Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-02-14 / 6. szám

P ár napja, hogy váratlan diskurzusba kezdett velem egy taxisofőr. - Tudja, kérem - mondta a Balkán nem tőlünk délre kezdődik, hanem a Morva folyónál. Biz‘ isten így van, hiszen nem a Balkán tört ki itt a minap, amikor hirtelen leesett egy nagyobb adag hó? Használhatatlan, hol kátyús, hol eljegesedett utak, kritikán aluli öreg járgá­nyok, agresszív vezetők. Közülük sok még nem látott havat, amióta megkapta a jogosít­ványát, mégis ugyanúgy tapos a gázba, mint­ha hétágra sütne a nap. Balkán ez, kérem, Balkán. Kinek van ereje manapság tiltakozni egy ilyen okfejtés ellen? Decemberben egymást öljük a karácsonyi bevásárlásban; igaz, újab­ban nem azért, mert nincs áru, hanem azért, mert nincs annyi pénzünk, mint amennyit igazából költeni szeretnénk. Vagy amennyit kellene. Januárban-februárban viszont gyön­gyözni kezd a homlokunk, ha számlával csön­get a postás. És ebben a világban már az is sikerélményszámba megy, ha nem mordulnak ránk embertársaink a telefonban, amikor az félrekapcsol; vagy nem dudál ránk senki, ha forgalmi dugóba kerülünk... Mindennapja­inkból - melyek még rendezett körülmények esetén is stressztömegből állnak -, amelynek ormótlan csomagját reménytelenül görgetjük magunk előtt, éppen az a picike plusz hiány­zik, amit úgy lehetne nevezni: a dolgok minő­sége. Magyarán szólva: minőségtelenül élünk. Higgadtság helyett beérjük az ingerült válasz- szal is. Udvariasság híján a goromba mordu­lást is elfogadja fülünk. Miért akadnánk hát fönn éppen azon: mit mennyiért, illetve hol, hogyan vagyunk kénytelenek vásárolni?! Pedig érdemes eltűnődni ezen, mert ma­napság nálunk már jószerével mindent és szinte mindenütt kapni. Butikban, börzén, a piac elkülönített részén. Táskából és sport­szatyorból, kézből és kéz alól, ponyváról és pultról, asztal és láda tetejéről. így azután nem is csoda, ha a helyszínen jobbára sose derül ki: olyan színű-e az áru, mint amit kerestünk, akkora-e és egyáltalán az-e, vagy valami más. De megvesszük, mert gyorsan utánaszámolunk, s abban a pillanatban úgy tűnik, olcsó, így hát biztosan megéri. Más kérdés, hogy otthon könnyen kiderülhet: használhatatlan a holmi és ki kell dobni - így dupla a költség is, a méreg is. A pozsonyi tévében éppen a napokban hallottam egy nyilatkozatot, amely szerint olykor maguk a minőségellenörök is meglepődnek, mi min­den kapható a zugáru-piacon. És tényleg: ha közelebb merészkedünk, van itt hajsütő vas és pörkölt kávé, konyak és körömlakk, merü- lőforraló és cigaretta, karóra és szempillafes­ték, rádiósmagnó és női bugyi, műanyag kacsa és konyhakés. Van közöttük, ami gyenge minőségű ugyan, de azért még elfogadható; ám bőven akad olyasmi, ami élet- és baleset- veszélyes is; hiszen sem az érintésvédelmi szabványoknak nem felel meg, sem annak a roppant egyszerű s valószínűleg még az alaszkai hómezőkön is érvényben lévő elő­írásnak, amely szerint egy terméken fel kell tüntetni a gyártási, illetve a lejárti időt, továb­bá használati és kezelési utasítást kell mellé­kelni hozzá. A minőségellenőrök találtak mik- robiológiailag szennyezett rúzst és sípoló gu­mikacsát, ami nem sípolt. Ez utóbbbi ugyan teljesen veszélytelen; az viszont már távolról sem, hogy a rákent festék mindent elszínez maga körül, s ha a gyerek a szájába veszi ezt a játékot, még az egészsége is károsodhat. Az ártalmatlanabb hibák közé tartozik a meta­nolt „csak“ nyomokban tartalmazó konyak, vagy éppenséggel a vízáteresztő esernyő. Kell-e mondani, hogy a zugkereskedelem az árusokon kívül mindenkinek kárt okoz? A vevőnek, ha becsapták; az államnak az elmaradt adóbevételek formájában, a tisztes­séges kereskedőnek pedig a tisztességtelen konkurencia miatt. És mégis: kell-e mondani, hogy a kispénzű emberek mindig is rá fognak fanyalodni a minőségtelenségre? Más kérdés, hogy az ilyenfajta árusítást szintén kellő kere­tek közé kell terelni — hogy végső soron ne a zugárusítás szabjon mércét a többinek is. Idehaza a január elsején életbe lépett fo­gyasztóvédelmi törvény, külföldi viszonyla­tokban pedig az IOCU, azaz a Fogyasztói Egyesületek Nemzetközi Szervezetének kiált­ványa szerint a fogyasztónak ugyanis számos dologhoz alapvető joga van. Elsősorban ah­hoz, hogy megfelelő élelmiszerhez, ruházat­hoz, lakáshoz, egészségügyi ellátáshoz, okta­táshoz, higiéniához jusson. Joga van a bizton­sághoz, az életre és egészségre veszélyes áruk vagy szolgáltatások elleni védelemhez. A tá­jékoztatáshoz, a tények ismeretéhez, a tisz­tességtelen reklám félrevezetései elleni véde­lemhez. A választáshoz a megfelelő áron kínált és versenyképes minőségű cikkek kö­zül. A képviselethez a fogyasztói érdekek érvényesítésében. Kártérítéshez, ha kár érte; oktatáshoz, hogy tájékozott fogyasztóvá vál­jék és ismerje a jogait. áz szónak is egy a vége: meg kellene hát próbálni igényesebbnek lenni a minőségtelenséggel szemben. Legalább a re­ményünk meglegyen rá, hogy valaha ebben is eljutunk az európai normákhoz. Vagy lega­lábbis azok küszöbére. Miklósi Péter MINŐSÉG(telenül) Méry Gábor felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents