Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-02 / 17. szám
'Annáragondolod juhász (gyula * és Sárváry ßbmszmlme A távol csillagok oly szőke fénnyel I égnek. Annára gondolok, ki szőke s messze rég. Kaszálók illatát üzenik esti rétek. Annára gondolok, emléke enyhe, szép! A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek. Annára gondolok, ó én letűnt nyaram. Őszünk be közeleg, falevél földre téved. Annára gondolok és siratom magam! I Nyár című versében tépelődik így Juhász Gyula, aki versekben emelt maradandó emléket Annájának, Schall-Sárváry Anna színésznőnek. Az Anna-versek mára sem vesztették el fényüket. De hogyan ismerkedett meg Juhász Gyula Sárváry Anna nagyváradi segédszínésznővel? Juhász Gyula 1906-ban, tanári diplomájával a zsebében szeretett volna valamelyik nagyvárosban állást kapni, de Babits és Tóth Árpád iskolatársát, Kosztolányi barátját az isten háta mögötti Máramarosszigetre nevezték ki. Ebben a poros városkában, majd egy év múltán Léván tanította a magyart és latint. Az idegfeszítő munka és a magányosság kikezdte az amúgy is melankolikus hajlamú költő lelkierejét és majdhogy öngyilkosságba kergette. Szerencséjére a váradi premontrei gimnáziumban megüresedett egy hely, s kérésére ide helyezték a költőt. 1908 februárjában lelkesen közölték a lapok, hogy „a kiváló fiatal magyar poéta“ a Pecé-parti Párizsba került. Ezt a nevet annakidején Ady ragasztotta a városra. Juhász Gyula több, mint három évet tölt Váradon, de ez a rövid idő többet jelentett számára, mint életének bármelyik szakasza. Itt ismerte meg igazából az irodalmi élet pezsgését, az írók, újságírók vitáját, csatározásait. Itt kötött barátságot Adyval, Dutka Ákossal, Balázs Bélával, Ernőd Tamással, Antal Sándorral és másokkal, akiket a Holnap-társaság gyűjtött zászlaja alá. Juhász Gyula lényegében Nagyváradon izmosodott társadalompolitikában, világnézetben. A pezsgő nagyváradi kulturális élet adott lendületet irodalmi munkásságának is. Gyakori vendége volt a szerkesztőségeknek, megismerte a legjelesebb írókat, újságírókat, ő maga is sokat publikált. A költő számára sokat jelentett Várad színházi életének eleven közelsége, hiszen mindig vonzódott a színészek bohém világához. A színdarabírás lehetősége sem állt távol tőle. Gyakori vendége volt a színháznak, színészbejáróknak. És a színház hozta meg számára a várva várt csodát, a nagy szerelmi érzést, Sárváry Anna színésznő személyében, aki Pécsről került a váradi Szigligeti Színházba. Juhász Gyula hamar belefeledkezett Anna égszínkék szemébe, s ez az egyoldalú szerelem a magyar irodalom szerelmi költészetének egyik legcsodálatosabb ciklusát hozta létre. A költő hu- H szonöt éves volt akkor, Anna pedig huszonegyjuhász Gyula gyakran látta csodált Annáját a színpadon s a költő Atlanta című, -Váradon bemutatott darabjában neki juttatta Léda szerepét. „Mellékszerep, de a neve világos utalás Ady Lédájára - írta róla monográfiájában Péter László, majd így folytatta: Anna nem törődött a vézna, előnytelen külsejű, kopott öltözetű tanárköltővel. Eleinte rá se hederített; utóbb, amikor rájött, hogy a rendre megjelenő versek róla, neki íródtak, az hízelgett hiúságának ... Ámde Anna ezt a számára megfoghatatlan, értelmetlen rajongást képtelen volt viszonozni.“ Anna bizonyára viszolygott Juhász Gyula kissé visszariasztó küllemétől, mert amikor Hegedűs Nándor lapszerkesztő arra kér- ■ te őt, legyen megértő a költőhöz és fogadja kedvesen közeledését, mert „Mit veszít vele? Egy csók: mi az?“, Anna nem ment bele a játékba: „Semmi és mégsem megy. Néz- 1 zen rá!“ - válaszolta. De milyen is volt Juhász Gyula külseje, hogy a nők annyira nem kedvelték? Hegedűs Nándor például igy jellemezte: „Világfájdalmának legvitathatatlanabb forrása: y csúnyasága... Mi, barátok, férfiak, szerettük ... a nők nem szerették...“ Szabó Dezső többek között így emlékezik rá: „Ajkai körül csúnya, ápolatlan sárga fogak villogtak ki, szája széle nyálasán fénylett“. Juhász Anna utáni nagy szerelme, a menyasszonyságig avanzsált Eőrsi Júlia „Tiéd a sírig“ című könyvében megírta kapcsolatuk történetét. Juhász 1914 márciusában öngyilkosságot követett el. Júlia a költő kórházi ágyán ülve figyelte, hogy tér vissza belé az élet: „A haja csapzott volt, a szeme már félig üveges. Még nem volt élet benne, a sovány csontok szinte a halál dermedtségével mozdulatlankodtak a takaró alatt. A szíve alig működött. Fakó bőre alatt nem iramodott még a vér, csak lassan várt, fekete árnyékokat vetett szeme alá és szája köré... De a csöndben életerők ébredtek. Fakósárga kún arca pirult, ernyedt keze keményebb, és a szemében, sötétbarna tatárszemében tűzvész kerekedett.“ Juhász maga is szembenéz nem éppen előnyös külsejével „Önarckép“ című versében: Fejemen a formák hiába vívtak, Rút lett az arcom, nyúlt a koponyám, S e bánatos káosz között a csillag, Két nagy sötét szem ragyog fényt reám, Hogy lángjánál a kín és kor redői Annál mélyebb árnyékot vessenek, Ó, arcom, gúnyos és bús, és ti ősi, Emésztő tüzek síró ismerősi, Harcok húnyó világa: szép szemek!“ És milyen volt Anna, akihez ilyen ragyogó sorokat írt a költő: Te vagy nekem a sorsom, Te vagy nekem a minden, Te ragyogsz, túl sírokon A bűneimben! Manojlovics Tódor, a költő egyik barátja mondotta Annáról: „Korántsem tiszta, klasszikus vonású szépség, de határozottan csinos és vonzó, fiatal, szinte nyers üdeségé- vel. Hamvasan friss, rózsás arcával, nedvesfényű, kissé borús, zöldes szemeivel, húsos, érzéki ajkaival és magasra fésült, sűrű, finoman göndörödő hamvasszőke hajával, de különösen magas, teltidomú termetével nem közönséges teremtés volt. Az emberek önkéntelenül is utána fordultak valahányszor hosszú, férfias léptekkel végigsétált a főutcán, átvágott a régi Bémer-téren“. Juhász Gyula költőbarátja, Dutka Ákos már keményebben fogalmaz: „... Én láttam és látom ma is olcsó, rikító szőkeségét ráborulni puha, vágykeitő, érzéki arcára. A mindig érvényesülést hiába kereső vidéki segédszínésznő férfit uszító eleganciájában. Kék szemű, érzéki nő volt, aki izzásba hozta a kicsapott kispap aszkétavágyát, s egy két találkozás után eltűnt a költő életéből, hogy megnőjön a nő, a szerelem, illanó, távoli káprázatává, s maradjon a tiszta örök szerelem bálványa, melyhez a költő harminc év távlatából is, mikor »nem tudja már, milyen volt szőkesége«, még mindig visszasír. És Anna ment a maga útján, futó szerelmek ösvényein...“ A költő Anna színészi játékáról a lehető legjobbakat írta, pedig a közepes tehetségig sem vitte alakításával. És ezen sem előnyös termete, sem a Juhász Gyula által annyiszor megcsodált szőkesége nem segített. Ismét Hegedűs Nándor lapszerkesztőt és irodalomtörténészt idézem: „Bőre nem volt ala- bástrom és szőkesége nem volt szeráfi... Robusztus megjelenésű volt, konyhanyelven úgy mondanók, hogy trampli. Arca is cselédtípus: alacsony homlok, lapos orr. Szőke, dús korona alatt szép, de szótlan szemek...Ilyen szőke darab fa régen állott színpadon. Se mozdulat, se hang, és legkevésbé értelem...“ (Érdekes, milyen rosszul figyelték meg Annát azok, akik írtak róla. Az egyik kék szemekről írt, a másik zöldről.) Juhász Gyula és Sárváry Anna kapcsolatát akkoriban az egész Nagyvárad figyelemmel kísérte. Egymás közelében éltek, beszélgettek is egymással, de testi közelségbe nem kerültek, bár a költő oly sokat álldogált éjjelente Sárváry Nusi ablaka alatt. „Anna nam utasította vissza Juhász hódolatát, mert reklámnak tekintette, de nem fogadta ke- gyeibé hódolóját. Barátai figyelmeztették a költőt, hogy Anna méltatlan rajongó szerelmére. Éjjel elvitték a nő lakása elé, ahol meggyőződhetett arról, hogy a szép színésznő csak az ő számára megközelíthetetlen“ - jegyezte föl Csetri Elekné. Dutka és Ernőd Tamás is állítja, hogy a költő sokszor fagyos- kodott Annája ablaka alatt, és az éj sötétjéből láthatta, imádott „kedvese“ másokkal szórakozik és vigad. Megalázott helyzetét „Versek, rím és remény nélkül“ című költeményében örökíti meg: És jöttél későn és mohón, Szép, szabad élet és május éjjel... Virrasztóit szívem az ablak alatt, Szép szeretője ablaka alatt, Rossz szeretője ablaka alatt, Más szeretője ablaka alatt... És jöttél utoljára rút november, Magány, mely emlékektől kong szegény, Magány, mely vádaktól kong szegény, És jött a bor, a bánat, a felejtés. És régi nyomorok új bélyege... Bizonyos, hogy Juhász Gyula amennyire vágyódott Anna után, annyira menekült is előle. Neveltetésében gyökeredző gátlásai képtelenné tették a szabályszerű szerelmi életre. Sárváry Anna később a korabeli lapoknak többször is nyilatkozott a költőhöz fűződő kapcsolatáról, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni: „... összesen, ha kétszer- háromszor találkoztunk, és én nem tehetek róla, hogy olyan halálosan belém szeretett“ — mondotta 1924-ben. Tizenhárom évvel később, 1937-ben a következőket jelentette ki: „Én Juhász Gyulát alig, de alig ismertem. Mindössze talán egyszer beszélgettem vele... csak később hallottam, hogy verseket írt hozzám. Boldog voltam, örültem... És akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám...“ Sárváry Nusi telt szőkeségében nem sokáig pompázhatott a váradi színház deszkáin. Tehetségtelensége hamarosan kiderült, szerződését nem újították meg s 1909- ben távoznia kellett. Juhász Gyula, csalódé-' sai ellenére nem gondolt rá haraggal, és többek között így búcsúztatja az ifjú színésznőt: „Csupa törekvés, becsületesség és szorgalom volt ez a kedves, talentumos leány, akit mindenki rokonszenve kísér új etapja helyére, amely remélhetőleg szép és meleg sikereket tartogat számára. Mi úgy hisszük, hogy a kiforrott, az önmagára lelt Sárváry Nusi nemsokára azok sorába kerül, akik az új magyar dráma méltó tolmácsolói lesznek. Hiszen övé az ifjúság, a jövő, és megérdemli, hogy övé legyen a siker babérja is.“ Juhász Gyula 1925-ben makói barátainak elmesélte utolsó találkozását Annával Budapesten. Anna akkor arról panaszkodott a költőnek, hogy sokat szenvedett miatta Váradon, holott Juhász jól tudta, hogy semmi sem volt közöttük. Anna szavaihoz többek között ezeket fűzte a költő: „Ö azt mondta, nem volt semmi. Én az életemet tettem föl rá. A legszebb érzéseimet adtam neki. Verseket írtam hozzá, s ő azt mondja, hogy köztünk nem volt semmi... Mikor rájöttem a valóságra, hogy semmi sem vagyok neki, két hétig, mint az őrült szaladgáltam a városban... Két hét múlva megírtam legszebb versemet, amelynek refrénje: í Ó, Anna meghalt, Annát eltemettem...“ I Szerencsére nem temette el Annát, és azt | a fogadalmát sem teljesítette, amelyet egy S másik verse címében állított: „Annának g utolszor.“ Hiszen újra és újra verset írt 1 Annához, egész verskoszorút, borzongató- I an szép szerelmes verseket. Bár ez az Anna I nem a hús-vér Anna volt, akit egykor mégis- I mert, hanem a saját elképzelt és megalko- i tott Annája: ideálja, múzsája, egyetlen nagy szerelme. És ezt az örök idő falára véste „Coronatio“ című költeményében: Szépség, szüzesség, ifjúság virága, Mint tépett párta, hullhat föld porába, Örökkön él én édes, büszke, drága, Mennyei szerelmem ciprusága. Annának már a koronája készül Aranyból és gyémántból szűz egekben; Ő nem szédülhet le már semmi égből, Anna örök, mert Annát én szerettem! Robotos Imre tudósít bennünket arról, mi lett Anna további sorsa: „A huszas évek elején visszakerült Váradra: férjhez ment Mihelfy Jenő fűszerkereskedőhöz, sót és I petróleumot mért ki a gyér vásárlóknak. I Férje szegény, öreg és beteges volt... 1924- i ben elhagyta Mihelfyt; újra férjhez ment I Szántó Jenőhöz, a debreceni színház rende- I zőjéhez, aki hamarosan állás nélkül maradt. I Annát 1938-ban baleset érte: csípője kifica- I modott. A nyomorgó házaspár ekkor Buda- I pestre költözött Anna nénjének, Schall Má- I riának lakásába“. 1938 júliusának végén Az Est megrendítő I tragédiáról tudósítja olvasóit: „Megrendítő I öngyilkossági kísérlet történt a Rákóczi út 6. I számú ház egyik második emeleti lakásá- '■ ban. Szántó Jenőné, született Schall Anna I 48 éves színésznő megmérgezte magát.“ I A tudósító kideríti, hogy ki ez a Schall Ánna I tulajdonképpen, s milyen kegyetlen helyzet- I be került férjével. Mind ő, mind a férje f munkanélkülivé vált, állást nem tudtak sze- I rezni. Anna csípőficamát sem tudták az j orvosok meggyógyítani. Végső elkeseredő- ] sében az öngyilkossághoz folyamodott. Nő- j vére talált rá az eszméletlen Annára, aki | mellett búcsúlevél volt: „Egy jobb, nyugodtabb, csendesebb vi- < lágba megyek, ahol nem kell kínlódni“ - írta a levélben. Nővére beszállíttatta a kórház- ; ba, ahol magához tért, és csodálkozott, hogy nem halt meg. Az elmúlással küszködő j asszony, Juhász Gyula Annája akkor ismét I az érdeklődés középpontjába került, hetekig cikkeztek róla az újságok. A kórházban még négy napig kínlódott. Juhász Gyula halála után egy esztendőre, 1938. július 29- én adta vissza lelkét teremtőjének. Holtteste mellett állítólag Juhász Gyula versesköny- j vét találták a költő dedikációjával: „Annának örök szerelemmel.“ Dénes György * Juhász Gyula 110 éve, 1883. április 4-én született. 14 1993. V. 2 jilasárnap I — I Ü m ^ H — a u m j* ■ II >> 9 ° 9 9 a. 9 s 9 -c 1 H © N 2 I •* £
