Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-01-31 / 4. szám

* V Szeretett jókat enni. Ez meg is látszott rajta. Az évek múlásával szépen elterebélyesedett, tekin­télyes pocakot eresztett. Felesé­ge ügyes háziasszony volt, ínycsildandó ételeket tálalt, de az író pesti törzshelyén, az Ist­ván főherceg-szálloda Mikszáth- szobájában is remek vacsorákat készíttetett a híres-neves ven­déglős, Gundel János, aki ma már kivételes szerepet játszik a gasztronómia történetében. Mért szerette az uram ezt a szobát, sohasem tudtam meg­érteni?“ - tette föl a kérdést Mikszáthné, férjéről szóló könyvében. ,,Mélyen bent ült a földszinten, úgyhogy ablakai alig egy-két lábnyira voltak az utca kövezetén felül, formája keskeny, hosszúkás volt, bolt- hajtásos tetőzettel... Talán mély ablakaiért, talán különös bolto­zatáért Kálmán mindig egy hajó kabinjához hasonlította. Rám is valami különös idegenszerű be­nyomást tett volna, ha nem lá­tom az uramnak életnagyságú arcképét a két ablak között a fe­hér falba illesztve... Ez a szoba esténként megtelt igen nagy és előkelő társasággal... “ A vacsorával egybekötött ösz- szejövetelek nagy vonzóerőt gyakoroltak az íróra. Azért is szeretett ide járni, mert vacsora­társai, kebelbarátai, a különböző vármegyék főispánjai, a képvise­lők és földesurak érdekesebbnél érdekesebb történeteket hoztak föl Pestre, s alig várták, hogy elmeséljék Mikszáthnak. Nem­csak mendemondákat, pikáns hí­reket, Mikszáth tollára kívánko­zó fura eseteket mesélgettek, ha­nem utazótáskáikban, fonott ko­saraikban a korabeli magyar vi­lág legkülönlegesebb ínyencfala- tait is magukkal cipelték, hogy kiadósán megvendégeljék egy­mást. Volt ott szarvasgomba, li­bamáj, pisztráng, szalámi- és kolbászféleség, sonka, váloga­tott gyümölcsök, jófajta borok. Hoztak párját ritkító kappano- kat, szarvasokat és őzeket, fajd- kakasokat, foglyokat, túzokokat és muflonokat, amit a vadásza­tok alkalmával puskavégre kap­tak. Mikszáth nevetve meg is jegyezte, hogy az ellenzék sorai­ban fölemlegetett húsosfazekak tulajdonképpen e baráti társa­ságban voltak. „Farkas doktor váltig is mon­dogatta - »meglássátok, baj lesz még ezektől a nagy vacsorák­tól«, — de a társaság nevetett és minden maradt a régiben“ — em­lékezett Mikszáthné, s a követ­kezőképpen folytatta: „így múltak az évek... És eb­ben a zajgó tömegben nyugod­tan ült megszokott helyén, a Mikszáth-szobában... — Úgy vagyunk, mintha utaznánk - mondogatta. — Hová? - kérde­zik barátai, de ő elutasítólag int kezével, nem mondja, hogy azt gondolja - a halál felé, a túlsó partra. És csakugyan rövidesen gróf Pongrácz Károly panaszko­dott, hogy napok óta kis fekete legyek szállingóznak a szeme előtt. - Hát hajtsd el őket - mon­dogatták a barátai. - Elkerget­ném - feleli -, de az a baj, hogy nincsenek legyek. Egypár nap múlva aztán jön a hír, hogy a gróf szélhűdést kapott, és így elsőnek jutott át a túlsó partra. - Úgy illik, hogy ő, mint tábor­nok, menjen előre - mondja Kál­mán, de a gróf halála nagy sebet ütött a szívén, hetekig feléje se nézett a Mikszáth-szobának... Azután Lehoczky Vilmosra ke­Mikszátb, a jó palóc az Üstökösből 1882-ből rült a sor. ű is panaszkodni kez­dett, hogy a szemei előtt apró legyek táncolnak, de azért vi­dám kedéllyel fogyasztotta va­csoráját. Kiment az indóházhoz, hogy hazautazzék Túrócszent- mártonba, ott összeesett és meg­halt. .. Majd Horváth Gyula, Ke­mény János, Szentmártoni Radó Kálmán, Szilágyi Dezső követ­keztek sorra, mind látták a kis röpködő legyeket; lassan babo­nás félelem fogta el a vacsorázó­társaságot, senki sem mondta, miért, de kezdtek elmaradozni. — Bizony elmaradozunk — mond­ta többször nekem Kálmán feloszlik itt nemsokára minden, úgy látom, hogy az egész szabad­elvű párt szemei előtt ficánkol­nak már a kis fekete legyek, melyek az elkerülhetetlen halált jelentik... “ Mikszáthné azt is megemlíti férjéről, hogy amikor már napok óta tífuszban volt, de nem tudott róla, lázasan is végigette azokat a vacsorákat, amelyeket tisztele­tére rendeztek, mert nem akarta megsérteni a jó magyar háziasz- szonyokat. Amikor a horpácsi birtokot megvásárolta, nagyon boldog volt. Az itt elköltött első ebédről írja felesége: „Az ebédlőbe egy kis előszo­bán át kellett mennünk, ez még egy kissé kezdetlegesen volt bú­torozva, de a falba épített kre- dencen volt egy szép bogárhátú kenyér, mely friss illatával betöl­tötte a szobát. Az asztal szépen fel volt terítve, a levesestálban párolgóit a jóféle húsleves, majd főtt hús következett, sóskamár­tással, ez már a kertből lett szed­ve, ami Kálmánt abba a boldog illúzióba ringatta, hogy az egész lakoma a birtokból került ki. Azután jött töltöttkáposzta, rán­tott bárány és túrósrétes, mind­azok a falusi ételek, amit Kál­mán a legjobban szeretett... “ Schelb Károly borbélymester borotválta naponként Mikszá- thot az író pesti lakásán. Ilyen­kor arról faggatta a derék mes­tert, milyenek a piaci árak, s mely áruk a legkelendőbbek. Mikszáth egyébként kedvelte a friss, szépen fejlett gyümöl­csöt, amelyet maga vásárolt ízlé­sének megfelelően. Különösen télen, disznóvágás idején gyak­ran kapott tisztelőitől egy kis kóstolót, ízes hazai falatokat. Tavasszal és nyáron kedvenc eledele volt a frissen készített írós vaj, amit puha rozskenyérre kenve fogyasztott, snidlinggel megszórva. Fiatal, fehérhúsú retket harapott hozzá. A pirosán mosolygó retket mindig körül­ményes figyelemmel hámozta meg, s lassú szájmozdulatokkal őrölte fogai között. Nagy tiszte­lője volt a jó zsíros, fűszeres ételeknek, így többek között a rakott káposztának, a borsos, paprikás rácpörköltnek, a disz­nótoros ételek minden változa­tának, a szerb rizseshúsnak és a bő lére eresztett pörkölteknek. A vásárcsarnokban is gyakor­ta megfordult, gyönyörködött a fölhozott gyümölcsökben, a halomba rakott zöldségek számtalan fajtájában, az aprójó­szágban, a fűszerek színeiben. De szerette nézegetni a sürgő­forgó embereket, bő szoknyájú kofákat, népviseletbe öltözött parasztokat. Vajda Sándor följe­gyezte, amit annak idején Schelb bácsi Mikszáth pipatóriumáról mesélt: „A pipatórium valóságos tár­háza, páratlan gyűjteménye volt a különböző csibukoknak, mak­rapipáknak, tajtékpipáknak. Ró­zsafából félméter