Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-17 / 2. szám
GYÖKÉR es SZÁRNY Szerkeszti: Mislay Edit Koloman Sokol*: A gyár előtt, fametszet (1931) * Az emigrációban élő világhírű szlovák grafikus a napokban töltötte be életének kilencvenedik évét. Zalab;% egyi Festem Megfes Részeg Vándoi Ezerév ember i És térít, mert té Bennen belőlen Virágot mert sz Mozdul akár a , Mozdul ecsetek düböröi madáré KÉPEK időt, tő Rejtőzh Egyszei Ha mi i ők térít-Kovácslik úr, kérem a 321-es dossziét!- Főnökfalvi úr kérem, már nem dolgozik nálunk.- Igen?! És, és mióta?- Már vagy két éve.- Igen?! Pedig úgy rémlett, mintha tegnap beszéltem volna vele, de ezek szerint két éve volt. Hogy rohan az idő! „Kisvártatva“ - 2 óra múlva:- Elnézést, de önt hogy hívják ezek szerint?- Abszurdnoki úr. A hotelszoba méreteiben a kissé rézsútos falaival kajüthöz hasonlított. Csak a kilátás volt innen más, mint tengeren kószáló hajóról. A piciny ablak sínekre, s a közeli pályaudvar füstös, kopott hátulsó felére nézett. Höflert azonban sem a szoba, sem a kilátás nem érdekelte. Egyik lábán már harisnyával a szűk ágy szélén ült, s az álmán gondolkozott. Az a sok piszkos fráter, dünnyögte félhangosan és sóhajtozott is hozzá. De a sóhajnak és a szavaknak nem volt elsőrendű jelentősége. Mindkettőben volt valami megjátszott, együttesen sem volt tettetett önsajnálatnál egyéb, amellyel szemben könnyedén és vidáman meg lehetett kapaszkodni az éjszaka önbizalmat és elégtételt nyújtó eseménysorozatában. AZ A SOK PISZOK FRÁTER, ismételte el még egyszer, de most sóhaj helyett mosolyra ingerelte a kinyilatkoztatás, az álom benne rúgódzott, szétterpeszkedett a testében és kimondhatatlan jó érzéssel töltötte el. Höfler azt álmodta ugyanis, hogy kiütötte a számtantanárt. Méghozzá tanúk előtt. A váratlan ütést reális beállítás előzte meg. A számtantanár a dobogó előtt, de így is, mivel fejjel magasabb volt Höfler- nél, fölé tornyosulva állt. Cingulusa ide-oda lengett, ez felindulást, mozdulatváltást jelzett. így is történt. Jobb kezét magasra emelte, s szinte csattanni hallatszott a pofon Höfler arcán, mint oly sokszor azt megelőzőleg, s akkor... Hi-hi... Höfler nem akart hinni a fülének, ahogy saját hangjára ismert. A szavak hangsúlya vérfagyasztó 'nyugalmat sejtetett: NE MERJEN HOZZÁM NYÚLNI! A számtantanár arca erre az intésre elsötétült, s reverendája mintha még feketébbé változott volna. Na, most csap le a sovány, karmos kéz a magasból. Nem csapott le. Höfler horga villámgyorsan útját állta. A számtantanár egész hosszában a dobogó mellé hasalt. Höfler rezzenetlenül állt és farkasszemet nézett a jelenlevők rémült tekintetével. ÍGY KELLETT TÖRTÉNNIE, jegyezte meg, mintha azt mondta volna, nincs ebben semmi különös, semmi szokatlan. Közvetlenül mellette a Rödler és Társa kazángyár személyzeti főnöke állt. Az ö arcáról is rémülettel kevert meglepetés volt leolvasható. Höfler belátta, ebben a kritikus helyzetben nem fukarkodhat a nyugtatással. NÉZZE HERPELÉTI ÚR, Höfler ujjával az ágytakarón dobolt, ezzel az álombéli vállve- repetéshez akart igazodni, NÉZZE HERPELÉTI ÚR, emelte fel hangját, s ezúttal már érzékelhetően a vállveregetésnél tartott, MAGA BIZALMI EMBER, ITT VOLT ÉS MINDENT LÁTOTT. így volt, köszörülte torkát Herpeléti. AZT IS HALLOTTA, HOGY FIGYELMEZTETTEM. Már hogyne hallottam volna, nem vagyok süket, mindent hallottam és jelenteni fogom... Ezután csupán egy férfias kézszoritás maradt hátra, s mivel ez pillanatnyilag kilógott az álom tágasabb lehetőségeiből, Höfler jobb híján saját kezét szorongatta. De ez a körülmény sem űzte el a visszaemlékezés jó ízét. ÚGY MENT, MINT A KARIKACSAPÁS. Az ismételt számvetést mindössze az zavarta, hogyan keveredett az eseményekbe Herpeléti, akit három éve ismer, márpedig annak az álombéli kiütésnek legalább huszonöt évvel ezelőtt kellett megesnie, a rákövetkező időszakban számtantanárával egyetlenegyszer sem találkozott. Persze az a tény, hogy Herpeléti jelen volt, külön jelentőséget kölcsönzött az egyoldalú boxmérkőzésnek. Ha csupán a diáktársak látták volna, ők esetleg tanúskodni sem mernek, egy személyzeti főnök más tészta. Höfler gyorsan másik zokniját is felhúzta. Izmaiban kellemes bizsergést érzett. Egyetlen ütés és hogy el vágódott! Azt lehetett hinni, többé talpra se áll. Ennél üdítőbben nem kezdődhet el a nap. Ebbe a kedves Hanza-városba mindig szívesen utazik, legfeljebb az kedvetlenül el, hogy itt is a kazán-ügyekben kell szaladgálnia. Éppen kazán-ügyekben, ahol akkora a konkurencia. Mi lenne, ha ma kivételesen nem így kezdené? Ha csak holnap látogatna el a gyárba, s ma kiadósán, egészségesen magába szippantaná a város levegőjét? Megborotválkozott, felöltözködött, reggelijét kényelmesebben fogyasztotta el, mint máskor. Mi az ördögnek sietni, a munka nem nyúl, nem szalad el. Fő a nyugalom, csigavér, csigavér. Amikor kilépett az utcára, köd és szemerkélő eső fogadta. Ez se zavarta. Majd felszakad. Errefelé reggelente elég gyakran van köd. Az eső meg alig esik, meg se kottyan. Egyenesen a belváros felé indult. A ködön át kikivillant a házak nyers téglaszíne. Ebben volt valami kedvderítő, pajkos üzenet. A filozófusok útján haladt, kétoldalról alig érezhető érintéssel karolt belé a megelégedettség. Fejében régi, bátorító emlékképek sziporkáztak. Hasonló utcában már sétált így, s valahol gesztenyét sütöttek. Kereste a gesztenyeárust. Érdekes, nincs. Ennek ellenére az utca gesztenyeszagot árasztott. Igen, és ebben az utcában van a Zöld Kakadu. Hogy a Zöld Kakadu létezésének miért örül, kielemezetlenül hagyta. A gesztenyeszag és a különös nevű bár hangulatilag jelenleg összetartozónak látszott, az ellopott múlt időre utalt, s arra, hogy néha felbukkanhat, rá is lehet akadni. Kedélyállapota rendezte el így, ha utánagondol, köny- nyen összeszámolhatta volna, hogy életében kétszer volt bárban, s magasztos utóíz egyik után sem maradhatott. Egyszer az érettségi bankettet követően, akkor rengeteg sósmandulát zabáltak, ami váratlanul sokba került. Másodszor a feleségével, ahol rajtuk kívül a szakadt tapétájú, rózsaszín megvilágítású helyiségben egy élemedett bárhölgy s egy kappanképű zongorista ült. Az estnek nem volt semmi értelme. A kappanképű unottan verte a billentyűket, Júlia az élemedett bárhölgyet tartotta szemmel, aki ártatlan gonddal lakkozta körmét. A fizetésnél összezördültek. Júlia kiborult, minek kell ilyen marhaságokra költeni a pénzt. A Zöld Kakadunak ehhez semmi köze. Lármás öröm, s ezenfelül így napközben is, a becsukott ablakredőnyök mögül némi titokzatosság sugárzik belőle. Igen, a Zöld Kakadu igen találó elnevezés, állapította meg Höfler. Ha például törpepapagálynak neveznék a bárt, az már nem lenne ennyire izgató. A Zöld Kakadu elnevezés ízlelgetése közben eléggé összegubancolódottan az is felmerült benne, vajon milyen színűek az álmok, s hogy szokott-e színesen álmodni. Egyáltalában hogy van az, hogy az álomban előfintorodik egy nagy fekete hal, s ezt a többi feketeségtől és sötétségtől pontosan meg lehet különböztetni. Úgy látszik, a fekete hal fehér alapon úszik ilyenkor. Egy Zöld Kakadu viszont... Akkor vette észre, hogy az utca túloldalán fiatal