Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-10 / 1. szám
fi I 1993. január 10. XXVI. évfolyam Ára 5,50 korona I destova egy hete új államban élünk. Jórészt megismétlődött az a helyzet, amibe apáink, főleg pedig nagyapáink többször is belekényszerültek. Ezúttal is megkérdezésünk és a többség beleegyezése nélkül más köztársaság polgárai lettünk. Sokféle, egymásnak ellentmondó vélemények jelennek meg e nagy horderejű eseménnyel kapcsolatban, ám a lényeg itt és most megmásíthatatlan: a Szlovák Köztársaság megalakulása történelmi tény. Az újtól, a mástól valamiképpen mindig tart az ember, s ez a lelkiállapot kiérezhető a szlovákiai magyarság mostani magatartásából, amelyet bizonyos kettősség jellemez. Tudományos felmérések és személyes tapasztalataink is egyértelműen azt igazolják, hogy a magyarok döntő többsége tiszteletben tartja a szlovák nemzetnek azt az alapvető jogát, hogy önálló országot alapítson. Tudatosítjuk azt is, hogy e természetes törekvések eredményeképpen kisebb lett a hazánk, s benne nagyobb a részarányunk. Mégis - ezt a tényt szintén mértékadó adatok támasztják alá - a szlovákiai magyaroknak csaknem a fele tart attól, hogy mit hoz a közeljövő, milyen sors vár ránk. Aggodalmainkat egyrészt az általános gazdasági és szociális gondok növelik, másrészt pedig a nyugtalanító belpolitikai események, többek között csak a konszolidációhoz hasonlítható politikai tisztogatások, az egyetemes és a kisebbségi jogokat sértő intézkedések. Elsősorban e lehangoló tények miatt félünk mi, magyarok és nem magyarok. Súlyos hiba lenne azonban, ha lemondóan, tétlenül szemlélnénk az eseményeket. A Szlovák Köztársaság létrejötte ugyanis nem csupán történelmi tény. Történelmi esély is szlovákok és magyarok megbékélésére, a demokratikus értékrenden alapuló közös jövő kimunkálására. Ezernyi gond és baj közt nyűglődve, sovén indulatok sistergésében ilyesféle megállapítás naiv vágyakozásnak tűnhet, pedig ez korparancs. Döntéseinket és tetteinket nem gubancolják nagyhatalmi ármánykodások. Annyi megpróbáltatás, annyiféle viszály után eljött a történelmi pillanat, amikor szlovákok, magyarok önmaguk dönthetnek jövőjükről. Talán közös történelmünkkel kellene kezdeni. Megváltani becsülettel, gyűlölet nélkül, ami fáj, ami bűn volt. Ezzel együtt elsöpörni évtizedek hordalékát, hazugságait, vagyis végre kimondani azt is, ami fölemelő közös múltunkban, ami évszázadokon át összekötött bennünket. Igen, tragikus valóság volt a magyarosítás, amely legfeljebb néhány évtizedig tartott, de ez semmiképpen sem menti az akkori politikusok és tisztségviselők felelősségét. Ám az ő galádságaikat nem lehet, sőt bűnös dolog nemzedékekre, mi több egész nemzetre kenni, sötét szándékoktól vezérelve ezeréves magyar elnyomásról beszélni. Gondoljunk csak bele: hány szlovák nemzedéket, mennyi tiszta lelkű szlovák gyermeket méte- lyeztek meg, neveltek - és nevelnek! - magyargyűlöletre ezzel a képtelen hazugsággal... Igen, tragikus valóság volt a kitelepítés, a reszlovakizáció, de súlyos hiba lenne ezért a szlovák népet elítélni. Ezért és más embertelenségekért a kiagyalókat és a végrehajtókat kell - közös történelmünk egyszer talán mégis csak megszülető, manipulációktól mentes fejezeteiben - elítélni. S ebben a megszületendő történelemkönyvben majd méltó hely illeti meg Mocsáry Lajost, Jankó Král't, Mikszáth Kálmánt, Ján Palárikot.a szlovák és a magyar irodalom, történelem sok-sok nagy személyiségét, akik alkotásaikkal, tetteikkel a két nép barátságát erősítették. Jut majd hely például azoknak a magyar családoknak, akik már a múlt században szlovák szóra küldték fiaikat északi vidékre, s édes gyermekükként törődtek a náluk magyarul tanuló hegyvidéki gyerkőcökkel. S remélhetően nem feledkeznek meg arról a kitelepített szlovákiai magyar pedagógusról sem, aki felülemelkedve sérelmein, megaláztatásain, új otthonában anyanyelvükön oktatta a békéscsabai szlovák fiatalokat... Ezernyi ilyen fölemelő példa akad, amelyet a politikusok és kegyeltjeik tudatosan elhallgattak. Ezeket a közös gyökereket kell újra megtalálni, s fölmutatni, mert ezek sugallják, hogy Közép-Európában is lehet megbékélés, amely az emberségesebb élet egyik alapja. Szilvássy József j i 4