Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-11 / 27. szám
dBUJBSB/} 15 1 993. VII. 11. nem szerénykedi . Y1 újságíráshoz, t. meg az “!?!.?, “?XS»lva özönlöttek el a nők az o pe'to^n lelb, Í, a férfiaknak a médiákat,oly fES mégsem hálásak aiig j„. hely... Aa f™™Stapódot. hozzájnk érte mert Fal örökké magányosan, (egyetlen Mindenütt ott volt, Robin Hoodkent küzdő minden jelentős ahol valami történt, * szókimondo, politikusával készített ^lamemyi könyve leleplező nportokat't-J hiborúban nagy port kavartfeHPenemp/an ^ Bej rút mindig is kedves volt Faliad szívének. A hetvenes években többször felkereste az akkor még boldog várost. Nem azért, hogy írjon róla. A nyolcvanas évek második felében látott íráshoz, hat évig dolgozott a könyvön. Tizenegy évi hallgatás után adta ki az Insallahot. Ő, aki nem szeret nyilatkozni, a varsói Polityka amerikai tudósítójának, a neves publicistának, Dániel Passentnak hosszan és szépítgetés nélkül vallott az életéről. (Akár a mesében. Jótett helyében jót várj. A nyolcvanas évek elején Faliad Varsóba utazott, felhívta a Polityka szerkesztőségében Passentot — ismeretlenül —, azt mondta, itt vagyok, interjút akarok készíteni Jaruzelskivel, Walesával, Ra- kowskival, segíts. Passent segített. Most Passent hívta fel Falla- cit. Itt vagyok New Yorkban, mondta, interjút akarok készíteni Fallacival. Segíts.) Nem utasította vissza a Washington Postot sem, hiszen valamikor ott dolgozott. De csak azért állt kötélnek, mert az egyezség szerint az Insallah című könyve lett volna a téma. Faliad csak futólag jegyezte meg, hogy rákos, s a két nappal későbbi cikkben egyetlen szó sem esett a könyvről, annál több arról, hogy Oriana Faliad rákbeteg. „Csodálkozol, hogy nem nyilatkozom? - kérdezte Passent- től. - Ha az amerikai sajtó publikál valamit, Európa azonnal lecsap rá. Fordítva sosem. Villámgyorsan elteijedt a betegségem híre. Olaszországban nem akadt újság, amely ne az első oldalon közölte volna, hogy Faliadnak rákja van. “ Bátran viseli a betegségét. De ez a szülei érdeme, hárítja el az elismerést, akik így nevelték. Ha nem volt bátor, kikapott. Egyetlen háborúban sem félt, amikor haditudósítóként működött, akkor sem, amikor a perzsa-öböl- beli harcokban azon a repülőgépen ült, amely Irakot bombázta. Betegségét saját maga fedezte fel. Kitapintotta. De rosszkor jött a kór, éppen az Insallah francia fordításán dolgozott. Választania kellett: vagy befejezi a fordítást, vagy orvoshoz megy. A munkát választotta, s így időt vesztett. Harminc éve New Yorkban él, de Mediolanba utazott, hogy megoperáltassa magát, Mert... mert rákban halt meg az apja is, az anyja is, az egyik nővére is, a másik nővére szintén rákos (hat éve), szintén újságíró, és Olaszországban él. A nővére közelében akart lenni, mellette akart harcolni. FALLACl ÉS A HÁBORÚK A háborúban a katonák olyan bűncselekményeket követnek el, amelyekért a civil életben bíróság elé állítanák őket. Ehea hívőket. Minden esetben először kételkedem, azután határozok. “ Oriana Faliad könyvei pesszimisták. Sajnálja az embereket. Az emberi butaság, kegyetlenség szomorúsággal tölti el. „Amikor az ember ismertté válik, nemcsak a jóindulattal találkozik, hanem az irigységgel, a kifejezett rosszindulattal is.“ Az Insallah az arabokat talán érzékenyen érintette, de ez még nem ok arra, hogy címoldalon kürtöljék világgá a lakása pontos címét. (Firenzében háza van, esélyt adtak Oriana Faliadnak. Az operáció után az olasz tévében a riporter megkérdezte tőle: hogyan viszonyul a betegségéhez? Milyen betegségemhez? - kérdezett vissza. A rákhoz! Az embereknek (s nemcsak Olaszországban!) meg kell tanulniok kimondani ezt a szót. Nem betegségről vagy gyógyíthatatlan betegségről kell beszélni, hanem rákról. Ezen nincs semmi szé- gyellnivaló. Senki sem bűnös, — mondja Oriana Fallaci senki nem tehet róla. És nem igaz, hogy a rák gyógyíthatatlan. Azonkívül tilos megölni a reményt! Ő úgy viszonyul a rákhoz, mint a... háborúhoz. Ez hadiállapot. „A rák vadállat, amely betört a magánterületemre és meg akar ölni, tehát küzdők ellene. El akarom pusztítani, meg akarom semmisíteni. Harcolok ellene. Vagy talán pacifistának kellene lennem?“ lyett kitüntetést kapnak. Fallaci elhárítja, hogy pacifista volna. Hitler, a fasiszták, a sztálinisták ellen igenis fegyvert kell fogni. A Mussolini ellen folytatott harc szükséges és szent volt. „Sajnálom, de ilyen az élet. Lőnek rád, és neked is lőnöd kell. A növények is egymás gyökerét rágják, pusztítják egymást, az életterükért, a levegőért, a fényért harcolnak. “ Ha ő volna az USA elnöke, bombázókat küldene a szerbek ellen. Mert igazán erkölcstelennek csak azt tartja, ha az ablakban állva nézi valaki, mi történik. A VÍVÓDÓ Az élet kétkedés és vívódás. Marx sok ostobaságot összeírt, de egyvalamiben igaza volt, mondja. „A kétkedés a fanatizmus an ti tézise. Félek azoktól az emberektől, akik biztosak magukban. A magabiztosság az ész tagadása. Szabadelvű vagyok, ők látják a másik fél igazságát is. Ateista vagyok, de megértem s a szomszédok szemrehányást tettek Faliadnak, félnek, hogy valaki bombát robbant...) Az emberi rosszindulat végtelen. Képtelenségeket írnak róla össze, hogy ősz („már hogy lehetnék ősz, amikor szőke vagyok és szőkén is halok meg, úgy, mint a nagyanyám és az apám“), közzéteszik az állítólagos szeretői nevét („hihetetlen nevek, olyanok, akiket nem is ismerek“). A legszívesebben megölné a rágalmazókat, vallja be, de fél a börtöntől. Szívesen elküldené őket Szibériába, de mivel ezt nem teheti meg, bepereli őket. A közelmúltban megnyert egy pert, nagy összegű kártérítést követelj. Nem azért, mintha szüksége volna a „büdös pénzükre“. A pénzt a rák elleni egyesületnek ajánlja fel, meg az állatvédőknek, mert az állatokat jobban szereti az embereknél. NEVEZZÜK NEVÉNí Az orvosok 50 százalékos BÁTOR KATONA Éppolyan bátor katona, mint korábban, dicsérik Fallacit. Katonának katona, de megváltozott. Másképpen nézi az életet, a természetet. Kevesebbet eszik, de az étel jobban ízlik. „Azelőtti az ember kinézett az ablakon és azt mondta, szép az idő. Ma lelkendezik, mert lehet, hogy az a nap az utolsó. Az ötven százalék iszonyú. Akár a rulett. Piros vagy fekete. Holnap, vagy csak néhány év múlva. S ha néhány év múlva is, az istenért, nekem ez kevés. Miért kell meghalnom két-három vagy akár öt év múlva? Amióta tudom, hogy rákos vagyok, intenzívebben élek. Csak még nem fogtam hozzá az íráshoz. Az operáció után fél évig szenvedtem a fájdalomtól. Most is fáj, de nem annyira. Megtanultam elviselni a fájdalmat, együtt élni vele. Szeretnék még egy könyvet írni, de az írás puszta gondolatára is ájulás környékez. “ Kivételezettnek tartja magát. Az otthoni szigorú nevelés, a háborús gyerekkor, a haditudósítói munka megedzette. Ennek köszönheti a keménységét. És bátor. De a rákosok 99 százaléka bátor, ellentétben a közönséges halandók többségével, akik csirkefogók. „Most, amikor elérkezett az igazság órája - felkészülten várom. Az egész családom iszonyú kínok között halt meg, de méltósággal. Ez az én egyetlen gondom — méltósággal meghalni. De minél később, annál jobb. Talán valóban sokára, talán megnyerem ezt a csatát... (kopasz) Az asztrológus bukást jósol A szlovák kormányfő kemény dió az asztrológus számára! Az életrajzi adatai hiányosak, a szlovák sajtóiroda által tavaly kiadott életrajz még a születési dátumot sem tünteti fel. (A többi miniszternél igen, ő volt az egyetlen, akinél elhallgatták.) Az egyetlen konkrét időpont vele kapcsolatban 1970. április 27-e, amikor a közlemény szerint „új, progresszív gondolatokkal“ lépett fel az ifjúsági konferencián, amiért 1970 végén menesztették a mozgalomból és kizárták a pártból. Miért éppen ezt a dátumot tüntették fel? Korábban, amikor megjelent a közéletben, annyit közzétettek, hogy 1942. július 27- én született és 1969-ig a belügyminisztériumban dolgozott. Annyit tudunk, hogy tanulmányait 1974-ben fejezte be. De hogyan fejezhette be (a jogot!) a normalizáció első éveiben, ha menesztették a belügyből és kizárták a pártból? Igazat mondanak A kérdéseket a Mystery legutóbbi számában tette fel Ví- tézslav Cízik asztrológus, és a hiányos adatok ellenére is megkísérli elkészíteni Meciar horoszkópját. A csillagok szerint semmi sem utal arra, hogy Meciar a saját akaratából lett volna politikussá. Horoszkópjában a Mars az uralkodó (határozott, nem visszakozik, fejsérülés); életében jelentős szerepet játszanak a nők - főleg az anyja, szereti a népszerűséget, elveihez makacsul ragaszkodik. Nagy szerep jut az illúziók bolygójának, aNeptunusz- nak is (manipulálja a tömegeket, maga sem tudja, mikor mond igazat, és mikor vezeti az embereket az orruknál fogva). A Szaturnusz jelenléte a 10. házban bukást jósol — ez a számítások szerint májusban volt esedékes, a következő kritikus időpont október, amikor ha csak egy pillanatra is, de nem kizárt, hogy elveszíti realitásérzékét. Ősszel valami titkos betegség támadja meg, és év végén az élete is veszélyben foroghat. A csillagok arra utalnak, hogy jövő év elején eltűnik a politikai porondról. A feltételezések szerint nem tagadja az okkult tudományokat, bár politikusként — érthető — nem vallhat színt. Ha jó asztrológusai vannak és hallgat rájuk, sok kellemetlenséget elkerülhet. Ám ő egocentrikus egyéniség, nem az az ember, aki hallgatna mások véleményére. Az volna a legjobb Meciar számára, mondja az asztrológus, ha hátralévő életét a világ másik végén, mondjuk egy meghitt haciendában töltené az Amazonas mellékén... mert tudni kell, hogy ha valaki messzi vidékre költözik, olykor a kedvezőtlen horoszkóp is megjavul... De ha így döntene is - állítja az asztrológus - biztos, hogy ez a döntés - kivételesen - nem Meciar ötlete lesz. (Mystery) Francesco Scavullo felvétele