Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-23 / 299. szám, csütörtök

5 KARÁCSONY ÚJ SZÓ, 1993. DECEMBER 23. AJNÁCSKŐ KARÁCSONYA Templomépítök i. Ajnácskőn templomot építenek. Várat emelnek, közvetlenül a falu fölé magasodó régi várrom tövébe. Új várat: hitet a hitnek. Röpke néhány hónap alatt húzták fel Isten új házának falait, hogy a Szentlélek immár náluk is igaz otthonra lelhessen, hogy éltető energiájából és szeretetéből több jusson Medvesalja e szögletének is. Néhány nappal a karácsony, a Megváltó születésének ünnepe előtt magam is elindultam, hogy Ajnácskőn láthassam, miként válnak valóra Krisztus szavai, aki Márk evangéliumában így szólott: „Meri bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugrorjál a tengerbe! Es szivébennem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, meg lesz néki, amit mondott." A Rozsnyóról Rimaszombatba tartó autóbusz sofőrje a busz saját képmagnójával szórakoztatja az utasokat. A medvesalji templomépítőkhöz igyekezvén kénytelen-kelletlen magam is bele-belekukkantok az éppen soros filmbe. A „szokásos" videós szörnyűségek: halál futószalagon. A rokonlátogatásra igyekvő vagy az ünnepek előtt még elintézendő dolga után járó polgár röpke néhány kilométeren annyi erőszakot és emberi tragédiát láthat, amennyi egy életre is sok lenne. Miközben újságot böngész, keresztrejtvényt fejt vagy elmaradt tízóraiját majszolja, szoktatják szívét a szörnyűségekhez. Majd vége a filmnek, s „felüdüléskén" néhány metálbanda klipjét láthatjuk. Sátánista rock, ördögi jelképek, ismét az erőszak piedesztálra emelése. Fel-feltűnik a sátán ötágú csillaga, amely néhány évtizedig erősen nyomasztott minket. S mindez a sátáni tömegmanipuláció leghatákonyabb eszközén, a televízión keresztül ömlik belénk. * Nézem a tévét, s eszembe jut napjaink nagy televíziós manipulátora, az ötágú csillag neveltje az orosz Kaspirovszkij. Aki nemrégiben egy televíziós interjúban kijelentette: ő a Krisztus, mert eddig már több embert gyógyított meg csodálatos erővel, mint ama Megváltó. Kaspirovszkij, akiről állítják: képességeit arra használja, hogy Zsirinovszkijt hatalomra segítse. Azt az embert, aki könnyen olyan indítógombok közelébe kerülhet, amelyek megnyomása a földi élet végét jelentheti. Ajnácskő felé tartok, ahol templomot építenek. Néhány nap múlva karácsony. A rimaszombati autóbuszmegállón átszállók a tajti buszra. Egy teherautó platójáról tehenek és borjúk néznek rám. Éppen vágóhídra viszik őket. Miközben a Balkánon már második háborús telüket „halják" az emberek. II. Ajnácskőn templomot építenek. Az építő ácsok kopácsolása a polgármesteri irodába is behallatszik, ahol Hunyák József polgármesterre várakozom. Ha Isten segíti az építőket, év végéig teljes egészében tető alá kerül az épület. Holott az első tégláját az idei májusban rakták az alapra. Hunyák úr irodája nem mondható szokványosnak. A falon II. János Pál pápa arcképe meg egy falinaptár: Mária gyermekével. Más nincs. Meg a vitrinben az épülő templom makettje. Ha elkészül, a falu védőszentjének, Szűz Máriának szentelik majd fel. A tervek szerint 1995. szeptember 8-án, a Mária-napi búcsú idején. Hunyák József a legutóbbi választások után került a falu élére. Az új templom alapkövét nem sokkal ezután, 1991. szeptember 29-én szentelték fel. - Talán a régmúlt időben volt temploma Ajnácskőnek, de mi erről nem tudunk. A szinte teljes egészében római katolikus település lakossága emberemlékezet óta imaházban dicséri az istent - meséli a polgármester. - Amikor a 89-es változásokat követően a Szentatya országunkba is ellátogatott, több leendő templom alapkövét is megszentelte. Akkor néhány falumbeli megkérdezte tőlem: az ajnácskői is közöttük volt-e? Nem volt közöttük. Ezt követően azonban falugyűlést hívtunk össze, melyen polgáraink egyértelműen kinyilvánították akaratukat: épüljön templom Ajnácskőn is. Ott megválasztottak egy héttagú kuratóriumot, amely Eduard Kojnok rozsnyói püspök úr engedélyével intézi a templomépítés ügyeit. - Az alapkő fölszentelésétől az építkezés megkezdéséig több mint egy év telt el. A pénzhiány vagy valami más okozta a késedelmet? - Nagy örömünkre az akkori pozsonyi magyar konzulátus közvetítésével, a Magyarok Világszövetségének segítségével fölvettük a kapcsolatot Novák István Ybl-díjas építésszel, a Bauplan szegedi építészeti iroda vezetőjével. Ő, miután 1992 februárjában helyszíni szemlét tartott Ajnácskőn és tárgyalásokat is folytatott, elvállalta, hogy községünk templomának terveit •ingyen elkészíti és irodája, a Bauplan végig felügyeli majd az építkezést. - Akkor, amikor a templom alapkövét felszentelték, rendelkezésükre állt-e az építéshez szükséges pénznek legalább egy része? - Bíztunk polgáraink erkölcsi, anyagi és fizikai támogatásában. Halvány sejtelmünk sem volt azonban arról, milyen is lesz a templom. Mi egyszerűbbet képzeltünk, de tisztelet a tervezőnek, hogy ilyen impozáns épülettel gazdagítja községünket. Az alapkő lerakásának idején az egyháztól kaptunk ígéretet arra, hogy anyagi támogatást adnak az építkezésre, előbb azonban meg kellett mutatnunk, hogy önerőből mire vagyunk képesek. - Visszatérve a kérdésemre, mi volt hát az oka? - Novák úr 1992 tavaszán bemutatta tervezetét, melyet a kuratórium el is fogadott. Elkezdtük intézni az építkezési engedélyt, de ennek birtokába csak július végére jutottunk. Idén, május 1-én ünnepélyesen letettük az első téglát. - Milyen pénzforrásokat használhattak az építéshez? - A községi hivatal bérli a helyi téglagyárat, így az építőanyag adott volt. A rozsnyói püspökség és a bécsi Európa Charitas a tető építéséhez 300 ezer koronás támogatást nyújtott, ebből meg tudtuk venni a rönk fákat, a többit önerőből csináltuk. - A falu lakossága hogyan járult és járul hozzá az építkezéshez? - Részben pénzadományokkal, részben munkával. A kőművesmunkákat helybeli kőművesek, a Szepesy Vilmos vezette csoport végezte, s nagy hozzáértéssel október végére már be is fejezték a falak rakását. Az ácsmunkákkal volt némi gondunk, mert az utóbbi évtizedekben nálunk inkább a lapos tetők domináltak. Összeszedtük a környék legjobb ácsmestereit, akik mindenki megelégedésére oldották meg feladatukat. III. Ajnácskőn templomot építenek. A polgármesterrel megnézzük a félig kész állapotban is monumentális épületet, mely már így is lenyűgöző látványt nyújt. Felemelő érzés fog el: az isteni energia már most beköltözőben van a készülő templomba, azon szeretet által, melylyel építői munkálkodnak rajta. Mert templomot építeni gyönyörűség. Olyan kegy, amely nem adatik meg mindenkinek. Ezt olvastam le a polgármester arcáról meg mindazokéról, akik ottjártamkor éppen az építkezésen szorgoskodtak, hogy kezük munkájával várat emeljenek a hitnek az ódon ajnácskői vár tövében. S emellett a helyi zsidó temetőt is rendbehozták, utat aszfaltoztak, vízvezetéket szereltek és fákat ültettek... „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Máté, 7,7) KLINKO RÓBERT Felvételünk még ősszel készült A templom makettje (Archív felvételek) Kérdőjelek, amelyek életünket szegelyezik. Vannak, akik azt mondják, kezdetben volt az Ige. Vannak, akik esküsznek rá, kezdetben volt a Semmi. S lehetett még Káosz, Ősköd, sok egyéb. A hatalmas, rideg, kietlen világűr egyik pici pontján létrejött valami: megszületett a csoda. Nem tudjuk, hogyan, honnan s miért. Talán egyedüliként a hatalmas térben és időben, talán valahol rejtett társakat sejtve, melengetve - ezt sem tudjuk. Csak azt, hogy létrejött, megfoghatóvá vált, kiteljesedett az Élet. Kiapadhatatlan bőségszarujából élőlények milliárdjai kezdtek el sorjázni, elképzelhetetlen, fantáziadús variációk ezrei és tízezrei, színek és kombinációk végeláthatatlan tára. A hatalmas világmindenség eme pici sarka kiváltságossá vált: az élet hordozójává. Az élőlények semmit nem tudtak magukról, sejteni sem igen sejtettek sokat: szaporodtak, éltek és betöltötték a világűrnek azt a pici pontját, amely nekik adatott. Váltották egymást monoton egyhangúsággal, legyőzték, megölték, fölfalták egymást. Csak éppen a lényeget nem tudták: honnan, miért és meddig. S akkor megint történt valami. Ismétcsak nem tudjuk, mikor, hogyan s mi célból, de az élő fajok százezreinek egyikében megszületett a legnagyobb kincs: a tudat. Az értelem fénye kezdte beragyogni a rideg világmindenség pici kék bolygójának egét, s erre már nagyon oda kellett figyelni. Persze, még mindig nem tudta, honnan, meddig, s főként miért, de egy szép napon már tüzet csiholt és értelme fényénél betűket próbált meg belevésni irdatlan nagy kőlapokba és szépen formált agyagtáblákba. Két ajkát, amellyel addig a vadhúst marcangolta, jókora keservvel érthető hangok megformálására szorította. Ekkor már gőgös is volt és büszke és beképzelt, ekkor már tudta, mi a hatalom és mi a kiszolgáltatottság. Ismét csak harcolt, szüntelenül küzdött a másik ellen, legyőzte vagy elszenvedte azt, rettegett az életéért vagy másokat kötött gúzsba - de még mindig nem tudta, honnan, hová és miért. Az örökkévalóságot, amely után annyira vágyódott, balzsamozással és piramisok állításával vélte elérhetőnek — mert a vágyai már a végtelent ostromolták. Égig érő tornyot kezdett építeni - és bele is bukott derekasan, hódított és meghódították őt, csak épp a lényeget nem tudta továbbra sem: képtelen volt lelkének hatalmas űrjét betölteni. S akkor megint történt valami: megszületett a Törvény. Ezt már tudjuk, mikor, hol és hogyan, a néhány lehetőségből a legismertebbre kell odafigyelnünk: a Sinai hegyre és a két kőtáblára. A tíz parancsot a világ legnagyobb zsenije találta ki és véste kőbe; innentől kezdve a történet minőségileg új szinten folytatódott Félreértés ne essék: az ember ezután is ölte a másikat, becsapta és uralma alá hajtotta, a másik feleségét is megkívánta, mint ahogy vagyonát is elvette. Csak éppen innentől kezdve már tudta, tudnia kellett, hogy az állami tudatnak, amely addig cselekedeteit hajtotta, korlátai vannak. Innentől már tudnia kellett, mi a jog és mi a bűn. Ezzel emelkedett ki toronymagasra volt állat -társai közül. Repülni vágyott, hódított, újat és újat akart. A belső nyugtalanság hajtotta, hogy végre megtudja: honnan, hová és miért. Vérben és kínban bukdácsolva, a kemény munka verejtékében úszva újra és újra meg kellett tapasztalnia: az út csak a titkok kapujáig vezet. Elmúlt néhány ezredév és ismét csak történt valami. A világmindenség méhéből elindult egy csillag és a kékbolygót vette célba. Zsinóregyenesen jött, tétovázás nélkül, és nem a piramisok, nem az égnek feszülő tornyok fölött állt meg. Teljesen fölfoghatatlan és irracionális módon egy rozzant istállóra pazarolta fényét. Az emberek értetlenül néztek össze. Nem értették a zelóták, a farizeusok sem; a templomszolgák, a vámosok, a megszálló rómaiak sem. És az már teljesen képtelenségnek tűnt, hogy Ázsiából, Görögországból és Egyiptomból felkerekedjen egy-egy bölcs, nagyhatalmú király, hogy éppen Júdeában találkozzon, s hármasukban kiteljesedjen az akkori ismert világ. Talán nem is az a meghatározó, hogy akkor ott egy rendkívüli gyermek született, akire küldetés várt: a Hegyi beszédet kellett elmondania, vizet borrá változtatnia, Lázárt feltámasztania, kivernie a templomból a gátlástalan kufárokat. Akire az utolsó vacsora és a Getszemáni kert tépelődései vártak, a kereszt, a hitelesség csúcsa, a nagy Visszatérés... Az arany, a tömjén, a mirha nem fontos, szimbólumok csupán. A földre hulló alázat sem; a görög reálértelem, a hindu, egyiptomi transzcendencia térdhajtása az ártatlanság előtt. A három bölcs többezer mérföldes vándorlása után az űr töltetett be: a lélekben tátongó, végeláthatatlan űr. Az Simeon sóhajában, az Keresztelő János szavában, sőt: az Heródes gyilkos félelmében is. Abban az istállóban, ott, a lehetőség született meg, hogy az ember kilépjen a négy szűk dimenzióból és felülemelkedjen önmagán. Hogy új, immár végleges civilizációt teremthessen, s szabad akaratával végre önmaga számára adja meg a választ: honnan, hová, meddig, de legfőképpen: miért. CSÁKY PÁL Bölcsek napkeletről