Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-04 / 26. szám
«SZABADSÁG A huszadik század alkonyán a Kárpát-medence államai és nemzetei a helyüket keresve a történelem felé fordulnak; újraértékelődnek, más megvilágításba kerülnek a régmúlt események. Sajnos gyakran éppen azok a momentumok kapnak jelentőséget, amelyek elválasztják a népeket, s nem azok, amelyek összekötik - holott ebből van több. A Kárpát-medence ezeréves történelmének egyik legfényesebb fejezete a Rákóczi- féle szabadságharc. A «MitHHÍság ér* „Jaj, régi szép magyar nép Az ellenség téged miképp Szaggat és tép... Az ismert kuruc nóta a másfél évszázados idegen elnyomásról szól, egyrészt a „török félhold árnyékában“ másrészt a „sasnak körmei között'. ‘ 1683-1697 között folyt a török elleni hadjárat, de annak ellenére, hogy a török kiűzésében főleg magyar katonák jeleskedtek, a háború után két évvel később megkötött karlócai béke „sine nobis, de nobis“ (rólunk, nélkülünk), nem hagyott kétséget afelől, hogy a Habsburgok a saját hatalmi érdekeiket tartják szem előtt. Egyébként a nemesség és a polgárság erről korábban is meggyőződhetett. A császár katonáinak kegyetlenkedései, Ca- raffa kivégzései Eperjesen, Debrecenben és másutt azt a célt szolgálták, hogy rettegésben tartsák az embereket, megtörjék az ellenállást s így megteremtsék I. Lipót császár és király abszolutista uralmát. Az 1687-es pozsonyi magyar országgyűlésen nyilvánvalóvá vált az uralkodó szándéka. A követeket rákényszerítették, hogy elismerjék a Habsburgok örökösödési jogát a Szent István-ko- ronára, és semmissé nyilvánítsák a törvényt, mely biztosította, hogy a rendek fegyvert foghassanak az uralkodó ellen. Megszüntették a Tököly-féle felkelés minden vallási vívmányát, s csak a minimumot hagyták meg az 1681-es soproni cikkely értelmében. A további hadviseléshez pénzre volt szüksége a császárnak, amit újabb adókivetéssel szerzett meg - de ez már meghaladta a nyomorba jutott nép teherbírását. Elbocsátották a végvári vitézeket és idegen zsoldosokat fogadtak fel helyettük, akiket a lakosságnak kellett élelmeznie. A felszabadult, elnéptelenedett falvak helyzete még nehezebb volt - egy év alatt fizettek annyi adót, mint a törököknek évtizedek alatt. A jobbára kálvinista lakosságra nem vonatkozott a vallásszabadság, s a császári parancsnokok erőszakos katolizálást folytattak. A kétségbeesett helyzetre a királyi hivatalnokok is figyelmeztettek: „a meglevő népesség megtartása is ve- szélyben van, mivel a súlyos adóterhek korlátlan önkényre hagyott behajtása inkább elnéptelenedésre, a királyság elpusztulására vezet. A parasztok közül máris sokan elmenekülnek az országból... De ennél is elviselhetetlenebb a népre nehezedő nyomás, mikor a csapatok valamely falun keresztülvonulnak, vagy pedig szállásolják be őket. Zavarnak, kártételnek, kihágásnak, túlkapásnak se szeri, se száma, s nincs, aki a parasztot megoltalmazza tőlük. Valóságos hadiállapöt ez: a katonaság úgy bánik Magyarországgal, mint ellenséges területtel..." - állt Kollonich kardinális bizottságának jelentésében. Cum Deo pro patria et libertate A kuruc felkelés elnyomása után (1697) a nyugtalanság nöt- tön nőtt, és 1702-ben az ország északkeleti részében napirenden voltak a jobbágyzendülések. Egyúttal a gróf Bercsényi Miklós képviselte nemesi ellenállás is formálódott. Mindkét tábor az ifjú II. Rákóczi Ferencet választotta vezérül, aki akkortájt a lengyelországi Brzezan várában bujdosott. Esze Tamás, Rákóczi tarpai jobbágya találkozott a fejedelemmel, s a brezányi pátenssel és a zászlókkal tért haza. Amikor a Cum Deo pro Esze Tamás, a jobbágyból lett brigadéros, Rákóczi seregének első parancsnoka ■till »MW patria et libertate (Istennel a hazáért és a szabadságért!) feliratú zászlókat Tarpán, Váriban és Beregszászon kibontották, az emberek ezrével tódultak alájuk. Rákóczi 1703 június elején kelt útra, június 16-án megállt a Beszkidek egyik kis falujában, Kliniecben, ahol Esze felkelői meglátogatták. A fejedelem így emlékezett később az első katonákra: ,, Ötszáz ember helyett alig volt kétszáz gyalogos, rossz parasztpuskákkal felszerelve és ötven lovas. Vezérük Esze Tamás volt, egy paraszt, tarpai jobbágyom, és Kis Albert, bűneiért körözött tolvaj és gonosztevő. A népség parancsnokai között csak Móriczot és Horvá- thot lehetett katonának nevezni... A többi a nép alja volt és rablás közben tanulta meg a hadimesterség elemeit". A fejedelem érkezésének híre gyorsan elterjedt a szomszédos ruszin falvakban is. Rákóczi így írt erről: ......alig lehet elképzelni azt a buzgalmat és örömöt, amely a népet mindenfelől hozzám vonzotta... amikor messziről megláttak, letérdeltek és orosz módra keresztet vetettek. E nép buzgalmának és szeretetének nem volt elég, hogy képessége szerint ellátott élelmiszerrel, hanem hazaküldték asszonyaikat és gyerekeiket, beálltak a katonáim közé és többé sohasem hagytak el. Puskák hiányában kardokkal, vasvillákkal és kaszákkal fegyverkeztek fel, és kijelentették, hogy velem akarnak élni-halni. “ Az ország leggazdagabb embere a felkelők élén találta magát, s a legszegényebbek vezére lett, hogy vezesse a szabadságért folytatott harcukat. ,,Átléptem Magyarország határát, mint Caesar a Rubicont" - írta évekkel később erről a jeles napról. Akkor vette kezdetét nemcsak az addigi legnagyobb Habsburg-ellenes felkelés, hanem a leghatalmasabb társadalmi-politikai fegyveres harc is Magyarországon, amely a történelembe Rákóczi-szabadság- harc néven vonult be. Néhány nappal később a fejedelem a katonáival elhagyta a Beszkidek biztonságát és július 14-én Tiszabecsnél aratta az első győzelmet. A felkelő hadsereg napról napra nőtt. Csatlakoztak a hajdúk, a kunok, a jászok, a bocskoros nemesek, a polgárok és a kezdeti ingadozás után a megyei nemesek is. A szabadság mágikus szava odavonzotta az elégedetlenkedőket, vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Néhány hónap múlva Magyarország nagyobb része a zászlóalj alatt állt. 1704 küszöbén Rákóczi megfogalmazta a felkelés célját: „Felszakadnak a dicső magyar nemzet régi sebei... Édes hazánknak az ausztriai járom alóli felszabadítására készek vagyunk megáldozni életünket, javainkat, utolsó csepp vérünket.. .“ De ez még csak a kezdet volt. Rákóczi állatna A felszabadult területeken új állam jött létre, 1705 szeptemberében Rákóczi egybehívta a rendeket, hogy maguk döntsenek az ország sorsáról. A köznemesség, a főurak és a főpapok nem tudtak megegyezni - végül a gyűlés részvevői elhatározták, hogy „szövetkezett rendeknek“ fogják magukat nevezni, és Rákóczit közfelkiáltással megválasztották „vezérlő fejedelmükké“. Az ónodi ország- gyűlésen (1707-ben) hangzottak el Bercsényi emlékezetes szavai, „Eb ura fakó. József császár nem királyunk!“, amelyek a Habsburgok trónfosztására utaltak. Az utolsó országgyűlést Rákóczi 1708 november végére hívta össze Sárospatakra, saját várába, és itt is sikerült belátásra bírnia a rendeket, hogy folytassák a háborút. Megszavazták a jobbágytörvényt, amely szerint „akik a szolgálatban állhatatosan megmaradnak, azoknak bizonyos föld adatik a letelepedésre, és minden jobbágyi szolgálatiul s kötelességtül maga személyében és maradéki- ban felszabadíttatnak...“ Rákóczi új államformát alakított ki, amely a történelmi, de elavult rendi köztársaságot a modern központi hatalmi szervekkel ötvözte. Ebben a nemzeti abszolutizmusban ugyan fontos szerepet kapott az országgyűlés, de a hatalom jelentős része a központi hivatalok és a fejedelem kezében volt. Ezek voltak a Consilium Oeconomicum, a Szenátus, és a Fejedelem kancelláriája. A legfelsőbb bíróság tisztét a Fejedelem magyar- országi táblája töltötte be. A legfőbb bevételi forrás az adó volt, amit 1707 óta a nemesség is fizetett. Rákóczi modern hadsereget akart kiépíteni, de ez jó minőségű fegyver, valamint képzett katonák és tehetséges parancsnokok híján nehézségekbe ütközött. Történelmi örökség Nyolc évig tartó harcok után, 1711-ben leverték a felkelést. A kudarcnak több oka is volt. Az emberek belefáradtak a hadviselésbe, s ehhez hozzájárult még a gazdaság összeomlása, a nemesség egy részének árulása, a felszabadított jobbágyok jogainak korlátozása, a vesztes csaták sora az erősebb, jobban felszerelt császári seregekkel szemben. A nemzetközi helyzet is közrejátszott - a Habsburgok javára minek következtében nem került sor a francia, illetve orosz segítségnyújtásra. Az ország több mint száz évre ismét idegen elnyomás alá ke^ rült, a felkelés vezetőit, akik megtagadták az engedelmességet a császárnak, hazaárulóknak bélyegezték és halálra ítélték. ♦ A Rákóczi-felkelés alatt először sikerült egyesíteni a társadalom valamennyi rétegét, hogy megszabadítsák az országot az idegen uralom alól. A kuruc állam a maga idejében rendkívüli példája volt a három vallás békés, egyenjogú együttélésének, több mint hetven évvel II. József türelmi rendelete előtt. Magyar- országon első ízben iktatták törvénybe a jobbágyság nagy részének felszabadítását és a nemesség megadóztatását - majd másfél évszázaddal az 1848-as szabadságharc előtt. Rákóczi állama és nemzeti abszolutizmusa ma is példaként szolgálhat, hogy a Kárpát-medence népei képesek a hazai hagyományokra épülő és a fejlett nyugateurópai államok tapasztalatain alapuló társadalom kiépítésére. Kónya Péter Zászlóbontás a Beszkidekben 1703 közepén, ahogy Reinfuss-Lengyel Ede festőművész elképzelte (A szerző reprodukciói) I 10 1993. VII. 4. Mányoki Ádám Rakoczi-portréja (részlet)