Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-08-29 / 34. szám

>GYÖRGY it a kék lomb lyan kékek ezek a vasárnapok lyan kékek akár a nyári tó éken pillognak az ablakok ék blúzt lenget a ruhaszárító ersze az ég is kék csupa kék szikra ékesszürke a párás levegő ék lélekkel gondolok álmaimra lint a kék lomb a halkan csevegő 5“ vejéről - aki tudja megfogni í felcsaptad a fe- 1. Ő pedig követ- is kuckójába há­zét nézni. Vesze- rel meg egyene- d nézte volna, és dta neked: meddig bírjátok álni. Péternek ez ak az a kérdés, Ifi még élősköd­őt, hogy kétéves még mindig nem kkor olyan rosz- Péterrel való vi­tálisán mérte föl. k tulajdonképpen tbben a „kicsit" :n valahogy min- tantottátok a ha­vagy szerencsét- ozta, hogy talán tthon a dolgok, apón voltál Laci- a dagadt be, de a nemigen volt 'ád szabadnapos :rnek sem kellett l munkahelyére, éli napfény, s fér- az eddig rejtege­ig bátor-remény­a Tiszára egy ki­És valóban korán akartatok haza­érni. De a víz meg a friss levegő teljesen megbolondított. Szédültél az örömtől, mikor Péter az ölébe kapott, s futott veled eszeveszetten a parton. Kiábrándító volt a fogadtatás, amint hazaértetek. Anyád kisírt sze­me, türelmetlen-gyors igyekezete, amint elmenni készült hazulról. Ta­lán a húgához megy, gondoltad.- Erzsiékhez készülsz? - kérdez­ted halkan. Mire ő kifakadt, valami olyasfélét motyogott, hogy jobb len­ne már neki a föld alá mennie, leg­alább megszabadulna két ilyen pré­da, felelőtlen embertől; s te ráadásul gonosz vagy, nem is érti, hogy ne­vezheted magad anyának, mikor lé­ha nemtörődömséggel itthagyod be­teg kisfiádat... ... Hát jó. Legyen csak meg most az akarata. Felállsz, csak egypár hol­mit számítasz magaddal vinni. Felöl­tözteted a gyereket, az engedetlen cipzár nem akar felcsúszni -sötétkék overallján. Péter is rágyújtott itt benn a szobában, még jó, hogy anyád nem látja, milyen ramazurit csinálna érte. N em akarsz búcsúzkodni ettől a háztól. Ahol felnőttél, kí­méltek minden csalódástól fecske- szüleid. Mikor azonban veszed a ve­randakulcsot, tekinteted önkéntele­nül siklik végig a kedves falakon, magasba fut a büszke, fehér plafon­ra. És olyan nagy, üres most ez a lakás. ilyogva. Neked is „Milyen magányos lesz“ —gondo­dé mintha anyád lód, de a nevét nem mered kimonda­tó vált volna, mi- ni, nem akarod bántani, haragod is imént eltörölge- elpárolgott már. És mégis szivárog an öltöztél, Péter ez a szomorú érzés belülről, elsza- (1©torbiciklinél. kadsz tőle, s most már senki sem ik! - integettél tudja összekötni ezt a láthatatlan, erikával az ölé- végképp elpattant, régen volt, igaz ok a kiskaput. se volt köldökzsinórt. Az asszony Ábelra gondolt. Milyen más szemmel nézte az a kezét! Milyen más hangon mondotta; — Mi lelte az édes kis kezedet? Hát olyan fölösleges volt ő otthon! Utoljára is megunta az ötödik kerék szerepét. Maga is kezdte hinni, hogy ő csak tudatlan, pazarló városi nő, és semmihez máshoz nem ért, csak ahhoz: hogyan lehet mentői előbb kifelé fordítani a pénzt, amely a férjéhez befolyik. Visszahúzódott hát a szobákba, és varrt, takarított, olvasgatott. Azon az estén hát a feje fölé gyűltek a fellegek. De nem dörgött még egyik se, csak a szemek néma villámai jelentek meg eltitkolhatatlanul. Másnap délelőtt, mikor az orvos már behúzódott a rendelő szobájába, Kardosné előfogta a leányát: — Te! te ugye avval az éhenkórásszal voltál! Eszter dacosan nézett az anyjára: — Az tisztességes úri ember, anyám. — De vajon te tisztességes asszony vagy-e? Eszter megrázkódott: Elindult ebéd után két órakor és kószált céltalanul össze-vissza az utcákon. Ment harmadfélóra hosszáig. Akkorra már rogyado- zásig elfáradt, hazafelé tartott. Egy általházon átsurrant, s éppen akkor ért haza, amikor a Soroksári utcán tűz támadt. — Károly! — szólt be a féijének, — jer, nézzük meg a tüzet. Sohse láttam még, hogyan oltanak. Lidi néni csak este érkezett haza. A nyelve is lógott a fáradság­tól. Az arca hosszú volt és izzadt. A szeme meredező. Beszólította az öreg Eördöghnét a maguk szobájába, és kendőjét ledobva lihegte: — Hát megvan!- Mi? Hol? — Két óra hosszáig futott, mint gazdátlan kutya, aztán bement egy sárga házba a Magyar utcán.- Bement?- Be. Ott van most is. Vártam rá egy ideig. De jobb tán, ha Károlv vária tovább. Az öregasszony a fejét rázta:- Miket beszélsz, hiszen Eszter rég itthon van. Lidi néni elámult:- Lehetetlen! © — Az vagyok és az is maradok. Mi rosszat cselekedtem? — Te tudod. — Hát én azt tudom, hogy semmi rosszat se. Ha apáca volnék, akkor is szabad volna beszélnem az ismerőseimmel. — Olyan ismerőssel nem szabad.-Miért ne volna szabad? Találkoztam vele, beszéltem vele. Senki ezt nekem meg nem tilthatja. És akkor sírva fakadt. Az öreg Eördöghné akkor lépett be. Eszter gyorsan letörölte a könnyét, s lehajolt mintha a szőnyeget igazítaná el. Az anyja segített neki. Az öregasszony az órát nézni ment be. Nem látta meg a két nő arcát. Kardosné aztán csillapítóan beszélt: — Vigyázz édes lányom, hiszen Károly jó férj, jó ember: vétkeznél, ha elfelednéd, hogy a felesége vagy. Esdekelve kérlek, térden kérlek: ne idézz elő szerencsétlenséget! Akármennyire szereted is azt az embert, elmúlt a leánykoroddal. El kell hagynod, nem szabad emlékezned reá, Eszter! Légy hű, hiszen hűséget esküdtél. És én meghalnék bánatomban, ha azt látnám, hogy a házasságtok szerencsétlen. Eszter akkor megölelte az anyját: — Nyugodjon meg, anyám, mindig tudom, hogy asszony va­gyok. De utána sóhajtott is egyet. x A következő vasárnapon - virágvasárnap volt, — először öltött tavaszi ruhát. Szép rózsaszínű volt az, éppen olyan színű, amilyenben őt Ábel megszerette. A doktor a kaszinóba ment. Ő maga a litániára. Kardosné az ismerős öregasszonyokhoz járt, akikhez Eszter nem szokta elkí­sérni, mert unta a pletykákat. A két vidéki hölgy meg kálvinista volt: azok meg a Kálvin téri templomba jártak, - vagyis akkor még szénatéri templomba. Eszter hát egymaga indult a kis imádságos könyvvel. Az idő áprilisi volt. Délelőtt esett, délután enyhe verőfény melegítette a nedves utcát. Eszter az Egyetem utcán egy esztergá­lyos boltja előtt megállóit. Egy olaszfaragású tükör szokta ott megállítani egy-két percre. Függtek ott oldalt is tükrök: zsebtükör, kézi tükör, csontkeretű tükör. Ahogy ott gyönyörködik az arcában, az egyik oldaltükör­ben Lidi nénit pillantja meg. Az öreg kisasszony az utca szegletén távolacskán állott, de fekete, magas, sovány termete olyannyira kivált a járókelők közül, mint a szélmozgatta virágok közül a karó. Esztert mintha mellbe csapták volna. Dobogó szívvel indult tovább, s az üvegkirakatok tükrözésé­ben vizsgálta, hogy követi-e az öregkisasszony? Követte. Az utca túlsó felén haladt utána, a járókelők mögött lappangva, arccal mindig őfelé fordulva. Eszter egyre sápadtabban folytatta az útját. Mi történik, ha Ábel eléje talál jönni? ha üdvözli őt és a kezét nyújtja a szeretet bizalmas mozdulatával? ha Ábel a fülébe susog? És hátha a férje is követi őket? Az Úri utcán bement egy virágkereskedésbe s egy szál szegfűt vett. Egyúttal kért egy papiroskát meg tollat. Azt mondta, hogy telegramot ír. És nagysebten megfirkantotta a telegramot. Aztán kilépett a boltból és anélkül, hogy hátrapillantana, haladt tovább a szervita-templom felé. Valami híres jezsuita prédikált a templomban. Éppen végezte a prédikációját s a szokásos hitvallást olvasta hangosan. Ábel bent állt az ajtó mellett. A kalapját lógatva hallgatta. Egyszercsak azt érzi, hogy valaki papirost nyom a tenyerébe. Ugyanakkor Eszter haladt el mellette, anélkül, hogy rápillantana. Ábel kibontja a papirost, és egy gyertyához megyen vele. Olvassa: Ne szólj hozzám! Ne láss! Kémkednek! Ábelnak mintha jégdarab csúszott volna végig a hátán. Eszter beült egy csoport asszony közé, s belebajolt az imádsá­gos könyvbe. x Eszter a következő napon csak azért is keresett okot a magá­nyos kimenetelre, hogy a kémkedést megbosszulja.- Itthon van.- Mióta? Mikor jött haza?- Jó ideje.- A házba akkor ment be, amikor a tűzre kondítottak.- Akkor nem ő volt. Összevétetted valakivel.- Már hogy vétettem volna. Egy percre se eresztettem a sze­memtől. Az öregasszony vállat vont.- Mikor a tűzre kongattak, itthon volt. Még ő hítta Károlyt, hogy nézzék meg a tüzet. Ha fáradt volt volna, itthon maradt volna. Nem ő volt, akit láttál. A vénkisasszony értetlenül bámult a nénjére. IV. Eszter délutá­nonként olvasott. Mindig szeretett ol­vasni, de leginkább csak divatújságot, verses könyveket és újságregényeket olvasott. Könyves­boltba nem járt az ő családja se, ha­nem csak ami köl- csönképpen került hozzájuk, azt ol­vasták. Egy idő óta azonban német re­gényekre kapott. (Pesten eléggé megtanult néme­tül.) S már ő is tud­ta, hogy a könyvet könyvesboltban árulják. Maga is el­ment néha, hogy ezt vagy azt meg­rendelje. Hol Lip­cséből rendelt, hol Münchenből, hol Bécsből. A kémkedés időnként megújult, de sikertelenül. Az, hogy a könyves­boltba eljár, nem keltett gyanút, hi­szen az orvos fizet­te a kontókat. Csak Kardosné tudta, hogy mért érdeklődik annyira a leánya a német regények és a német képesújságok iránt, amelyeket külön hozatnak a könyvkereskedők. Olykor elő is fogta a leányát és aggodalommal intette:- Az Isten szerelmére! Eszter!- Ha megöl is édesanyám, nem tehetek róla, - makacskodott Eszter. — Nekem látnom kell őt, beszélnem kell vele. Elég, hogy eladtam testemet, lelkemet, teljes életemet. És olyankor reszketett izgalmában.- Legalább vigyázz! - könyörgött az anya.- Mire? Megesküdtem. Nem szegem meg az eskümet. És olvasgatott, varrogatott, öltözködött délután öt óráig. Akkorra a félje többnyire végzett. Vele sétált ki hol a Duna­partra, hol a Városligetbe. Az együtt sétáló házastársakat arról lehet megismerni, hogy nem beszélgetnek. * Pedig azok a bolti látogatások többnyire zavartak voltak. Ott ült a gazda, ott áldogáltak a segédek, ott lézengtek a vevők. Idegenül kellett nézniök egymásra, idegen hangon kellett szól- niok. Ábel néha nem is volt közelben és akkor Eszternek a bolt másik emberével kellett beszélnie. Az érintkezésük néha csak egy meleg pillantás lehetett. (Folytatjuk) Fekete Zoltán tollrajza jegyében

Next

/
Thumbnails
Contents