Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-16 / 19. szám
Nemrég terjedt el a hír, hogy a szlovák köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadóként Ján Podolákot szemelte ki. Az elnöki választás kissé meghökkentett. Ugyanis a jó ismerősömtől telefonon érkezett jelzéssel egy időben került a kezembe a Literárny tyzdenník 14. száma, amelyben megjelent Ján Podolák A szlovákok asszimilációja Dél-Szlovákiában című írása. Az egészoldalas cikk elolvasása után csak olyan következtetésre juthattam, hogy szerzőjéből a nemzetiségi kérdés őszinte, tárgyilagos megközelítésének még a szándéka is hiányzik. Az írás attól függetlenül is figyelmet érdemel, hogy a szerzőjének tanácsadói tisztségéről szárnyra kelt hír igaz-e vagy sem. A tények kiforgatása, ahogy azt a szerző írásában teszi, a történelem (félre)magyarázásának mesteri példája. TÁJÉKOZATLANSÁG VAGY KÖDÖSÍTÉS Csodálom azt a játszi könnyedséget, ahogy a szerző a háború utáni könyörtelen magyarüldözésről ír. Olvassuk csak: „E terület (értsd: Dél-Szlovákia) felszabadítása után a magyarok jelentős része - a fasisztákkal való paktálás miatti felelősségrevonástól félve elmenekült Magyarországra. A csehszlovák hivatalok ezzel egy időben kiutasították a trianoni Magyarország polgárait, akik a megszállás idején kisajátították a szlovák telepesek házait és gazdaságait. A szlovák telepesek és más csehszlovák állampolgárok így visszatérhettek eredeti délszlovákiai otthonaikba. Azoknak a polgároknak S még valami! A dél-szlovákiai magyarok Csehországba hurcolását Ján Podolák álszent szerénységgel egész Szlovákia területére kiterjedő munkatoborzásnak nevezi, amely a visszatért területen erőszakos jelleget öltött. A hitelesség megkívánta volna a gyermek nevén nevezését: az erőszakos munkaerőtoborzás könyörtelen deportálás volt! A hadsereg körülzárta a falvakat, és az előre elkészített listák alapján a családokat kis cókmókjukkal hitleri és sztálini módszerekre emlékeztető módon felrakták a teherkocsikra és vagonokban szállították a megüresedett nyugati határvidékre, ahonnan cseh testvéreik a németeket már korábban kiűzték. A deportáltak alig hagyták el otthonukat a katonai gépkocsikon és katonai kísérettel, a távozásukra váró szlovákok nyomban beköltöztek házaikba. Ók kapták meg földjüket, gazdasági felszerelésüket és az istállóban hagyott jószágot, teheneket, lovakat. Nem az 1938 után otthonuk elhagyására kényszerült telepesek tértek vissza otthonaikba, hanem új telepesek érkeztek és szakemberekkel történő felhígítása. Ez az érv nyilvánosan többször is elhangzott, talán azzal a céllal, hogy a szlovák természetvédőket az erőmű esetleges negatív kihatásai ellenére is jobb belátásra bírják. Ugye, ez így nemigen vág bele az események szépen kicicomázott szlovák keretébe?! Befejezésül mégvalamit a reszlovakizálásról. A szerző szerint ez lehetőség volt arra, hogy az 1938-as megszállás után magukat kényszerből magyarnak valló szlovákok ismét „visszatérhessenek eredeti nemzetiségükhöz,“ Ez már nem is féligazság, hanem szégyentelen hamisítás. A szlovák nemzet fiainak nem volt szükségük reszlovakizációs rendeletre. Ók szabadon vállalhatták és vállalták is eredeti nemzetiségüket. A reszlovakizációt hivatalosan úgy magyarázták, hogy a magyarok (akik lényegében az elmúlt évszázadok folyamán elmagyarosított szlovákok!) visszanyerhetik szlovák őseik nemzetiségét! Ez az indoklás szolgálta a kívülállók megtévesztését. A valóságnak megint nincs köze Ján Podolák szintén mások megtévesztését szolgáló megállapításához. A kollektív bűnösség elve alapján állampolgárságuktól megfosztott, kitelepítéssel, deportálással fenyegetett, megrémített magyarok abban az esetben kaphatták vissza állampolgárságukat, ha őseikre és minden másra való tekintet nélkül megtagadják magyarságukat és szlováknak vallják magukat. így menekülhettek volna meg a kilátásba helyezett sok-sok Szlovákok asszimilációja Dél-Szlovákiában? A NEMZETISÉGEK SAJÁTOS IGÉNYEINEK MELLŐZÉSE AKADÁLYOZZA A DEMOKRATIKUS KIBONTAKOZÁST pedig, akiket a megszállás idején arra kényszerítettek, hogy magyaroknak vallják magukat, az ún. reszlovakizáció keretében lehetővé tették az eredeti nemzetiségükhöz való visszatérést. 1946-1947-ben (tehát még a totalitárius rendszer előtt) a csehszlovák kormány ún. munkaerőtoborzást szervezett Szlovákiából a cseh határvidékre, ahonnan a németeket kitelepítették. Bár a toborzás egész Szlovákia területén folyt, a visszatért terület magyar lakossága körében ez a toborzás erőszakos jelleget öltött... “ E sorok olvasásakor zavarban vagyok. Tájékozatlanság vagy szándékos ködösítés? A szerző szerint a szlovákiai magyarság sorai azért ritkultak meg, mert „jelentős részük“ fasiszta múltja miatt elmenekült, míg másokat a csehszlovák hivatalok azért utasítottak ki az országból, mert a megszállás idején kisajátították a szlovák telepesek otthonait. Ebből adódik, hogy a magyarok „jelentős része“ a fasisztákkal paktált. És csak azokat utasították ki, akik beköltöztek a kiűzött szlovák telepesek házaiba? Milyen egyszerű! És mennyire igazságos! A cikkben közölt adatok szerint 9000 szlovák telepes lehetett Dél-Szlová- kíában. Valóban csak ennyi magyar került át Magyarországra a kitelepítés keretében? És a magyarok egy része a felelősségre vonástól való félelmében hagyta volna el az országot? A valóság ennél sokkal könyörtelenebb. Az állampolgárságtól megfosztott magyar értelmiség nagy része - érvényesülés híján - kénytelen volt elhagyni szülőföldjét. A magyar iskolák bezárása miatt a diákok ezrével szöktek Magyarországra, hogy ott folytassák a háború alatt megkezdett tanulmányaikat. És hát a kitelepítés első hullámában a csehszlovák hivatalok ezreket kényszerítettek az ország elhagyására. Korántsem háborús bűnösöket, hanem javarészt jó gazdákat, akiknek házába, birtokába Szlovákia északi részéről érkező és a Magyarországról áttelepült - korántsem magyarok által korábban kiűzött szlovákokat ültettek. Valamit a háborús bűnösökről és a fasiszta múltról is. A háború után az északi vidékekről Dél-Szlovákiába költöző szlovákok jó hivatal és kereset reményében költöztek oda. Bár nem általánosítható, egy részük épp háborús múltja miatt hagyta el korábbi lakhelyét, szülőhelyét, hogy itt a magyarüldözés bajnokaként bizonyítsa hazafiságát. A Magyarországról áttelepült szlovákok úgyszintén a jobb, könnyebb megélhetés reményében, s jobbára a szlovák részről körükben kifejtett nagy méretű meggyőzés, nagy ígéretek eredményeként jöttek vissza elődeik hazájába. Más részüket viszont nem is annyira az érzelmi szálak vonzották „haza... Ugyanis a Magyarországon áttelepülésre jelentkező szlovákokra már nem vonatkoztak a magyar törvények, így a fasisztákkal kollaborálok áttelepülésükkel elkerülték a felelősségre vonást múltjukért. S itthon a nemzet nem mint a múlt rendszer kiszolgálóit, hanem mint igazi hazafiakat ölelte keblére. Az idézett cikkben ismertetett, jócskán kozmetikázott fényekhez ez a szerény adalék is szükségszerűen hozzátartozik... ültek be az őslakosok ősi vagyonába! Az elúzöt- tek tulajdonáért ellenszolgáltatásként a szlovák lakosságot kellett volna számbelileg erősíteniük a magyar etnikumban. A cseh városkák vasútállomásain az oda deportált családokat a cseh gazdák úgy válogatták ki, mint az egykori rabszolga piacokon a rabszolgatartók a munkabírókat. S amikor jogilag kezdődtek a dolgok rendeződni és a deportált magyar családok visszatérhettek otthonaikba, házaikban már új lakókat, szlovákokat találtak ETNIKAI TISZTOGATÁS CSEHSZLOVÁK MÓDRA? A kitelepítés, a lakosságcsere, a deportálás azt a célt szolgálta, hogy a magyar etnikumot akármilyen erőszak árán megtisztítsák az ottani őslakosságtól, de legalábbis felhígítsák. Mai fogalommal élve, etnikai tisztogatás volt ez csehszlovák módra! Embertelen terveiket nem a párt emberséges nemzetiségi politikája, nem is az új rendszer demokratizmusa, hanem lényegében a nemzetközi beavatkozás akadályozta meg. De a szlovák politika erről a szándékáról mindmáig nern mondott le. Az etnikai felhígítást szolgálná többek között a tervezett közigazgatási felosztás, a magyar iskolákban az egyes tantárgyak szlovák nyelven tervezett oktatása, a nyelvtörvény és részben a bősi vízierőmű is, amelynek - a gazdasági célkitűzéseken túl - egyik „mellékterméke“ a legtömörebb magyar etnikum más nemzetiségű Németek háború utáni kitelepítése Szlovákiából megpróbáltatástól. Ennek árán - újdonsült szlovákokként kaphatták volna vissza jogaikat, amelyektől mint magyarokat megfosztották őket. Ennyit talán kiegészítésként Ján Podolák egész újságoldalas írásához, illetve egyetlen idézett bekezdéséhez. Az egész Íráshoz kívánkozó helyreigazítások e terjedelem többszörösét tennék szükségessé. A történelmi tények fényében a szlovákok délszlovákiai asszimilációjáról beszélni annyi, mint amikor a tolvaj azt kiáltja: fogják meg! A vegyesen lakott területeken ugyanakkor a kölcsönös asszimiláció természetes folyamat. De ez korántsem erőszakos beavatkozások következménye és aligha akadályozható meg. Befejezésül még annyit, hogy amennyiben a köztársasági elnök valóban ismerni szeretné az itt élő nemzetiségek helyzetét, nemzetiségi tanácsadóként e nemzetiség soraiból is választana tanácsadót. A nemzetiségek valós problémáinak ismerete nélkül aligha képzelhető el szilárd alapokra épülő nemzetiségi politika, e nélkül pedig demokratikus kibontakozás. A legújabb tapasztalatok is arra intenek, hogy a nemzetiségek sajátos helyzetének, igényeinek meg nem értése, netán figyelmen kívül hagyása Közép- és Kelet- Európában tragikus események csíráit rejti magában. Zsilka László A ŐSTK felvétele „A bús férfi panaszai", Kosztolányi Dezső egyik verseskötetének címe jutott az eszembe, amikor az egyik, külföldön is jól ismert délszlovákiai vállalkozó borongós hangulatban adta tudtomra: hetekkel ezelőtt már cukorgyáras lehetett volna, ha a papírok intézése nem késik. Az oroszkai cukorgyár a múlt század végén Európa legnagyobb és legmodernebb üzeme az idén ünnepelte volna megalapításának 100. évfordulóját, ha most tavasszal százhetven alkalmazottját elbocsátva nem zárta volna be kapuit.- Már tavaly be akarták zárni a fizetésképtelen vállalatot. Fáj, hogy Oroszka ilyen sorsra jutott Segíteni akartam, hogy az emberek ne kerüljenek az utcára és a mezőgazdasági üzemek is megkapják a répa árát. A minisztériumnak felajánlottam, ha még nem adhatják el a gyárat, legalább az idény végéig bérbe veszem. Fölösleges huzavona után végre beleegyeztek. Az örökké veszteséges gyár a mi kezünkben ugyanazzal a technológiával nyereségessé vált. Más volt a dolgozók hozzáállása, mert nagyobb keresethez juttattuk őket. A cukorgyártás befejeződött, a cukrot eladtuk. Ha megvehettük volna a gyárat, a Ga- ram mente megszabadul egyik gondjától. Nem így történt. Az üzem privatizálására csak nyilvános verseny formájában kerülhet sor. A cukorgyárat a vállalati lakásokkal, az üzemi klubbal, a munkásszállóval és a Pocúvadlo-tó melletti üdülőházzal együtt 160 millió korona értékben kínálták fel. A pályázatra hárman jelentkeztünk. Az igazi vagyon értéke 82 millió, plusz az adósság. Én az adósságot nem akartam megvenni. Ezért 85 millió koronát ajánlottam fel. Egy nagyszombati pályázó hajlandó volt megadni a 160 milliót. Azóta hetek teltek el. Az emberek közben az utcára kerültek. Ha nekem adják a cukorgyárat, az embereket nem bocsátom el, sőt több alkalmazottat is felveszek! Azt terveztem, a ki nem használt üzemépületekben szeszfőzdét és ecetgyárat nyitok. Úgy hallom, a bizonytalanság miatt a cukorrépatermelők nem hajlandók szerződést kötni a tulajdonossal. Újabb gond ez vidékünknek... Ismerősöm már két éve négyszáz embert alkalmaz, főleg a több járásban vállalt építkezéseken. Ez volt a sikeres magánvállalkozás étlapja. Az építkezéseket irányító üzlettársának feltűnt, hogy több cement fogy el, mint éimennyit tervbe vettek.- Nem akartam elhinni, hogy azok, akik ma munkáért könyörögnek, holnap meglopnak... Felfogadtam tehát két idegen fiatalt. Autót is rendelkezésükre bocsátottéim, hogy bejárják étz építkezéseinket. Egyikük megbízásomból három mázsa cement vásárlásával kísérletezett. A kőműves bíztatta: Öt mázsát is kaphat, nyugodtcin viheti, gazdéigok ezek, meg sem érzik. A következő helyre a másik fiatal ment. Ő is kapott cementet. Mitévő legyek? Ha feljelentem őket, másnap nem lesz munkásunk. Csak vállalaton belüli büntetést kaptak, személyes figyelmeztetést. Ezt csak azért mondtam el, írjon erről is, figyelmeztesse a magánvállalkozókat. Ha nálunk ezt csinálják, csinálják máshol is... Suttyomban eladják, ami eladható, és másnap sírnak, hogy nincs. anyag... Egy bús vállalkozó panaszairól a költő nem írna verset. Egy újságcikk sem változtatja meg az embereket. Az elmúlt évtizedekben megszokták, hogy mindent elvihettek, amit vihettek. Most azt is meglopják, aki a nagy munkanélküliségben kenyerükről gondoskodik. Megszóléü-e végre a lelkiismeret? Petröci Bálint
