Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-03 / 39. szám
I c 1993.X. 3.------------------------------------------- Kristó Gyula - Makk Ferenc ---------------------------------------j at immmmm Ebben az időben Taksony és Gyula területe mintha nem is egyazon politikai alakulat két részét képezte volna, olyan mély ellentétek választották el azokat egymástól. Taksony dunántúli törzsi területén még a pogányság volt a meghatározó, s intézményesített vallást csak a beköltözött mohamedánok képviseltek; Gyula országában viszont már a bizánci kereszténység terjedt. Anonymus ugyan azt írta Taksonyról, hogy „Magyarország főembereivel együtt élete valamennyi napján át hatalommal és szépszerével megtartotta országának minden jussát”, de ez aligha igaz. Az augsburgi csata után a magyar szállásterület, amely nyugaton mélyen benyúlt a mai Ausztria területére, a keleti irányú német terjeszkedés következtében egyre inkább visszaszorult. Az a körülmény, hogy az Árpádok a magyar szállásterület legnyugatibb részén helyezkedtek el, továbbá, hogy a rivális Gyula-törzs Bizánchoz kötődött vallás és politika szempontjából, az Árpádok külkapcsola- tait nyugat felé jelölte ki. Erre a nyitásra azonban Taksony - az augsburgi vesztes vezérek egyike, aki a 970-es évek elején halt meg - még nem tudott vállalkozni; a szükségszerű következtetések levonása s az új irányvonal kimunkálása fia és utóda, Géza fejedelem nevéhez fűződik. GÉZA Géza neve a valóságban Gyeücsa volt, s török méltóságjelölőből eredt; a Géza névalak a XIX. században téves olvasat eredményeként kelt életre. 940 táján születhetett; amikor 950 körül Bíborbanszületett Konstantin császár listája készült Árpád le- származottairól, még kisgyermek volt, ezért nem szerepelt abban. Amennyiben Árpád fiai megegyeztek arról, hogy a fejedelemség körben jár köztük és fiaik (egymás unokatestvérei), azaz az Árpád-nemzetség egyes ágai között, akkor az „első kör” Taksonnyal zárulhatott, aki a legfiatalabb Árpád-fiú, Zolta fia volt. Az ő 970-es évek elején bekövetkezett halála után a főhatalomnak vissza kellett volna szállnia a legidősebb fiú, Tarkacsu (Liüntika) ágára. Ezt az ágat Konstantin császár leírásából több nemzedéken át ismerjük: Tarkacsu fia Teveli (Tvel) volt, ő azonban 950 táján már nem élt. Fia, Termacsu (Tormás) - vagyis Árpád dédunokája - 946 táján felnőtt korú volt, és Bulcsúval együtt Konstantinápolyban megkeresztelkedett. Könnyen lehet, hogy 970 körül Termacsu vagy annak fia lett volna jogosult a fejedelmi rangra. Nem kizárt, hogy Termacsu e fiát Koppány apjával, Tar (azaz kopasz) Szerénddel lehet azonosítani. Bármiként is álljon a helyzet, az bizonyos, hogy Taksony után többé nem szállt vissza a főhatalom az Árpád első, második és harmadik fiától származó ágakra, hanem a negyedik fiútól származó Taksony ágán öröklődött tovább. Taksony saját családja szempontjából jól használta fel másfél évtizedes fejedelemségét, ha - bár nyilván nem ellenállás nélkül - fiára tudta hagyni a főhatalmat. Géza egészen más helyzetben volt, mint apja. ő a 955. évi augsburgi csatavesztéskor még gyermek, legfeljebb serdülő ifjú volt, akit nem érintett közvetlenül a katasztrófa sokkoló hatása, s nem érte személyes megaláztatás német földön. Ez lehetővé tette számára, hogy levonja a következtetést törzsi szállásterülete nyugati fekvéséből, továbbá azon körülményből, hogy Bizáncban ő Gyula mögött már csak a második magyar lehetne. így gyorsan megérlelődött benne az elhatározás: népe megtérítéséhez nem a keleti császárság, Bizánc, hanem a még mindig élő és a német birodalmat 962 óta császárként kormányzó I. Ottó segítségét kéri. Siettette lépését, hogy 972-ben szövetség volt kibontakozóban a német és a bizánci birodalom között, és Géza tudta: számára semmi jó nem származik abból, ha mindkét hatalommal feszült a viszonya. Ennek elkerülése érdekében is fordult Ottóhoz. Már 972-ben megindultak az első nyugati kísérletek a magyarok megtérítésére, a ma- inzi érsek püspököt szentelt a magyarok számára. Szemben Zacheusszal, e püspök, Brúnó, bizonyosan eljutott Magyarországra, sikeresen végezte a keresztény hitre térítés munkáját, magát Gézát is keresztvíz alá tartotta, aki ott az István nevet nyerte. Ugyanekkor válhatott kereszténnyé Géza öccse, Mihály, akinek csak keresztény nevét ismeijük, pogány nevét nem. Géza azonban nem lett egy csapásra - sőt talán élete végéig sem - a keresztény hit meggyőződéses híve, elég gazdagnak tartotta magát ahhoz, hogy több istent is szolgálhasson: a pogány isteneket és a keresztények Mindenhatóját. Hitbeli ingadozása mutatja: taktikai lépésként és nem igazi meggyőződésből vette fel a keresztséget. Géza nyugatra nyitásának látványos jele volt, hogy 973 márciusában tizenkét magyar főember - minden valószínűség szerint Géza küldte követség - jelent meg Qu- edlinburgban. I. Ottó császár előtt. Még bonyolultabbá tette a belső viszonyokat Géza törzsének területén, hogy felesége, Sarolt, az erdélyi Gyula leánya azt a keleti rítusú (bizánci) kereszténységet hozhatta el a Dunántúlra, amelyet Gyula erdélyi szállásterületén egy bizánci térítő püspök már 950-es évektől kezdve hirdetett. Egy kortárs német szerző egyenesen arról írt, hogy Magyarországon Sarolt „vezetése alatt kezdődött meg a kereszténység, de pogánysággal vegyült a megfertőzött vallás, s ez a bágyadt és zavaros kereszténység rosszabb kezdett lenni a barbárságnál”. A latin rítusú (nyugati) kereszténységre tehát egyaránt - bár nem egyenlő súlyú - veszélyt jelentett a pogányság, valamint a Sarolt képviselte keleti kereszténység. Sarolt igen energikus asszony volt, idézett forrásunk szerint „az egész országot kezében tartotta, férjét és ami a férjéé volt, maga kormányozta”. Egy másik kortárs nyugati forrás szerint Sarolt egészen „férfias” erényekkel büszkélkedett: szerfelett ivott, kiválóan lovagolt, egy embert pedig hirtelen dühében megölt Aligha tagadható tehát, hogy Saroltnak jelentős szerepe volt férje törzsi államának, azaz a nyugat-magyarországi országrésznek a kormányzásában. De elsősorban gyermekei megházasításában tulajdoníthatunk nagy szerepet neki. Pontosan nem ismert hogy Géza és Sarolt házasságából hány gyermek született, de legalább egy fiúról és négy leányról biztosan tudunk. Legidősebb leányuk 970 körül láthatta meg a napvilágot, s alig tizenöttizenhat évesen Vitéz Boleszló lengyel fejedelem (utóbb király, az egyik legjelentősebb középkori lengyel uralkodó) felesége lett. Házasságukból született Bezprym (magyarosan Veszprém) herceg. Frigyük azonban rövid életűnek bizonyult. Boleszló 987-ben eltaszította magától feleségét és csecsemő korú gyermekét (aki később rövid időre Lengyelország fejedelme lett), így visszatértek Magyarországra, s Géza udvarában találtak hosszú időre menedéket. Másik leányuk 972-973 körül születhetett, ugyancsak fiatalon ment férjhez Gavril-Ra- domir bolgár trónörököshöz (utóbb bolgár cárhoz), ő sem bizonyult házasságát tekintve szerencsésebbnek nővérénél, éppen várandós volt gyermekükkel, a 988-ban megszületett Delján Péterrel (utóbb rövid ideig bolgár cárral), amikor férje elkergette: ő is hazatért hát szüleihez, s itthon szülte meg fiát. A gyermekek sorában Vajk (a későbbi I. vagy Szent István magyar király) következett, majd őt még legalább két leány követte. Az ő születésük annyira későre esik (990 tájára), hogy feltételezték: ezeknek a lányoknak az anyja már nem is Sarolt volt, hanem Géza második felesége, a lengyel forrásokban szereplő Adelhaid, egy lengyel fejedelem leánya lehetett. Ez azonban más megfontolások miatt aligha valószínű. így tehát a két utolsó leánynak is Sarolt az anyja, az ő kiházasításuk viszont - kései születésük miatt - már nem szüléikre, hanem bátyjukra, Vajkra maradt. Géza világosan láthatta: a nehezen megszerzett - és jog szerint talán nem is őt illető - főhatalom a magyar törzsek felett édeskeveset ér, ha nem társul tényleges hatalommal. Magyarországi források Gézával kapcsolatban arról írnak, hogy kezét embervér szennyezte be. Ezzel nyilván belhá- borúira utaltak, azokra a küzdelmekre, amelyekkel megkísérelte, hogy elsősorban nyugat-magyarországi törzseket vagy törzsi csoportokat alávessen saját uralmának. E belháborúkban már szilárd katonai kíséret állt Géza mögött, akik kétélű karddal harcoltak, de még pogány rítus szerint temetkeztek, azaz nem voltak meggyőződéses keresztények. Gézának egyre inkább meg kellett értenie: az egyház, a keresztény vallás partnere lehet osztályalapokon álló hatalma kiszélesítésében, megerősítésében. A keresztény hit erőszakos terjesztését összekapcsolta saját törzse további térnyerésével. A 990-es években már a Duna-Garam vonalától nyugatra elterülő egész Kárpátmedencei vidék Gézának engedelmeskedett A fejedelemasszony székhelyén, Veszprémben jelölte ki az első latin rítusú püspökség székhelyét Pannonhalmán pedig bencés apátság építéséhez kezdett. 995 táján időzött Magyarországon Adalbert prágai püspök, majd rövidesen Magyarországra telepedtek tanítványai, s nagy szerepet kaptak a magyarországi egyházszervezet kiépítésében. E hatalmas méretű belső romboló és építő munka nem tett lehetővé aktív külpolitikát. A kalandozások 970-ben, már Taksony uralkodása éveiben lezárultak. A magyarok nem kapcsolódtak be Géza alatt azokba a német belháborúkba, amelyeket Civakodó Henrik bajor herceg lázadásai keltettek az új német-római császár, II. Ottó ellen. Amikor n. Ottó 983-ban meghalt, Civakodó Henrik Hl. Ottó hatalmát próbálta megingatni lázadásaival. Géza ekkor kihasználva az alkalmat, rövid időre elfoglalta a ma Ausztriában fekvő, Duna menti Melk várát. 991-ben Civakodó Henrik Géza ellen kezdett háborút, amely bajor győzelemmel végződött, s a magyarok a Bécsi-erdőig, de lehet, hogy a Lajta folyóig szorultak vissza nyugati szállásterületükről. Géza jelleméről és politikájáról egy későbbi korban élt szerző őrzött meg értékes - ám vitatott hitelű - tudósítást. Eszerint Géza szelídebb természetű volt, mint barbár elődei. Meglátogatta az isteni kegyelem, s égi tanácsra határozta el Pannóniának állammá alakítását és gazdagítását, de immár nem jogtalan