hölgy álldogál, s őt figyeli. Alighanem valakivel összetéveszt, mert néha kacsint is. Milyen törékeny, pici nő, kamaszfiús alakja van, nem sokkal nagyobb, mint egy zöld kakadu. A nőt pillanatra gyerekkocsit toló pár takarta el szeme elől, s ezzel egyidejűleg felesége alakja is közéjük domborodott. Júlia mellei földrengéskor elmozduló barokk erkélyként ágaskodtak. Höfler ijedten kapta hátra fejét, de azonnal megnyugodott, feleségének semmi keresnivalója nincs ebben a városban. A kisfiús alakú nő azonban ott állt, azon a helyen, ahol imént, s most azt is látni lehetett, hogy szabadon lengő haja bronz színű. Vöröshajú Zöld Kakadu, álmélkodott Höfler és elvigyorodott. A nő is elhúzta száját, s egy ütemben indultak egymás felé. Hello, mondta a nő. Hello, válaszolta önkénytelenül Höfler. Még sohase szólított le egy nőt, igaz, most se ő kezdte, mintha az álom folytatódna. Nem a feketehalas álom, hanem ez a legutóbbi, a jól sikerült horogütéssel. Danuta, mondta menet közben a lány. Fritz, mutatkozott be Höfler és hagyta, hogy az édes pici nő vezesse. Egy közeli vendéglőbe tértek. Danuta azonnal az étlap tanulmányozásába mélyedt. Kis kurva ez, facsarodott el Höflerben a jókedv, mert a Rödler és Társa kazángyár jutott az eszébe, személyzeti főnököstül, ezúttal azonban Herpeléti távolról sem mutatkozott olyan készségesnek, mint az éjszaka MONOSZLÓY DEZSŐ sem mert, s hogy fennhangon azt i déglő. Megjárja, hely is, én azo a legtöbb férfi fillérrel drágább, lántékukat. így v nem ilyen vágyói Az klassz, buzdul tával megtörölte gyelj, van még v akarsz menni? 1 Igen. Hová? búgj váncsiság. Hová? vétáját. Az elsi 1 folyamán. Na és aztán?, legyintett benne az álom nagyvonalúan, erre elvigyorodott. Mit vihogsz? kérdezte Danuta közvetlenül. Höfler meghökkent, nyakkendőjét igazgatta. A pici nőnek olyan rekedt hangja voít, na milyen is? Mint egy zöld kakadunak... Haha... kezdett hozzá Höfler, azon nevettem ... még mindig nyakkendőjét babrálta, végre kibökte, mert semmi okosabb nem jutott eszébe, azon nevettem, hogy rekedt hangod van. Én tudniillik nagyon szeretem, ha a nőknek rekedt hangjuk van, s a tetejében olyan kicsiny, törékenyek, mint amilyen te vagy. Szóval kicsi vagyok és rekedt a hangom, jegyezte meg Danuta már nem azon a barátságos hangon, mint ahogy az utca túloldaláról átszólt hozzá. Hát ami azt illeti, te sem vagy valami óriás. Nem, nem, hagyta rá készségesen Höfler, de én nagyon szeretem a pici nőket, ugyanis... Ijedten elhallgatott, majdnem kikotyogta balkonkeblű élettársát. Csuda vicces, ragadta meg erélyesen az evőeszközt Danuta, s nekilátott a sült kacsa trancsírozásának. Utána túrósrétest és fagylaltot rendelt. Dühös elszántsággal evett, föl se pillantott a tányérjából. Tyű az áldóját, derengett fel Höflerben a vicc poénestül, miközben a lányt figyelte, ez annyit eszik, mint egy madárka, mint egy strucc. De efelett elmosolyodni rányhimlős, azt k Na, mit vagy így vök. Várjál, még; ba, mert ez háron és ha akarod, szí Reggel hétig, ismi ten. A pincérnek í lót, mert jó haver A másik lokál távolságra volt, s i akinek Danuta g Aztán elviharzot nyomott Höfler 1 gédségtől a férfi i valami előzetes í izgalmaiból. Talá vagyok, sajnálko; Milyen szép lenn< kérdésekre nyugo bad vagyok, mint hetünk ide-oda, áj a másikba. Enn a harmadik pálinl egy ideig megta^ rendeléstől. Elvég megőrzi a szép p pici, rekedt hangú elképzelést. Sajno dítésével felesége csergett benne. A I" ThoE^rrfr-r újjá*«-Cs — De -ör mióta < mióta v -Ké -Sz -Ige a felesi Van ki hétvég« -Ige ja valah Kólóm an Sokol * : Táncosnők (1930)