hosszú füstölő szerszámok ezüst fedéllel. A do­hány pácolt, hódító zamata be­töltötte a szobát. Szekrénykék­ben álltak a csodaművű be füs­tölt, kellemes, fanyar dohot árasztó pipák. A különböző szarvasbőr dohányzacskók s a tűzszerszámok valóságos kis múzeumot alkottak... “ A borbélymester fölötte érde­kes emlékeket őrzött meg Mik­száth viselkedéséről borotválko­zása idején. Valóságos szertartás volt ez, az áhítatnak furcsa meg­nyilatkozása: „Mikszáth Kálmán addig sem vette ki a csibukot a szájából, amíg a száját körülszappanoz­tam. Csak amikor a szája körül borotváltam, vette ki az elma­radhatatlan füstölő szerszá­mot... A borbélynak volt egy fortélya. Évek óta bevált, amivel értésére adta az írónak, hogy elérkezett a pillanat. Fölemelte a borotvát a levegőbe és két ujja közé fogva valósággal ívet raj­zolt. Ekkor Mikszáth lassú, ün­nepélyes mozdulattal szájából elvette a pipát, odaütötte a ka­rosszék karfájához. A parazsat és a hamut a jegesmedve-sző­nyegre verte. Ha a vakító fehér szőnyeg tüzet fogott, nagy nyu­galommal eltaposta a lá­bával...“ Bródy András, Bródy Sándor író fia idézte emlékezésében, hogy egyszer elvitte őt édesapja Mikszáthékhoz vacsorára. A két író ugyanis meghitt barátságban volt egymással. A vacsora kelle­mes társalgás közepette folyt, s kiderült, hogy Mikszáth meny­nyire szerette az egyszerű falusi ételeket: „A vacsora első fogása: orosz­hal, azaz ruszni. Mikszáthné kézzel szedi ki óriási üvegből a halacskát, bőven megtetézi mindenkinek hagymával, amely­ben fekete bors, mustármag, fü­gemag is találtatik. Itt az előétel. Utána a főfogás: sült krumpli héjában. Nagy krumplik, ropo­gósra sütve. Hozzá hideg kacsa­zsír, vagy akinek az kell, vastag sósszalonna. Mikszáthné vágja hajszálvékony szeletekre, az éles kés csakúgy sikkan, amikor a fagyos szalonnát metszi. A mű­velet közben Mikszáth az egyszerű ételről áhítattal beszél: — Ez kék krumpli. Vágvecsé- ről hozattam. Pesten ahg kapni. Ne nézz, nem kívül kék, hanem belül. Rá kell ütni az öklöddel, akkor széthasad és a belseje szinte Usztté porlik. No látod, jól nézd meg, a krumplipelyhek vi­lágoskék ámyalatúak, az ize pe­dig mint a manna. Nincs jobb étel az üyen - sült krumplinál, pláne nekünk szegény felvidé­kieknek. Ehhez a krumplihoz nem jó a vaj. Ellentétes lenne a két íz. ilyen parasztzsíradék való hozzá. Ne légy ügyetlen, a ropogós burkát is edd meg: az a legjobb. Megmosták, szárazra törölgették. Mindenki degeszre ette magát a kék krumplival. Apám három­szor is repetáit, a vendéglátó pedig csodálatra méltó gyönyö­rűséggel tette torzonborz baju­Karikatúra Mikszáthról a Bolond Is­tók című élclapból sza alá a kékesfehér halmokat. Közben parádivizes savanyú - bort iszogattak... Ezután gyü­mölcs következett, kis masánsz- ki almák, nyakas körték és tört dió. Az almáról külön dicshim­nuszt zengett a házigazda:- Nekem hozhatnak bármi­lyen almát, nekem ez az apró gyümölcs a legkedvesebb. Illata, zamata felülmúlhatatlan, a nap ereje, a sziklás föld ősisége érző­dik benne. Fagyot tűr, vihart áll, bőven terem, még permetezni se kell. Két falat egy alma, nem szabad meghámozni - így van aromája...“ Mikszáth Kálmán tehát szere­tett enni és értett is az ételekhez, ízekhez, zamatokhoz. Égre-föld- re dicsérte, amit szeretett és jó példával járt elöl az evésben, élvezve minden falatot. Talán kitűnő étvágyának és emésztésé­nek köszönhette jó kedélyét, de­rűjét, humorérzékét. A végén azonban mégsem ő győzedel­meskedett az étel fölött, az étel győzte le őt. Pár héttel halála előtt, amikor kötelező sétára indult, megkérte feleségét, hogy ha megjön, jó „vacsorkával“ várja. Mikszáth­né a következőképpen rögzítet­te e kis párbeszédet: Jó vacsorkát? - ismételtem egészen meghatva, — Istenem! Hát mi legyen az a jó vacsorka? — Egy tányér rántott leves — felelte mosolyogva. — Ma meg­engedem magamnak azt a fény­űzést, hogy nem fogadok szót az orvosoknak...“ Lám lám, ide jutott Mikszáth Kálmán is a fölséges étkezések után. Végül egy tányér rántott leves is kiváltságos eledelnek tűnt a számára. Dénes György I ssss ■ 3 S - — r=:rsa:s.rÄ:ra: '"-= - Lr rs : r -=• -:££££ f-Jf - j *£ £r j Sf áf t±WW Si*j § jggf^g jg f f*-|£’ M’S*1 H í *Á*j j.*3 »?ä~j = Bizony különös! Pietro Mascagni egy társa­ságban egyszer összekerült egy önmagát sokra tartó, de mód­felett tehetségtelen zeneszer­zővel.- Mondja, mester! - kezdte a beszélgetést az ifjú. — Nem különös az, hogy én pont azon a napon születtem, amikor Verdi meghalt? — Bizony különös! - bólin­tott Mascagni. - De már több­ször megfigyeltem, hogy a sze­rencsétlenség nem jár egyedül. Komponálni tudni kell Mozartot felkereste egy ifjú zongorista, és megkérdezte tő­le, hogyan kell komponálni.- Ne foglalkozzék ilyen ko­moly gondolatokkal - legyin­tett Mozart. — Ön még túlságo­san fiatal.- De hiszen a mester már tízeves korában komponált!- Az más. Én nem kértem tanácsot senkitől. Micsoda különbség Ney Dávidtól, egykori híres basszbaritonistánktól megkér­dezte egyik rajongója: — Mondja, művész úr, ho­gyan veszi ön a mély cé-t? Ney sértődötten ránézett: — Én egyáltalán nem ve­szem, kérem. Nekem van! Abszolút zsúfoltság Az egyik társaságban, ahol Paganini is jelen volt, egy zon­gorista azzal dicsekedett, hogy ha hangversenyt ad, még az állóhelyek is zsúfoltak a te­remben. — Az én koncertjeimen csak az ülőhelyek kelnek el hamar — mondta szerényen Paganini. — De azok aztán annyira elkel­nek, hogy magam is kénytelen vagyok állva hegedülni. Abszolút ballás Gigli, az olasz tenorista már gyerekkorában kényes volt a hangokra. Történt egyszer, hogy to­rokgyulladást kapott, s ahogy ez már lenni szokott, jött az orvos, megállt az ágynál, és így szólt: — Nyisd ki szépen a szádat, és mondd, hogy „á“, úgy ahogy én... A Ids beteg indignálódva fel­nézett: — De doktor bácsi! Ez, amit mondani tetszett, nem á-hang volt, hanem „c“. Az író véleménye Saphirt, a magyarországi születésű osztrák írót egyszer megkérdezték, mi a vélemé­nye az operáról mint műfajról. — Nemigen kedvelem! — mondta a toll mestere. — Mert voltaképpen mi az ope­ra? Dráma, amelynek a szöve­ge olyan bárgyú, hogy elmon­dani nem lehet, csak eléne­kelni. 1 1993. I. 31. ilasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents