Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-17 / 41. szám
Lőrincz Zsuzsa rajza Áprily Lajos A kályhánál elmerülve ül, magában van, de mégsincs egyedül. Testében titkot sejt: életcsirát. - Lehunyt szemével is jövőbe lát. Ha majd tavasz is nyár is elköszön, akit ma sejt, egy nap világra jön. Most is ha nem hoz álmot éjjele, nem bánja, nem fél, beszélget vele. DARIUS OLSZOWSKI- Biztosan sikerülni fog! - jelentette ki Henrich. - A bank a város közepén van, körülötte számtalan sok kis utca. Akár tíz autót is elrejthetünk a környéken.- A lényegre - mondta a másik férfi.- Régen kész a tervem. Ketten bemennek. Egyikük gondja a zsákmány. Odaviszi a bejárathoz. Ketten biztosítják az akciót. Azután... Megismerkedtek a részletekkel. Kevés ember jár a bankba, mivel félnek a támadástól (jogosan). Viszont a bank jelentős állami vállalatok részvényese, tehát gazdag. Három páncélszekrény van a bankban, s ez arra utal, hogy sok készpénzt tartanak, ketten el sem bírják. A tervet kitűnőnek találták. De egy későbbi időpontra halasztották a megvalósítását. Jelenleg óriási zsákmányról álmodnak, és a rácson túli világot bámulják meg a cella csupasz falait.- Semmiség - sóhajtotta Henrich. - Már csak nyolc év... Ford: kiedr MÁRAI SÁNDOR (Részlet a Füveskönyvből) Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi, mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és emyedetleniil készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeznek. Összeállította: Mislay Edit Pest, nov. 15. Édes Ábelkám! Hogy tudtál elmenni búcsúzatlanul! Ki tudja, mikor látlak viszont. Legalább az én kézszorításom lett volna az utolsó melegség, amit Magyarországból elviszel magaddal. Es hogy elmentél, oly gyönge egészséggel! Oh, mennyire elbúsított a távozásod! Egy hétig sírtam. Az a gondolat fájt, hogy közénk mindig új falakat épít a sors. A férjemhez egy hétig nem szóltam semmit. És gondolkodtam, hogy a te óhajtásod szerint lehetett volna-e határoznom? Természet ellen való őrültség lett volna, hogy ilyen állapotban házasságot bontsak: s neked szüljem meg Eördögh gyermekét. Várjunk. Az élet tele van csodás véletlenekkel. De minden megváltozhatik, csak a szívem nem. írd meg, hogy vagy? Ne élj magánykodó életet. Járj el néha mulatságokba. És írj mindent, mindent, hiszen tudod, hogy engem minden érdekel, ami teveled kapcsolatos. Isten veled, Ábel! Isten veled! Érezd itt, hogy a gondolatom homlokon csókol téged. E. november 25. Kedves Eszterem! Vettem tegnap egy könyvet, amelyben a te állapotodról olvashattam. Azt mondtad egyszer, hogy nevet a férjed, ha valami baj ér. Hát arra gondoltam, hogy elküldöm neked a könyjanuár 18. Kedves Betegem! A kérdezett kisasszonynak örzsike a neve. Barna, mint te vagy. Náladnál valamivel kisebb. Kissé nagyfejű, de az arca akár a milói Vénuszé. Sajnálom, hogy ritkán beszélgethetek vele. Vőlegénye van: egy magyar vasúti mérnök. Engem a sors arra választott ki, hogy csupa olyan leányokkal ismerkedjek össze, akiknek vőlegényük van. Mához egy hétre lesz az esküvőjük. ★ És így következtek aztán is tíznaponkint a levelek. Március végén Eszter arról értesítette Ábelt, hogy az anyósa meghalt. És így végezte a levelét: „Nem tudom, hogy azon a válságos napon nem utazom-e el én is az anyósom után? Fiatalasszonyok sohase tudhatják, hogy fölkelhetnek-e az első gyermekágyból.“ ★ Abban az időben még sok helyen foglalkoztak az asztaltáncol- tatás csodáival, s néhol még tudományosan is vizsgálták. Erdős- syék házában egy természettudós lakott. Az is kutatta a titkot, Erdőssy is. Magyarázzák emberi mágnességnek, idegrezgésnek, vérkeringés izgalmának, de bizony ma sincs még annak megfejtése. vet. Megceruzáztam benne egynéhány sort. Legjobban azt, hogy mozogj a levegőn akár jó az idő, akár rossz. Továbbá, hogy ha valami különöset kívánsz enni, csak egyél bátran, mert van abban valami, ami a mostani állapotodban hasznos. Sört is igyál, ha jólesik. Azt mondja a könyv, hogy tápláló ital. Az életem csendesen folyik. Napestig tanulok, csak délutánon- kint sétálok egy órácskát. De a gondolataim többet sétálnak tekörülötted. Mintha az én betegem volnál, mintha rám volnál bízva az Égtől, hogy felelelős vagyok teljes életedért. Á. Kedves Báránykám! ★ december 20. A könyvet köszönöm. Elolvastam. Bölcs könyv ez és igazán sok jó tanács van benne. A férjemnek is megmutattam. Azt mondta: Szamárság! De ő minden orvosi munkáról így nyilatkozik és minden orvosról. Máskülönben annyira figyelmes irántam, hogy szinte szerelmes belém. Mindig elkísér, ha sétálni megyek és takargat, babusgat, kedveskedik. Pedig megírom neked, Ábel, hogy sohase voltam olyan rút, mint most. Szégyenkeznék, ha látnál. Az anyósom beteg. Máskülönben megvagyunk. A kritikus napot április közepére várjuk. Boldog karácsonyt, édes Ábelem! Menj el valahova társaságba. Karácsony estén pont kilenc órakor nézz az órára és érezd, hogy reád gondolok. Csókollak testvéri szeretettel: E Édes! ★ december 26. Karácsony estéjét óhajtásod szerint társaságban töltöttem. Egy magyar család van itt, egy festő családja. A szomszéd házban laknak. Úgy ismerkedtem meg velők, hogy a család feje Erdőssy Miklós úr összeveszett a háziúrral és a szomszéd ház folyosóján pogányul káromkodott. No sohase hittem, hogy a mennydörgősménkű emlegetése kedves lesz valaha a fülemnek. Fölmentem hozzá és bemutatkoztam. Felesége és egy férjhez menő leánya is van. Meghívtak karácsony estére. Velők töltöttem. De ahogy ott ültünk a kétaraszos karácsonyfa mellett, mindig rád gondoltam és kilenc órakor alig bírtam visszatartani a köny- nyeimet. Azt írod, hogy elrútultál. Én csak azt érzem, hogy ez fáj neked. Mert én sohase láttalak rútnak és el nem képzelhetem, hogy milyen vagy, mikor rút vagy? De miért nem is lehet az emberi arcot a tükörbe belefogni? Hogy mindig láthatnám a te édes kis rút arcodat. Itt Berlinben most erős a hideg. Bizonyosan Pesten is. Vigyázz, nehogy a síkos kövezeten táncolj. Szilveszter estéjét ismét Erdőssyéknél töltöm. Éjfélkor boldogságot kívánunk egymásnak. És én egy gondolatban Neked a legtöbbet. Á. ★ január 8. Édes Bujdosóm! Örülök, hogy olyan jó emberekre találtál. írd meg, hogy milyen az a leány? Művelt-e? kedves-e? szép-e? hány esztendős? És hogy mi a neve? Ne mosolyogj: bizony mondom, hogy szeretném, ha mentül többet beszélnél vele, ha össze is barátkoznátok, - ha lenne melletted egy szív, amely helyettesítené az enyémet. Hiába most már: olyan vagyok, mint a könyvből kiszakított lap, amelyet más könyvbe ragasztanak bele. Az élelmezésed jó-e? gondolnak-e veled? Nem hideg-e a szobád? Vigyázz: meg ne hűlj! A hideg mindenkinek árt, de neked kétszeresen. Ámbár remélem, Erdőssy kisasszony bőven sugároz reád meleget... ★ E. Erdőssyéknél esténkint megindult a háromlábú arasznyi kis asztal és írt. És csodálatos válaszok jelentek meg a papiroson. Ábel eleinte a festőre gyanakodott, hogy az pajkoskodik a némettel, hiszen azért is múlt divatja az asztaltáncoltatásnak, mert minden társaságban akad valaki, aki szívesen nevet a markába. De egyszer az ő keze volt az asztalkán s az asztal azonnal megindult. Látszott, hogy ő a társaságban a legjobb médium, s ő maga csodálkozott ezen legjobban. Egy áprilisi estén is az asztalkára teszi a kezét, s néz a többire: várja, hogy mit kérdeznek? Az asztalka inog és mozog. Ábel fölemeli, hogy mi jegyeket írhatott, holott még semmit se kérdeztek? A papiroson girbe-görbe vonalak látszottak, de tisztára olvasható volt ez a szó: Eszter.- Ki az? - kérdezték Erdőssyék. Ábel elhalványult.- Egy ismerősöm. De aztán a fejét rázta:- Boldogság. Ez a szó gyakorta eszemben van és írni is gyakorta leírom. A betegségem óta ideges vagyok. Bizonyára magam írtam le akaratlanul. Mégis, hogy hazaért, igen elgondolkodott. Hideg áprilisi nap volt az, még hó is esett. A kályhájába begyújtott, hogy ne kelljen hideg szobában vetkőznie. S ahogy ott ült a karosszékében, a kályha előtt, félig ébren, félig szendergőn, úgy rémlett neki, mintha valaki a nevén szólítaná:- Ábel... A szempilláin át opálszín női arcot látott, Eszternek az arcát. De csak olyan volt az, mint a füst, olyan lengő, bizonytalan.- Ábel... Ábel érezte, hogy haj simul az arcához. Érezte a selymét, a melegségét, az illatát annak a hajnak.- Ábel... Akkor megnyitotta a szemét. Senki. A kályha halkan mormol. A lámpás is ég. Ábel bámult. Ha megvizsgálta volna a karosszéket, ott látta volna a prémes kabátját. Odadobta, mikor hazaérkezett, s hogy elszendergett, az arca ahhoz hajlott. De Ábel nem vizsgált semmit. Nyugtalanul bámult a lámpása lángjába. Az arca színe elhalványult. Fölkelt. Föl és alá járt a szobában. Aztán sóhajtott. Levetkezett. Lefeküdt. De csak könyökölt a párnán s maga elé bámult. Egyszer aztán kilódult az ágyból. Megnézte az óráját. Megnézte a vasúti járatrendet. Éjfélre künn volt az állomáson. IX. Délután két óra tájt érkezett Pestre. Kocsin hajtatott a Zöldudvarba, s lelkendezve robogott fel a széles kopott falépcsőn. A folyosón Berta futott eléje, s egyszerre a nyakába szökött.- Ábel bácsi! Ábel bácsi! Ábel csókot nyomott az arcára, s lerázta magáról: benyitott a mamához.- Mit tud a doktornőről? Az asszony vállat vont:- Ide szerdán szokott jönni az anyja. Ma csütörtök van.- Meghalt! Óh, bizonyára meghalt!- Nem hallottam.- Hát mikor volt itt utoljára az anyja?- Egy hete.- És mit beszélt? Megtörtént már...- Nem. Éppen arról beszélt, hogy őrá szakadt a háztartás terhe. Az öreg Eördöghné. (Folytatjuk) 1993. X. 17.
