Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-12 / 49. szám
© vasárnap 1993. december 12. Gondolko dom, tehát... Szerkeszti: Tallósi Béla Aranyvirgácsos, vörös ördögöt és ezüstcukorkát veszek egy ötéves kislánynak. A cukrászdában, ahol ezen az ünnepen szorongok, velem együtt egész tömeg várakozik. Miniszteri tanácsos és kis pesztonka, grófné és vargainas egymás mellett. Mindegyik vásárolni akar, s adni, adni. Nézegetem őket. Feltűnik, hogy milyen áhitatosak, boldogok valamennyien. Mintha az a szándék, hogy visznek valamit valakinek, máris kielégítette volna őket. Nem türelmetlenkednek, nem tolakszanak. Szemükben előre az ünnep lángja tündöklik föl, az öröm visszfénye. Belefeledkeznek az ácsor- gásba. Senki se siet. Ott állanak a pogánykeresztény emlékek között, s szemlélik az évezredek során elcsenevészesedett és megszelídült jelképeket, a kegyesen bearanyozott vesszőnyalábokat, a pokolvörös hártyapapírba csomagolt édességeket, melyek még a germán hitregéből maradtak itt, s földi létünk legnagyobb kérdéseire emlékeztetnek bennünket, a bűnre és bűnhő- désre, az erényre és jutalomra. Tűnődve válogatnak közülük. Gondolatban szeretnék elvinni az egész cukrászdát kedveseiknek. Ez a megindult és csöndes embercsoport egy másik embercsoportot idéz eszembe, az estélyi ruhás hölgyeket és frakkos urakat, akik előkelő kerti ünnepélyek tortákkal, pástétomokkal rakott asztalait rohamozzák meg, hogy mennél előbb érkezzenek oda, mert ezek nem adni akarnak, hanem kapni, kapni. Vajon melyik is a nagyobb boldogság? Az ősembert úgy képzeljük Kosztolányi Dezső el, hogy ragadozó volt, s csak a birtoklásban találta meg barbár örömét. De ez nyilván tévedés. Ma is ismerjük a vadnépeket, melyek hajlam, műveltség, lelkiakarat tekintetében egy szinten mozognak a hajdani ősemberrel. Ezek pedig nem ilyenek. A kutatók, akik náluk jártak, azt vallják, hogy egyik legnagyobb — mindennapos - szenvedélyük az ajándékozás. így például a pápuák csak azért termesztik burgonyájukat, hogy odaadják másoknak. Gyűjtenek is kagylót, gyöngyöt, de hatalmukat nem a birtoklásban érzik, hanem az adakozásban. Amint Róheim Géza elmésen és talpraesetten mondja: „Apró ajándékokkal ingerük egymást.” Tulajdonuk voltaképp mozgó holmi. Amijük van, azt állandóan csereberélik. Kis ajándékot adnak, s titokban nagyobbat remélnek helyette: szeretetet. Bizonyára mi is az ősemberek ivadékai vagyunk. Szeretünk kapni, de adni talán még inkább. Csak nagyon kevesen vannak, akik vér- mérsékletük szerint teljesen beérik a kapás örömével. A kapás valaminek az ígérete és kezdete. Van-e olyan kincs és gazdagság, mely ne volna a maga valóságában siralmas szegénység ahhoz képest, amit csak remélünk? Álmodozásomból a cukrász rezzent föl, aki az iránt érdeklődik, mit vásárolok. Megveszem az aranyvirgácsot, a vörös ördögöt és az ezüstcukorkát. De még mindig sokáig időzöm a cukrászdában. A többiek is, akik már csomagjukat ott szorongatják hónuk alatt. Élvezik a pillanatot. Ez az igazi ünnep. Amikor kimegyünk az utcára, szinte sajnáljuk azokat, akik csak kapni fognak. Ajándék Vidor Miklós Nyomok a hóban Páros nyomok a hóban: könnyű paták. A sűrűből a hegyoldalon át futnak tovább, amerre az őzsuta a kisgidát a fölpárázó hajnalban vezette. Köröskörűi aludt még a világ. Az erdőszélen állt, fölkapta fejét, a szélbe szimatolt, kémlelte a veszélyt. Háta mögött fia remegve várt, elrejtette a köd, elrejtették a fák. Sehol egy élő árny, egy mozdulat. Csak a világító, kristályos csillanású hó - az út szabad. S szökellve, nesztelen a lejtőn föl, amerre még tágabbra tárul a vidék, s őrzik a koronás tetőt a szálfenyők. Míg végre ott megint a fák között eltűnnek a nyomok, amerre ma hajnalban tétovázó fiát az őzsuta a hegygerincen át erdőtől