Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-27 / 300. szám, hétfő

HÍREK - VÉLEMÉNYEK 1993. DECEMBER 27. UTOLSÓ CSEPP A POHÁRBAN - Hiszem, hogy van valami, ami az értelem, a ráció fölött áll. Az isteni kegyelemre gondolok, hiszen nekem kijutott belőle. Ennek köszönhetően lettem újra ember. Ennek köszönhetően huszonkét éve nem iszom már - vallotta a rriinap Ondrej Sakala mérnök, atomfizikus, egy pozsonyi presszó homályában. Az óesztendő búcsúztatása jó ürügy a koccintásra. Amíg a társaság tagjai megelégszenek egykét pohárral, nincs különösebb baj. Viszont ki gondol arra, hogy lesznek, akik számára ez csak bemelegítő kört jelent. Ezért érzem úgy, hogy most kell beszélnem a túlzott alkoholfogyasztás függőségbe való átmenetéről. _ A veszélyt legjobban az látja, aki lent volt a mélyben - mondta, majd amikor a pincérnő felvette a rendelést, megjegyezte. - Ihatott volna, engem az alkohol tényleg nem érdekel. Otthon a vendégeimet is megkínálom, s eszembe sem jut, hogy megkóstoljam ... Szlovákiából származom, tizennégy évesen kerültem Prágába. A szerencse fia voltam, jól tanultam, voltak barátaim, az egyetemi felvételim is elsőre sikerült. Szerettem társaságba járni, tudtam mulatni, viccelődni, ezért a kiskocsmák gyakori vendége voltam. A szüleim otthonában soha senki nem ivott, nem dohányzott, nekem mindezt Prágában kellett megtanulnom. . \z ital nem okozott gyomorbántalmakat, nem fájt a fejem, mindvégig józannak hittem magam. Egyre gyakrabban hívtak társaságba. - A vizsgák, az egyetem? - szakítanám félbe, de beszélgetőtársam még a kérdés elhangzása előtt folytatja. - Dolgaim eleinte simán mentek. Később, persze nem vettem észre, egyre többször kerültem időzavarba, ám mindig utolértem önmagamat. Nem akartam látni ismerőseim furcsálló tekin-tetét, szerelmem szomorúságát, nem akartam hallani figyelmeztető szavait. A diplomamunkám írása közben döbbentem rá, hogy az egy-két napos absztinencia nem segít, összpontosító képességem semmivé lett. Mentségemre ezernyi kifogást találtam. Idegességemben mindig a pohár után nyúltam. Ugye, mondanom sem kell, az egyetemről kidobtak. A szüleiről szeretettel, tisztelettel beszél. A szerelméről is, aki viselkedése ellenére hozzáköltözött. - Azt hazudtam magamnak, hogy mindez csak múló baj, ám az alkohol démona túl erősnek bizonyult. Az italozás miatt távoznom kellett több munkahelyről, de már ez sem hatott. Azt szokták mondani, hogy a szerelem hegyeket mozgat, ám az alkohollal szemben tehetetlen, ugye? Lehet, hogy így van, de engem a szerelem mentett meg. Ha nincs az a lány, ma én sem volnék. Pedig részegen milyen otromba, goromba voltam hozzá! Nem csoda, hogy egy napon bejelentette: vége, elköltözik, mást szeret. Ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Aznap berúgtam és rettenetesen rosszul lettem. Éreztem, hogy valaminek történnie kell, vagy megbolondulok, vagy megölöm magam. Másnap felkerestem a körzeti orvosomat, s bevallottam az alkoholfüggőséget. Elmegyógyintézetbe utalt. Sakala mérnököt mindezek dacára szerencséje végleg nem hagyta el. Alkoholelvonó intézetbe került, ahol naponta vívott harcot önmagával s az itallal. Részletesen, semmit sem szépítve mesélt küzdelmeiről, bukásairól, kishitűségéről. Egy nap megérezte a nagy lehetőséget. Valami megváltozott körülötte, benne. Megkönnyebbült. - Nem tagadom, ekkor kezdtem hinni az Istenbem, s állítom, a hit adott erőt a gyógyuláshoz. Lemondtam a dohányzásról, s tulajdonképpen az életem rendeződött is volna, ha magam mellett tudhattam volna barátnőmet. Csakhát... Még az intézeti gyógykezelésen döntött tanulmányai befejezéséről. Metróépítőként, munkásszálláson élve naponta bizonyított önmagának: végérvényesen leszámolt az alkohollal. Ezután őszülő fejjel visszatért az egyetemre, ahol azonnal elterjedt róla, ő az, aki... Az előadók, az évfolyamtársai árgus szemmel figyelték, nem iszik-e titokban. Lelki vívódásait sikeresen leplezte. Az egyetemet elvégezte, mérnökké avatása napján pedig feleségül vehette egykori szerelmét. - Az esztendők során minduntalan rá gondoltam, mindent érte tettem. Az egyik barátomtól tudtam meg, hogy házassága zátonyra futott, és boldogtalan. Segíteni akart rajtunk, megszervezte a találkozót. Egy borozóban beszélgettünk. Természetesen én nem ittam, idegességében viszont ő bort kért. Tapogatózó óvatossággal beszéltünk az átélt évek küzdelmeiről, az egymás iránt érzett érzéseinkről. Kitudódott, hogy barátnőm nem szerelemből, hanem dacból ment férjhez. Gyakran találkoztunk, s csak amikor mindent tisztáztunk, vált el. Boldogok vagyunk, két fiunk született. Mert nem akarom, hogy úgy járjanak, mint én, elmeséltem nekik történetemet. Okulásul. Hogy soha ne tudják meg, mire képes az ember, ha az alkohol démonja a pokolba rántja. Én sajnos, tudom a magamét... PÉTERFI SZONYA A PETARDA Ilyenkor év vége táján a petárdaárusok a piacon kirakják egyre bővülő választékukat és az „átkosban" tiltott durranó, tüzet okádó petárdákhoz bárki hozzájuthat. Lám, a demokrácia e téren is biztosítja az emberek szabadságát. Az ijesztgetés szabadságát is. Esténként, mikor a tévében a híradó beszámol a gyilkos boszniai háborúról, ablakom alatt tökéletes hangaláfestést nyújtanak a sorra robbanó petárdák. Én a második világháborúban átéltem a frontátvonulás minden tűzijátékát és azóta ha valami a közelemben durran, összerezzenek és- kalimpálni kezd a szívem. A napokban a piacon történt az alábbi eset: A legsűrűbb vásárlócsoport lába alá került egy sistergő micsoda, amely akkorát durrant, hogy az egyik fülem bedugult. Mellettem egy idősebb hölgy kiejtette kezéből a táskát és az elárusító asztalára dőlt. A járókelők körülvették, táskájából előkotortak valamilyen gyógyszert és szívének megnyugtatására beadták neki. A sok ember elkapta a petárdával szórakozó fiatalembert is. Gyűrűbe fogták, de ő a szitkozódásra cinikusan csak annyit mondott, szokjon hozzá az anyóka, mert hátha nálunk is úgy lesz, mint Szarajevóban. A nyegle hang annyira felbőszítette az embereket, hogy lökdösni kezdték. ó hirtelen kitörésre szánta el magát és durván eltaszított útjából egy asszonyt. Betelt a pohár. A körülállók hátsó sorából kiemelkedett egy görbebot görcsös kampója és lesújtott a fiú fejére. A magabiztos robbantó megtántorodott és összecsuklott. Az ítéletvégrehajtó idős férfi basszus hangon harsogta: - A szülei érdemelték volna meg ezt a büntetést, akik így nevelték fel ezt a fattyút. A körben állók többsége eloldalgott, az ottmaradók azt vitatták, nem volt-e túl szigorú a furkósbotos ítélet. A fiú gyorsan felocsúdott, feltápászkodott és ott állt ítéletvégrehajtója előtt. Amikor az meglátta a robbantó arcát, a lélegzete is elállt. - Szent ég! Hiszen ez az unokám! (szűcs) A

közelmúltban több törvény és rendelet született, melyek a lakosság szociális helyzetét közvetlenül befolyásolják. Tény, hogy a kormány (amíg ellenzék van) nem hagyhatja vég nélkül figyelmen kívül az elszegényedésnek azt a folyamatát, melynek egy csekély réteg kivételével mindnyájan tanúi vagy éppen szenvedő alanyai vagyunk. Mivel a nyugdíjak emelését meghatározott esetekben törvény írja elő, kötelességének meglehetősen megkésve, de eleget tett a kormány. Ahhoz azonban, hogy a nyugdíjak vásárlóereje ne romolják, a nyugdíjaknak automatikusan követnük kellene a létfenntartási költségek növekedését. Ilyen törvényes biztosíték a szlovák jogrendben nincs, így a kormány gyakorlatilag szabad kezet kap ahhoz, hogy eldöntse, milyen mértékben emelje a nyugdíjakat. Az érvényben levő törvény csupán azt szabja meg, hogy a nyugdíjakat akkor kell emelni, ha az átlagbérek az előző nyugdíjrendezés óta több, mint 5 százalékkal emelkedtek, vagy a létfenntartási költségek növekedése meghaladta a 10 százalékot. Míg az előző esetben százalékos emelést szab meg a törvény, a másik esetben meghatározott összeggel emelendő a nyugdíj összege. Az emelés mértékét minden esetben új törvénnyel kell megszabni. A legutóbbi nyugdíjemelésről szóló törvényt a parlament novemberben hagyta jóvá, miszerint a nyugdíj általánosan december l-jétől emelkedne A TÖRVÉNY ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Nyugdíj vagy kegydíj? 6 százalékkal. Az emelés összege kifizetésre csak februárban kerül, hisz egy ilyen intézkedés átfutási ideje meglehetősen hosszú, arról nem is beszélve, hogy az idén a kifizetés az amúgy is üres államkassza hiányát növelné. A kormány most sem tagadta meg önmagát: alibista megoldást választott, amikor a törvényjavaslatban a többszörösen esedékes nyugdíjemelést az átlagbérek növekedéséhez kötötte. Érdekes módon a miniszterasszony novemberben még nem ismerte az első háromnegyed év adatait. így a júliusi adatokból kiindulva, melyek az átlagbérek 9,5 százalékos növekedését jelezték, 6 %-os nyugdíjemelést javasolt. Tette mindezt a formális logika szabálya szerint, minthogy a nyugdíjakat az átlagbérek 50-60 százalékából kiindulva számítják. A valóságban ez viszont csak 3,6 %-os értéknövekedést jelent, mert hisz az amúgy 60 %-ra csökkentett összegből indul a számolás. Mivel a létfenntartási költségek az év elejétől a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint 27 %-kal emelkedtek, a nyugdíjak idei emelése pedig összesen csak 14 %-ot tesz ki, az idén a nyugdíjak értéke hozzávetőlegesen 13 %-kal romlott. Becslések szerint 1989-hez viszonyítva a nyugdíjak reálértéke csaknem 40 %-kal csökkent, s az időnkénti nyugdíjemelés igencsak kímélő az államháztartásra nézve. A törvénynek azon felül, hogy nem biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megóvását, mivel sem a 10, sem a 8 százalékos emelést javasló képviselői indítványt nem fogadta el a kormánypárti képviselőknek köszönhetően a parlament, két súlyos hiányossága van. Az egyik az, hogy nem szabja meg az egyedülálló személy minimális nyugdíját, s ezt csak közvetve, más törvény, ill. rendelet szabályozza. A létminimumról szóló törvény, s a szociális ráutaltságról szóló miniszteri rendelet az egy személyre vonatkozó minimális jövedelmet 1350 koronában, a háztartás kiadásait 630ban, összesen 1980 koronában állapítja meg. Ez az összeg 700 koronával emelhető, ha a ráutalt személy igazolhatóan diétás étrendre kényszerül, vagy mellőzhetetlen kiadásai meghaladják a minimális nyugdíj összegét. A rendelet értelmében a nyugdíjkorhatárt túllépő személy esetében az illetékes hivatal nem vizsgálja, hogy képes-e a kérelmező saját maga más jövedelemre szert tenni. Ha két személy egyedüli jövedelemforrása a nyugdíj, úgy annak alsó határát a törvény 3510 koronában szabja meg. A törvény másik súlyos hiányossága, hogy nem rendezi a nyugdíjak kiszámításának módját az 1994-es évre. Minden előző ezt a kérdést is rendezte. Hisz az 1991-es és a két 1993-as törvény a nyugdíjak szintjét csaknem 40 %-kal emelte. Január l-jétől azonban érvényes törvény híján az eredeti szinten fogják a nyugdíjakat számítani. Ez átlagos nyugdíj esetén kb. 800 koronás különbséget jelent. Hiába hozott a parlament olyan határozatot, hogy a költségvetésről szóló törvénnyel egyidejűleg a kormány ennek a kérdésnek a rendezésére is tegyen javaslatot. Persze, nem ez az első parlamenti határozat, melyet a kormány nem tart a maga számára kötelező érvényűnek. Feltehetően az aggályokat elsöpri a soron következő ígéret, amit tájainkon nem kell föltétlenül betartani. Ha meg a kormány teszi, akkor egyenesen sikk. S a miniszterasszony majd megint azzal fogja elütni a nyugdíjasok panaszait, hogy ő mossa kezeit, hisz a parlament hagyott jóvá egy ilyen rossz törvényt. Mialatt a parlament még mindig a tavaly tavaszra ígért átfogó rendezésre vár, bölcs kormányunk döntéseinek következményeit a szociálisan gyenge rétegekre hárítja át anélkül, hogy mérlegelné, vajon mennyi terhet képesek még elviselni. BAUER EDIT Lőrincz János illusztrációs felvétele