Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-30 / 21. szám
Verőfényes nyári nap volt Ga- lántán 1943. május 30-án. A vasútállomástól az Esterházy kastélyig csaknem minden ház tetején zászló lengett. A város 1943-ban, ahogy 1861 óta mindmáig, járási székhely volt. Kodály Zoltán gyermekkorában - 1890 körül - lakóinak száma 2460, 1943-ban hozzávetőleg 5000-5200 volt. A lakosság nemzeti összetétele közben jelentősen változott. A város magyar lakossága 1890-ben 1871, szlovák 345, német 231 és más 18 volt. Ezzel szemben 1991-ben: magyar 6860, szlovák 9840, német 6, egyéb 251 volt. Legnagyobb vállalata a Han- za szövetkezeti áruközpont volt, amely Galánta környékét és Dél-Szlovákia, majd a Felvidék szövetkezeti boltjait és vendéglőit látta el áruval. A Hanza történetéhez tartozik, hogy mai kifejezéssel élve „szponzorálta“ a nevét viselő Hanza dalárdát, amelynek megalakulásától (1931) megszűnéséig (1945) dr. Szőke Péter kandidátus, ma Budapesten élő karnagy volt a lelke és irányítója. Az énekkar részt vett az 1943-as galántai Dalos-ünnepély hősökért bemutatott szentmiséjén, amelyen Kodály Zoltán A ve Máriáját adta elő. A Mester a reggeli budapesti gyorsvonattal érkezett Galántá- ra tanítványa, Kerényi György kíséretében. A vendégeket a Hanza vállalat személyautói várták az állomáson, amelynek emeleti részében egykor a Kodály család lakott. Kodály Zoltán alaposan körülnézett az állomáson, hiszen gyermekkorának legszebb hét esztendejét töltötte itt. Ide jártak a közeli Cigány-sor rajkói kis hegedűikkel. Azokat a régi verbunkosokat is játszották, amelyeket szüleik, főleg a Mihók János vezette banda vitt szét a nagyvilágba. Az állomáson népes küldöttség várta, köztük dr. Kuthy Géza ügyvéd, felsőházi tag, Lengyelfalusi József esperes, Pollák Imre karnagy-tanító, dr. Szenei Géza főszolgabíró, Zalai Ernő királyi tanfelügyelő, dr. Serényi Antal tanügyi főtanácsos és sokan mások. A templom felé közeledve autódudák jelezték, hogy a Mester megérkezett. Kodályt dr. Szenei Géza főszolgabíró kísérte az iskola udvarára, ahol megérkezése pillanatában felhangzott a Fölszállott a páva a galántai kisiskolások előadásában. Kodály Zoltán nem ment föl az elkészített emelvényre, hanem megállt és nézte a régi iskolát, amely talán csak annyit változott, hogy hozzáépítettek két osztályt és szépen kimeszelték az ünnepelt tiszteletére. Lengyelfalusi József esperesplébános Galánta és az iskola, majd dr. Serényi Antal tanügyi főtanácsos a tankerületi főigazgatóság nevében köszöntötte Kodályt. Ezután három mezítlábas kisgyermek, két kislány és egy kisfiú vadvirágcsokorral kedveskedett a hazatérő Mesternek. Kodály könnyekkel a szemében megsimogatta a fejüket, majd körülnézett és ezt mondta:- Fejlődött a világ, mióta én itt jártam. Látom, most minden gyermeknek van cipője, csak ti- néktek hármótoknak nincs... Amikor régen még én is ebbe az iskolába jártam, akkor fordított volt a helyzet, csak háromnak volt cipője az egész iskolában, a többi mind mezítlábas volt... Kodály Zoltán legkedvesebb barátai mind mezítlábasok, meg cigány rajkók voltak. Erre utalnak a Bicinia Hungarica bevezető sorai is: ,,Galántai Népiskola, mezítlábas pajtásaim, rátok gondolva írtam ezeket... “ Elhangzott még néhány népdal és Kodály megköszönte a szívélyes vendéglátást. Halk szava meleg, együttérző emberi közösséget teremtett, amely megilletődve hallgatta nagy tanítója szavait. Felhangzott az iskola régi csengője, szólítva a Mestert és a vendégeket. A tanítósággal együtt bejárta az iskola minden tantermét. Nem volt sok, mindAz utolsó gyermekkori kép Galán- táról össze öt. Aztán beléptek a terembe, ahová elsős korában járt. Megállt, majd beült az egyik padba s a rá jellemző rövidséggel csak ennyit mondott: Itt ültem. Elővették a régi osztálykönyvet - benne a bejegyzéssel: „Neve: Kodály Zoltán, I. oszt. tanuló.“ Az igazgatói szobában megmutatták neki az egykori osztályzati naplót, színjeles bizonyítványában mindössze egyetlen kettese volt: zenei nevelésből - énekből. Kodály jól megnézte az osztályzatokat, majd ennyit mondott:- Ebből a tantárgyból, úgy látszik, kissé gyengébb voltam... Fülöp János tanító úr,,rontotta" így el a szép bizonyítványt... Az iskolából a hősökért bemutatott nagymisére hívta az ünneplő sokaságot a galántai nagyharang. A Hanza énekkar és az egyházi énekkar mise közben két Kodály-művet: az Ave Máriát és a Pange lingua-X, valamint Halmos László: Minden földek... című zsoltár-feldolgozását adta elő. A kórusokat dr. Szőke Péter, Pollák Imre és Tóth Lajos hódmezővárosi karnagy vezényelték. A nagymise után a vendégsereg átment a ma már nem létező községházára (időközben lebontották), ahol a községi képviselőtestület ünnepi díszközgyűlésén Kodály Zoltánt Galánta község díszpolgárává avatták. Dr. Kuthy Géza felsőházi tag adta át Kodálynak a díszpolgárságról szóló díszoklevelet. Az ünnepelt csendes szóval, szónoki pátosz nélkül mondotta.- Itt, Galántán jöttem rá, hogy a magyar nem barbár ázsiai hordaként jött mai hazájába, hanem a világ másik végéről nagy kultúrát hozott magával. Itt, Galántán ismertem meg az igazi magyar népzenét... A reá jellemző közvetlenséggel, baráti hangon hívta föl a jelenlevők, főleg a község vezetőségének és tanítóságának figyelmét „...hogy ezután, mint Galánta polgárának joga lesz megkérdezni, hogyan szolgálják a magyar művelődés céljait“.- Időnként Budapestről ellenőrizni fogom - és ezt fogadják tőlem segítségként - hogyan teljesíti az elöljáróság és a tanítóság közös kötelességünket nemzetünk iránt... “ Már elharangozták a delet, amikor a vendégsereg és a meghívottak az egykori ipartársulat épületébe hajtattak, ahol Galánta vezetősége díszebéden látta vendégül Kodály Zoltánt. Közben föllobogózott és pántlikázott kocsikon nagy énekszóval bevonultak Galántára a környékbeli falvak iskoláinak dalosai: Galánta, Hódi, Nemeskajal, Nemesbojsza, Taksonyfalva, Alsószeli, Vága, Tallós, Po- zsonyvezekény, Hidaskürt, Ne- meskosút, Vízkelet és Felsőszeli - tizenhárom község iskoláinak dalos kedvű gyermekei. Az Esterházyak kastélyának kertjében többezres hallgatóság gyűlt össze, hogy végighallgassa az ezer tagú gyermekkórus össz- karainak, valamint az egyes énekkaroknak műsorát. Az ezer tagú gyermekkórus és a több ezer néző-hallgató éljenzése között lépett Kodály az emelvényre, hogy elmondja ünnepi beszédét. Arra emlékezett, hogy azokban a falvakban kezdte el gyűjteni népünk felbecsülhetetlen értékű kincsét, a magyar népdalt, ahonnan az iskolák énekkarai ma is eljöttek Galántára. Majd így folytatta: „... Eljöttem Galántára, tovatűnt gyermekkorom színhelyére, hogy részt vegyek egy szerénynek ígérkező, de kedves falusi dalos-ünnepélyen. És úgy jártam, mint a bibliai Bálám, aki elindult, hogy megkeresse elveszett szamarát, és - egy egész országot talált helyette. En is egy egész országot, egy egész birodalmat találtam itt Galántán. Ez a tenger éneklő fiú és leány: a mi szebb és igazibb jövőnk, a mi magyarabb magyarságunk. A magyar lélek és kultúra záloga.“ A nagyvilágban háború volt. Dörögtek az ágyúk és a fegyverek, robbantak a bombák és pusztultak a katonák, asszonyok, öregek és gyermekek. Galántán azonban ezer gyermek megálljt parancsolt az időnek... Békességóhaját hirdették és békéről zengtek ezer tiszta szívű gyermek dalai. Kodály Zoltán sietett vissza Budapestre, mert másnap már Kolozsvárra kellett továbbutaznia. Mikor az autóban a kezét utolsó búcsúra emelte, mintha csak újra a galántai nagykórust vezényelné, hogy megvalósítsa üzenetét a galántai mezítlábasokhoz: .....nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!" Zá reczky László A galántai dalosünnepély jelvénye A galántai vasútállomás, amelynek épületében Kodály gyermekkorának hét szép évét töltötte I93. V. 30. Kodály Zoltán dr. Szőke Péter galántai karnagy mátyusföldi népdalgyűjteményét tanulmányozza 4 Kodály Zoltán meglátogatta az egyik legszebb galántai műemléket, az Esterházy-kápolnát PiAkk Ua l/Att^n Acc7^HolA[nol/ ^ i^^Z^#r#^F«. IlCl I%^#Xl\#ll vIOll \#l I iGÍlm ■ ■ ■