erdőig vezette. Öreg időkben, messze földön élt egy hatalmas király. Született két fia, ikrek, apjuk szeme fénye. Nőt- tek-nődögéltek, daliás ifjakká serdültek. Hanem egy nap különös dolog történt a két királyfival. Elvesztették az étvágyukat. Egy falatot se tudtak enni, egy kortyot se inni. Sápadoztak, sorvadoztak napról napra jobban. Elbúsult az öreg király, csak tódult az udvarba a sok javasasszony, doktor. De a királyfiak étvágyát nem tudta visz- szaadni egyik se. Azt mondták akkor a fiai: — Eressz el bennünket, apánk, idegen országba, hátha ott akad orvosság a bajunkra. Megölelte őket az apjuk, útra bocsátotta. Mentek a királyfiak, mendegél- tek. Elmaradt mögöttük apjuk városa, kiértek a mezőre. Megláttak ott egy öreg parasztembert, aki ásójával forgatta a szikkadt, kemény földet. Megálltak a királyfiak, ráköszöntek, szóba ereszkedtek. Elpanaszolták neki bajukat.-Nem tudsz-e orvosságot a bajunkra, öregapó? Elvesztettük az étvágyunkat, se enni, se inni nem tudunk, s csak senyvedünk-sorva- dozunk. (Ujgur népmese) — Tudok bizony orvosságot! — felelte az öreg. - De láthatjátok magatok is, mennyi a dolgom! Fel kell ásnom estére ezt a darab földet, hogy holnap bevethessem. Hanem ha segítetek, utána én is segítek rajtatok. Ráálltak a királyfiak. Az öreg odaadta nekik az ásóját, maga pedig hazament. Felváltva dolgoztak a királyfiak, igyekeztek, annyira szakadt róluk a veríték, annyira szerették volna megkapni az ígért orvosságot. Az öreg paraszt otthon azt mondta a feleségének:- Főzz estére egy nagy tál kását! De sokat főzz, ne félj, elfogy az utolsó cseppig! Amikor a nap is lenyugodott, a hold is feljött, visszatért az öreg a földjére, a házába vezette a királyfiakat. Azok leültek a padkára, s nekiláttak a kásának, kikanalazták az utolsó cseppig, a tíz körmüket is megnyalták utána. Kértek volna még, de restellték. Akkor aztán megkérdezték az öregtől:- Bűvös szert kevertél-e ebbe a kásába, öregapó? Ilyen jól még nem esett semmi étel.- Nincs ebben semmi bűbájosság - nevetett az öregember. - Hanem az ásó volt bűvös ásó, amit a mezőn hagytatok. Az volt az orvosság a bajotokra! Okultak belőle a királyfiak, hazatértek, s azóta is maguk ássák a kertjüket. De virulnak is, mint a rózsa. Rab Zsuzsa feldolgozása Hiányzó részek A fekete ábrát négyzetté tudod kiegészíteni a mellette látható számozott alakzatokból. Persze nem minden alakzat kell a négyzet kirakásához. Mely számokkal jelölt alakzatokkal egészítheted ki a besatírozott ábrát négyzetté? Készítette: M. Motycík Számnégyzet Ha a nagy négyzet sarkaiban lévő számokkal elvégzel bizonyos számtani műveleteket, a középütt lévő kis négyzetben látható összeget kapod eredményül. A két számnégyzet alapján állapítsd meg, milyen szám kerül a kérdőjel helyére. Készítette: Vincze Károly MEGFEJTÉS A november 28-ai számunkban közölt feladatok megfejtése: hat darab hatszög, bal oldalin 6-os, 7-es, jobb oldalin 2-es, 6-os. Nyertesek: Kosztolányi Norbert, Ógyal- la; Molnár Tibor és Zsolt, Rimaszécs; Vadkerty Szilvia, Udvard; Zuber Imre, Nasz- vad; Bugár Róbert, Csalló- közkürt. Petőfi Sándor Didergő Szél didereg, eső fázik, harmatos hold virágzik. Madár ázik, sír a tó, könnye hangos békaszó. AZ ELSŐSÖK IEMUTÄ0ZNAK-1993 A nagymegyeri alapiskola I. A osztálya Felső sor: Lelovics Gábor, Belucz Károly, Szalay András, Füssy Dávid, Molnár Róbert, Zakál Ákos, Görföl Vilmos, Losonszky Gábor Középső sor: Belucz Péter, Bugár Dezső, Hencz Krisztina, Bognár István, Bugár Kálmán, Konczos Gábor Alsó sor: Csicsai Ágnes, Szabó Krisztina, Újj Melinda, Szabó Mária, Józsa Andrea, Hoferik Gabriella, Kulacs Veronika, Méri Tünde, Fekete Rita, Takács Gyöngyi, Tóth Mária, Szamaránszky Angéla Raffay Mária iskolaigazgató, Lelkes Ágnes osztályfőnök
