Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-12-26 / 51-52. szám

Szent Norbert, a premontrei rend alapítója javadalmairól lemondott, pénzét szétosztotta a szegények között

A XI. században Hollandiában született Magdeburgi Szent Norbert, a premontrei rend alapítója. Fiatal korában gazdag és pompakedvelő, „tüzes kedélyű“ volt, aki életét a „földi örömökre rendezte be“. Közeli kapcsolatba került

V. Henrik császárral, akinek azonban sosem lett teljesen a híve. 1115-ben kolostorba vonult, majd javadalmairól lemondván, pénzét szétosztotta a szegények közt. Mezítláb és vezeklőruhában vándorszerzetesként járta az országot. Végűi a franciaországi Pre- montre völgyében kolostort alapított.

A premontrei rend tagjainak „a kolostori elmélyedést, tanulmányokat és lelki életet társíta- niok kellett a világban folytatott működéssel, és azzal, bogy tanúságot tegyenek az evangéliumról keresztények és nem keresztények között.“ (Putnokiné Ruzso- nyi Piroska, szerk.: A szentek élete, Budapest 1990. 253-56.)

A rend Európa-szerte gyorsan elterjedt. Magyarországon is több premontrei kolostor épült. A Sági Konvent a legrégebbiek egyike volt. Hogy Ság már a XIII. században a jelentősebb települések közé tartozott, a gazdasági fellendülés terén nagyot lépett előre, az épp monostorának köszönhető. A prépostság, illetve a monostor alapításának idejével kapcsolatban történeti irodalmunkban eddig több nézet alakult ki. Vannak, akik 1075-re, mások 1268-ra teszik az alapítást. A legújabb kutatások szerint az alapításra feltehetően 1236 és 1240 közt kerülhetett sor. (Püspöki Nagy Péter: Ipolyság a tatárjárás évszázadaiban. In: Iroda,mi Szemle 1976/8. 724-733. 1.)

A kolostor alapítója a Hontpáz- mány nemzetségbeli Márton bán. A kiváló és tehetséges főúr, akinek nem lévén gyermekei, birtokait a király engedélyével a monostorra hagyta.

A monostor felszentelésére maga

IV. Béla király is elment, aki a rend „különös védelmezőjévé“ a mindenkori magyar királynét tette. A monostorban már induláskor élénk hiteleshelyi, hitéleti és nevelői munkát fejtettek ki.

IV. Béla támogatta

az Ipolyságiakat

Sajnos, nem sokkal az alapítás után a monostor már külső veszélyeknek volt kitéve. A tatárjárás Ipolyságot is érintette. Püspöki Nagy Péter említi, hogy - mivel IV. Béla a muhi csatából az Ipoly völgyén át menekült - feltételezhető: a tatár csapatok csak a téli hadjárat idején, 1242 februárjában érhették el Ipolyságot. Szerinte „A tatárok megjelenése inkább Ipolyság felégetésével, mintsem emberkárral járhatott. Ezt azért állíthatjuk, mert az alapító oklevél új kiadásában IV. Béla a monostor népeit felsorolva nem hivatkozik emberéletben esett károkra.“ (Püspöki Nagy Péter, 1976, 732.1.)

Az új alapító oklevelet a király 1245. szeptember 9-én adta ki Görgőn. Ebből az oklevélből ismert Ipolyság egykori lakosságának összetétele. Az itt élők elsősorban a Konvent alkalmazottai voltak: ez adott nekik munkát és megélhetést, többek közt három udvarispánnak, hat lovaslegénynek, öt szolgának, három borgazdának, két szántóvetőnek s még jónéhány képessége szerinti szolgálónak. Püspöki Nagy Péter számítása szerint ebben az időben mintegy 180 személy 30—40 háztartásban élt a Konvent környékén. A monostorban minimum hat kanonok működött, akik munkáját a prépost irányította. - >

IV. Béla sokáig támogatta az ipoly- ságiakat. 1266-ban a monostor közelében hidat építtetett az Ipolyon, s ennek vámját is a premontreieknek adta. Ugyanekkor a kegyúri jog az alapító nemzetségtől a király kezébe jutott. A rend pedig újabb kiváltságot kapott: jobbágyai és szolgái felett

A premontreiek egykori ipolysági templomából mára csak a román stílusú portálé maradt meg

(Hála József felvétele)

a királyné udvarbíráján kívül senki sem ítélkezhetett.

Az 1270-76 közti háborús időszak kedvezőtlenül befolyásolta az ipolysági szerzetesrendet. A népesség és a gazdaság nem csekély pusztulását

IV. László király 1275-ben kelt oklevelében - melyből Püspöki Nagy Péter közlése alapján idézünk - így festi le: „A hosszú idő óta folyó háborúskodás, a hadak gyakori megszállása és a sokfajta adókivetések, amelyek a Saag-i monostor népeit terhelték, kik számban olyannyira megfogyatkoztak, hogy ha a király saját jóindulatától indíttatva irgalmat nem gyakorolt volna, ott tovább nem tartózkodhatott volna, az említett kolostorban lakó szerzetesektől pedig semmi szolgálatot nem követelhetett volna, nehogy a népek megfogyatkozása miatt ebben a kolostorban az Isten dicsőségének szervei működésüket felfüggesszék...“ (Püspöki Nagy Péter, 1976. 732. 1.)

Tesraag - a királyi erdőcsószök faluja

A XIII. század végén a prépostság új birtokokat nyert: Tesmagot, a királyi erdőcsőszök faluját V. István adományozta a rendnek. Ugyancsak

V. Istvántól nyerte adományul Lőrinc prépost Pecsenyic, Alsóalmás, Alsó- palojta, Lipóc és Olvár helységeket.

1299-ben „hét érsek és püspök a sági egyház részére bizonyos feltételek teljesítése mellett búcsút engedélyezett“. Az egyház mellé két kápolna is épült: a Capella B. Petri és a Capella B. Margarete. (Művelődés- történeti Értesítő 1957/6. 248. 1.)

I. Lajos 1357-ben kelt kiváltságlevelével a prépostság népeit és jobbágyait a prépost kizárólag hatása alá rendelte. A monostor tekintélye a következő évtizedek során állandóan emelkedett, s ezért a királyok bőkezűsége is „elárasztotta“ a prépostsá- got. 1405-ben Zsigmond király megengedte, hogy Ságon minden vasárnap szabad piacot, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén pedig nyilvános vásárt tartsanak. Ez a jog kiterjedt a prépostság valamennyi birtokára, s az ebből származó bevétel szintén a Sági Konventet illette meg. A szabadalmat Mátyás király Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére is kiterjesztette. Ezenkívül megengedte, hogy a monostorhoz tartozó Palojtán Szent Márton Püspök ünnepén, Ege- gen pedig Szent Péter apostol ünnepén tarthassanak vásárokat.

A prépostság békéje azonban nem volt folyamatos. 1444-ben például Gyarmati Balassa fiai: László, Zsigmond, István és György foglalták el a szentegyházat. Bálint prépostot társaival együtt eltávolították, a jobbágyokat pedig börtönbe záratták, így mintegy 8000 forintnyi kárt okoztak a ságiaknak.

Kolostorból

erődítmény

1446-ban Lévai Vajda Péter fia, László hatolt be társaival a kolostorba. A kincseket feldúlták, több oklevelet elraboltak. A szerzeteseket ruháiktól megfosztották, a kolostor barmait elhajtották, mintegy 16 000 aranyforintnyi kárt okozva ezzel.

1470-től öt éven át a Konvent jegyzője volt Thuróczy János, a kiváló magyar történetíró és krónikás, akiről nemrégiben utcát neveztek el Ipolyságon. Thuróczy halála után özvegye, Fruzsina asszony a sági templom mellé a Szentháromság tiszteletére egy újabb kápolnát emeltetett a maga költségein.

