Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-28 / 12. szám
Magunk alatt a fát... Zöld párt, zöld élőlánc, zöld tüntetés. Rio de Janeiro és Greenpeace. Környezetvédelmi miniszterek találkozója és Clinton környezetszennyezést gátló intézkedése. Természetvédő egyesület, állatvédő egyesület és zöld rovat az újságban. Kell mind, egytől egyig. Környezetvédelmi nevelés a családban, iskolában - kell az is. Kell minden, ami közelből és világokon átívelve a Csallóköztől a Bodrogközig is segít megváltoztatni mindazt, ami évtizedek óta füst és korom, por és szürkeség, rendetlenség és feldúlt táj, korai emberhalálhoz és természetpusztuláshoz vezető életvitel itt. Elsősorban, persze, egy normális ország kellene ehhez a nem akármilyen metamorfózishoz, normális törvényekkel, erős gazdasággal, emberhez méltó életszínvonallal. Addig hiába Rio de Janeiro, miniszteri találkozó meg a többi. Mármint nálunk. Vagy mégsem egészen? Az egykori mesterek míves munkájára emlékeztető, mostanában megújuló régi házak, a szürkéből szemnek tetsző színekbe váltó utcasorok, bővülő és immáron rendszeresebben gondozott parkok, zöldövezetek mellett bár ugyan csak apró, ám mégis megörvendeztető jelét fedeztem fel minap a természeti környezet, mondhatom úgy is, a rend megóvásának. Az egyik magyar- országi határátkelőhelyhez vezető mű- út mentén szemétgyűjtőládákat állítottak fel húsz-harminc méterenként. Nem a személykocsikra gondolván, azokból továbbra is repül ki üveg, flakon, cigarettásdoboz, banánhéj, hanem a kamionokra, melyek arrafelé nemcsak hogy százával robognak el naponta, hanem újabban kilométeres sort alkotva, gyakran sok órát várakoznak az átkelésre. Aligha kell lefesteni, mit hagytak azelőtt maguk után, az út szélén, árokban, fák és bokrok alatt. Persze, lehet, időközben éjszakai kemény fiúk összetörték, palacsintává taposták mind a ládákat, vagy esetleg el is vitték már mások - a csata nehéznek és hosszúnak ígérkezik -, ám maga a tény, hogy valakinek köszönhetően a ládák megjelentek, reménykeltő. Kicsi rendszerváltás valakinek a gondolkodásában. A mi viszonyaink között ez sem kevés. És csak lesznek egyre többen ilyenek, meg olyanok, akik ha nem is áldoznak a környezetvédelemre, de legalább nem rombolják tovább mindazokat az embertől függetlenül született természeti alkotásokat sem, melyeknek valamiképpen sikerült elkerülniük a halált a bioszféra ellen évtizedeken át sorozatban indított „szocialista“ hadműveletek közben. Nem vághatjuk tovább magunk alatt a fát, így is volt már annyi zuhanásunk, részünk megrázkódtatásokban, minthogy a természet (emberi) jogaira fity- tyet hányt a szebb jövő ígéretével ámító, hangszórókból, szónoki emelvényekről a túlszárnyalhatatlan tervek túlszárnyalását harsogó hatalom, s ki tudja, milyen következményekkel számolhatunk még, mivel kell fizetnünk a bioszféra ellen elkövetett bűneinkért, hiszen azt öltük, ami tulajdonképpen éltetőnk, egyszersmind életünk védelmezője. öltük, nem véletlenül. Eredt ez abból, hogy nekünk így alakult a sorsunk, illetve hagytuk így alakítani. Hogy nekünk a saját életünkhöz, egyáltalán az élethez olyan a viszonyunk, hogy semmilyen. Most megint itt a tavasz. Jön a zöld. Bújik elő, emelkedik, tornyosul, terjed a természet. Újra. Alkot. Végtelenül pontosan minden fűszálat, virágot. Még mindig. És adja, ajándékozza, kínálja a lehetőséget nekünk, ki tudja, hány ezredik éve már. Nekünk, akik mint híres embertől hallottam nemrégiben, mára a leginkább veszélyeztetett faj lettünk a Pöldön. A paradoxon, hogy önhibánkból. Következésképpen - visszakanyarodva tájainkra és az új tavaszhoz - csak rajtunk múlik, egyénenként és kollektive, hogy miként élünk legalább ezzel az eleve adott lehetőséggel, addig is, amíg a többi egyelőre(?) olyan-amilyen. Azaz, hogy vágjuk-e továbbra is magunk alatt a fát, vagy igyekszünk újabbakat ültetni, egész erdőket telepíteni. Bodnár Gyula Külföldi utazást nyerhet a Tiptour Utazási Iroda és a Vasárnap háromfordulós versenyében. ITMSZEMMASZ | 1 Megirigyelhetné ■ modern szobrász Sezt a csodálatos ® Archív felvétel™
