Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-09-26 / 38. szám

Fekszik a vizsgálóasztalon, s sze­mén is látszik, nagyon beteg. A kellemetlen tűszúrást apatiku- san tűri. Teste hirtelen görcsösen összerándul, s bokákolni kezd. Az ápolónő a tálcával időben ér­kezik... ________________- Szegény kutyus, - sóhajtja dr. Tibor Brauner állatorvos, s részvéttel simogat­ja az öthónapos Atom névre hallgató rottweilert. — Ötödik napja harcolunk érte, gazdája naponta háromszor infú­zióra hordja. A baja súlyos, vírusos meg­betegedése - szopornyica - akár végez­het is vele. Pedig csodálatosan szép ez az állat — nyugtázza, majd hozzáfűzi: nem adjuk fel, együtt harcolunk. A kezelés végeztével karjára emeli a 25 kilós ebet és kiviszi a gazda autójá­ba. Visszatérve a rendelőbe előbb kifújja magát, majd rátér a lényegre: elmondja, miként boldogulnak az állatorvosok. — Az állatorvosok privatizációja gyors, és mondhatni zökkenőmentes volt. A múlt év februárjától a kollégák zöme — kivételt a mezőgazdaságban és az állami állategészségügyi szervekben dolgozók képeznek — rendelőt bérel, és ellátja a betegeket szinte ugyanúgy, mint a privatizáció előtt. Helyzeti előnyünk — a humánorvosokéhoz képest — abból adódik, hogy a gyógyítás terheit soha nem az állam állta, hanem az állat gazdá­ja. S ezek az árak ma, bár emelkedtek, hiszen megdrágultak a gyógyszerek, ál­talában elfogadható szinten mozognak. A munkánkért, bár lehet, hogy vannak kivételek, nem kérünk nagy összegeket. Az is igaz, az állatorvosok kamarája kidolgozott egy áljegyzéket, amelyben közreadja a gyógyító tevékenység irány­árainak alsó határát. A felső határ megállapítása az állatorvostól függ, ezért fordulhat elő, hogy egy és ugyanazon tevékenységért, például a fogkőeltávolí- tásért a város hét rendelőjében, illetve Szlovákia-szerte különböző összegeket kérhetnek az állatorvosok. Beszélgetés közben fény derül arra, hogy az évekig eredetileg államinak épített pozsonyi ál­lat-rendelőintézet rendelőit három ma­gán állatorvos bérli. Úgy, hogy reggel nyolctól este 19 óráig el tudják látni a beteg állatokat.- Kollégáim, dr. Katarina Pekárová- Dragúnová és dr. Milan Kopcok és jóma­gam betegköre kialakult ugyan, mégis gondolnunk kell az előre be nem rendelt, netán sürgős ellátást igénylő állatokra. Igaz, éjszaka nem dolgozunk. Ennek el­lenére valamennyien jól tudjuk, Po­zsonyban szükség volna éjszakai ügye­letre is. S hogy miért nincs éjszakai orvosi ügyelet? Azért, tudom meg dr. Bauner- től, mert ez idáig nem sikerült meg­egyezniük a helyiséget illetően egyik városkerületi szervvel sem. Ugyanis a regionális állatorvosi kamara egy olyan rendelő megszerzésén fáradozik, amely­ben csakis éjszakánként, a városban mű­ködő valamennyi állatorvos (körülbelül húszán vannak) váltaná egymást. Beszél­getőtársam nem tagadja meg a választ arra a kérdésemre sem, miért nem láthat­ják el a rászorulókat valamelyik más üzemelő rendelőben.-Az ok prózai. Saját rendelőjébe az ember nem szívesen engedi be a kollégá­ját. Hiába jó a viszony közöttünk, miért lássa a vetélytárs — mert hát azok va­gyunk — milyen műszereim, gyógysze­reim vannak? Az ügyeletbe, melynek célja az elsősegélynyújtás, minden állat­orvos vinné a saját felszerelését, gyógyszereit. Az állatorvos elmondja, állandó bete­gek esetében már más a helyzet, ha a szükség úgy kívánja, akár házhoz is megy. — Nincs ezen semmi különös. A fejlett országokban ez a rendszer jól működik. Az embereknek, de az állatok­nak is saját háziorvosuk van. A beszélgetést halk kopogás, s hangos ugatás zavarja meg. — A hétvégén szabadságra utazunk, észrevettem, hogy köhög a kutyuskám. Megfázott volna? — kérdezi kedvencét simogatva az idősebb hölgy. r' Az orvos megcirógatja a szőrpama­csot, miközben ujjaival végigtapogatja. — Duzzadtak a nyirokmirigyei — mondja, s belenéz a kutya szájába is. — Piros a torka — nyugtázza, s megkéri az ápoló­nőt, készítse elő az injekciós ampullákat. A megfázott kutyus szótlanul tűri, míg bőre alá kapja az injekciót, de a comb­szúrást már nem állja meg panaszkodó ugatás nélkül. Miközben hangosan viny- nyog, az állatorvos felvilágosítja a gaz­dit, miként kezelje s etesse a kis beteget, s hozzáfűzi, ahhoz, hogy „engedélyez­ze“ az utazást, a hét végén látnia kell. A résnyire nyitott ajtón egy hatalmas dog ront be a rendelőbe.