknek. 18.00 Az új Lassie. Amerikai filmsorozat, 11. rész. 18.25 Kék hírek. 18.40 Picasso-K kalandjai. 19.00 Família Kft. 19.35 A magyar kultúra nap­ja. 21.35 Műkorcsolyázó-Eb. Nők verse­nye. 22.35 Unokáink is látni fogják. 23.12 Zavaros ügy. Francia bűnügyi film. DUNA TELEVÍZIÓ 12.00 Hírmondó. 12.20 Lumen 2000. 12.50 Aprók tánca. 13.05 Lucky Luke. 14.30 Közép-európai Magazin. 15.25 Cimbora - tallózó. 16.15 A selyemút, 30/8. 17.10 Emlékképek - Régi híradók. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.10 A Strauss-dinasztia, 13/8. 19.05 Könyvjelző. 19.15 Barokk zene. 19.25 Sörgyári capriccio. Cseh film. 21.00 Hír­adó. 21.15 Sport. 21.30 Párbaj. Amerikai film. 22.55 Vers. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORFl 9.05 Bili Cosby-show. 9.30 Te meg én. 10.30 A nagy Waldo Pepper. Amerikai kalandfilm. Ism. 12.30 Helló Ausztria, hello Bécs! 13.10 Bolondozás. Német víg játék. 14.45 Comedy Capers. 15.00 Te meg én. 17.10 Ketyeg a bomba. Tévéfilm, 4/2. 18.30 Dr. Quinn - Szenvedélyből orvosnő. 19.30 Híradó. 20.15 Legkedve­sebb nótáim. 21.40 Arany lányok. 22.05 Mentők. Amerikai akciófilm. 23.40 A meztelen asszony. Olasz vígjáték. ORF 2 8.00 Panorámaképek. 9.30 Műkorcsolyá­zó-Eb. 16.00 Parlamenti magazin. 17.00 Gazdit keresünk. 18.00 Sport. 19.00 Ausztria ma. 19.30 Híradó. 20.15 A kis Nyikita. Amerikai kémfilm. 21.55 Sport. 22.30 Fanny és Alexander, 4/3. 23.25 Éjféltájt. PRO 7 8.35 Gigászok bolygója. 9.35 A király hasonmása. Amerikai kalandfilm. 11.20 Gorath. Amerikai-japán sci-fi. 12.45 A teljesen normális család. 13.15 Afrika ege alatt. 13.45 Kung-fu. 14.45 Frank Buck - A malajziai kaland. 15.45 Megvet­ve, gyűlölve, rettegve. Amerikai western. 17.25 Meneküljön, aki örökre lekötelezte magát. 18.25 Csókolj meg, kicsim! 18.55 Utcai flört. 19.25 Bili Cosby-show. 20.15 Karate kölyök II. Amerikai akciófilm. 22.25 Halálos fegyver. Amerikai akció­film. 0.40 Mike Hammer. SAT 1 9.40 Hans Hass - Kalandjaim és kutatá­saim a tengerben. 10.10 5x5. 11.10 Az ágyúgolyófutam. Ism. 13.05 A Dagi bele­fog. Amerikai filmvígjáték. 14.45 Robin Hood, a szabadsághős. Brit kalandfilm. 17.00 Mindent vagy semmit! 18.00 Lab­darúgás. 18.30 Catwalk - Egy banda felfe­lé tör. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Fred­dy idegen csillagzat alatt. Német film. 22.00 Férfi, ó, férfi. 23.00 Iskolás lányok jelentik XIII. Német erotikus film. 0.30 Nagyágyúk az ágyban. Német erotikus film. RTL 13.40 Bel-Air hercege. 14.45 Knight Ri­der. 15.45 Az A csapat. 16.45 Jump Street 21. 17.45 2000 Malibu Road. 19.10 Be­verly Hills, 90210. 20.15 Vissza a jövőbe III. Amerikai sci-fi vígjáték. 22.40 Delta Force II. Amerikai akciófilm. 0.40 Tenisz. RTL 2 8.55 A stadion őrültjei. 10.30 Rübezahi, a hegyi szellem és a korcsolyázók. Cseh­szlovák gyermekfilm. 11.50 Tartózkodó professzor. Amerikai film. 13.35 Az Ashley-banda. Amerikai film. 15.00 A stadion őrültjei. Francia film. 16.40 A tárgyra, kincsecském! Német film. 18.10 Leányboldogság. Amerikai film. 20.15 A férfi, aki önmagát kísértette. Brit játékfilm. 