Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-24 / 3. szám
Egyelőre nem a száműzetésben élő román király tért haza, hanem Ion Cioaba koronázta magát a cigányok királyává. Az 1,7 kilós gyémántokkal díszített koronát sajátkezúleg tette a fejére a romániai Bistrita kolostorában kétezer magyarországi, délszláv, romániai cigány jelenlétében. Kisebb probléma azért akad, mivel Ion királyt az ország nyolc romaszervezete közül csupán kettő ismeri el. Ez azonban nem gátolja abban, hogy a cigányság nevében vissza ne követelje Kohl kancellártól azt a több tonna aranyat, ezüstöt, amelyet állítólag a nácik a deportált cigányoktól raboltak el a második világháború alatt. A követelésre eddig válasz nem érkezett. A tűz „kinyomozta“ Lakástüz. buktatta le Stockholmban a Kereskedelmi Bank kirablóit. A három fegyveres a csaknem félmillió koronával egy külvárosi házban bérelt lakást, ami sikeres akciójuk után távollétükben kigyulladt. A tűzoltókat meghökkentő látvány fogadta: a szalonban a televízió tetején óriási bankjegykö- tegek hevertek, gondosan csomagolt ötven-, száz- és ezerkoronás címletekben. A székeken meglehetősen könnyelműen négy revolvert hagytak a hozzájuk tartozó töltényekkel. A tűzoltókat a rendőrök váltották fel, akik megvárták a lakás peches bérlőit. Orel Éva összeállítása Az ausztráliai Queenslandban a képen látható tízméteres kígyó támadt a játszadozó gyerekekre. A kétségbeesett sírásra odarohanó mama, Liesa Simmondsz, felkapott egy jókora vasat és addig verte a Barneyt fojtogató óriáskígyót, míg sikerült eltörnie a csúszómászó gerincét és kiszabadítani a már majdnem megfulladt kisgyereket. EREDETI BÜNTETÉS Liu De-sung 26 éves kínai tanítót két évi börtönre ítélték, mivel hihetetlen büntetést eszelt ki szófoga- datlan tanulóinak. Kiküldte őket az utcára, hogy keressenek lócitromot és azt megetette velük. A felháborodott szülők beperelték. A kutyáknál is rosszabb szülők Kutyacsaláddal viskóba zártak össze egy 9 éves gyermeket. Amikor nemrég, öt év után kiengedték, ö is úgy viselkedett, mint a kutya. A gyermeket árvaházba adták, a szülei ellen pedig eljárást indítottak. TÁVKÖPŐ BAJNOK: a hatéves Tammy Az amerikai Indiana államban minden évben bolondos versenyeket rendeznek. Van lovaglóverseny, krumplikásafözés a természetben, kézi aratás és a nagy szám a távköpészeti verseny. Az utóbbira dohányrágással készülnek fel, ami serkenti a nyálképződést. A jelenlevő sokaság legnagyobb meglepetésére a legutóbbi versenyt a hatéves Tammy Utterback nyerte meg. Első köpése 30 láb 2 hüvelyk hosszúra sikerült, ami több mint kilenc méter. A rekordok könyve szerint a világbajnok 33 láb 7 hüvelykre köpött.) ,,A versenyre csak lélekben készültem, mivel utálom a dohányrágást“ - nyilatkozta a bajnoknő. heteíMMss 0 0 0 Aljaskában engedélyezték 300 farkas kilövését a hétezerre becsült állományból. A vadászat helikopterről történik. Ugyanis a farkasok alaposan megdézsmálják a rénszarvasokat és szarvasokat. A természetvédők ezúttal is tiltakoznak. 0 0 0 Svájc egyes vidékein eszik a kutya- és a macskahúst. Sokan tiltakoznak ez ellen, de a törvény csupán a kereskedést tiltja ezen állatok húsával, fogyasztásuk nem tilos. 0 0 0 Joe Holland kaliforniai farmernek sikerült kitermesztenie a világ legnagyobb tökjét. Hihetetlen, de 370 kilót nyomott. A riportereknek elárulta, hogy rengeteget öntözte és óriási mennyiségű baromfitrágyával érte el a rekordot. 0 0 • A jamaikai Asheri Furaud. a kingstoni tejcsarnok alkalmazottja új világrekordot állított fel: Fején egy üveg tejjel 98,2 kilométert tett meg gyalog. 0 • • B. Loewy kanadai pszichiáter azt ajánlja a kisebbrendűségben szenvedőknek, hogy iratkozzanak be ejtőernyős tanfolyamra. A többszáz méter magasból történő ugrás mindenkinek visszaadja az önbizalmát. • • • Mohamed Rahmat thaiföldi tájékoztatási miniszter betiltotta a rockénekeseknek, hogy hosszú hajjal lépjenek fel. Az énekesek csak úgy voltak hajlandók megválni hajkoronájuktól, ha a miniszter saját kezűleg vágja le azokat. Levágta. 0 0 0 Birminghami orvosok egy csoportja azt állítja, hogy gyomorfekély gyógyítására a jókedv és a nevetés hatásosabb a tablettáknál. TÁJÉKOZOTTSÁG - Nekem mondja pozsonyinak, hogy csíp a „poloska“? FÁBÓL VASKARIKA Egyes szlovák lapok felfedezték a szlovák magyarokat és a cseh szlovákokat. E HETI TALÁLÓSKÉRDÉSEM Ki az az elefánt a szlovák kormányban, aki gyakran jár a porcelánüzletbe? 1993 Istenem, már a politikai gebék is táltosoknak képzelik magukat? A NYUGDÍJMEGÁLLAPÍTÓK ÉRVE Az ember pucéran jön a világra, miért nem távozhat az életből is ugyanúgy? SOKAN ÖSSZEKEVERIK A tények érvek, de az érvek nem tények! ÚJ KORSZAK KÜSZÖBÉN Szakértők szerint nálunk most kezdődik a Sziszüpho- szok kora. Szűcs Béla FOGYÓKÚRÁS ALAPVICC A sokfajta „biztos tipp“ között, amit a hízni nem akaró asszonyok súgnak meg egymásnak, mostanában egy új készítmény nevét hallani: „megy- gyes teacsepp“. Elmegy egy asszony a gyógynövényboltba, a kezébe kap egy üveggel, nézegeti, forgatja, aztán az elárusítónőhöz fordul.- Csak az nincs ráírva - mondja -, hogy mikor kell bevenni? Evés előtt vagy utána? Az elárusítónő szeme villan:- Helyette. TEGNAPI ÉVA- Mondd, kedvesem, azért vettél el, mert szeretsz, vagy azért, mert ellene voltak a szüleid? MAI ÉVA- Most azért akarsz lelécelni, mert bedumálták neked az őseid, hogy egész jól bírnak engem? EGYENLŐ ESÉLYEK- Apu, rosszul vagyok. Mindjárt hányok.-Akkor menj oda gyorsan anyádhoz. IGÉNYESSÉG- ... megyek már, megyek, csak még megpucolom a szemüvegemet. Elvégre vasárnap van. TRAGÉDIA RÖVID EMLÉKEZET- Ismerlek, ismerlek, de nem tudom, hova tegyelek - mondta a nagy kenguru a kis kengurunak, amikor ugrándozás közben összetalálkoztak a mezőn.- De anyuka, hiszen az előbb tetszett kitenni a zsebéből!- Ja? Akkor már tudom, hova tegyelek. NEM POLITIKAI-Tartsd a szád, nem hallod?- De mama, én igazán...- Már csak két kanál spenót van! Tartsd a szád. 0 A kormánykoalíció tragédiája, hogy annak valóra- váltásáért kell harcolnia, amit ellenzékként kritizált. • Az ellenzék tragédiája, hogy kénytelen bírálni azt, amit a kormánykoalíció tagjaként védelmezett és védelmezni fogja akkor is, ha újra kormányra kerül. • A bűnös azonban valójában az egyszerű állampolgár, mivel e két lehetőség közül az egyiket megválasztja. És ez a legnagyobb tra- gédia. Andrej Reiner Sz. B. ford. * 16 m 1993. 1.24. tíasárnap I A BÁTOR I ÉLETMENTŐ ANYA Király Romániában