Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-28 / 8. szám
tieujBSEfl B ♦ m A „Szeretet misszionáriusai“ rend tagjai az otthon megnyitásán A hely, melyet Betlehemnek hívna AKI MEG AKARJA SZÜLNI NEM KÍVÁNT GYERMEKÉT, HÍVJA FEL A 07/78 31 02-ES TELEFONSZÁMOT Betlehem - ez az a város, ahol megszületett a Gyermek. És ezt a nevet viseli egy 1992. december 21-e óta Pozsonyban működő új szociális intézmény is. Nem véletlenül. A pozsonyi „Betlehem“ - ben azon nők számára biztosítanak ideiglenes otthont, akik nem kívánt terhességük, s az ebből fakadó nehéz körülmények dacára mégsem az abortuszt választják, hanem úgy döntenek: világra hozzák gyermeküket. Az otthon a Donum Vitae (Az élet ajándéka) nevű charitatív szervezet kezdeményezésére jött létre. Ez a Szlovákiában már évek óta működő szervezet fő küldetésének az élet védelmét tekinti. Keretében működik a „Meg nem született élet védelme“ nevet viselő mozgalom, melynek tagjai igen erőteljes harcba kezdtek az abortusz ellen. Egyik vezetője Mária Lukáco- vá, aki a Betlehem otthon létrehozásában is tevékeny szerepet vállalt.- Mozgalmunknak az a célja, hogy az embereket meggyőzzük: az élet a legfőbb érték a világon, amit tisztelni és védeni kell. A megszületett emberek életét éppúgy, mint a meg nem születettekét. Mi épp az utóbbira, a meg nem született életek védelmére helyezzük a hangsúlyt. Nagyon jól tudjuk azonban: fölösleges szócséplés lenne az élet csodájáról beszélni a nem kívánt terhességgel nehéz helyzetbe került nőknek, ha egyúttal nem nyújtanánk nekik segítséget. E célból jött létre ez a men- hely azon leendő anyukák számára, akik mégsem az abortuszt választják, noha körülményeik arra kényszerítenék őket. A menhelyet Pozsony egyik lakótelepén panelházban nyitották meg a múlt év decemberében. A várostól bérbe vett egykori munkásszállóban nyolc kétilletve háromszobás lakást alakítottak át úgy, hogy több mint húsz anyuka elhelyezésére alkalmasak, ha kell, akár újszülött gyermekükkel együtt.- Nem vagyunk menhely a szó közismert értelmében - siet tisztázni a helyzetet Mária Lukácová. - Nem tudjuk biztosítani hajléktalanok elszállásolását. Elsősorban olyan lányok, asszonyok jöhetnek számításba, akik nem kívánt terhességükkel egyedül maradtak, nincs hová menniük, elfordultak tőlük hozzátartozóik, és környezetük, szociális, pszichikai helyzetük az abortuszra kényszeríti őket, de mégis a szülés mellett döntenek. Ezek a nők, amíg a körülményeik nem rendeződnek, az otthonban ingyenes szállást kapnak, s ha a helyzet úgy hozza, terhességük egész ideje alatt is ott maradhatnak, sőt, a szülés után is - addig, amíg problémáik meg nem oldódnak. Amennyiben az anya lemondana gyermekéről, mi a gyermek örökbeadásáról is gondoskodunk. Mindenben számíthatnak ránk az anyukák, kor, lakhely, családi állapot, vallás, faj, nemzetiség nem számít. Egy a fontos: hogy a gyereküket meg akarják szülni. A bajba jutottakat a menhe- lyen segítő kezek várják. A kalkuttái Teréz anya által alapított Szeretet misszionáriusai rend tagjai. Ez a rend 1959-ben jött létre, ma több mint tízezer tagja tevékenykedik az egész világon: segítik az elesetteket, felkarolják az elhagyottakat, ápolják a haldoklókat. A rend tagjai egyik fő küldetésüknek tekintik az elhagyott gyerekek befogadását és nevelését. Gyerekotthonokat vezetnek a világ különböző pontjain, többek között Szlovákiában, Cadcán is működik egy missziójuk. A pozsonyi Betlehem otthonba tavaly december 11-én érkezett meg a rend négy tagja, hogy életüket ezentúl az ott lakókról való gondoskodásnak szenteljék.