Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-26 / 38. szám
m Szerkeszti: Tallósi Béla önyörű délelőtt volt. A hívogató napsugár betűzött az iskola ablakán, mi meg vágyakozva bámultunk kifelé. Többen a ceruzájukat rágva bóbiskoltak. Kari barátom, fejét lesunyva, a hasát tömte, köröttünk egyre átha- tóbban terjengett a fokhagymás kolbász szaga. A tanító úr, aki Mátyás névre hallgatott, valami könyvvel piszmogott a dobogón álló kopottas asztal mögött. Annyira belemerült olvasmányába, hogy egészen megfeledkezett rólunk. Csak akkor szólt ránk, ha csiklandozni kezdte dobhártyáját a zsivaj. — Csönd legyen! Ilyenkor megmerevedtünk, s úgy tettünk, mintha nem is beszélgettünk volna. De egykét perc múlva minden kezdődött elölről. Az igazat megvallva, erősen unatkoztunk. Meleg is, büdös is volt a tanteremben. Mi, ötödikesek az első padsorokban ültünk. A hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok mögöttünk. Négy osztály volt összezárva a jókora tanteremben. A fiúk a terem bal oldalán, a lányok a jobb felén ültek. A lányok önfeledten kaca- rásztak, és felénk integettek. Mi meg a legfurcsább grimaszokat vágtuk, amin egyre hangosabban röhögtek a cop- fosok. — Hé, csöndet kérek! - csapott az asztalra a tanító úr, s mi újra befogtuk a szánkat. Unalmamban rajzolgatni kezdtem egy kitépett füzetlapra. Egészen belemerültem a firkálásba, s bizony váratlanul ért a hátulról kapott nyakleves. Gyorsan hátrafordultam, de a hatodikosok olyan ártatlan arccal ültek, mintha semmi sem történt volna. — Ki volt az a hülye?! - kérdeztem eltorzult arccal, de senki sem felelt. Visszafordultam s folytattam a rajzolgatást. Hirtelen megint a fejemre ütöttek. Hátrafordultam, ám a hatodikosok mozdulatlanul ültek. A Kiss KÁROLYI AMY Arany ablak Nyugvó nap fényét őrzi az ablak. Kisleány olvas háttal a napnak. Leckét betűzget, szókat tagolgat: a betűk szóvá összefonódnak. Szavakból mese szövődik lassan, kisleány olvas arany ablakban. Gyuszi szemében azonban csintalan mosoly bujkált. Kifakadtam:- Disznóság! Pfujj!- Ne tátogj! - mordult rám Ruman Sanyi. Fájdalmas arccal fordultam vissza. Már a rajzolás sem esett jól. Meglapulva füleltem hátrafelé, mégsem kerültem el a következő nyaklevest. Kivörösödött arccal ordítottam:- Megmondom a tanító úrnak! A kiáltásra a tanító úr felütötte a fejét.- Mi van ott hátul? Fölpattantam.- Tanító úr! Állandóan a fejemre vágnak hátulról.- Kik azok, mondd csak, kik verik a fejedet?- A Kiss Gyuszi meg a Ruman Sanyi. Ők ülnek a hátam mögött. Tanító úr becsukta a könyvét és felénk intett.- Gyertek ki mind a hárman! Zörögve-morogva kikászálódtunk a pádból, és odajárultunk a dobogó elé.- Ti vertétek a Gyuri fejét? - kérdezte szigorúan a tanító úr a két hatodikostól. De azok mélyen hallgattak.- Szóval nem vallj átok be? A két fiú leszegte a fejét és összeszorította a száját.- így is jó - folytatta a tanító úr. - Támaszkodjatok csak oda, a pádhoz. Gyerünk! A két hatodikos kelletlenül támaszkodott a pádhoz. A tanító úr meg elővette a somfavesszőjét és megsuhogtatta.- Nesze! - nyújtotta felém. - Húzz a fenekükre ötöt-ötöt. Markomba vettem a pálcát, és tétovázva forgattam.- Üss már! - kiáltotta a tanító úr.- Igéén - dadogtam és egy icipici ütést mértem a Sanyi fenekére. Utána Gyuszi kapott egy icipicit.- Te gyáva kukac! - dörrent rám a tanító úr. - Hát így kell rájuk verni? Te biztosan nagyobbakat kaptál tőlük. - Támaszkodj csak te is a pádhoz! Amikor odatámaszkodtam, megsuhogtatta somfapálcáját és olyat húzott a hátsó fertályomra, hogy fölkiáltottam fájdalmamban.- Ilyeneket kell ütni! Értetted?!- Értettem, tanító úr. Fogtam a pálcát és jókorákat vágtam a hatodikosok fenekére. Ordítottak is, mintha a bőrüket nyúzták volna. Mikor befejeztem, a tanító úr így szólt:- Na, tudod már milyeneket kell ütni, Gyuri fiam? Ehhez tartsd magad! Most lóduljatok és üljetek a helyetekre! Aztán szilencium. A rendetlenkedést nem tűröm! Lehangolva csoszogtunk vissza, Sanyi és Gyuszi köny- nyeiket nyelve szegték le a fejüket. Egyszerre csak fülemben éreztem Sanyi forró leheletét.- Júdás! Árulkodó Júdás! Ezért megfizetsz. Meg is fizettem. Dénes György Igaz? Nem igaz? Állapítsd meg, az alábbi állításaink igazak-e vagy nem! 1. Kolumbusz Kristófnak az Újvilágba indult vezérhajója, a Santa Maria eredetileg a La Galanta nevet viselte. 2. Az arab számok voltaképpen Kínából származnak. 3. A magnólia őshazája Afrika. CEW-amy :uia/q £ loqeip -uj .it/OjV z ze^I l ~ SV01003W) Az ábrán egy kivágást látsz egy nagyobb képből. Próbáld megállapítani, mit ábrázol a kép, amelyből a részlet való! Nos? Készítette: M. Motycík Természetesen minden fésű fogas, hisz fogai vannak. De ez a rejtvényfésű azért is fogas, mert fogas kérdést kell megoldanod. Ha megnézed az ábrát, olyannak tűnik, mint egy fésű. Csakhogy ezzel nem szépítkezni kell, hanem teleírható betűkkel, szavakkal. A fésű fogaiba - az oszlopokba — föntről lefelé haladva az a szó kerül, amelynek rajza fölötte látható. Ha valamennyi fésűfog apró mezője megtelt betűkkel, akkor a legfelső, vízszintes sorban egy, az ősszel kapcsolatos szó alakul ki, ha egy kis fantáziával kitöltőd a még üresen maradt mezőket is. (Segítségül kettőt közülük előre beírtunk.) MEGFEJTÉS A szeptember 12-ei számunkban közölt feladatok megfejtése: a 3-as számú; akácfa. Nyertesek: Varga Zoltán, Uzapanyit; Patay Erzsébet és Ferenc, Lédec; Erdélyi Zsuzsa, Ladmóc; Kovács Balázs, Dunaszerdahely; Fehér Tamás, Búcs. 1993. IX. 26 Honnan ered a bokszer kutyák neve? Ez a látszatra nagyon szigorú és mogorva, a múlt század utolsó éveiben Münchenben kitenyésztett kutya nagyon szeret játszani, és nevét különös játékos szokásának köszönheti. Szóval azért lett bokszer, magyarul bokszoló az eredetileg biztonsági célokra kiképzett kutyafajta, mert játszani és verekedni is úgy kezd, hogy először felágaskodik, s a két mellső lábával, helyesebben a mancsával üti meg a vele szemben állót. Móra Ferenc ESTE Este van, este van, Virág fejecskédet édesapa fáradt - hajtsd szívem fölébe, aranyhajú lányom, nevess éjszakára te bonts nekem ágyat. csillagot beléje. Szelíden te simítsd Mesélj is majd egyet puhára a vánkost, szegény apukádnak, ágyam szélire is úgy, mintha mesélnél te ülj ide mármost. a hajasbabádnak: Homlokomon a bú „ Volt egy szegény ember nagyon elborongott, nagy Meseországban, kicsi száddal róla nem volt mása, csak egy leheld el a gondot. aranyhajú lánya..."