-Xaver, mit keresel itt? — paskolja meg a botjúnyi állatot az orvos. - Csak nem történt bajod? — kérdezi, s a belépő tulajdonos azonnal közli, hogy csak ol­tásra hozta a 14 hónapos állatot. Megnézem, hogyan emelik fel a nehéz dogot a vizsgálóasztalra — gondolom, de az orvos nem erőlteti magát. Leguggol Xaverhez, s pillanatokon belül beadja az injekciót. — Nyaranta több a beteg állat, ezért több a munkánk is — folytatja, miután kiürül a rendelő. Bár az is igaz, hogy a nyári szünidő végeztével gyakran hoz­nak ide állatot elveszejtési szándékkal. Amikor a tulajdonost nem tudom meg­győzni, tartsa meg mégis az állatot, a megunt valamikori kedvencet az állat- védelmi egyesületben próbálom elhe­lyezni. Nem tagadom, ilyenkor nagyon dühös, majd lehangolt vagyok. Az embe­rek nem gondolják végig, mit jelent az állattartás. Sem a kutya, sem a macska, de a kanári, a teknős vagy a hörcsög, de még a díszhal sem játék. Amit, ha megu­nunk, legtöbbször a gyerek, kidobjuk vagy elvisszük az állatorvoshoz, végez­zen vele. Rövid hallgatás után témát váltok, s a minden évben gondot jelentő veszett­ségre kérdezek rá. Megtudom, a veszett­' c ttségg.e' • "aifcse ség elleni oltást évente kétszer - tavasz- szal és ősszel - az állami állategészség­ügyi szervek szervezik, s a szolgáltatásért a kutyatulajdonosok nem fizetnek. In­gyen vizsgálják meg az állatot akkor is, ha megharap valakit. - Az állami szer­vek állják az állatorvosok oltással járó költségeit. Ennek ellenére vannak tulaj­donosok, akik nem oltatják be kutyáju­kat. Sajnos, a nyilvántartás hézagos, ezért nem tudhatjuk, ki nem teljesítette kötelességét. Az állatorvosok mindig a megelőzést szorgalmazzák. Nem titko­lom, elég gyakran nagyon alacsony szin­tű egészségtudattal találkozom. Hogy miben nyilvánul ez meg? Ritkán látni olyan kutyatulajdonost, aki kutyája dol­ga végeztével eltakarítja az ürüléket. Közegészségügyi szempontból is erre volna szükség, hiszen az ürülék férgei, vírusai, baktériumai veszélyesek a többi állatra. A városi állatoknak amúgy is elég a bajuk. A levegőszennyeződés szőrzetük elváltozását okozza, kihatnak rájuk a civilizációs betegségek, légző­szervi megbetegedések, allergiás tüne­tek, rákos daganatok. Nemsokára egy daganatos farkaskutyát hoznak, meg kell műtenem. Megnézheti... A farkaskutya bátran lép a rendelőbe, hiszen maga mellett látja, érzi gazdáját. Az orvos nem riasztja az állatot, nem helyezi a vizsgálóasztalra, leguggol mel­léje, s végigtapogatja daganatos végtag­jait. — Ezt a talpán levőt - mutatja a kutyát nyugtató tulajdonosnak - el kell távolíta­ni. Nem várhatunk vele, nyílt seb már az egész... Hány éves is? — kérdezi — Tíz- mondja halkan a fiatalember, s fejét el­elfordítva egyre simogatja kutyáját. — Barátom, vén vagy már. Hol vannak az ereid? - szól az orvos a beteghez, majd nagy nehezen beadja az altató injekciót. Várunk. Amikor már nem tud magáról, felemelik elemyedt testét a mű­tőasztalra. Az orvos kiküldi a gazdit, fonendoszkóppal meghallgatja a kutya szívhangjait, s az ápolónővel együtt megkezdik a daganat eltávolítását. — A bőre alatt sok csomó van — int felém az orvos, hogy nézzem meg. — Míg nem lesznek fájdalmai, nem lesz vele gond. S ha majd úgy látom, a betegség elhatalmasodott rajta, s az élete szenve­dés volna, gazdájának ajánlani fogom, adasson neki egy injekciót. Az állatorvo­soknál megengedett az euthanázia. — Nem kell már a kutya, nem szeretem — szűrődik be a rendelőbe egy toporzé- koló gyerekhang. Az orvos arcizma meg­rándul, s felsóhajt: mikor fogjuk már „emberszámba“ venni az állatokat? Jobb végszót nem is mondhatott volna. Péterfi Szonya Prikler László felvételei OLVASTUK Az ENSZ fejlettségi mutatói szerint Kelet-Ázsiában áldoz­zák a legtöbbet az oktatásra és képzésre, legcsekélyebb a mun­kanélküliség. A japánok továbbra is az életminőség világranglistájá­nak első helyét foglalják el, derül ki az ENSZ idei fejlettsé­gi mutatójából. Az ENSZ fej­lesztési programja (UNDP) évente leméri, hogy az embe­rek mennyiben látják hasznát a fejlesztés lépéseinek, illető­leg mennyiben tudják kivenni belőlük a maguk részét. Az e célból kiszámított, az emberi fejlődés tükrözésére szolgáló index olyan tényezőket ölel fel, mint például a várható élettartam, a képzettség foka, a kalóriafogyasztás, az egész­ségügyi ellátás és a jövedelem. Az 1,0-nak megfelelő ideális osztályzatot egyetlen ország sem kapta meg. 173 ország közül Japán ke­rült az első helyre, új bajnok­ként 78,6 év átlagos várható élettartammal, magas képzett­ségi szinttel, 5049 dollár egy főre jutó jövedelemmel. Japán Kanadát utasította maga mögé a második helyre. A fejlettségi mutató szerint Norvégia mö­helyezést, a ranglista 73. he­lyét szerezte meg Mexikó és Brazília mögött. A volt szovjet köztársaságok közül Lettor­szág, Észtország és Oroszor­szág közepes helyezéseket ért el: a 34., 36 és 37. helyet. A világ leggazdagabb orszá­gának, az Egyesült Államok­0,986 ponttal, az ország fekete és hispán állampolgárai ellen­ben a 31. és 35. helyre szorul­nának. A rangsor legvégén he­lyezkedik el Afganisztán, vala­mint olyan afrikai országok, mint Burkina Faso, Niger, Sier­ra Leone és Guinea. Az ENSZ fejlettségi mutató­gött a negyedik helyre került Svájc a második legfejlettebb európai országként. Ausztria csupán a 15., Luxemburg pedig a 18. helyet foglalja el. Fran­ciaország került a nyolcadik helyre, Hollandia a kilencedik­re, Nagy-Britannia a tizedikre, Németország a 13. helyen áll. Az európai országok közül Tö­rökország érte el a legrosszabb nak a polgárai csupán a hato­dik helyre kerülnek az életmi­nőség tekintetében. Ennek oka az ország fekete bőrű és latin­amerikai állampolgárainak gyatra életkörülményeiben ke­resendő. Ha elkülönítve mér­nék fel az Egyesült Államok fehér bőrű állampolgárainak helyzetét, akkor az első helyre kerülne az Egyesült Államok ja alapján a kelet-ázsiai orszá­goknak tulajdonítható az élet­minőségjavulása terén megtett legnagyobb haladás. Kelet- Ázsiában fordítják a legtöbbet oktatásra és képzésre, és itt a legcsekélyebb a munkanél­küliség. Ugyanakkor nagyobb különbség mutatkozik például Japánban a nemek között, mint másutt. Egy japán nő csak 51 százalékát keresi meg férfi kollégája fizetésének, s a köz- igazgatási állásoknak mindösz- sze hét százalékát töltik be nők. Az ENSZ fejlettségi mutató­jának tanúsága szerint a Föl­dünkön élő emberek 90 száza­lékának semmilyen lehetősége sem nyílik arra, hogy életének alakulását meghatározza. A vi­lág lakosságának mindössze tíz százaléka veheti ki részét aktí­van azon események és folya­matok alakulásából, amelyek kihatnak az életre. Különösen az etnikai kisebbségeknek, a szegényeknek, a nőknek, a testi fogyatékosoknak, vala­mint a vidéki körzetek lakossá­gának van kevés lehetősége életének pozitív irányba fordí­tására. Ez világlik ki az Egye­sült Államok fentebb bemuta­tott példájából is. Frankfurter Rundschau 1993. IX. 26. B Vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents