Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-19 / 37. szám
ti üasárnap Kr ístó Gyula - Makk Ferenc ál jkMHttl NáUOMI A bizánci császár már ott ellentmondásba keveredett, amikor Árpádot tekintette a magyarok időben első, legkorábbi fejedelmének, de előtte mégis Le védi első vajda ve- zérségéről szólt. Itt annak az emlékét hagyta ránk, bogy a magyar törzsszövetségben a főhatalom eredetileg nem Álmos és Árpád törzse, hanem egy másik törzs, Levedi törzse kezében volt, s éppen Leveditől került át az Álmosék törzséhez. Ám Álmoshoz vagy Árpádhoz? A bizánci uralkodó világosan értésünkre adta az idézett szövegben; Levedi olyan főhatalmat utasított vissza, amely a kazároktól való függés nyílt, egyenes vállalását jelentette. A kazár birodalom a IX. oá7arli Kelet-Európa politikai nagyhatalmának számított. Levedi még egy katonai vereséggel és területvesztéssel járó súlyos helyzetben sem volt hajlandó vállalni a kazár fennhatóságot Ürügyet kellett találnia ahhoz, hogy visszautasíthassa a megalázó kazár báb szerepét Az általa felhozott „érvek” (a tisztség ellátásához nincs ereje, nem rendelkezik fiú utóddal) így tehát csupán mondvacsinált ürügyek voltak. Az itt elmondott eseményt - más megfontolások alapján - a 850-es évek második felére keltezhetjük. Ekkor Levedi még nem érte el hatvanadik életévét, nem volt tehát már fiatal ember, de elaggott öregembernek sem tekinthető. Ereje miatt még éppenséggel vállalhatta volna a neki szánt szerepkört, ám ő különben sem azt mondta, hogy nincs ereje, hanem azt, hogy ehhez a tisztséghez nincs elég ereje. Ekkortájt Álmos alig haladhatta túl hanninc- ötödik-hamúncnyolcadik életévét, fia. Árpád pedig gyermek volt Az ereje teljében lévő Álmossal szemben aligha lehetett tulajdon fiát az alig tizenöt éves Árpádot „tekintélyesebbnek" ítélni apjánál, s egy ilyen korú fiút aligha lehetett nagyra becsülni éppen „bölcsességéért, megfontoltságáért”. Mai napig nem tudjuk pontos okát adni, hogy Konstantin milyen okból iktatta ki a magyar fejedelmek sorából Álmost jóllehet vitán felül áll fejedelemsége. Ha ugyanis nem Álmos lett volna a dinasztiaalapító, az utóbb Árpádról nevezett nemzetség első fejedelme, akkor nem hozzá kapcsolták volna a turultól való származtatás mítoszát Továbbá Álmosnak alább tárgyalandó halála is azt bizonyítja: életében a magyar törzsszövetség első számú feje volt Álmos tehát a 850-es évek második felében lett a magyarok fejedelmévé, méghozzá kazár szokás és törvény szerint Vagyis Le- vedivel szemben ő elvállalta a kazár függőséget s kazár mintára a magyaroknál ki kellett alakítani a kettős fejedelemséget amely a kazároknál ekkor már virágzó intézmény volt Ennek megfelelően a magyar törzsszövetség élére két vezető (két törzs főnöke) került Álmos lett az első számú vezető, az istenként tisztelt szentnek tekintett fejedelem (amely tisztséget török néven kündénck nevezték), míg egy másik törzsnek - talán éppen a főhatalom vállalásától elzárkózó Levendi törzsének - a feje kapta a második számú méltóságot (azt szintén török eredetű néven gyulának hívták). A gyula szerfelett nagy tényleges hatalomra tett szert, mivel kezében összpontosultak a had- ügyek. Egy 880 körüli arab fonás már arról tanúskodik, hogy a magyaroknál megvalósult a kettős fejedelemség; a világtól elzárkózó künde az égiekkel tartotta a