Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-31 / 304. szám, péntek

1993. DECEMBER 31. OLVASÓINK OLDALA 8 TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! ...Már megszoktuk, hogy amióta bevezették a szabad árakat, ugyanazért az áruért az egyik Üzletben többet fizetünk mint a másikban. Diabetikus édesítőt akartam vásárolni a gyógyszertárban, csak Irbis - dia édesítőt árusítottak, vettem is egy dobozzal, 49 korona hetven fillért fizettem érte. Másnap a Jednota felújított élelmiszerüzletében ugyanazt a dobozt 32 koronáért pillantottam meg. Elképesztő ez az árkülönbség. Máskor már nem a gyógyszertárban fogok vásárolni. Hostina Irén Komárom ...Gyermekeinket magyar iskolába kellene mindannyiunknak járatni. Erdélyben sokkal kitartóbbak az, emberek. Remélem, hogy képviselőink kitartóak lesznek és megvalósítják nehéz feladataikat. Nem mondhatunk le igényeinkről, csak azt kéijUk, ami jár nekUnk. Csontos Erika Gyűgy ...Finnország ötmillió lakosából 300 ezer a svéd ajkú, de mind a két nyelvet állami nyelvként tartják nyilván. A hat százaléknyi svédnek kijár minden jog - természetesen ezzel kötelesség is jár - mint a finneknek. Van kUlön finnül és svédül sugárzó rádióállomás. Még a nagyon kis számú lappoknak is sugároz a rádió és a tévé is. A tévé öt csatornája közUl három finn, kettő pedig svéd nyelven sugároz műsort. Ha akarnánk, lenne kitől tanulnunk ezen a téren. Nálunk a hivatalosan kimutatott 12 százaléknyi magyarnak heti negyven perces sugárzási idő jut. Ennek ellenére a kormányzat azt állítja, hogy nálunk minden rendben van... Iván Sándor Kassa ...Nemrég egy felhívás jelent meg az Üj Szóban, hogy azokban a községekben, ahol van rá lehetőség, rendeljék meg a napilapot a nyugdíjasoknak. Szép gondolat, reméljük sok helyen megfogadták, s találtak lehetőséget arra, hogy az idősebb polgárok napjait szebbé, vidámabbá tegyék. Mert ők azok, akik a leginkább igénylik a jó szót és szeretetei, ók azok, akik képesek tűzbe menni másokért, de ezért sokszor vajmi keveset kapnak. Vajon miért? Bugár Tibor, Juhos Ferenc Nádszeg Hála és köszönet Arra lettem figyelmes, hogy egy tolókocsi mellett megállnak az emberek, kezet szorítanak, megsimogatják a székben illőt. Felismertem, hogy egy kedves ismerősről, a szép, fiatal Marika nővérről van szó. A látvány elszomorított. Tudtam, hogy beteg, de hogy tolókocsihoz kötött, arra gondolni sem mertem. Amíg dolgozott Marika, a párkányi egészségügyi központban kiváló munkát végzett. Gyakran látogatta az idős betegeket szülőfalujában Ebeden, elvitte nekik az előírt gyógyszert, megmérte a vérnyomást, hogy ne kelljen ezért autóbusszal a központba utazniuk, hiszen az idős embereknek fárasztó a buszozás. Mindezt Marika szeretetből tette. Ezért álltak meg mellette az emberek egy-egy kedves, erőt adó szóra, kézszorításra, mert neki az volt a legnagyobb hála azoktól, akiket ő is szeret. Száraz Mária Nána Kevés csak hangoztatni a megegyezési szándékot (Merre tart a Magyar Polgári Párt, Új Szó, 1993. XII. 8.) Kisebbségünk helyzetének alakulását illetően rendkívül nagy jelentőségű témát érintett Miklós Dénes. A szerző a magyar pártok választási koalíciójának esélyeit latolgatja az MPP harmadik közgyűlésének tükrében. Miklós Dénesnek a közgyűlésen szerzett tapasztalatai nem éppen arra utalnak, hogy az MPP vezetői őszintén óhajtanák a magyar pártok választási koalícióját. Annak ellenére, hogy az ilyen, álláspontot igen helytelennek tartom, nem kívánok most az MPP politizálási módjával foglalkozni. Éppúgy nem kívánok kitérni az utolsó parlamenti választásokat megelőző koalíciós tárgyalások igen kétes eredményességének okaira. Nincs értelme újra felhánytorgatni a régi sérelmeket, hiszen a történteken már úgysem változtathatunk. Nekünk előre kell tekintenünk. Arra törekedjünk, hogy megtaláljuk a számunkra legelőnyösebb választási formációt. Tudatosan használom ezt a meglehetősen tágan értelmezhető meghatározást, mivel a parlamenti választások szabályai még változhatnak (pl. választási küszöbök), amihez nekünk alkalmazkodni kell. Elsősorban figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a koalícióban induló partnerek számának növelésével párhuzamosan emelkedik a választási küszöb is. A választási koalícióban induló pártok számának meghatározásakor döntően behatárolja lehetőségeinket nemzetiségünk arányszáma az össz-szlovákiai népességhez viszonyítva. Ezért elképzelhetőnek tartom a hagyományos választási alakzatoktól eltérő fellépési módozatot is. Az mindenképpen nyilvánvaló, hogy erős megosztottság esetében nem jutunk mandátumhoz. Remélhetőleg kellő mértékben tudatosítják ezt pártjaink legbefolyásosabb tisztségviselői is, és nem okoznak újból csalódást a kisebbségi magyaroknak. Kisebbségi társadalmunk már nem elégszik meg az együttműködési szándék állandó hangoztatásával minden politikai szubjektumunk részéről, csak a konkrét eredmények győzik meg a kinyilatkoztatott akarat őszinteségéről. Ugyanis az utolsó választások előtt sem volt hiány a megegyezési készségből - legalábbis szóban -, mégis fura módon úgy végződtek a tárgyalások, ahogyan végződtek. Ebből eredő csalódottságuk miatt jónéhányan nem járultak az urnákhoz közülünk. Persze távolmaradásukra az események ilyen alakulása sem szolgálhat mentségül, mert kisebbségek esetében létfontosságú a parlamenti képviselet, és csak esélyeinket gyengítjük, amenyiben nem veszünk részt a választásokon. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy az egyszerű polgárok magatartását jelentős mértékben befolyásolja pártjaink, mozgalmaink egymáshoz való viszonya. Már csak emiatt is szükséges, hogy ésszerű konszenzusra jussanak egymás között a következő választások stratégiáját illetően. Együd László Feled Rendet kell teremteni a piacon Konszolidált piacgazdasági körülmények között minden, a honi piac védelmére hozott intézkedésnek árfelhajtó szerepe van. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók érdekeit a szabadkereskedelem szolgálja, amelyben a konkurencia bizonyos árcsökkentő tényezőként jelenik meg. Sajnos, mi távolról sem élünk konszolidált körülmények között, így ez a megállapítás ránk nem vonatkozhat. Ezért a kormány piacvédelmi intézkedései bennünket, fogyasztókat - legalábbis nagy többségünket - teljesen közömbösen érintenek. Az árak ugyanis, és most teljesen mindegy, hogy hazai vagy külföldi áruról van-e szó, a széles tömegek jövedelméhez viszonyítva annyira magasak, hogy 60-65 százalékunk csak a napi megélhetésre tud gondolni. Ebben a helyzetben a kereskedelem részéről öngyilkosság lenne az alapcikkek árát 20-30 százalékkal emelni, ahogyan azt a megemelt behozatali vám diktálná. A fogyasztók érdekeit az szolgálná, ha a kormány, a piacgazdaság követelményeinek megfelelően, átlátható rendszerré formálná a mai elvadult viszonyokat, amelyeket nálunk piacgazdaságnak csúfolnak. A termelésben és a kereskedelemben is nagy káosz és bizonytalanság uralkodik Többek között nagyon hiányzik az árképzést meghatározó kerettörvény. Szerintem ugyanis ezen a téren uralkodnak a legvadabb viszonyok és ennek rendszerint a fogyasztók a szenvedő alanyai. Gondoljunk csak a nyárra, amikor az élő sertések felvásárlási ára több mint egyharmadával visszaesett, de a fogyasztói árakban ez alig volt érezhető. Az árképzés önkényessége a külföldi áruknál is érvényesül. Nagyon sok olyan áruval találkozhatunk, amelyek a fejlett államok piacain ilyen vagy olyan okoból már kifutófélben vannak, az ottani kereskedelem igyekszik megszabadulni tőlük, gyakran akár anyagi veszteség árán is. Ilyenek például az élelmiszerek a szavatossági idő utolsó harmadában. Üzleteinkben nagyon sok ilyen árut forgalmaznak, csakhogy méregdrágán. Nyilvánvaló, hogy a relatíve olcsó beszerzési árból nem a fogyasztó, de az állam sem profitál, csak egy szűkebb csoport. A kormánynak és a törvényhozásnak aktívabban kellene a gazdasági viszonyok átláthatóságára törekednie. Olyan gazdasági normák törvénybe iktatásával, amelyek az egyik oldalon biztosítanák a piacgazdaság kiépítését, de ugyanakkor megakadályoznák a fogyasztók további fosztogatását. Teret teremtenének a korrekt, hosszú távlatokban gondolkodó vállalkozóknak és kiszorítanák az árfelhajtó harácsolókat, a szerencselovagokat. Benkovics József Galánta A kereskedelem nem gondol az idősebbekre Úgy mint minden évben, az idén is Pozsonyba utaztunk karácsony előtti bevásárlásra. Nem találkoztam ünnepi hangulattal. Az üzletekben bámészkodó és nem vásárló embereket láttunk. Hogy miért nem vettek semmit, azt nem kell magyarázni. Néhány megjegyzést szeretnék tenni a kínálatról. Ám van! Cifra dzsekik, formátlan, drága csizmák, cipők, de amit az ember keres, az általában nincs. A kereskedelem csak a divatos holmikról gondoskodik, a közép- és idősebb korosztályról megfeledkezik. Eltűntek a polcokról a praktikus holmik, a kényelmes lábbelik. Nénémnek egy klasszikus szvettert akartam venni és egy kényelmes cipőt. Még véletlenül sem kaptam. De szólni kell a kiszolgálásról is, amely lassú, rugalmatlan és nem előzékeny. Egy poziü'v élményünk is volt. A Magyar Könyvesboltot szépen felújították, az áruválaszték bő, megkaptuk a keresett ajándékkönyvet és ehhez még jó tanácsot is. Ez egy kicsit enyhítette rossz közérzetünket. Hajtman Kornélia Párkány Gyors reagálás (Sok pénzért - hanyag munka, Új Szó, december 10.) Egy pénteki számban bíráltam a lapterjesztők hanyag munkáját, s hétfőn máris bekérettek, úgy, mint a szociban volt szokás, az érsekújvári központba egy kis fejtágításra. A „megbeszélésen" megmagyarázták, hogy az áremelést nem ők szorgalmazták, hanem a központ, nekik ebből semmi hasznuk sincs, mivel a fizetésük ugyanannyi, mint eddig volt, azaz alig haladja meg a 3 ezer koronát. A téves elszámolással kapcsolatban csak annyit tudtam meg, hogy abban a számítógépes program a ludas. No fene! Ezek szerint a modern technika nemhogy elősegítené és könnyítené munkájukat, hanem inkább hátráltatja. Elmondták, a lapterjesztő vállalattól ezentúl megtudom, hogy miért is fizettem, mert a számlán eddig nem volt feltüntetve, hogy a végösszeg miből tevődik össze. Kapok majd egy szelvényt, amelyen feltüntetik, mire inkasszálják be tőlem a pénzt, vagyis milyen újságokat fizettem elő. Igaz, ezért potom 3 koronát előre be kellett fizetnem, annak ellenére, hogy a szelvényt még nem kaptam kézhez. Bosszantó, hogy a lapterjesztők azért is pénzt kérnek, méghozzá előre, amit kutya kötelességük lenne megtenni. Remélem, hogy az Uzletesek nem veszik át ötletüket. Mert mi lenne, ha szemrebbenés nélkül elkérnék a pénzt, megígérnék, hogy az árut majd szállítják, ám azért a fáradtságért, hogy előre összeadják és leírják egy darab papírra, hogy majd mit is kapok a pénzemért, még három koronát is elkérnének. Rémálomnak tűnik ez? Pedig a lapterjesztők ezt a módszert alkalmazzák. Nagy András Kamocsa Együtt kell kivívni Számomra Miklós Dénes felhívásának lényege: Add fel elveidet, állj be mögém a sorba és kövess engem engedelmesen. Én a fiamtól sem követelem meg, hogy mindenben kövessen, sőt elvárom, hogy véleménye, szuverén elképzelése legyen az életről. Hiszem, hogy a szabadságnak, demokráciának, jognak stb. nincs nemzetisége. E kis hazában vagy szabad lesz szlovák, magyar, cigány stb. egyaránt, vagy egyikük sem! Értse meg már minden naiv ember, hogy csakis együtt lehet szabad minden itt élő polgár. Érveim a valóságos életből származnak. Lakóházunk jelképezi a Szlovák Köztársaságot. Huszonöt éve egy panelerdőben lakunk, 31 család, szlovákok, magyarok és cigányok vegyesen egy házban. Megférünk egymás mellett, bár néha akadnak problémák. Egyformán magasnak tartjuk a lakbért, vacaknak a felvonót, gyöngének a fűtést, zavarosnak a csapvizet stb. Ha baj van, közösen viseljük a terhet, tetszik vagy sem. Ahhoz, hogy az én családom jól éljen a panelházban (Szlovákiában), közös akarat és jószándék kell. Ha nem lesz fűtés, egyformán fázunk. Így van ez kérem a jogokkal és a szabadsággal is! Nem egymástól kell azt elragadni, hanem együtt kivívni. Szaló Kálmán Érsekújvár Rajtunk múlik! Magánemberként szeretném kifejezni véleményemet a komáromi nagygyűlésre vonatkozó felhívást követő zűrzavaros, lelkünkben bizonytalanságot keltő helyzetről. Azokkal szeretném megosztani gondolataimat, akikben sikerült elvetni a kételkedés magvát, s akiknek lelkében már csírázik a félelem. Hetvennégy év óta először merte rászánni magát a szlovákiai magyarság. hogy ilyen módon demonstrálja erejét, megmutassa egységét. Eljutottunk odáig, hogy józanul, békésen megfogalmazzuk vágyainkat, s egységesen meijük kinyilvánítani szándékainkat. Égy országon belül a demokrácia nem csak egy nép kiváltságos joga! Szeretnénk, ha ez a Don Quijote-i harc már egyszer véget éme! Szeretnénk végre összefoglalni feladatainkat ebben az áldatlan helyzetben. Ez nem megy könnyen. Főleg önmagunk miatt nem. Lelkünkbe nézve meglátjuk a helyes utat, de a helyes úton járni is tudni kell. Ki kell mondani: ha erőnket, értelmünket, hűségünket adjuk ennek az országnak, mi inást nem kérünk cserébe, csak emberi jogainkat. Ezeket a jogokat pedig csak akkor kapjuk meg, ha kéljük. Tálcán senki sem kínálja fel nekünk. Most itt a lehetőség. Rajtunk múlik, hogy meg merjük-e tenni! Szabóné Jozefik Edit Bátorkeszi A nézetek • sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket.