Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-07 / 9. szám
•Jr wmm a mólón A nappali csillag Unó, due, tre JkTem láttam belőle mást, csak a szemét. Arcát fekete 1 " maszk takarta, fekete volt a jelmeze, a kesztyűje, a topánja is. Fel sem tűnt, honnan jött, talán az oszlopsor alól vagy a tér túlsó oldaláról, de az is lehet, hogy a tenger vagy a templom mögötti lagúnák felől... egyszer csak ott állt előttem. Három lépésnyire, kettőre, egyre... jött felém és rezzenéstelen tekintetével kitartóan nézett. Vonzott és taszított, bűvölt és riasztott, elkábított és kijózanított. Hangját nem hallatta, gesztusait megőrizte, különös mozdulataival egész lényét talányossá tette. Éjszaka volt már, a Doge palota lámpái, mint egy óriás gyöngyfüzér szemei ragyogtak a sötétben. Karnevál volt Velencében, karnevál, amelyen élőben peregtek a Fellini-filmek. A Casanova maszkjait láttam tavaszi ég alatt, a Satyricon fehérre festett arcait a sikátorok beugróiban. Bölcsek és bolondok, fiúk és lányok, idősek és fiatalok cseréltek szerepet órákra, napokra, hetekre; jót és rosszat, életet és halált, álmot és valóságot mosott össze Velence ünnepe. Feje tetejére állított egy amúgy is zavaros világot. Arleccbinók flörtöltek Columbi- nákkal, Pantalonék sétáltak Pulcinellákkal, púderral kente magát fehérre a fekete, sötét krémet vitt arcára a négerbarát lapföldi, nőnek öltözve lejtették sejtelmes táncukat harminc körüli férfiak, hímneművé vált a szőke signorina, szép tollú madárrá a repülni sohasem tudó, vörös szájú kurtizánná a fénytelen ajkú zárdaszűz. jn évben egyszer van csak karnevál a lagúnák JjfcV városában, de akkor aztán áll a bál. Piazzák és piazzetták telnek meg turistákkal, gondolák és könnyen sikló fürge kis hajócskák százai szállítják a messziről jött, jó pénzű vendégeket, a Canal Grande és a San Marco-Öböíközt reggeltől estig, estétől reggelig hömpölyög a tömeg. Színes, mesébe illő ruhák suhannak a sima kövezeten, a hidakról s a fáklyával kivilágított bárkákról mintha ugyanazok a figurák leselkednének rád. A commedia deli’ arte felszabadult hősei. Talán éppen Goldoni jelenkori rokonai. Félhomályos üzletekben parányi s óriási maszkok, rajtuk tollak, Bitterek, fátylak, gyöngyök és színezett csillám- por. Ha nem sajnálod rá az ezreseidet, páratlan szépségű álarcot vehetsz. Ha kispénzű turista vagy, válassz egy utcai piktort magadnak. Széket tol alád, vagy oszlophoz dőlsz és már pingálja is arcodat. Szemedhez, hajadhoz, megjelenésedhez illő különös mintákat kapsz, eső- és napálló remekművet pillanatok alatt. Aztán megegyeztek és mehetsz, csupasz képeden mutogathatod megújult önmagad. De honnan e vágy, hogy más legyél, egészen más, mint eddig és ezután, honnan e lázadás, a fennálló rend, a bevett szokások, a rád aggatott béklyók ellen? Magadban hordozod vagy csak felkapott, mint forgószél a száraz homokot? Elszédülsz és meginogsz egy pillanatra, ha farsang idején Velencében jársz, ezt jobb, ha előre tudod. Sétálsz majd fel-alá a márványpaloták bosszú sora előtt, egyszer halk hárfamuzsikát, máskor dübörgő dobpergést hallva. Valaki vörösborral kínál és váratlanul magához ölel, aztán mész majd könnyű, nesztelen léptekkel a tengerparti cölöpök mellett és feltűnik egy arc, egy fekete álarc, amelyet láttál már. Fekete palást, fekete kesztyű, csak a maszk mögött a szem... ugyanaz a zöld, amelyet egy órával ezelőtt még zavartan néztél. Mintha szél kerekedne a szigetek felől. Indulni kellene. Ezüsttel fújva A megközelíthetetlen Olcsón vett arcdísz 1993. III. 7. Szabó G. László és Mérv Gábor riportja Miénk a tér!