kapcsolatot, míg a fegyveres hatalom a gyula kezében volt, jóllehet a magyarok 880 táján már függetlenek voltak a kazár kaganátustól. A kazároktól való elszakadást mutatja az, hogy 862-től kezdve a magyarok mind gyakrabban kalandoztak, azaz vezettek portyázó, zsákmányszerző hadjáratokat nyugati irányban. Emellett észak felé is hadakoztak; az említett arab forrásból tudjuk, hogy rendre legyőzték a szomszédos szlávokat, súlyos élelmiszeradókat vetettek ki rájuk, és foglyaikként kezelték őket Álmos ügyes fejedelemnek bizonyult, hiszen elszakította a törzsszövetséget a kazárokhoz kötő szálakat, népe hatalmát kemény kézzel éreztette a közeli szlávokkal szemben, a magyar szállásterületen belül pedig nyilván bírta a többi törzs támogatását is, ugyanis szövetségre lépett a másik hat törzs vezetőjével. Ezt néhány évszázad múltán Anonymus - nem alaptalanul - úgy képzelte el, hogy a törzsi vezetők „mindegyike Álmos vezérért - pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta”, s az Álmosnak tett hűségesküjét „ezzel szentesítette”. A vérszerződés lényege nem volt más, mint a hét törzs vezetője vérének összeelegyítése és kölcsönös megízlelése, mindez annak jeleként, hogy egyazon vér (vagyis egyazon szándék) vezeti cselekedeteiket Hogy valójában milyen volt Álmos, nem tudjuk. Anonymus jellemzése szerint „szép, de barna orcájú volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze Hajcsbnbókok összefogására szolgáló díszes fürtkarikák. Megmunkálásuk szláv hatást mutat. Széles szájú cserépedény, fésűvel bekarcolt hullámvonalas díszítéssel Szob XL-XII. század. nagy, az ujjai vaskosak. Álmos egyszersmind kegyes, jóakaratú, bőkezű, bölcs, derék katona volt; vidám adakozó”. E leírás azonban nem tarthat igényt hitelre, s inkább csak arra vet fényt, milyennek képzelte el őt több mint háromszáz évvel utóbb a névtelen jegyző. Álmos politikai pályáját sajátos keretbe foglalták a besenyőkkel vívott háborúk. A 850-es évek második felében a kangár-be- senyőkkel sikertelenül megvívott háborút követően mint a kazárok bábja került a magyar törzszsövetség élére, s 895-896-ban tisztségét és életét is végső fokon a besenyők (és a bolgárok) okozta vereség következtében veszítette el. A XIV. századi krónika tudósít arról, hogy miután e vereséget követően a magyarok - feladva etelközi szállásaikat - behatoltak a Kárpát-medencébe, Árpád „apját, Álmost Erdély házában megölték”. Analógiák alapján biztosra vehető, hogy Álmost csak mint a magyar törzsszövetség istenként tisztelt uralkodóját (kündéjét) érhette az erőszakos halál. Kazár példa mutatja, hogy a főfejedelemnek életével kellett Fizetni, ha népét vereség vagy elemi csapás (például súlyos aszály) sújtotta, illetve ha már negyven esztendőn át uralkodott. Álmost alattvalói azért ölték meg, mert a besenyőktől és a bolgároktól elszenvedett vereség szemükben azt tanúsította: vezérük nem jól tartotta az égiekkel a kapcsolatot Afrikai példák szerint a szentként tisztelt király megöregedése és megőszülése kifejezett veszedelmet jelentett egész országa számára. Márpedig Álmos az elszenvedett vereség (a magyar honfoglalást előidéző esemény) időpontjában már túljárt hetvenedik életévén, ami a kor viszonyai alapján matuzsálemi életkornak tekinthető. Ráadásul igencsak közel volt ahhoz, hogy betöltse a talán neki is - kazár minta szerint - engedélyezett negyvenéves uralkodási időt. A XIV. századi krónika Álmos megölésére vonatkozó egyenes utalásával szemben Anonymus kegyeletesebb a szomorú sorsra jutott Álmos iránt Szerinte a honfoglaló magyarok még Álmos vezetésével vonultak be Ungvárra. Itt „négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsokévá tette fiát, Árpádot”. Ezzel Álmos kilépett Anonymus regényes művének lapjairól, a névtelen jegyző többé élőként már nem említi. Ez egybevág a XIV. századi krónika híradásának lényegével: a Kárpát-medence keleti peremén Álmos - erőszakos beavatkozás következtében - meghalt. Álmos életét és fejedelemségét nem csupán a besenyő háborúk keretezik, hanem a szállásváltások is. A magyarok röviddel ezelőtt foglalták el Etelközt, hogy Álmos fejedelemmé lett. Az itt eltöltött csaknem negyven esztendő alatt a főfejedelem Álmos volt Már aggastyán vezérként - a besenyőktől elszenvedett vereség következtében - népével együtt az etelközi haza elhagyására kényszerült. Az erdélyi hazánál tovább azonban nem jutott, végzete a Kárpát- medence legkeletibb részén érte utol. A XIV. századi krónika azt írta róla: „Nem tudott bemenni Pannóniába.” Nem véletlen, hogy Álmos sorsa már a középkorban a bibliai Mózes képzetét idézte fel. Mózes számára ugyanis Istene lehetővé tette, hogy szemrevételezze népének új hazáját, az ígéret földjét, de azt már nem engedte meg, hogy bemenjen oda. Álmos is felhágott még a Keleti-Kárpátok bérceire, s leereszkedett a magas hegység nyugati oldalára, láthatta tehát népének leendő otthonát, de az új - és végleges - haza elfoglalására már nem ő vezette a törzseket. Emléke életének tragikus vége ellenére sem enyészett el, hiszen voltaképpen ő volt a magyarságnak négy évszázadon át uralkodót adó dinasztia megalapítója. Rá emlékeztek a királyi családban akkor, amikor I. Géza király kisebbik fiát a XI. század második felében Álmos névre keresztelték. S amit ma Álmosról tudunk, azt annak köszönhetjük, hogy a magyar krónikák a XI. század vége óta megmegkísérelték egyre inkább a legendák ködébe, az eltelt évszázadok homályába burkolózó alakját felidézni. ÁRPÁD Álmosnak egy fiát ismerjük, Árpádot. Születése idejét 845 körűire tehetjük. Neve (török eredetű) árpa szavunk származéka. Róla az első megbízható történeti adat egy görög nyelvű műben maradt ránk, minden bizonnyal egy 894 végi vagy 895 eleji eseménnyel kapcsolatban. 894 őszén háború tört ki Bulgária ás Bizánc között, s ez utóbbi birodalom császára, Bölcs Leó elhatározta, hogy szövetségre lép a magyarokkal. A császár a Duna folyóhoz küldte követét, hogy ajándékok fejében megnyerje őket a Bulgária elleni hadba lépésre. A követ elment, s találkozott a magyarok fejeivel, Árpáddal és Kuszánnal (akit más fonások Kurszánnak neveznek), s megkötötték az alkut: a magyarok Bizánc oldalán háborút indítanának Bulgária ellen. Árpád ekkor, mivel apja. Álmos még élt, a szentként tisztelt fejedelem fia volt, a tárgyalásokon nyilván apját képviselte, Kuszán pedig a tényleges katonai vezetőnek, a gyulának tekinthető. Eszerint a kazár típusú kettős fejedelemség rendszere még a 890-es évek közepén is élt a magyarság körében, jóllehet már évtizedek óta függetlenek voltak a kazároktól. A bizánci követség a Du na-torkolathoz közel találkozhatott a magyar törzsszövetség vezetőivel, mivel a bizánci meghatalmazottat hajóhad kísérte, márpedig nem valószínű, hogy az mélyen felhajózott volna a Fekete-tengerről a Dunán. Hogy a künde, azaz Álmos képviseltette magát a megbeszélésen saját fia révén, s nem bízta e szövetség megkötését kizárólagosan a gyulára, akinek pedig éppen a hadviselés volt a legfőbb feladata, arra mutat: Álmos családjában erősödött az érdeklődés az égiekkel való kapcsolattartás kötelezettségén túl az evilági kérdések, a tényleges hatalom birtoklása iránt. A magyarok előbb győzelmet arattak a bolgárok ellen, de végeredményben az időközben megkötött bolgár-besenyő szövetség áldozatai és az újabb háború nagy vesztesei lettek. A besenyők felől zúdultak rá a magyarok etelközi szállásaira a minap legyőzött bolgárok pedig délről kapták oldalba a magyarokat. A harapófogó két szára összeroppanással fenyegette az etelközi magyarságot. Egyeden kiút kínálkozott feladni az etelközi szállásterületet, s új hazába költözni. Mivel egyedül csak nyugat felé mutatkozott lehetőség az elvonulásra, errefelé vették útjukat s 895-896-ban behatoltak a Kárpát-medencébe. A súlyos veszteségektől megtizedelt magyarok alig vergődtek át a Kárpátok magas hegyein, amikor Árpádnak, aki ötvenedik életéve körül járhatott s fegyverforgató, felnőtt fiai voltak, meg kellett élnie tulajdon apja megölését. Akkor vette át a főfejedelmi méltóságot amikor hontalanná vált népét új hazához kellett juttatnia. A magyar hagyomány egyértelműen Árpád nevéhez kapcsolta a honfoglalást, a Kárpát-medence birtokbavételét A XIV. századi krónika szerint amikor a magyarok a Kárpát-medence peremére érkeztek, a vezérek közül Árpád volt az első, a „többieknél gazdagabb és hatalmasabb”. Árpádhoz fűződik a fehérló-monda, amely szerint Árpád követe fehér lóért nyeregért és kötőfékért földet, vizet és füvet vásárolt az itt uralkodó Szvatopluktól, azaz ily módon megvette az új, Kárpát-medencei hazát a magyarok számára. Anonymus kifejezetten a katonai úton történt foglalásra helyezi a hangsúlyt Műve szerint Árpád vezérletével lépésről lépésre jutottak a magyarok az egész Kárpátmedence birtokába, mindenhol - nem valóságos, hanem Anonymus által életre keltett - ellenálló vezérekkel küzdve meg. S amikor egy-egy területet a magyarok elfoglaltak, s a diadal hírét Árpádnak és főembereinek megvitték, azok „szerfölött megörültek. Pogány módra áldomást csaptak, és azoknak, kik az örömhírt hozták, különféle ajándékokat adtak. Árpád vezér és főemberei a vígságnak ilyen okáért egy egész héten át ünnepet ülve lakm áraztak, s majdnem mindennap megit- tasodtak amiatt, hogy ez a nagy öröm beteljesedett.” Nem történt ez másként akkor sem, amikor Árpád és kísérete bevonult Óbudára, ahol az ókori romokat Attila király városának hitték (persze nem a honfoglalók, hanem Anonymus). „Ott lakomáztak mindennap nagy vígan Attila király palotájában, egymás mellett ülve. Mind ott szóltak szépen összezengve a kobzok meg a sípok a regősök valamennyi énekesével együtt... Majdnem mindennap Magyarország vitézei valamennyien a vezér színe előtt vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak; másfelől az ifjak pedig pogány szokás szerint íjas-nyíjas játékot játszottak. Ettől Árpád vezérnek nagy jókedve támadt, s minden vitézének különféle ajándékokat adott: aranyat, ezüstöt meg egyéb jószágot is.” (Folytatjuk) 1993. 9.19.