22.05 Valaki az ajtó mögött. Francia-olasz film. 23.55 A rafináltak. Francia film. ÚJ SZÓ Mai lapszerkesztő: MADI GÉZA Hírszerkesztők: GAÁL LÁSZLÓ - belpolitika URBÁN GABRIELLA - külpolitika SZABÓ ZOLTÁN - sport Grafikai elrendezés: VALÉRIA NEMCOVA, BÉRES ÉVA DSF 9.30 Gillette World Sport Special. 10.00 Gyorskorcsolya. 13.00 Transworld. Sport­magazin. 14.30 Teherautó-versenyek. 15.00 Labdarúgás. 19.00 Táncesemények magazinja. 21.00 Tenisz. 22.00 Gyorskor­csolya. 23.00 Pankráció. 24.00 Amerikai labdarúgás. Nebraska Combuskers - Flo­rida State. 1.00 Szuperkrossz. I VÄIS^JÄ^I'NJPLÍP^ ; ÜJJJH MOZIK MŰSORA POZSONY • YMCA: A farkas árnyéka (kanad.-fr.) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: A szöke­vény (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Robin Hood bolondos kalandjai (am.) 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Angyali szemek (cseh) 15,17.30, 20 • TATRA: Veszélyes terv (am.) 16, 18.20, 21 • OBZOR: Fatal Instinct (am.) 15.30, 18, 20.30 • CHAR­LIE: Happy Toghether (am.) 17, 19.30 • MARILYN: Tina (am.) 17.30, 20 • ÍSTROPOLIS: Testközelben (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA • DRUŽBA: Mr. Nanny (am.) 16, 18.15, 20.30 • SLOVAN: A szökevény (am.) 15.45, 18, 20.15 • TATRA: Happy Tog­hether (am.) 16, 18, 20 • USMEV: A bosszú (am.) 16, 18, 20 SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Leányné­ző (A brünni Nemzeti Színház vendégjá­téka - 19) • ÚJ SZÍNPAD: Vérrokonok (19) • ASTORKA SZÍNHÁZ: John and Mary és a hét kecskegida (11, 14) • ÍST­ROPOLIS: Hófehérke és a hét törpe (10); Alice Csodaországban (15.30) • JÓKAI SZÍNHÁZ: nem játszik • THÁLIA SZÍNHÁZ: nem játszik RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kt íz­en) 10.00 Hírek. 10.15 Mese. 10.30 Kö­lyökvilág. 11.00 Irodalmi mozaik. 11.45 Operettslágerek. 12.00 Hírek. 12.10 Kö­szöntő. 13.30 Világosság. 14.00 Hírek. 14.05 Zene. 14.15 Kapcsoljuk a BBC magyar adását. 15.00—18.00 Vasárnapi randevú, benne: Óránként hírek; Sláger­lista; Észkerék; Negyedöt; Film és szín­ház; Könyvespolc; Sztárparádé; Traccs­parti; Magányosok klubja; Faluról falura; Gyerekkuckó; Kapcsoljuk a sportrovatot; Előttünk a hét... TV-MŰSOR SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 8.40 Kuko és a gyerekek. 9.55 Volt egyszer egy opera (3-4. rész) 10.35 A vi­lág képekben. Külpolitikai magazin. 11.05 Az emberek és a világ. A BBC dokumen­tumsorozata. 12.00 Déli hangverseny. 12.30 Lépések. Televíziós vitaműsor. 13.40 Folklórműsor. 14.20 Receptek nem­csak vasárnapra. 15.00 Filmmúzeum. Az erényes Metód. Szlovák film. 16.30 Tévé­galéria. 16.35 Forrás. 16.50 Tájékozódá­sok. Ifjúsági magazin. 17.05 Scooby Doo. 17.30 A Flinstone család. 18.00 Ron és Tánya. Német ifjúsági tévéfilmsorozat, 6/ 3. rész. 19.00 Esti mese. 19.10 A trencséni vár. Kisfilm. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.05 Repete. Zenés műsor. 20.50 Pénzforgatók. Angol tévéfilmsoro­zat, 23/17. rész. 21.40 Régmúlt idők nyo­mában. P. Dvoŕák műsora. 