zsákmányokkal, hanem jogos jövedelmekkel. Mivel tudatában volt földje termékenységének, rábeszélte népét, hogy a fegyvereket tegye le, és inkább békés kereskedést folytasson szomszédaival. összecseng ezzel az, amit a XI. század végén egy magyarországi forrás Gézáról írt: „Minthogy Jézusban is hitt, hatalmaskodva bánt az övéivel, de irgalmasan és bőkezűen az idegenekkel, kiváltképpen a keresztényekkel: ámbár belesüppedt a pogány életmódba, mégis, a lelki kegyelem fényének közeledtére, figyelmesen kezdett tárgyalni a körös-körül fekvő valamennyi szomszédos tartománnyal a békéről, melyet korábban sohasem kedvelt.” (Szent István király legendáinak szövegét itt és a következőkben Kurucz Ágnes fordításában idézzük.) Miközben Géza erőfeszítéseket tett, hogy mind nagyobb területre terjessze ki az Árpádok fennhatóságát, belső riválisa támadt saját nemzetségén belül. Meg kellett osztoznia a hatalmon Tar Szerénd fiával, Kop- pánnyal, aki a somogyi országrész kormányzását nyerte el, és megmaradt a pogány hiten. Ez az osztozás Géza főhatalmát még nem csorbította, de 997-ben bekövetkezett halálakor komoly yeszély forrásává lett. Gézának, az Árpádok egyik jelentős uralkodójának nevéhez fűződik mindazon következtetések levonása és az új „irányvonal” kimunkálása, amely a balsikerű kalandozások lezárultát követően a magyarság fennmaradásához szükséges volt. A sors furcsa fintora, hogy e számottevő uralkodó mégsem elsősorban „saját jogán” vált az Árpádok történetének fontos szereplőjévé, hanem azáltal, hogy apja volt az államalapítónak, az utóbb szentté avatott I. István királynak. A fiú, a szent király dicsfénye háttérbe szorította az érdemdús apát. Már egy évszázaddal halála után azt jegyezték fel Gézáról: isteni látomás hozta tudomására, hogy tervei megvalósítását (az állam kialakítását és az ország keresztény hitre térítését) nem viheti véghez, mivel keze emberi vértől volt szennyezett; ez majd fiára, Istvánra vár. I. ISTVÄIN Géza fejedelem fiának születési dátumául a forrásokban három évszám maradt ránk: a magyar kútfőkben 967 és 969, a lengyel forrásokban pedig 975. Bár nem lehet kizárni a 969. évet sem, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy az újszülött 975-ben látta meg a napvilágot. Több mint száz év múltával úgy tudták, Esztergomban született. Ez megint csak arra mutat: születése már Géza fejedelemsége idejére esett, ugyanis Géza volt az, aki az esztergomi várhegyen palotát kezdett építeni, ahol utóbb a magyar királyság és egyházi szervezet központja kialakult. Az utóbbi évek régészeti ásatásainak nyomán kezd kirajzolódni a kép arról az esztergomi épületegyüttesről, ahol Géza udvarát tartotta, s ahol fia világra jött. A Vajk nevet kapta, vagyis pogánynak született. A név a „hős” vagy „vezér” jelentésű török szóból ered. Nem véleüen, hogy a X. századi Árpádok családjában nagy népszerűségnek örvendett a törökös névadás. Arra mutat ez, hogy a magyar vezető réteg kétnyelvű lehetett, a magyar mellett értett törökül is. Nem tudjuk, mikor keresztelték meg Vajkot, s azt sem, hogy ki volt a keresztapja. Adalbert prágai püspök, akit pedig Vajk- István megkeresztelőjeként tart számon a magyar hagyomány, túlságosan későn jött Magyar- országra ahhoz - 995-ben járt itt -, hogy István keresztapját benne láthassuk; a fejedelem fia akkor már nyilván hosszabb ideje keresztény volt. (Folytatjuk)
