Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-07 / 5. szám
B üasárnap « 0 Jobb félni, mint megijedni? atomenergia mellett kardoskodó szakemberek azzal érvelnek, hogy a meg nem újuló nyersanyagforrások mennyiségéből így szabadítható fel a legtöbb energia, ráadásul ez a forrás gyakorlatilag kimeríthetetlen. A jelenleg legfontosabb energiahordozók közül a kőolajat és a földgázt a fejlett országok általában importálják, ráadásul ezeket inkább a vegyipar számára érdemes tartalékolni. S ily módon kiküszöbölhető a fosszilis tüzelőanyagok elégetése során nagy gondokat okozó levegőszennyezés. Az atomenergia felhasználása korántsem problémamentes folyamat. Sőt sok minden utal arra, hogy nem feltétlenül ez az energianyerési folyamat jelenti problémáink végső megoldását, és ha jobb híján átmenetileg rászorulunk is, elegendő indokunk van arra, hogy csak a legszükségesebb mértékig használjuk fel. EGY CIKLUS - SOK SUGÁRZÁSSAL Az atommagok hasadásában rejlő energia felszabadításának első lépcsője az uránérc kibányászása. A bányákban nem is a sugárzás jelenti a gondot, hanem a meddő homokkő szemcséi okozta szilikózis, illetve a bomlástermékként a kőzet pólusaiban jelen levő radongáz radioaktivitása. A kibányászott ércet a dúsítóban fűtőelemekké dolgozzák fel. Illetve csak egy töredékét, hiszen 1 kilogramm urán-oxid előállítása során 0,5-5 tonna radioaktív anyagok, amelyek részaránya általában mélyen a megengedett érték alatt van. A bohunicei erőműből például 1990-ben a jód 131-es izotópjából a megengedett mennyiség nem egész egy százaléka került a levegőbe, a szennyvíz triciumtartalma pedig a limit fele körül mozgott. Az utóbbi időben végzett elemzések azonban arra figyelmeztetnek, hogy több radioaktív izotóp a szervezetbe kerülve felhalmozódik (a jód például a pajzsmirigyben), így koncentrációjuk az idő múlásával jócskán megnőhet. Az Egyesült Államokban a Hanford atomerőmű melletti folyóban készült mérések szerint a radioaktív foszfor mennyisége a halakban 150 ezerszer, a vízi madarak tojásában pedig másfél milliószor haladta meg a folyóvízben mért értékeket. HULLADÉK - OTTHON NÉLKÜL Talán nem járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy az atomenergia felhasználásával kapcsolatban a legnagyobb gond az erőművekben keletkező sugárveszélyes hulladékok elhelyezése. Az alacsony és közepes, a legfeljebb néhány évtizedig veszélyes radioaktivitású hulladékokat (ruhák, alkatrészek, folyadékok stb.), különleges lerakóhelyen tárolják. Szlovákiáiban ilyen a Mohi melletti erdőségben épült. Ezt az utóbbi évek során több kritika érte, ezért újra át kellett vizsgálni az esetleg szennyezett víz kijutását akadályozó intézkedéseket és megváltoztatták a hulladék cemen- tálására alkalmazott technológiát is. Legújabban a tárolókonténerek gyártására egy gépsort vásároltak. A mohi telep üzembe helyezése előtt a parlament környezetvédelmi bizottsága valószínűleg még egy végső, átfogó vizsgálatot is elrendel. Nem ilyen egyszerű feladat viszont a kiégett fűtőelemek tárolása. Ezek ugyanis tömény radioaktív anyagokat tartalmaznak, amelyek között például a láncreakció termékeként keletkező 239-es plutónium izotópnak 24 ezer év a felezési ideje. Ebből pedig az következik, hogy a sugárzása csak negyedmillió év elteltével csökken viszonylag elfogadható szintre, ezért elhelyezése nagyon felelősségteljes feladat (ráadásul egymilliomod grammja elég egy emberi élet kioltásához). Nem is meglepő, hogy ez ideig sehol sem sikerült a kiégett fűtőelemek tárolásának megnyugtató megoldása. Az is igaz, hogy a hidegháború idején a plutónium az atombombákban talált ideiglenes „otthonra“, napjainkban azonban a probléma égetővé vált és megoldására világszerte kutatások folynak. A szóba jöhető lehetőségek közül egyre valószínűbb, hogy végül mégiscsak a földalatti tárolás marad a legelfogadhatóbb megoldás. Ezzel viszont sok-sok utánunk következő nemzedéknek hagyunk olyan ajándékot, amely miatt a nevünket nem fogják imába foglalni. A felelősség tehát óriási, mert rögzítsék is bármibe