- Nem véletlenül fordultunk éppen a Szeretet misszionáriusai rendhez - árulja el Mária Lukácová. - Ugyanis ez az egyetlen rend, amelynek célkitűzéseiben elsődleges helyet foglal el a nem kívánt gyerekek védelme. Hiszem, hogy kedvességükkel, gondoskodásukkal sokat segítenek majd az otthonba kerülő anyukák helyzetén. Lukácová asszony szerint az otthon megoldást , a terhesség kihordását kínálja a terhesség- megszakítás ellenében. De vajon milyen az érdeklődés egy ilyen alternatíva iránt a mai Szlovákiában?- Ez idáig kevesen tudnak még az otthonról, különösen annak jellegéről. Az érdeklődők 90 százaléka a menhelyet lakásgondjainak megoldására szeretné felhasználni. Nehéz velük megértetni, mi nem e célból hoztuk létre ezt az otthont, azt szeretnénk elérni, hogy a nők ráébredjenek: az abortusz nem megoldás. Az otthonnal attól szeretnénk őket megóvni, hogy megöljék gyereküket. Beszélgetőpartnerem ugyan az otthon pontos címét nem árulta el, mivel nem szeretné, ha lakói és a nővérkék fölösleges zaklatásoknak lennének kitéve. Az érdeklődők jelentkezését telefonon várja, Szlovákia egész területéről hívhatnak a 07/783 102-es pozsonyi számra. A segíteni szándékozók szintén ezen a számon léphetnek kapcsolatba a mozgalommal és az otthon vezetőivel. Lukácová asszony nagyon bízik abban, hogy az otthon végül beváltja a hozzá fűzött reményeket, s hogy idővel Szlovákiában is megváltozik majd a társadalom hozzáállása a terhesség és az abortusz viszonyához. Talán nem alaptalanul. Londonban a hasonló otthon megnyitása után fél évvel jelentkezett az első nő. A pozsonyi „Betlehemben“ már most négyen vannak... S. Forgon Szilvia 1993. II. 28. A komáromi Duna Menti Múzeum Üvegedény-gyűjteményének az egyik legfigyelemreméltóbb darabja az a pohár, amelyet „Petőfi ivópoharaként“, még 1906-ban ajándékoztak. Állítólag Besse Dániel, Petőfi ifjúkori barátja adta Kovács Lajos hetényi pap özvegyének, aki felajánlotta az akkori komáromi múzeumnak. Az egyik érdekes és régi helyi lap, a Komáromi Újság a közvetítő és az ajándékozó megnevezésén kívül csak annyit közölt, hogy a poharat egy juhász képe díszíti, aki fokosára támaszkodva pipázik. Az utóbbi években volt szerencsém néhányszor ezt a poharat kézben tartani, és vizs- gálgatása közben volt alkalmam elgondolkozni azon, hogy valóban ivott-e, vagy egyáltalán ihatott-e Petőfi ebből a pohárból, vagy az ajándékozók és az átvevők csak a nagyobb szenzáció kedvéért ragaszkodtak ehhez a megnevezéshez? Mivel a kérdés nagyon érdekelt, elhatároztam, hogy felkutatom a választ. Először azokból a müvekből tanulmányoztam át néhányat, amelyek a 19. század első felenek magyarországi öltözködési formáit, illetve viseletéit írják le és képekkel is ábrázolják. Sajnos azonban ezekben a művekben a pohár díszét képező juhász öltözékéhez és kiegészítőihez csak hasonlók voltak találhatók. Ez a hasonlatosság pedig nem dönthette el a kérdést, nem bizonyíthatta elég határaIvott-e Petőfi ebből a pohárból? zottan azt, hogy a poharat Petőfi idejében készítették. Maradt tehát a pohár díszítési módjának vizsgálata. A 13,5 cm magasságú, 8,4 cm átmérőjű és vastag falú pohár alján majdnem két centiméter vastag, tömör üveg van. Felfelé elkeskenyedő, rovátkolt falú ürege adja a pohártalp díszítését. A pohár felső részén leveles ágra emlékeztető, körbefutó díszt figyelhetünk meg. Középen helyezkedik el a fő motívum, vagyis a pipázó juhász alakja, lába alatt a legelőket jelképező vízszintes felülettel. A fő kérdés az volt, hogyan készítették el a pohár külső felén levő díszeket, tehát a felső leveles koszorút és a juhász alakját? Jól meg kellett vizsgálni, látszanak-e rajtuk a gravírozás, vagyis az üvegcsiszolás nyomai? Csiszolásra utaló nyomok nem látszottak, de maró savak hatása, vagyis az üvegmaratás annál inkább. Mivel az összes díszek helyén fénytelen az üveg, egészen biztos, hogy a díszítéshez nem a fényes felületet adó híg fluorsavat használták, hanem a fluorsav gőzét, kénsav és fluorkalcium keverékét, fluoram- móniumot, fluorkáliumot és ezeknek ecetsavval vagy kénsavval megsavanyított oldatait alkalmazták. Egyes részeken, így pl. a pipából felszálló, illetve a juhász szájából kifújt füst ábrázolásánál olyan finom a maratás, hogy az alig,a fényképen pedig már nem is látszik. A maratás mértéke lehet tehát egyik titka annak, hogy a készítő (vagy a készítők) ilyen szép, szinte dombormű- szerű (a valóságban azonban a pohár falából egyáltalán ki nem emelkedő), remek díszítést alkottak. A vizsgálódás alapján teljes biztonsággal állítható, hogy a kérdéses pohár külső oldalán levő igen mutatós díszeket üvegmaratással készítették. Mivel pedig ennek elterjedése jóval későbbi időkre tehető, mint Petőfi halálának (hivatalos) időpontja, megállapíthatjuk: nagy költőnk nem ihatott a pohárból. Tok Béla Bíró Béla felvétele SZÉLJEGYZETÜNK VILLÁMRABLÁS A bűnözés története napjainkban új fejezetekkel bővül. Ezek egyike a „villámrablás“. Mióta ember él a földön, rablás talán mindig létezett. A híres nagy rablásokról könyvek sokasága jelent meg, számtalan film készült. Emlékszünk még talán az évszázad vonatrablására Angliában, vagy Jean Gabin betörőalakításaira, amikor apró részleteiben kidolgozott tervek, rajzok alapján hajtották végre a nagy pénzszerző hadműveletet. E klasszikus betörések formája ma is virágzik, csak a korszerű technika, elektronika bevonásával nyitják ki a kódra működő mackókat vagy kincses termeket. Rohanó világunkban azonban sietnek az emberek és a rablók is. Ez szülte a villámrablásokat. Nemrég szomszédom halottsápadtan újságolta, hogy sógora méregdrága számítógépet hozott Nyitráról a javítóba, ablaka alatt megállt kocsijával, becsengetett hozzá. Alig 8-10 percig beszélgettek abban a földszintes szobában, amelynek ablaka alatt a kocsi állt, ez alatt kinyitották a autót és elrabolták a gépet. Kollégánknak a szerkesztőségi parkolóból lopták el a fél órával előbb vásárolt, pokróccal letakart számítógépét, azalatt, míg felugrott a szerkesztőségbe. Villámgyorsan rabolnak. Még a megdöbbentő esetet tárgyaltuk, amikor az újságban az alábbi két jelentést olvastam: 21 éves prágai lakos fél órára leparkolt a pozsonyi Cintorínská utcában és ez alatt elrabolták 130 ezer koronát érő mérőműszerét A másik 34 éves külföldi károsult csupán öt percig hagyta kocsijában fekete táskáját, ez azonban elég volt a rablóknak, hogy kinyissák az autót és elvigyék a benne lévő egymillió 695 ezer koronával. Szakemberek szerint ezeket a mesteri villámrablásokat csak úgy tudják elkövetni, hogy a banda tagjai figyelik a vásárlást, a bankban nagyobb összeget felvevő személyt, követik az illetőt és ha néhány percre elhagyja kocsiját, megszerzik a zsákmányt. Egyszerűen lehetetlen, hogy csak úgy találomra átkutassák a parkolókban leállított sok száz kocsit és véletlenül akadjanak rá az értékes holmikra. A villámrablás a lehető legjobb fogás. Egy autót ellopni nem olyan egyszerű és könnyebben megtalálja a rendőrség, mint mondjuk a számítógépet. Ennek az árából pedig akár két új kocsit is vásárolhat, méghozzá a saját nevére. Átfestés, számkiütés nélkül „átmossa“ a rablóit értéket. A villámháború után itta villámrablás. Egyetlen „villámlátogatással“ százezreket rabolnak. Hogyan lehet felvenni a küzdelmet ezekkel a bandákkal? Hihetetlenül egyszerűen. Megszívleljük a közmondást: „Alkalom szüli a tolvajt.“ Ahhoz, hogy a villámrablás meghonosodjon, az emberek felületessége kínálja az alkalmat. Ne hagyjunk a kocsiban semmilyen értéket! Vagy ha már vásároltunk valamit, őrizzük a kocsit. Az alvilág mindenütt ott leselkedik. Ez a foglalkozásuk. Sz. B.