22.05 Konf­rontációk. 22.25 Gólok - pontok - má­sodpercek. 22.40 Filmklub. Az áldozat utolsó napjai. Argentin filmdráma. 0.10 Mesterművek. SZTV 2 11.00 Ünnepi szent mise. 14.25 NBA Action. Amerikai profi kosárlabda-liga. Összefoglaló. 14.55 Teleshopping. 15.00 Műkrocsolyázó-Eb. 17.00 Műlesikló Vi­lágkupa. 17.50 Kisfilmek gyerekeknek. 18.30 Esti mese. 18.40 Vállalkozások Nagy-Brittaniában. Dokumentumfilm. 19.30 Időszerű események. 19.55 Sport. 20.00 Mandulás csirke. Francia filmvígjá­ték, feliratos. 21.25 Események. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 6.45 Falutévé Magazin. 7.30 Mosómacik. 7.55 A Biblia üzenete. 8.05 Hol-mi? 8.30 Halló, vasárnap! 11.00 Három kívánság. 11.50 Magyar népmesék. 12.05 Tévéma­giszter. 13.40 A bizalom zarándokútján. 14.30 Vivaldi: A négy evszaK. /ingol mm. 15.15 Tom Sawyer nyomában. 15.40 Az én dzsungelkönyvem. Werner Fend film­je. 16.05 Örömhír. 16.30 Walt Disney bemutatja... 17.35 Dallas. 161. rész. Vég­játszma. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 A Hét. 20.00 Híradó. 20.20 Uborka. Poli­tikai saláta. 20.40 Magányos küzdelem. Angol film. 22.10 Telesport. 22.50 Va­rázsjel. Bak Imre-portré. TV 2 7.57 Juli-suli. 8.30 Értesítő. 9.10 Alfréd, a kacsa. 9.35 Kelly (7.) 10.00 Az élet megpróbáltatásai. Angol sorozat. 10.50 Columbus 1992, 99/1. 11.19 A titok köz­vetítése?... Egy szentmise-közvetítés elő­készületei. 11.49 Ameddig a harang szól. 12.00 SOrSok. 12.40 Gazdaképző. 13.15 Konfliktus a futóhomokon. Amerikai do­kumentumfilm. 14.05 Baywatch (8.) 15.00 Delta. 15.25 Váratlan utazás. Kana­dai sorozat (7.) 16.20 Monda és történe­lem. 17.10 Kárpótlás és. privatizáció. 17.30 Korkép. 18.00 Nagylátószög. 18.42 Gyerekeknek. 19.00 Műkorcsolyázó-Eb. 20.25 Satchmo. Louis Amstrong. 21.55 Geopolis. 22.40 Gorilla. Francia-NSZK film. DUNA TELEVÍZIÓ 11.00 Businnes az biznisz. 12.20 Ameddig a harang szól. 13.30 Mi magunk és egyél) állatfajták. 14.00 Rinaldo Rinaldini. 14.25 Hattyúdal. Magyar film. 16.10 Postabon­tás. 16.20 Nyugat-Európa kolostorai és lakói. 16.50 Könyvjelző. 17.00 Népzenei magazin. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.10 Társkeresés N 1463. Magyar film. 19.25 Az óra körbejár. Amerikai film. 21.00 Híradó. 21.15 Sport. 21.30 Inkogni­tóban. Amerikai film. 23.05 Vers. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORFl 9.05 A Kerekasztal lovagjai. Amerikai kalandfilm. 12.00 Heti körkép. 12.30 Tá­jékozódás. 13.10 Arany lányok. 13.35 A vad póni. Ausztrál ifjúsági film. 15.30 Te meg én. 18.05 X-Large-riport. 18.30 Monaco Franze. 19.30 Híradó. 20.15 Csá­szármalom-blues. Tévéfilmsorozat, 12/1. 21.05 Kulturális magazin. 23.00 Fanny és Alexander. Ingmar Bergman filmje, 4/4. ORF 2 9.30 Varázslatos Jeannie. 10.15 Sport. Műlesiklás-vb. 15.00 A kaland világa. 17.15 Idősek klubja. 19.00 Ausztria ma. 19.30 Híradó. 20.15 Tetthely. 21.50 Hír­adó. 22.05 Nővér, kérem! 22.25 Howard, a kacsa. Amerikai vígjáték. 0.15 Angyal­por. Francia krimi. PRO 7 8.45 Apacsok lázadása. Amerikai wes­tern. 10.25 Talkshow. 10.55 Meneküljön, aki örökre lekötelezte magát. 12.25 Bili Cosby-show. 14.05 Toko-Ri hidjai. Ame­rikai film. 16.05 Godzilla. Japán sci-fi. 17.35 Afrika ege alatt. 18.05 A szerelem magánügy. 19.00 Matlock. 20.15 Csőre töltve. Amerikai vígjáték. 22.05 Hegylakó II - A visszatérés. 0.10 Special Squad. SAT 1 14.00 Maciste, Herkules fia. 15.40 Az olajherceg. Jugoszláv-német western. 17.25 Baywatch. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Embervadászat. Amerikai film. 22.10 Talkshow a toronyban. 23.30 24 óra. 24.00 Időszerű gondolatok. RTL 12.00 A trópusi hőség. 13.00 Fehérnemű hadművelet. 14.00 Disney-riport. 16.20 Don Camillo. Olasz vígjáték. 18.45 Hírek. 19.10 Álomesküvő. 21.50 A Der Spiegel tévémagazinja. 22.35 Prime Time. 22.55 Éden (21-22.) 0.30 Fehérnemű hadműve­let. Ism. 0.35 Tenisz. RTL 2 9.40 A férfi, aki önmagát kísértette. Brit film. 13.05 Bravo-tévé. 15.25 California Highschool. 15.55 Throb (24.) 16.25 Ne­vessünk! 16.55 Daktari. (56.) 17.55 Class Of '96. 19.00 Dr. Quinn - Szenvedélyből orvosnő. 20.15 A (férfi)embernek nincs könnyű dolga. Amerikai film. 22.05 Senki sem tökéletes. Amerikai film. 24.00 Ödi­pusz király. Ism. DSF 9.00 Vadvilág. 10.00 örült rekordok. 10.30 Akrobatacsoportok. 11.00 Fitness. 18.30 Gólok és győzelmek. 19.35 Akro­batacsoportok. 20.15 Labdarúgás. Olasz liga. 22.00 Labdarúgás. Frankfurti fedeti pályás bajnokság. 23.00 Az ökölvívás klasszisai. 24.00 Biliárd-világkupa. (Műsorváltozás lehetséges!) Szerkesztőségünk üzenetrögzí­tője szombatonként egész nap, a hét többi napján (vasárnap is) este 20 órától másnap délelőtt 11 óráig a 210/44-26-os pozsonyi telefonszámon veszi hívásaikat. Főszerkesztő: SZILVÁSSY JÓZSEF (telefon: 32 32 20) Főszerkesztő-helyettesek: LOVÁSZ ATTILA (telelefon: 210/4450), MIKLÓSI PÉTER (a VASÁRNAP vezető szerkesztője; telefon: 210/4453) Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet. Telefon: központ 210/9; szerkesztőségi titkárság: 32 50 18 és 210/4426,210/4615; vasárnapi kiadás: 210/4454; sportrovat 210/4434 és 36 46 39. Telefax: 364529. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg & nem küldjük vissza. Kiadja a VOX NOVA Részvénytársaság; 819 02 Bratislava, Pribinova 25. Ügyvezető igazgató: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460). Adminisztráció - telefon: 210/4425 és 210/4439. Index: 48011 Fiókszerkesztőségeink telefonszáma: Rozsnyó: 0942/244 81; Kassa: 095/62286 39 (telefon és fax). Készül a Danubiaprint, á. v. 02-es üzemében, 819 46 Bratislava, Pribi­nova 21. Hirdetési iroda közületeknek és magánszemélyeknek: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet, telefon: 210/4455, 210/4478,210/4446,210/4447; 325 129. Irodavezető: 210/4476. Telefax: 210/4431. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA Előfizethető minden pos­tán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS igazgatósága, Pribinova 25, 813 81 Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents