Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)
1993-12-09 / 287. szám, csütörtök
NAPTÁR Csütörtök, 1993. december 9. Az év 343. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Natália - Izabela nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 07:10 - nyugszik 15.56 órakor A HOLD kel 02.21 - nyugszik 13.08 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 270, árad Medve: 105, árad Komárom: 100, árad Párkány: 65, árad • 1608-ban született John MILTON angol költő (f 1674^ • 1868-ban született Fritz HABER Nobel-díjas német kémikus (t 1934). MILYEN IDD VÁRHATÓ? A nap folyamán sűrű felhőzet borítja majd az országot, és a magasabb fekvésű területeken havazással is számolni kell. A délvidéki jarásokban havas eső, esetleg eső lesz, igy ahol fagypont alá ereszkedik a higanyszál, ott jégpáncél képződhet. Az ország nyugati részében dél felé már elvékonyodik a felhőzet. A kora délutáni hőmérséklet 0 és plusz 4 fok között alakul. Általában nyugati irányú szél. Előrejelzés péntekre és szombatra: Változó felhőzet, az ország egész területén lehet havazás. Pénteken a déli járásokban helyenként napsütés is. Éjszakai hőmérséklet: mínusz 1 - mínusz 5 fok. Nappal 1-5 fok. Ózonréteg: Tegnap 344 Dobson-egységet mértek, ami 12 százalékkal több a sokéves átlagnál. KÖZLEMÉNY A Szlovákiai Magyar Pax Romana Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására Pozsonyba látogat Skultéty Csaba, a KMÉM - Pax Romana korábbi elnöke, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa. Az érdeklődők december 13-án, hétfőn 18 órakor találkozhatnak vele a Csemadok-székház nagytermében. A téma: Egy kisebbségi keresztény értelmiségi életútja Nagykapostól Münchenig. VÁLASZ OLVASÓINKNAK KITAGADÁS G. L.: Két gyermekem van, a feleségem meghalt. Azt szeretném tudni, hogyan tagadhatom ki az öröklésből a gyermekeimet, mivel több ízben is vétettek ellenem. Ugyanakkor szeretnék választ kapni arra is, hogy ilyen esetben a vagyonomat, végrendeletileg az élettársamra írathatom-e? A kitagadásnak meglehetősen szigorú alaki és tartalmi kellékei vannak. Elsősorban léteznie kell valamiféle kitagadási oknak. A Polgári Törvénykönyv 469a §-ának első bekezdése szerint az örökhagyó akkor tagadhatja ki az öröklésből a leszármazóját, ha az a jó erkölcsökkel ellentétben nem nyújtotta neki a szükséges segítséget betegsége, öregsége vagy más, súlyos esetek idején; vagy ha az örökhagyó iránt nem tanúsít olyan érdeklődést, amelyet gyermekeként tanúsítania kellene; vagy ha legalább egy évi szabadságvesztésre ítélték szándékosan elkövetett bűntettéért; vagy ha tartósan rendezetlen az életvitele. Elsősorban tehát pontosításra szorul az, miben és hogyan vétettek ön ellen a gyermekei. A kitagadási okiratra egyébként ugyanazok az alaki előírások vonatkoznak, mint a végrendeletre. Általában tehát saját kezűleg kell megírni az ilyen okiratot, és ugyanakkor fel kell tüntetni a pontos keltezést is (a nap, hónap és az év megjelölésével). A kitagadási okirat megfogalmazható közjegyzői jegyzőkönyv formájában is. Ezzel többé-kevésbé jogilag is összefüggő kérdés a végrendelet. A végrendelkezési jogot korlátozhatja a leszármazók öröklési joga. Ha ön kitagadja a gyermekeit az öröklésből, a törvény erejénél fogva a gyermekek öröklési jogát az ön unokái „öröklik meg". Persze, a kitagadási okmány érvényességét rájuk is kiterjesztheti, és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy egész vagyonát az élettársára testálja. (m-n.) RENDŐRSÉGI HÍREK • Útonállás - 50 koronáért. Pozsonyban ismeretlen tettesek az esti órákban megtámadtak egy 13 éves fiút, télikabátját elvették, megmotozták, mind az 50 koronáját zsebrevágták, és távoztak. Zsákmányuk értéke 1450 korona volt. • Fiatalkorú rablók. Kassán november végén rablótámadás kárvallottja lett két idős asszony. Az egyiktől 1600, a másiktól 1800 koronát tulajdonítottak el. A tetteseket, egy 15 és egy 16 éves fiút a rendőrség kézrekerítette. • Elektronikára szakosodott a tettes. Pozsonyban az Eurotel vállalat épületében betörő járt a múlt hét végén. Egy 260 ezer korona értékű adatelemző készüléket vitt magával. • A kár: 150 ezer korona. Galgócon is bottal ütheti árukészlete jelentős részének a nyomát egy fogyasztási elektronikai bolt tulajdonosa. Figyelemre méltó, hogy a tettes a legértékesebb tárgyakat otthagyta. • Halálos autószerencsétlenség. A zsolnai járásban, Porúbka és Poluvsie között egy Avia tehergépkocsi az éjszakai órákban belerohant egy útszélen veszteglő, kivilágítatlan Praga 85-ösbe. Az Avia 40 éves vezetője szörnyethalt, a 34 éves kocsikísérő súlyos sérüléseket szenvedett. A PHARMAVIT osztrák-magyar tulajdonú Gyógyszer- és Élelmiszer-ipari Részvénytársaság pozsonyi székhelyű szlovákiai leányvállalata részére titkárnői feladatokat is ellátó ÜGYINTÉZŐT keres. Elvárások: a magyar és a szlovák nyelv tökéletes ismerete, önálló kétnyelvű levelezés, számítógépes ismeretek, precizitás. Könyvelési és pénzügyi ismeretek nem feltétel. A cég az elvárásoknak megfelelő munkatársat kiemelten honorálja. Fényképpel ellátott életrajzát a hirdetés megjelenésétől számított tíz napon belül juttassa el a következő címére: Veľvyslanectvo MR - Obchodné oddelenie Pharmavit, Gunduličova 4,811 05 Bratislava VK-1 943 adasv&tel ORVOSMETEOROLÓGIA A - magas légnyomás B - kiegyenlített légnyomás C - alacsony légnyomás D - uralkodó légköri áramlás 1 - hőmérséklet-változások + - felmelegedés - lehűtés 2 - frontváltozás 3 - főn Xelet-Szlovákiában halmozottan érvényesülnek a negatív időjárási tényezők, így a változásokra érzékenyek kíméljék magukat. Ingerlékenyebbek, fáradékonyabbak lesznek a szokásosnál. Fokozódnak a reumatikus fájdalmak, az asztmában szenvedők pedig légzési zavarokkal számoljanak. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők óvakodjanak a stresszhelyzetektől. Mindenki fordítson gondot a réteges öltözködésre, mert náthalázjárvány fenyeget. Szlovákia más részein kevésbé erőteljesen érvényesülnek a negatív hatások. • Eladók kutyakölykök (kaukázusi juhász). Baloň46. Tel.: 0709/99 121. V-4355 • Eladó Favorit 136 L. Gyártási év 1989, 61 ezer km-rel. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/92 24 35. V-4319 • Eladó Paláston (Lévai járás) öregebb ház jó állapotban, kerttel és udvarral. Cím: Mária Béresová, Mládežnícka 7, 974 01 Banská Bystrica. V-4323 • Eladó régebbi családi ház 40 áras telken, csendes környezetben, a Kis-Duna partján. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni a 0707/95 81 86-os telefonszámon lehet. V-4326 • Eladó 4 szobás szövetkezeti lakás garázzsal a Nyugati lakótelepen Dunaszerdahelyen, esetleg elcserélem 3 szobásra helyben. Telefon: 0709/230 57. V-4358 • Dobermannkölykök eladók iratok nélkül. Azonnal megvásárolhatók. Telefon: 0709/268 38. V-4359 • Svájcban működő zeneker énekesnőt keres, azonnali belépéssel. Tel.: 07/818 45. V-4335 • Hároméves kisfiúhoz nevelőnőt keresek Pozsonyban. Telefon: 07/605 906 V-4316 • Elszánt üzlettársakat keresek termékforgalmazásra. Tel.: 0709/283 79, 8-tól 12 óráig. V-4282 MM • Garzonlakást keresünk Pozsonyban (Vereknye, Püspöki, Hoinorúszög-Dolné Hony). Tel.: 07/249 949, 8-tól 16.30 óráig. VS-1895 • Kazánok szénre és fára: 18 kW - 6780 Sk, 32 kW - 7900 Sk, 25 kW - 7610 Sk, 35 kW - 8290 Sk, az árak tartalmazzák az adót. Továbbá kazánok egyedi megrendelésre 10-től 50 kW-ig. Tájékoztatás (Ipolyság) tel.: 0812/31 20. V-1845 MI? HOL? MIKOR? MOZIK MŰSORA POZSONY • HVIEZDA: Függő játszma (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A halhatatlan nagynéni (cseh) 15; Ruby Cairo (am.) 17.30, 20 • SLOVAN: Aladdin (am.) 11, 13, 15, 17.30, 20 • OBZOR: Bolondos örökség (am.) 15.30, 18, 20.30 • CHARLIE: A golyó íve (am.) 17,19.30 • MARILYN: Jurassic Park (am.) 15, 17.30, 20 • ISTROPOLIS: Örökség, avagy... (cseh) 15.30, 18, 20.30 KASSA • DRUŽBA: A cég (am.) 16.30, 19.30 • ELÁN: Maci Laci (am.) 18 • TATRA: Jurassic Park (am.) 15.40, 18.15, 20.15 • ÚSMEV: Hátulgombolós hekus (am.) 16, 18, 20 SZÍNHAZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Álarcosbál (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Végtelen táj (19) • KIS SZÍNPAD: Mi az igazság (19) • ISTROPOLIS: Manón Lescaut (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Tragédia (Komárom 13) • THÁLIA SZÍNÁZ: nem játszik RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen) 14.00 Hírek. 14.10 Pavilon, benne: Évforduló és eseménynaptár; Névnapi köszöntő; Anyanyelvünk; Mivel telt a napja? 15.00 Hírek-, Lapszemle-, Riport. 15.40 Kívánságműsor. 16.00 Hírek; Közlekedési információk; a Pavilon tanácsadó-, vita-, ill. társalgóstúdiója; Játék; Előzetes a másnap megjelenő magyar lapokból és Pavilonból. 17.00-17.30 Napi krónika. TV-MUSOR SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 9.00 Időszerű események. 9.30 Aréna. 10.15 San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi sorozat. Ism. 11.05 100 plusz. Ism. 11.20 2 + 1. Stúdióbeszélgetés. 11.50 Teletext-hirek. 16.10 Teleshopping. 16.30 Hírek. 16.35 Kontaktus Stúdió. Ifjúsági magazin. 17.35 Szlovákia történelme. Dokumentumsorozat. 17.50 Jolly Joker. Német kalandfilmsorozat. 18.45 Gazdasági magazin. 18.49 Teleshopping. 18.50 Maci Laci. 70/53. 19.00 Esti mese. 19.09 Teleshopping. 19.10 Az ésszerú táplálkozásról. Gasztronómiai magazin. 19.30 Időszerú események. 19.57 Sport. 20.05 Sikeres életút. Német tévéfilmsorozat, 4/1. 21.35 Kulturális magazin. 22.00 Időszerű események. 22.30 Sport. 22.35 Téma. Teieviziós vitaműsor. 23.55 Teleshopping. 24.00 Teletext-hirek. SZTV 2 15.35 Események, kommentárok. 16.00 Entrée libre (54.) 16.30 Szlovákia, szlovákok, kapcsolatok. Dokumentumfilm. 16.55 HC Košice - Dukla Trenčín. Jégkorong Extraliga. 19.20 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 20.05 Az MTV slágerlistája. 21.05 Turisztikai magazin. Az idegenforgalomról és a turisztikáról. 22.00 Várakozók. Magyar film. 23.25 Események. 23.50 Teletext-hirek. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 7.00 Nap-kelte. 9.00 Napközi. 9.30 Riviéra, 250/18. 10.30 Az Atlanti-óceán rejtélyes világa, 3/3. 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 12.07 Déli üzlet. 15.30-16.25 Kirakat. Szolgáltató magazin. Közben: 16.00 Híradó. 16.25 Telesport. 17.00 Miami Vice. Jó barátok. 17.55 Kapcsolj be! 18.20 Az utódok reménysége. 18.45 Parnasszus. Játék az irodalommal. 19.05 Csak ha ugatok. Pillantás az ember legjobb barátjára. Holland dokumentumfilm-sorozat. 19.15 Gyereksarok. 19.30 Híradó. 20.05 Telesport. 20.20 Szomszédok. Teleregény, 173. fejezet. 20.50 Friderikusz-show. 22.15 Szülőföldem... Bemutatja: Szokolay Sándor. Dokumentumfilm. 23.10 24 óra. 23.35 Híradó. 23.40 BBC-híradó. TV 2 16.10 Dusty. Ausztrál filmsorozat, 12/4. 16.37 Gyerekeknek. 17.05 Elektor kalandor. 17.Í0 GrúlS dich! 17.25 Családi csámborgó. 18.00 Körzeti híradók. 18.17 A honi ipar védelmében... 18.35 Segítsünk magunkon! Fiatalos öregedés. 19.10 Labdarúgó-kupanap. 19.30 Ketten Tündérországból. Dokumentumfilm. 20.26 Tipplista. 20.36 Magyar félmúlt. A törvénytelen szocializmus. 5. rész. 21.25 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó. 22.25 Viliik. Balett. 23.05 Habiszti. Kulturális cigány magazinműsor. DUNA TELEVÍZIÓ 16.00 Hírmondó. 16.20 Az élő test. Ismeretterjesztő sorozat. 16.45 Irány a világ. Belga filmsorozat. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.10 Tito és én. Jugoszláv film. 20.00 Váltó. Gazdasági magazin. 21.00 Hiradó. 21.15 Sport. 21.30 A férfi, aki lelőtte John Lennont. Angol dokumentumfilm. 22.20 Vers mindenkinek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORF 1 9.05 Cosby-show. 9.30 Föld és ember. 10.00 Osztrák képek. 10.30 Harc a bébiért. Amerikai vígjáték. 12.15 Az amerikai család. 13.10 Az állatok paradicsoma. 13.35 Család minden mennyiségben. 14.00 Szerelmi csónak, 15.00 Te meg én. 18.05 Mi: állampolgári szolgálat. 18.30 Egy ember a vasúttól. 19.30 Híradó. 20.15 A hegyi orvos. 21.25 Dempsey és Makepeace. 22.10 Dominique. Brit thriller. 23.45 Hatosfogat. Amerikai western. 1.25 Ezer mestermű. ORF 2 8.30 Panorámaképek. 14.50 Ezer mestermű. 15.00 Hársfa utca. 15.30 Oldalpillantások. 16.35 A Flintstone család. 17.15 Zimbabwe. Dokumentumfilm. 18.00 Cosby-show. 18.30 Made in Austria. Vetélkedő. 19.00 A tartományok ma. 19.30 Híradó. 20.15 Belföldi jelentés. 21.05 Filmújdonságok. 21.30 Kultúra a világ minden tájáról. 22.00 Híradó. 22.35 Nelson Mandela portréja. 23.20 Fogadónap. Kerekasztal-beszelgetés. 0.20 Helló Ausztria, helló Bécs! 0.55 Ezer mestermú. PRO 7 8.30 Gyémántok. 9.30 Texas Lady. Amerikai western. 11.10 A teljesen normális család. 11.40 Roseanne. 12.10 Ezer mérföld por. 13.10 Elefántösvény. Amerikai kalandfilm. 15.00 Gyémántok. 15.55 Mr. Belvedere. 16.25 Varázslatos Jeannie. 16.54 Trick 7. 18.25 Kör bubi két dámával. 18.55 A teljesen normális család. 19.25 Roseanne. 20.15 Szerencsés utazást! 21.25 A Cherry Street-i szerződés. Amerikai játékfilm. 0.10 A halál amulettje. Német krimi. 1.45 Perry Mason. Amerikai krimisorozat. 2.35 A csupasz cella. Brit film. Ism. SAT 1 12.15 Trapper John főorvos. 13.10 Szomszédok. 13.40 Bonanza. 14.35 Az Enterprise űrhajó. 15.35 Kockáztass! 16.10 Mindent vagy semmit! 16.50 Tenisz. 18.00 Regionális híradó. 18.30 5x5. 19.00 Híradó. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Wolf körzete. 21.15 Margarethe Schreineinakers magazinja. 23.10 A jó, a rossz és a csúf. Olasz western. 1.45 Az Enterprise űrhajó. 2.35 Kockáztass! Ism. RTL 9.00 Ironside. 10.00 Gazdagok és szépek. 10.30 227. 11.00 Megéri az árát! 11.30 Családi párbaj. 12.30 Springfieldi történet. 13.20 Kaliforniai klán. 14.10 Életünk napjai. 15.00 Ilona Christen. 16.00 Hans Meiser. 17.00 Ki a főnök? 17.30 Családi kötelékek. 18.00 Te vagy az egyetlen. 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők. 20.15 Segélykiáltás. 21.15 A gyilkos anyós. Amerikai krimi. 22.15 Hans Meiser. 23.15 Gottschalk-show. 24.00 L. A. Law. 1.05 Családi kötelékek. I.40 Ki a főnök? 2.15 Vigyázat, robban! 2.35 Hans Meiser. Ism. RTL 2 9.20 Ruck-Zuck. 9.55 Nevessünk! 10.25 Adam 12 - Bevetés L. A.-ben. 10.55 Szívvel-viccel. 11.25 Egy angyal visszatér. 12.25 Rajzfilmek. 16.35 Daktari. 17.45 Ruck-Zuck. 18.20 Nevessünk! 19.00 Egy angyal visszatér. 20.00 Hírek. 20.15 Házassági hirdetések. Amerikai játékfilm. 22.05 Lány a hintában. Brit pszichotliriller. 1.30 Házassági hirdetések. Ism. DSF II.30 Rock és sport. 11.55 Tőzsdetáviral. 12.00 Sportvilág. 12.30 Üdülési tanácsadás. 13.00 Tévétözsde. 13.45 DSF-edzés. 14.00 Sport és show. 15.00 Kosárlabda. Bundesliga. 17.00 Kötelező és szabadon választott. Táncesemények magazinja. 18.00 Amerikai kosárlabda. 19.30 Sportriport. 20.00 Tenisz. 22.00 Sportterefere. 23.00 Férfi profi ökölvívás. 24.00 Sportterefere. Ism. 1.00 Férfi profi ökölvívás. Ism. (Műsorváltozás lehetséges!) Szerkesztőségünk üzenetrögzítője szombatonként egész nap, a hét többi napján (vasárnap is) este 19 órától másnap délelőtt 11 óráig a 210/44-26-os pozsonyi telefonszámon veszi hívásaikat. Főszerkesztő: SZILVÁSSY JÓZSEF (telefon: 32 32 20) Főszerkesztő-helyettesek: LOVÁSZ ATTILA (telelefon: 210/4450), MIKLÓSI PÉTER (a VASÁRNAP vezető szerkesztője; telefon: 210/4453) Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet. Telefon: kOzpont: 210/9; szerkesztőségi titkárság: 32 50 18 és 210/4426,210/4615; vasárnapi kiadás: 210/4454; sportrovat: 210/4434 és 36 46 39. Távíró: 92308. Telefax: 364529. A beküldött kéziratokat nem őrizztlk meg és nem küldjtlk vissza. Kiadja a VOX NOVA Részvénytársaság; 819 02 Bratislava, Pribinova 25. Ügyvezető igazgató: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460). Adminisztráció - telefon: 210/4425 és 210/4439. Index: 48011 ÚJ SZÓ A mai lapszám kiadásvezetője: MADI GÉZA ÜGYELET: TÓTH MIHÁLY (belpolitika) PÁKOZDI GERTRÚD (gazdaság) BROGYÁNYI JUDIT (kultüra) P. VONYIK ERZSÉBET (külpolitika) ZSIGÁRDI LÁSZLÓ (sport) Grafikai elrendezés: SZARKA ÉVA, JUHÁSZ FERENC Fiókszerkesztőségeink telefonszáma: Rozsnyó: 0942/244 81; Kassa: 095/62286 39 (telefon és fax). Készül a Danubiaprint, á. v. 02-es üzemében, 819 46 Bratislava, Pribinova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek és közületeknek: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet, telefon: 210/4476, 210/4455; irodavezető: 32 51 29, telefax: 210/4431. A kassai hirdetőiroda címe: Kováčska 25, 040 01 Košice; Ügyfélfogadás hétfőn és szerdán 8-tól 16,30-ig. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Teijeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. KUlfíldi megrendelések PNS igazgatósága, Pribinova 25, 813 81 Braüslava. Jelzés nélküli híranyag: TA SR sajtóiroda MUNKÁT KERES-KÍNÁL