Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-10 / 40. szám
Adalékok a csehszlovákiai magyarság 1945—1949 közötti történelméhez Á sötétséget legyőzi a világosság A második világháború utáni csehszlovákiai magyar sajtó történetének legelején néhány, kezdetleges technikával előálított, sokszorosításban vagy másolati példányok formájában, s igen-igen korlátozott példányszámban terjesztett „ősszamizdatot” találunk. Ami megint csak azt bizonyítja, hogy a csehszlovákiai magyarság körében számosán voltak olyanok, akik szembe mertek és szembe tudtak szállni azokkal a torz nemzetállami törekvésektől fűtött, elvadult nacionalista indulatokat szító eszmékkel, melyeknek oly markáns összefoglalását adta a hírhedt kassai kormányprogram, ez a - Janics Kálmán találó szavaival - „már kiagyalásakor emberellenes (...) anakronisztikus politikai csinálmány”. A csehszlovákiai magyarság ez idő tájt működő, politikai jellegű illegális érdekképviseleti és érdekérvényesítési szervezetei mellett egy kimondottan művészet-irodalmi profilú, hasonlóképpen illegális szövetkezésről is tudomásunk van. Ez pedig az általam korábban már többször emlegetett érsekújvári Szent György Kollégium - az elnevezés nem véletlenül utal a két világháború közötti prágai magyar diákok Szent György Körére, melyből végeredményben a Sarló is kinőtte magát -, melynek alapító okiratát 1946. december 28-án írta alá nyolc érsekújvári (és Érsekújvár környéki) pályakezdő művészfiatal, akik között ott találjuk a költőnek induló Szőke István, Hlavicska László és Soóky Dezső, s a már ugyancsak említett Décsy Gyula mellett a két későbbi jeles képzőművészt, Csicsátka Ferenc Ottót és a Munkácsy-díjas Luzsicza Lajost is. A kollégium alapítói már rögtön a kezdet kezdetén sietnek leszögezni: „A Szent György Kollégium baráti társaság. Alapító tagjai, mi, csehszlovákiai magyar főiskolások és képzőművészek munkaközösséget alkotunk azzal a szándékkal, hogy irodalmi, szaktudományi és képzőművészeti munkásságunk egy jövendő kisebbségi kultúráiét előfeltétleit teremtse meg.” Ilyen értelemben tehát páratlanul jelentős kezdeményezéssel van dolgunk. A kollégium tagjai az iskolaügyi megbízott 147.340/V-1946. sz„ a magyar diákokat a cseh és szlovák egyetemekről kiutasító rendelkezése ellen is fölemelték szavukat. A kollégium 1947-ben egy gépiratos formában terjesztett fllzetsorozatot, s Menedék címmel egy ugyanilyen formában előállított, néhány példányban készült irodalmi-művészeti szemlét indított. (A füzetsorozat így valamiképpen az 1980-ban útjára indult, a pályakezdő csehszlovákiai magyar fiatalokat első kötetükhöz segítő Főnix Füzetek, a Menedék pedig az 1958 óta megjelenő Irodalmi Szemle előképének is tekinthető.) A Menedék irodalmi anyagáról - Décsy Gyula írásai, valamint Szőke István és Hlavicska László versei kapcsán - már szóltunk korábban is, hadd emeljük még itt ki Szőke István programkereső és a nemzedéki önmeghatározás lázától fűtött, szenvedélyes hangú írásait is. A folyóiratnak is programot adó Kalauz (A Menedék elé) című írásában világos okfejtéssel beszél céljaikról, elhatározásuk mozgatórugóiról: ,3aráti körünk - főiskolások és képzőművészek - 1946 tavaszán már elviselhetetlennek érezte a kényszerpihenőt, s felmerült a kérdés: mi lesz velünk? A tétlenségben morzsol fel a zord idő? Bele kell nyugodnunk megrendült egzisztenciánk teljes elsorvasztásába, a mesterségesen ránk erőszakolt nemzethalálba? Van-e olyan magasabb rendű érdek, amely személyes és népi egyéniségünk harakirijét követelheti? Férfiakhoz méltó-e a mi türelmünk, midőn már nemcsak gazdaságilag tesznek tönkre, hanem már szellemünket is sterilizálnák a rajtunk ülő hatalom soviniszta őrjöngői? - Tiltakozásunk első jele Az illegális sajt» ez a füzet. Újvárban meg a környező falvakban egyre sűrűbben hajolt össze a „négy-öt magyar”. Ámbár ez időben még nem láttuk tisztán a cselekvés lehetőségét s kikristályosodott programunk sem volt, mégis éreztük, hogy baráti körünket, a majdani Szent György Kollégium magját nem a véletlen sodorta össze. Éreztük, hogy nemcsak önmagunk, hanem a meghurcolt magyar kisebbség érdekében is a felszínen kell maradnunk, s az Uldö- zöttség intervallumában is őriznünk kell a szellemi folytonosságot múlt és jövő között. Ahogy lehet!” Ami a Menedék képzőművészeti anyagát illeti, megállapítható, hogy már az itt levő munkák is erőteljes tehetségnek mutatják mind Csicsátka Ferenc Ottót, mind pedig Luzsicza Lajost. Csicsátka Ferenc Ottó (1914) Felvidék 1947 (Abroncsba zárt ember) vagy Vándor című plasztikája az egész csehszlovákiai magyarság tragédiájának jelkép- erejű ábrázolása. Az illegális menedék mellett az ugyancsak illegálisan megjelentetett két kőnyomatosról, az Észak Szaváról és a Gyepű Hangjáról, valamint a Magyarországon kiadott Üj Otthonról, illetve a Prágában napvilágot látott Jó Barátról kell még szólnunk a kor csehszlovákiai magyar sajtójával kapcsolatban. Mindkét említett gépiratos hírlevél a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség értesítője- ként jelent meg: az Észak Szava a kelet- és közép-szlovákiai, a Gyepű Hangja pedig a nyugat-szlovákiai magyarlakta országrészeket volt hivatott ellátni friss és hiteles, magyar nyelvű információkkal. A kérdéses értesítők rendszertelenül, a szükség megkövetelte időközönként és terjedelemben készültek A/5-ös nagyságban. Az Észak Szava címe és alcíme - a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség (CSMADNÉSZ) időszaki közleménye - alatt egy további információ - „A magyar nyomdatilalom miatt csak kéziratban jelenik meg” - és egy figyelmeztetés - „Magyar Testvérem, vigyázz a besúgókra és árulókra!” - volt olvasható. A Gyepű Hangja címe alatt is hasonló tájékoztatás áll: „Kéziratban jelenik meg, ha ezt itteni magyarságunk helyzete megköveteli, minden két hétben egyszer, külön nyugati és keleti kiadásban. Olvassátok és teijesszétek, magyarok! Vigyázzatok a besúgókra!” M indkét kiadvány kezdetleges eljárással készült és sietve fogalmazott szövegeket tartalmazott: elsődlegesen a tájékoztatást szolgálták, s a nemzeti(ségi) öntudatot, a nyelvhez és a nemzetiséghez való ragaszkodást igyekeztek erősíteni az emberekben. A két kiadvány művelődéstörténeti értékét elsősorban a kuriozitásuk, illetve politikai-társadalmi jelentőségük adja meg. S még valami: bizonyára közösséglélektani szempontból is fontos szerepet játszottak azzal, hogy megkísérelték ébren tartani a hitet a csüggedőkben, s mintegy lelki vigaszt jelentettek a csehszlovákiai magyarság nehéz óráiban. Erre példa a Húsvét tanulsága című kis jegyzet is 1947-ben: „Még a legsötétebb éjszakára