A XVI. század elejétől közel harminc évig teljesített préposti szolgálatot a Boldogságos Szűz Máriához címzett sági premontrei monostorban Fegyverneki Ferenc, az európai hírű humanista főpap, aki egyben a reformtörekvéseknek is híve volt. Működése alatt a kolostor virágkorát élte. Benne papokat neveltek, okiratokat hitelesítettek, különféle könyveket szerkesztettek, támogatták a szegényeket stb.

Sajnos, Fegyverneki halála után a kolostor élete végnapjai felé közeledett. 1537-ben a király elrendelte az épület erődítménnyé alakítását. Rövid ideig itt teljesített szolgálatot Thury György huszárfőlegény, a későbbi kanizsai kapitány, a nagy törökverő. Drégely eleste után azonban Ság is török kézre került, s a szerzetesek elmenekültek innét.

Csáky Károly

Ül a fiú, térdén egy könyvvel. Szeme a távolba mered. A férfi ezt látva, azon morfondírozik, hányszor valósult meg ez az életkép, amit a festők oly sokszor megfestettek. Gondolatok és idősíkok találkozásának pillanatában sok fiú elmélázott... Amikor észreveszi, hogy a férfi őt figyeli, arcát fordítja felé. Váratlanul megszólal:- Van-e olyan könyv, amelyből kiolvashatom azt, milyen lesz a jövőm?-A te jövőd? - kérdezi tőle nyomatékkai a férfi, miközben az időnyerés esélyét latolgatja.- Az enyém... meg a tiétek is.- Édesanyáé is?

A fiú csak bólintott, s amikor szeme újra megkeresi a férfi arcát, az már szegről-végről megtalálta a választ:- Nincs. Nem létezik olyan könyv.- De itt van leírva, hogy valamikor voltak jósok, akik jóskönyveket írtak - akadékoskodik a fiú. A férfi leteszi az újságot, s elkéri a könyvet. Abban tényleg az áll. Most aztán mit mondjon?- Hm... kétségtelen, de ez nem jelenti azt, hogy a jósok tudták volna a jövőt. Csak ismerték a múl -t, gondolkodtak a jelenen, így kikövetkeztették a jövőt. Érted?- Értem, de akkor mégiscsak megismerhető a jövő.- Igen, de akkor igazából azok a jövendölések már a múltról szólnak. - A férfi maga is meghökken, miután kimondja ezt a gondolatot, de a fiú csak nem hagyja békén:- Mire megtudjuk, hogy igazából mi fog

történni, addigra már eltelt a jövőnk. Azt akarod mondani?- Azt, de miért foglalkoztat ez téged eny- nyire?

Szokás szerint késik a válasz. A fiú úgy tesz, mintha zavarban lenne, de a hallgatást kísérő mozdulatait ismerve, a férfi tudja a tényállást. Nem a választ keresi, hanem azon gondolkodik, elmondja-e a férfinak kíváncsisága okát.- Érdekelne, hogy milyen lesz az, amikor felnőtt leszek.

Erről van tehát szó, és nem másról. Nem Isten szándékai kifürkészésének módozatait keresi hát a fiú. Önmagát keresi. Akaratát, erejét, hitét. Ezekre gondolva kérdez vissza a férfi:- Milyennek képzeled el? Milyennek szeretnéd?- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy minden más lesz, mint most. Mert ti is mások vagytok, mint voltatok gyerekkorotokban. Nagymamámnál láttam rólad egy fényképet. Háromke- rekűn ülsz, s a karácsonyfa előtt úgy mosolyogsz, ahogyan én szoktam a színes fotókon. Miért van az, hogy a gyerekek annyira hasonlítanak egymásra, a felnőttek meg különböznek egymástól? — kezdi el az újabb nagy témát a fiú.

Elbizonytalanodik a férfi, s mindegyre

a mentőövként megragadható szavakat keresgéli a fiú mondataiban. Megvan: Karácsony!- Nem hiszem, hogy megváltoznánk. Igazából nekünk is az a jó, ami neked. Például az a kép a háromkerekűvel. Nem emlékszem már rá, így igazából mindig a mi közös karácsonyaink idéznek fel valamilyen emléktöredékeket. A te örömeid hozzák vissza a régi karácsonyaink emlékét is. Jelenünkben megtaláljuk a múltunkat, s a te személyed a jövőnket is idehozza. Olyankor egyetlen pillanatba sűrítve.

Hallgatja a fiú a férfit, s mintha szomorúság szállná meg. Ilyetén való jövőkeresésére nem a legpontosabb választ kapta. De lehet-e teljes az a válasz, ami egy, az ember számára megfoghatatlan dologgal kapcsolatos, s az idő múlásával eljövendő valóságot kereső kérdésre adatik

meg? A férfi is töpreng. Vajon a jövő kifürkész- hetetlaensége mennyiben szegi kedvét az önmaga értékeit immár a kiismerhetetlen időben kereső fiúnak? Nem lett-e a szülői akarattól függetlenül, idejekorán múlttal, jelennel és jövővel rendelkező ember? Kifelé haladva a gyermekkorból, mostantól már neki is van Istentől való sorsa, amit vállalnia kell. Szülei sorsával összekapcsolva. A fiú mintha olvasna a férfi gondolataiban, mert megszólal:- Lehetséges az, hogy a te gyermekkorod az én múltam is?- Ez bizony így van. Nekünk meg a szüléink, azaz a te nagyszüleid élete is a múltunk része...-Akkor a dédszüleim is az életemben vannak, pedig ők már meghaltak - vág közbe a fiú.- Éppen ezért nem halhattak meg. - Ebben a pillanatban felcsillan a fiú szeme. Szinte kilövelli magából a felszikrázó gondolatot:- Dehát akkor a mi múltunk igazából minden halott ember múltja. Mindenki őriz valakit a szívében, aki ugyanúgy őrizte az emlékét egy embernek, akit talán mások is szerettek.

Ebben a pillanatban a férfi arcán jelenik meg a ború. A fiú egyre súlyosabb terhet jelentő kétségeket vet fel. Ő még nem tudhatja, hogy mindaz, amit a jövőtől a múltig keresgélnek, igazából a születés, a létezés, a halál és a halál utáni létezés nagy-nagy talánya. Nem olyan rég még a gyerek születése izgatta a fiú képzeletét. Pár évvel később a család gyászaiban szembesült a halállal. Születünk és meghalunk. Oly egyszerűnek látszott minden, egészen mostanáig. Ebben a végtelen körforgásban legelőször Isten és önmaga kapcsolatára döbbent rá. Gyermekésszel és gyermekszívvel, de igen világosan tisztázta ezt a viszonyt. Szembesíti magát Istennel, amikor bevallja tévedéseit, rosszalkodását, és igazat mond akkor is, ha számára kellemetlen következményekkel jár a vallomás. A férfi tudja, milyen nehéz ez egy felnőttnek is, aki eltökélten hisz Jézus - földi halandó számára elérhetelten - erkölcsi felsőbbrendűségében. Mennyivel könnyebb volt számára az élet, amíg nem kezdte el a jövőt firtatni. Tisztább, könnyedebb és felelőtlenebb. Ezekben a napokban egy, a gyermekkorából igen erőteljes léptekkel kifelé tartó fiú keresi a jövőt. Még nem sejti, hogy ezzel a gyermekkor meséi, álmai, vágyai után a legnagyobb kaland veszi kezdetét. Olykor még válj a a mesebeli csodát, de a mindennapjaiban már helyet kapott a nyelvtanulás, zene, a sport és az olvasás. Az a többlet, amitől biztosan kiismerhetőbb lesz a jövő, mert önmaga sorsát ilyetén való módon már alakítani is tudja. Talán így válik egyszer viszonylagossá számára is az idő.

Viszonylagos idők;