Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-28 / 12. szám
„Néma probléma“ - tán ez volt a leggyakrabban felbukkanó mondat a Horvátországban töltött négy nap alatt. Házigazdánk gondűző magatartását jelezte, azt a vendégszeretetet, amely minden akadályon felülkerekedik. Jutott belőle mindnyájunknak, akik a nyárasdi Co- Impex kézilabdacsapatának tagjaként vagy kísérőjeként ellátogattunk ebbe a háborúskodó jugoszláv utódállamba. Távol a frontvonaltól ■.. Jegyzetek a Co-lmpex női kézilabdacsapatának horvátországi átjárói (1) Zágráb forgalmi kelepcéivel fogad. Már arra is éberen kell figyelni, hogy az autópályáról jókor térjünk be a város forgatagába. Ez sikerül, de amikor autóbuszunknak újra kanyarodni kellene, már a másik sáv egyirányú forgalma sodor bennünket. Befelé az egymillió lakosú városba, ahol javában lüktet a hétköznapi élet. Ám sehol nyoma annak, hogy élethalálharc folyik az országban. Azt hallottam, amióta a horvátok háborúskodnak Zágrábra mindössze két bomba hullott. Szerencsére messze van innen a front. így aztán láthatóan minden a rendes kerékvágásban zajlik, s ez alól a sportélet sem kivétel. Késő délután már a városi sportlétesítmény fogadja a nyárasdi csapatot. Amíg a játékosok készülődnek a mérkőzésre, csarnok- és ellenfélnézőbe indulok. A szűk folyosó előbb egy jégpályához vezet, ahol tizenévesek bűvölik a korongot. Újabb folyosói gyaloglás után már a labdajátékok birodalma tárul elém. S amíg a kézilabdázók nem foglalják el a termet, öregfiúk szikrázó focimeccsének lehetek szemtanúja. Alig néhány méterrel arrébb meg fiatal falmászók próbálgatnak a csarnok tetejéig lépegetni. És az ellenfél? A helyi vasutascsapat. A Loko- motíva tízszeres jugoszláv és egyszeres horvát bajnok, nyolcszor hódította el a hazai, egy alkalommal az IHF Kupát. Jelenleg második a horvát bajnokságban, soraiból heten tagjai a válogatottnak, van két idegenlégiósuk. Maga a mérkőzés igazi gólparádé. Összesen hatvanszor rezdül meg a háló. És szebbnél szebb akciók végén. Egyedül a hazai bíráknak van kedvük a kedélyborzolásra. Ök a párharcok többségéből a nyárasdiakat hozzák ki vétkesnek. Kiállítanak, büntetnek, eléggé részrehajlóan. Rajkovics Gábor csapatvezető már régen nem ugrált fel annyiszor a kis- padról... Prekopová is bevetett néhány trükköt. Hosszú ideje nem láttam ennyire felszabadultan, önmagát is szórakoztatva játszani. Amikor ő sem tűrte szó nélkül a bírói tévedéseket, rögtön megéreztették vele, ki az úr a pályán. Először játszott Co-lmpex-mezben Krivoj Rog-i kézilabdázó. Neve, Valéria Vojnalovics inkább azt sugallná, hogy valamelyik horvát klubból kölcsönözték. Az inkább vékony, törékeny, mintsem termetével tekintélyt teremtő átlövő viszont orosznak vallja magát. Korábban Nagymihályban profiskodott, de meggyűlt a baja az edzővel, s ősszel már alig jutott szóhoz. Most otthonról jött próbajátékra. Három napig ült vonaton, hogy Michalovcét érintve Nyárasdtól újabb 800 kilométert tegyen meg Horvátországba. Bemutatkozása nem sikerült valami fényesen. Néhányszor megvillant, ám ez volt jóformán minden. Felugrásból alig lőtt kapura, mozgása is inkább lassúságát jelezte. Másik mérkőzésén még ennyit sem láttunk tőle. Utána szomorkodott az elszalasztott lehetőségen. Zágrábban aznap a nagyobb rutin és játéktudás diadalmaskodott. A csallóközi klubtulajdonosok saját maguk győződhettek meg arról, milyen egy európai élcsapat. Ha ilyesmiről álmodoznak, a játékosok válogatásánál az alkati kérdések sem lehetnek másodrendűek. A Lokomotívában a szélsők is magasabbak voltak, mint a Co-lmpex átlövői. Es szinte mindegyikük sokoldalúan képzett. Kolega, Pavlacsics vagy Bakovics neve már Európa- szerte jól cseng, de ki hallott eddig az azerbajdzsán Dzsafarováról? Pedig az egyik kulcsember. (2) Másnap újabb 300 kilométer várt ránk. Utunk a meseszép Isztriába az ottani turistaparadicsomok egyikébe, Medulinba vezet. Nem messze onnan, Pulában profiskodik két, korábban nyárasdi kézilabdázó, Volner Éva és Magyar Gabriella. Találkozásunk pillanataiban örömsikolyok, puszik minden mennyiségben. Medulin késő téli képe nem éppen rokonszenves. Kihalt szállodák és sportpályák, csend mindenütt. Egyedül az égszínkék tenger olyan, mint máskor. Élet csak a Belvedere Szállóban zajlik, a szlovén, cseh, német, horvát, szlovák és magyar ajkú versenyzők ideiglenes főhadiszállásán. Étkezéskor mindig összefutunk, aztán mindenki megy a maga útján. Erőt gyűjteni, szaunázni vagy éppen mérkőzést játszani. Első esténket a jéghideg rovinji lelátón töltjük. Nem sokon múlott, hogy a szállodában ragadtunk. Fránya buszunk motorja éppen akkor ra- koncátlankodott, amikor a pulai klubvezetők vártak, hogy elvezessenek bennünket csapatuk első tavaszi bajnokijának színhelyére. Már-már bú- csúzkodtunk, aztán beindult a reklámokkal telepingáit Karosa. Közel 50 kilométeren keresztül voltunk az utasai. Egészen a félsziget túlsó tengerpartjáig, ahol a sok útjelző böngészése közben megnyugtató volt olvasni a horvát-olasz feliratú helységnévtáblákat. Éppen egy ,,Madjarova“-gólra érkezünk. Kis táborunk még négyszer örülhet a naszvadi származású átlövő találatának. „Volnerová“ neve kétszer kerül fel a góllistára. A második vonal éllovasa kulcsemberekre talált bennük, körülrajongják őket, mindkettőjüket befogadta a csapat. Másnap délelőtt Co-lmpex - Pula meccs. Előtte azonban kétszer 50 kilométer: este Medulinba, reggel vissza. A csarnokban megint fagyoskodó közép-európaiként vacogunk két órán át. A játékosok jól meghajtják egymást. A hazaiakat fűti a bizonyítási vágy, a nyárasdiakat már kevésbé. Legalábbis azokat nem, akik a féltucatnyi otthonmaradt játékos helyett kaptak lehetőséget. Vojnalovics, Kondé, Deák, Lengyel; megtorpannak a kínálkozó lehetőség előtt. Lépesnek kell visszatérnie a pályára, hogy meggyőzőbbé váljon a csallóközi siker. (3) Dusán Danis esze Isztriában is már a következő bajnokin jár. Ennek rendel alá mindent. Mikor kiderül, hogy elmarad a Rijeka elleni meccs, a felkínált pulai városnézés és kosárlabda-kóstoló helyett inkább a lubickolást választja játékosainak. Hosszúra nyúlik a délután és az este, több idő akad a pihenésre, a kikapcsolódásra. Kötésre, olvasásra, egymás heccelésére. Lengyel és Kondé mindenáron Pulába akar menni, Magyarral és Volnerral szeretne csevegni. De hiába szedik elő a többiek dínárbankóikat, csak egy gyufára futna belőle. Taxira még véletlenül se. A Tarhaiová-Prekopová-Lépes szobatársaság utolsó édességtartalékaikat is felélte, így minden pluszadagot örömmel fogad. Petrákováék csapattársvendégeikkel a jolly szenvedélyének hódolnak, Deák meg már ki tudja, hányadik könyvet bújja. Kisebb tanácstalanság után a sofőrök szobájában kötök ki. Kiss Gyula és Csölle István évek óta szállítják a nyárasdi kézilabdázókat. Különösen István, aki munkanapokon - akárcsak most is - szabadságot vesz ki, hogy útra kelhessen velük. Nem titkolja, jól jön a plusz jövedelem, de a sok élmény, a csallóközi falu sportsikereinek átélése sem akármilyen emlék. Gyula bá ritkábban van társaságukban, csak a nagyobb utakon. Bevallása szerint rettenetesen szereti a sportot, akárcsak a buszvezetést. Eddig két és félmillió kilométert hajtott le, s erre nagyon büszke. Kora délelőtti edzéssel indul az utolsó nap. Az inkább hideg, mint langyos pulai csarnokban Prekopová már az első sprintek után a torkát fájlalja. Kondé sérült kézfejének el- szorítását, Egriné izomhúzódásának kezelését kéri Szása Boltenkovtól. A csapat hangulathordozó orosz gyúrója gyorsan elintézi őket, és még arra is van ideje, hogy elugorjon az edző kávéadagjáért. Utána már gyors egymásutánban peregnek az erőnléti gyakorlatok, majd előkerül a labda, s nemsokára a játékelemek csiszolásával folytatják. Röpke másfél óra alatt túl vannak rajta. „Inkább ma edzettünk, mint holnap 800 kilométeres éjszakai utazás után“ - mondja Danis edző. Mikor elérkezik a búcsú órája, megint több pulai klubvezető sürög-forog körülöttünk. Baráti ölelkezések, kézszorítások, fogadkozások. Elégedetten csatlakoznak hozzá a félszigeten profis- kodók szülei, akik velünk érkeztek oda. Magyar Gabi papája házigazdájuk vendégszeretetéről mesél, Volner Éva mamája nagyokat bólogat rá. Nyugodt szívvel hagyják lányukat a háborús Horvátország csendes félszigetén. Az exnyáras- diak benne lehetnek abban a korábban elérhetetlen profivilágban, amely a sportdiplomácián és az üzleti életen keresztül a csallóközi játékosok előtt is kitárulkozni látszik, j Mészáros Ot ik-rúg| ék le a Daly-fi úkat 4 Lám-lám, a sztárok is elérzéke- nyülnek: Michael ,,Air“ Jordan pityereg ▼ Harc a labdáért - a kosár alatt... Aki hosszú éveken át féltéglával hajigálja embertársait, az bölcsen teszi, ha észben tart két fontos intést. Egy: ne lakj üvegházban, mert esetleg valakinek kedve szottyan visszadobni! Kettő: ha valaki visszadobott, ne óbégass, mert mint a huzakodás kezdeményezője, sokszorosan kiérdemied, hogy betörjék a fejét. Alkalmasint Chuck Daly másképpen gondolkodik, mert szakadatlanul sírdogál, hogy ellenük milyen csúnyán, durván játszanak az ellenfelek. Szinte vadásznak a New Jersey Nets szegény kosarasaira. Hát, ha akad edző az NBÁ-ban, akinek ebben a témakörben illene mélyen hallgatnia, akkor az Daly... A Detroitban eltöltött kilenc esztendő alatt olyan szupercsapatot kreált, amelyet sokan inkább szuperkommandónak tituláltak. A Chuck mester vezérelte kék-pirosak 1989-ben és 1990-ben elnyerték a bajnoki aranygyűrűket. Ezt a dicsőséget soha senki el nem veheti a 63 esztendősen is robusztus, vasgyúró benyomását keltő szakvezetőtől. Mint ahogyan az sem vitatható, hogy a profiliga történetében kevés ellenszenvesebben küzdő bajnokcsapatról emlékezhettek meg a krónikások. Ütöttek, vágtak, csíptek, haraptak, könyököltek, tapostak a közelharcok hevében a Pistons alkalmazottai. Tették mindezt olyan sumák módon, hogy az esetek túlnyomó részében sikerült megfélemlíteniük a ki- pécézett ellenfelet, mi több, a főkolomposok ellen még személyit sem ítéltek. Művészi fokra emelték a gazemberkedést. Egyebek között ez is Chuck Daly érdeme. No meg, hogy olyan kosarasokat gyűjtött maga köré, akik a küzdősportokban is járatosak, és elég csibészek ahhoz, hogy sorozatban palira vagyék a rájuk fenekedő bírókat. Rick Mahorn, Bill Laimbeer, James Edwards és Dennis Rodman valamennyien iszonyú alakok. Vegyük hozzájuk a kosárlabdázásban is jeleskedő menőket: Isiah Thomas, Joe Dumars, Vinnie Johnson, Mark Aguirre és 1989 februárjában még Adrian Santley is itt játszott. A névsor hallatán ugye nem csoda, hogy az Auburg Hills-i Palota évekre a basketball szentélyévé vált. A Rossz fiúk (Bad Boys), mert hogy így hívták őket Amerika-szerte, verekedtek, és a tetejében mindent megnyertek. A kettő már kicsit sok volt így együtt, az NBA nehezen emésztette meg a dupla gombócot. Biztosra lehetett venni, hogy amint a Pistons játékereje meggyöngül, vagy a sérülések miatt hullámvölgybe kerül a gárda, ki-ki törleszti az „adósságát“. Megkezdődik a nagy körvadászat, de nem ám nyúlra vagy rókára, hanem a Pistons menőire. Kaptak is, ami csak a képükre (meg a bordájukra) fért a Chicago Bulls csillogásának két idénye alatt, de a jelek szerint a törlesztés még nem ért véget. A bosszú hosszú árnya East Rutherfordba is elkísérte Chuck Dalyt, a „terrorista kosárlabdázás“ tézisének kimunkálóját. A mindig makulátlanul elegáns maestro - mint ismeretes- a nyáron a New Jersey edzője lett. Petrovicsék természetesen ártatlanok az elmúlt esztendők sűrű pofonhullásában, de- fájdalom - a főnökük sokak szemében ma is az első számú közellenség. Nem lehet a véletlen számlájára írni azt a rengeteg „balesetet“, amely a Nets legénységét tizedeli immáron hónapok óta. Mi történt a legutóbb is? A NY Knickerbockers elleni bajnokin John Starks úgy elgázolta a ziccerbedobásra felugró Kenny Andersont, hogy a New Jersey agytrösztje a padlóra zuhant, és eltörte a bal csuklóját. Starks öklelő mozdulata teljesen egyértelmű volt, tulajdonképpen nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sértésben vétkes. Olcsón megúszta, hiszen mindössze ötezer dollárt kell befizetnie az NBA pénztárába. Az orvul „kicsinált“ Anderson a sebesültek népes csoportjához csatlakozott. Mo Cheeks, a hátvéd széttaposott bal lábfejét orvosolgatja, Dwayne Schnitzius (center) hátizomsérülést szenvedett, Jeyson Williams (bedobó) bokája kifordult. Valamennyien „közelharcban“ szerezték a sebesülésüket. Nem sokkal korábban szétrúgták Derrick Coleman (bedobó) térdét, Taté George (irányító) a csípőjére kapott rúgás miatt hiányzott hetekig. Előtte Chris Morris (bedobó) nyűglődött pontosan ugyanezzel a sérüléssel. Sam Bowie sarkát letiporták, Drazsén Petrovicsot pedig úgy feltaszították, hogy megrándult a bokája. És mindez csupán a Nets idei beteglistája. Chuck Daly váltig panaszkodik, hogy „lemészárolják“ a harcosait. Mester! Ez a meccs sem úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött... (c) Kiadja a VOX NOVA Részvénytársaság. Főszerkesztő: Szllvássy József. Főszerkesztői titkárság S 32 32 20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Slezákné Kovács Edit: ® 210/ 4460 és Miklósi Péter: ® 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla és Zsllka László ® 210/4454. Grafikai szerkesztő: Szilvásy Erzsébet ® 210/4450. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Prlbinova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: ® 32 50 18, sportrovat: ® 36 46 39, gazdasági ügyek: ® 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Családi maaazin Telefax: 36 45 29. Adminisztráció: 819 02 Bratislava, Prlbinova 25, ® 586-07. Készül a Danubiaprint, n. v., 02-es üzemében 819 46 Bratislava, Prlbinova 21. Szerkesztőségi a hirdetésfelvétel közületeknek és magánszemélyeknek: 819 15 Bratislava, Prlbinova 25, 8. emelet, ® 210/4455 és 4476, Irodavezető 32 51 29, telefax: 210/4431. Terjeszti a Postai 1 -1 jón „ Hírlapszolgálat és a Medlaprlnt - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS Igazgatósága, Prlbinova 25, 813 81 Bratislava. A beküldött Index 480 201 kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. UM í§ III o SS </> oc O IÁI oc o. IÁI 3 Q. N ZD <0 N (A