is felvirrad a hajnal. Mert a Természet rendje, hogy a sötétséget legyőzi a világosság. A legvadabb viharfelhők is szertefoszlanák. Kisüt az áldott Nap és melege felissza a pocsolyát és felissza a sarat. Krisztus urunknak végig kellett élni Nagypéntek borzalmait, meg kellett halnia a Golgotán, hogy harmadnapra dicsőségesen feltámadjon halottaiból. A szlovákiai magyarság szenvedése sem hiábavaló. A sok-sok szenvedés, üldöztetés az Isten nagy próbatételei rajtunk. S ha ezt a próbát kiáltjuk, ha a jogtalan üldöztetés nem ingatja meg Istenünkbe és Nemzetünk jövőjébe vetett hitünket, ha férfiasán ellenállunk a jobb anyagi helyzetet ígérő csábítóknak, akkor az isteni Igazság értelmében megérdemeljük szomorú sorsunk jobbra fordulását. Nem lehet hiábavaló annyi sok fájdalom, könny és szomorú sóhaj. Higgyetek hát, kishitűek, az isteni próbatétel szent Igazságában, tartsatok ki rendületlenül. Harcoljatok velünk! Nagypéntek után jön a Feltámadás!” A biztatás és az óvatosság a legcsekélyebb mértékben sem tekinthető indokolatlannak: a csehszlovákiai magyarság eddigi történelmének legmélyebb mélypontján, megsemmisülése, felszámolása, összeomlása közvetlen közelében volt, s jóllehet, morális ereje most mutatkozott meg csak igazán, nem ártott az óvatosság, hiszen már a magyar szó nyilvános használata is kihágásnak, s mint ilyen, büntetendőnek számított, hát még a tobzódó szlovák sovinizmussal való nyílt szembefordulás! S a hatalom valóban nem ismerte a megbocsátás fogalmát: a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség vezetőit - Arany A. Lászlót, Krausz Zoltánt, Hentz Zoltánt, Hajdú Lászlót, Varró Istvánt, Lipcsey Gyulát és másokat, összesen huszonhat embert: tanítókat, papokat, főiskolásokat stb. - 1949-ben (!) egy monstre perben állították bíróság elé s ítélték el hosszú évekig tartó börtönbüntetésre, illetve kényszermunkára, amiért - többek között az Észak Szava és a Gyepű Hangja kiadásával - volt bátorságuk fellépni a csehszlovákiai magyarság létérdekeinek, megmaradásának képviseletében. (A két hírlevél egyébként egy harmadik illegális kiadványról, a Felvidékről is említést tesz, ám az utóbbinak mind ez idáig még nem sikerült nyomára bukkannunk.) Tóth László Felső sor Kiss Dániel, Kállai Zsolt, Hegyes Norbert, Lukács Henrietta, Ragály Zoltán, Kasko József Középső sor Balogh József, Zselenák Péter, Bugovi István, Dobos Tamás, Kosztyu Gábor, Kovács Rudolf, Lukács György, Kótka István Alsó sor Bosznay Izabella, Gilányi Annamária, Molnár Ildikó, Szacsko Gabriella, Horosz Enikő, Czető Gabriella, Bodák Enikő, Papp Tímea, Kalán Katalin Az iskola igazgatója: Szűcs Sándor Balról az igazgatóhelyettes: Kovács Katalin Osztályfőnök: Leczo Zoltánná A dunaszerdahelyi Komenskv utcai alapiskola I. A osztálya Első sor (guggolnak) Sipos Ildikó, Tóth Anikó, Horváth Anita, Szipőcs Katalin, Nagy Edina Második sor (ülnek) Ábrahám István, Bugár Mátyás, Derzsi Zoltán, Fekete György, Klofács Tamás, Laboda László, Laterník István Harmadik sor Patasi Balázs, Csicsay Tibor, Tánczos Attila, Csémy József, Ámrahám Rudolf, Kudraivilli István, Ábrahám Alexandra Negyedik sor Béber Alexandra, Bíró Zita, Bábics Annamária, Fekete Renáta, Mezei Kornélia, Miklós Andrea, Miklós Zsuzsanna Igazgató: Szúnyog László, Osztályfőnök: Kósa Beáta Vas Gyula felvétele