a hulladékot és helyezzék is akármilyen mélyre, negyedmillió éves távlatban nehéz biztosítani e rendkívüli kon- centráltságú veszélyes anyag érintetlenségét. Szlovákia ráadásul ilyen tekintetben különösen előnytelen helyzetben van. Korábban ugyanis mindenki azzal számolt, hogy a kiégett fűtőelemeket téritésmentesen a Szovjetunióba szállítják. Ma már viszont minden partnernek fizetni kell, mégpedig a hazai viszonyok közt lehetetlen árat. Tárolót a tekto- nikailag nyugtalan Kárpátokban nem lehet kialakítani. Kissé jobb a helyzet az idős Cseh-masszívum- ban, ahol a földtani „közeljövőben“ nem várhatóak komolyabb tektonikai mozgások. így azután Csehországban valamelyik, ezer méternél mélyebb elhagyott uránbányát előbb-utóbb valószínűleg átalakítják erre a célra. A bizonytalansági tényezőknek azonban ők is tudatában vannak, ezért január elseje óta alig számíthatunk arra, hogy idegen szemetet is elfogadnak. így azután Szlovákiában a fűtőelemek használat után továbbra is a bohunicei telepen kialakított köztes tárolóba kerülnek, ahol néhány évtizedig maradhatnak, s ahol jelenleg mintegy 400 tonna található belőlük, kb. 4 tonna plutóniummal. A tárolókapacitás jelenleg öt évre elég, de szükség esetére már kidolgozták a bővítés lehetőségeit. Ráadásul már jelezték a csehországi Dukovany erőműnek, hogy szállítsák haza az eddig szintén náluk tárolt hulladékukat, ami újabb kapacitás felszabadulását jelentené. Ennek helyébe később a mohi atomerőmű végterméke kerülne, igaz némi késéssel, mivel a fűtőelemek a kivétel után még öt évig a reaktor mellett hűlnek. Ez persze nem változtat a tényen, hogy a szlovák atomenergetikusok napjaiban legfeljebb behúzzák a fejüket, ha a magas radioaktivitású hulladék elhelyezéséről faggatjuk őket. HÁROM TESTVÉR Az atomenergia hazai felhasználása programjának előkészítésekor 1957-ben döntötték el, hogy az első erőmű Jaslovské Bohunicén létesül. Azóta ott összesen három létesítmény épült fel, amelyek még magukon viselik a kelet-európai útkeresés jellemző jegyeit. A legidősebb A-1-es jelzésű, a hazai tudomány színvonalát demonstrálandó, teljes mértékben csehszlovák fejlesztéssel, a világon ritkán alkalmazott C02-gáz hűtésű nehézvizes reaktorral készült. Az áramtermelést 1972. december 25-én kezdte meg, de négy év múlva súlyos baleset miatt végleg le kellett állítani. A személyzet ugyanis működés közben cserélte a fűtőelemeket és az automatikus leállástól való félelem okozta kapkodásban az egyikről elfelejtették eltávolítani a szilikogél védőburkot. így ehhez nem jutott el a hűtővíz és a beinduló láncreakció okozta felmelegedés miatt nemcsak a fűtőelemek egy része, hanem maga a reaktor is megsérült. Ráadásul a kiszabaduló radioaktív anyag a generátor résein keresztül a második vízkör egy részét is elszennyezte. A hivatalos álláspont szerint ugyan környezetszennyezésre nem került sor, egyelőre azonban nem tisztázott, miként került a radioaktív plutónium és americium a szomszédos Manivier patak és a Dudvág iszapjába (bár sugárzása nem éri el a megengedett legnagobb értéket). Az erőmű mindenesetre azóta használhatatlan és folyik a felszámolása. Ez nem éppen egyszerű folyamat, mindmáig csak a sértetlenül maradt fűtőelemeket sikerült eltávolítani. A munka ráadásul szünetel, mert bár egy érvényes szerződés alapján az A- 1-ből származó fűtőelemeket Oroszország még átveszi, de Ukrajna egyelőre nem egyezik bele szállításukba. Ezenkívül még négy WER 440-es, vagyis teljesen más típusú erőmű is üzemel Bohunicében. Közülük a V-1-es két reaktora a régebbi, 230-as sorozathoz tartozik és biztonsági hiányosságaik miatt az esetleg bekövetkezhető baleset által közvetlenül is veszélyeztetett Ausztriában óriási kampány folyik ellenük. A V-1-es veszélyeiről elég annyit megemlítenünk, hogy hiányzik a harmadik biztonsági rendszere, így nagyobb baleset esetén a felszabaduló gőz a reaktorból közvetlenül a levegőbe jutna. Nincsen megfelelő szeizmikus biztosítása, aminek különös pikantériája, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia Földtani Intézete munkatársainak a nyolcvanas években elvégzett mérései szerint az erőmű közelében húzódik a Dobra voda-i törés, amely mentén predig a század elején Szlovákia eddigi legnagyobb, műszerrel mért földrengését észlelték. Végezetül a bohunicei V-2-es, újabb típusú, 213-as reaktorokkal felszerelt erőmű 1984 óta dolgozik és iránta egyelőre kisebb az érdeklődés. Igaz, a jelenleg épülő mohi erőmű dolgozói egyáltalán nem titkolt örömmel fogadták, hogy náluk nem a hazánkban szokványos, hanem egy német irányító és biztonsági rendszert szerelnek. AZ ÁRAM TÁVOZIK, A HULLADÉK MARAD A Léva melletti Mohiban a nyolcvanas évek elején a szocialista gazdaság egyre nyilvánvalóbb csődje ellenére is megkezdték négy blokk építését. Ez folyt egészen 1991-ig, amikor mind a szövetségi, mind a szlovák költségvetés képtelenné vált a befejezéshez szükséges több tízmilliárd korona további biztosítására. Az erőmű egyébként szintén egy jelentős, észak-déli irányú törészóna mentén fekszik, ezért rengés elleni biztosítékkal igyekeztek ellátni. A nyolcvanas évek során már egyébként is jobban odafigyeltek a biztonsági kérdésekre és - amennyiben ez dicséretként fogható fel - a mohi erőmű a keleteurópai atomenergetika csúcsteljesítményének tekinthető. Ez persze nem változtat a tényen, hogy jelenleg az építkezés csigatempóval halad. Mindössze a szinte teljesen kész első blokkban folyik a német Siemenstől vásárolt irányító és biztonsági berendezés szerelése. A tervek szerint három nyugati energiatermelő társaság (Bayerwerk, Preusser Elektra és az Elektrisité de France) meghitelezi ennek a csaknem kész második blokknak a befejezéséhez szükséges összeget. Felvetődött az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank részvétele is. Az erőmű vezetői szerint amennyiben még az idén megkapják a kölcsönt, 1994 végén megkezdhetik az áram- termelést. Itt azonban azonnal felmerül a kérdés, hogy ennek törlesztése fejében a termelt áram hány százaléka vándorolna külföldre, hiszen a működés során keletkező atomhulladék nyilvánvalóan teljes egészében itthon marad. A húsz- -harminc százalékban kész harmadik és negyedik blokk befejezésének finanszírozására egyelőre nincs érdeklődő. Az atomenergia felhasználásával kapcsolatos kérdőjelek az utóbbi időben e téren világméretű visszaesést okoztak és napjainkban mindössze Japánban, Kanadában, Dél- Koreában, Romániában és az egykori Csehszlovákiában épülnek új erőművek. Zdenék Kríz, az egykori Csehszlovák Atomenergetikai Felügyelet főellenőre viszont a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy a nagy cégek új, modernizált erőművek kifejlesztésén dolgoznak és a kutatások befejeződése, illetve a vázolt problémák megoldása után világszerte újabb atomerőművek építésével számolnak. Tuba Lajos 1993. II. 7. A Greenpeace tiltakozó akciója 1991-ben Jaslovské Bohunicén. A félelem nem teljesen alaptalan (GREENPEACE/Leihinger felvétele) A mohi atomerőmű reaktorcsarnoka. Egyelőre a felére van érdeklődő (A szerző felvétele) gén és az egészet az utód sínyli meg. így tehát amikor Marie Curie 1898-ban felfedezte a tórium radioaktivitását, illetve 1942-ben Enrico Fermi üzembe helyezte az első atomreaktort, olyan szellemet engedtünk ki a palackból, amely félelmetes erejével híven szolgálhat bennünket. De ha egyszer ellenünk fordul! Akár a földi élet egésze is veszélybe kerülhet. A nagy lehetőség persze a kockázat ellenére sem maradt kihasználatlanul, így a világ atomerőműveiben napjainkban több mint 400 blokk termel áramot. Napjaink rohanó világában egyre több olyan dolog vesz körül bennünket, amelyek lényegével csak részben vagyunk tisztában. Az atomenergia hallatán például azonnal a radioaktív sugárzás jut az eszünkbe, amelytől mindannyian ösztönösen félünk. Ez persze nem is meglepő, hiszen az idők folyamán hiába fedeztük fel szinte minden veszély valamiféle ellenszerét, a sugárfertőzést egyelőre nem tudjuk hatásosan gyógyítani. Ráadásul ez az alattomos betegség nem feltétlenül nyilvánul meg külső jegyekben, sőt néha elegendő néhány roncsolt
