Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-07-18 / 28. szám

A Kanári-szigeteken őrök a tavasz Deák Teréz riportja a 4. oldalon Judit Kopasz­Kiedrowska Csilla beszélgetése Mayer Judit műfordítóval anyanyelvi és egyéb gondjainkról a 7. oldalon Vissza a paradicsomba Szabó G. László beszélgetése Huszár Tibor fotóművésszel a 14. oldalon Becs utcáin sétálva barátom leplezetlen irigy­séggel állapította meg: milyen szerencsések az osztrák gyerekek, akik anyanyelvűkkel mind­járt világnyelvet sajátítanak el. De hát még ettől is nagyobb szerencse, ha valaki német­nek Németországban született! Keserűen állapítjuk meg, hogy bár a német állampolgár átlagos jövedelme névértékben aligha nagyobb a miénknél, a különbség csu­pán annyi, hogy ő azt márkában, mi pedig koronában kapjuk. Egy márkáért viszont nemrég még tizenhét koronát kapott (hivata­losan). Azóta többet... Valóban ilyen nagy a különbség egy német és egy szlovák vagy egy magyar mérnök, munkás munkájának értéke között? Ekkora eltérés mégsem lehet csak a képességben és a szakmai felkészültségben. Hát akkor miben? A szlovák miniszterelnök az ország önálló­ságának megteremtésekor még kis Svájcot emlegetett. Igaz meggyőződéssel vagy csak csalétekként? Az események, a gazdaság ala­kulásából ítélve azóta azonban inkább köze­lítjük az elmaradott távoli afrikai országokat, mint a földrajzilag sokkal közelebbi Svájcot. A korona leértékelését az egyik népszerű szlovák napilap ilyen címmel adta olvasói tudtára: Ismét összébb húzzuk a nadrágszíjat. Újra, és még hányszor? A kormány tagjai'mindehhez olyan ártat­lan képet vágnak, riiintha tőlük független, valamiféle végzetszerű, ki tudja, ki és mi okozta események hatására kényszerülnének társadalmi rétegeket, családokat sújtó népsze­rűtlen intézkedésekre. Pedig! Hová irányítja e kormány a múltban is jócskán vajúdó gazdaságunkat? A kormány­pártnak hetek, hónapok óta talán nincs is sürgősebb dolga, mint hogy hatalma megőrzé­se érdekében parlamenti többségre törekedve szövetségeseket szerezzen. A már-már végte­lennek tűnő tárgyalásokon talán gazdaságunk megmentésének lehetőségeit vitatják? De­hogy! Elsősorban miniszteri tárcákra, tisztsé­gekre, magas beosztásokra megy az alku. A parlament is jobbára csak ministrál a kormánynak. A gazdasági helyzet vészesen romlik, de a képviselők sürgősségi sorrendben nem az ország, hanem saját gazdasági helyze­tük javítását tűzik napirendre. Saját fizetésük csaknem kétszeresére emelését javasolták, miközben a nyugdíjasoknak szégyenérzet nél­kül három százalékocskával szúrták ki a sze­mét. Mert hát többre nem telik. Mármint a nyugdíjasok számára. Vagy vegyünk egy másik égetően fontos napirendi pontot. A névhasználati törvényt néhány napon belül másodszor tűzték műsorra, mintha az ország életében a női nevek esetében használt „óvá“ toldalék elhagyásánál vagy kötelezővé tételé­nél semmi fontosabb nem lenne. A pénzügyminiszter tízmilliárdot is megha­ladó költségvetési hiány miatt siránkozik. A hozzávetőleges becslések szerint az adócsa­lások összege is csaknem ennyire rúg. Ugye ha a kormány és a parlament semmi mást nem tenne, csak szigorú törvényes szabályozással ezeket az adóhátralékokat behajtaná, a költ­ségvetési hiány máris nem tűnne olyan vé­szesnek. És ebből talán a fizetésképtelen vál­lalatok gondjainak enyhítésére, munkalehető­ségek teremtésére, egészségügyre, kultúrára és az egyre több rászoruló támogatására is jutna. Közben a becsületes kereskedők lassan bezárják üzleteiket, mert nem vehetik fel a versenyt a jóval olcsóbb, csempészett árut kínáló zugárusokkal. Országunk területén egész kamionok rakományai tűnnek el rejté­lyes módon. A csalók, a csempészek, az ügyeskedők és a velük szövetségesek élik világukat és gyarapítják vagyonukat az ország népének rovására, miközben az egyszerű ál­lampolgárok helyzete napról napra romlik. Míg ismeretlen csatornákon milliárdok folynak el, a költségvetési hiányt pótolni kell. Mi hát a legegyszerűbb megoldás? Emeljük az árakat, korlátozzuk a fogyasztást és a szociális juttatásokat, leértékeljük a koronát. Mennyi­re jellemzi visszás helyzetünket, hogy a leér­tékelésről szóló közleményt az egyik napilap a következő címmel közölt cikkben - feltehe­tőleg iróniával - magyarázza: Drágább lesz a sör. Mintha a leértékelésnek ez lenne a leg­tragikusabb következménye. Bár ki tudja. Talán érdemes emlékeztetni a cseh irodalom legendás alakjának, a derék Svejk katonának szállóigévé vált mondására: az a kormány, amely megemeli a sör árát, megbukik... Zsilka László \ A TASR felvétele Sörivók idei versenye Rimaszombatban

Next

/
Thumbnails
Contents