Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-16 / 293. szám, csütörtök

1993. DECEMBER 16. Elfogadták elképzeléseinket DURAY MIKLÓS BRÜSSZELI LÁTOGATÁSÁRÓL -1992 óta több látogatást tettünk az Európa Tanács berkeiben, de most sikerült először találkoznunk Leo Tindemansszal, az Európa Parlament néppárti frakciójának vezetőjével. Akkor jártunk Brüsszelben, amikor az európai néppártok kongresszusukat tartották, s ez jó alkalom volt arra, hogy új információkkal szolgáljunk Szlovákia belpolitikai helyzetéről és ennek keretében elsősorban a magyarságéról - mondta lapunknak belgiumi útja után Duray Miklós, az Együttélés elnöke, aki Flórián Lászlóval, a mozgalom külügyi tanácsának elnökével járt Brüszszelben, és így összegezte ottani tárgyalásainak jelentőségét: - Tudni kell, hogy az Európa Parlament és a Nyugat-európai Unió olyan szerveződés, amelyben Európa legjelentősebb pártjai találkoznak. Ezek közül is az egyik legerősebb a néppártok frakciója, ezért nem mindegy, hogy ennek a frakciónak a vezetője hogyan viszonyul hozzánk. Eszmecserénknek különleges mozzanata, hogy Tindemans belgiumi politikus, aki egy időben miniszterelnök volt és az ő nevéhez fűződik bizonyos mértékben az az alkotmány, amely Belgiumot a flamandok és vallonok társnemzeti országává alakította át. Ez az alkotmányos megoldás követendő példát jelent számunkra. Úgy Tindemans úrnak mint a többi képviselőnek ecseteltük, hogy Szlovákiában folyamatosan megsértik az emberi jogokat és azokat az elvárásokat sem teljesítik, amelyeket az ET támasztott. Tehát figyelmeztettük az európai politikusokat arra, hogy van egy látszatkép és van egy valóság Szlovákiáról. - Azt mondta, nem mindegy, hogyan viszonyulnak az európai politikusok hozzánk. Miképp ítéltek meg bennünket azok, akikkel találkoztak? - Arié Oostlander képviselővel már tavaly is találkoztunk és a vele folytatott beszélgetés alapján tudtuk befejezni azt a koncepciónkat, amelynek végcélja az egyenrangú partneri viszony, tehát a társnemzeti státus megteremtése úgy, hogy ne veszítsük szem elől a magyar többségű területeken élő szlovákok helyzetének megoldását sem. Most megállapítottuk, hogy az Együttélés februári közgyűlésén elfogadott irány teljes mérték ben beleillik az európai gondolkodási mechanizmusba. A Tindemansszal folytatott tárgyalásunk megerősített abban, hogy jogállásunkat nem lehet elvonatkoztatni annak a területnek körbehatározásától, ahol élünk, tehát nem lehet elvont autonómiákban gondolkodnunk. Tindemans olyan gesztussal búcsúzott tőlünk, amely arra utalt, hogy teljes mértékben elfogadta elképzeléseinket. Mind a két említett politikust meghívtuk január nyolcadikára Komáromba, és ígéretet kaptunk, hogy el is jönnek a Csallóközi Régió által szervezett nagygyűlésre. -csiAz OLDAL szerkesztősége sajnálattal közti az olvasókkal, hogy ezen a héten az Új Sző anyagtorlódása miatt nem jelenik meg a heti diáktermék. A 28. szám a jővő héten kivételesen szerdán (22-én) olvasható majd. (Ü)ZENE(T) HAZAI KÖRKÉP Az irodalmiak meg a színháziak mellett olykor-olykor azért beszélhetünk szlovákiai magyar zenei történésekről is. Esetenként olyanokról, amelyekre okkal felkapjuk a fejünket. Nem kétséges, hogy ilyen volt a közelmúltban az Ifjú Szívek Ghýmes zenekarának legújabb, CDlemez és kazetta formájában megjelent hanghordozója, ÜZENET címmel. Nem kis kockázatot vállaltak e különös zenemenü feltálalásával az együttes tagjai. Ilyesmi ugyanis csak kétféle fogadtatással találkozhat: vagy merev elutasítással, vagy fenntartások nélküli, már-már rajongó tetszéssel. Nagyon nem fog tetszeni például azoknak, akik autentikus népzenét várnak, merthogy kizárólag azt szeretnek hallgatni. Még kevésbé azoknak, akik csakis pontosan körülhatárolt kategóriákban, műfajokban, stílusirányzatokban tudnak vagy akarnak gondolkodni. (Nekik rosszabbik esetben még skizofréniát is okozhat a kazetta meghallgatása.) Az első másodpercekben még csak megrökönyödünk, amikor, valahonnan hátulról, váratlanul dobpergés kúszik a kétszólamú hegedű alá. (SOHA). Később, de még mindig ugyanebben a szimfonikus gazdagsággal megkomponált Montanaro-dalban a megrökönyödés már jóleső borzongássá változik, amikor egy diszszonánsnak hangzó dallamlépcsőn felkaptatunk egészen a „szép katonák" magaslatáig. Utána szinte kisimul a lelkünk, amikor felhangzik Tinódi Lantos Sebestyén egyik regöséneke (TUDJÁTOK, MAGYAROK). Szépek benne az egymást váltó férfiénekhangok, de a legcsodálatosabb pillanat az, amikor az eddigi kobzos-lantos kísérőmotívum váratlanul megszólal Écsi Gyöngyi éterien tiszta hangján... A KALOTASZEGI MUZSIKA feldolgozását meghökkentő ritmusváltások, váratlan dallamfordulatok, no és nem utolsósorban virtuóz hegedűjáték jellemzi. A meglepetések csak folytatódnak, amikor Ady Endre KIS KARÁCSONYI ÉNEK-é

t gyermekkórus szólaltatja meg; ezek után már valahogy teljesen magától értetődően hallgatjuk a MIKOR MENTEM cimbalom-exhibícióját, hogy a következő pillanatban Balassi Bálint versével (MÉGIS AZONRÓL), a szöveg és a zene hangulatának tökéletes egységétől újra visszaandalodjunk pár száz esztendőt az időben. Következik a János-KÖSZÖNTŐ („Soha búnak az árja szívedet át ne járja..."), majd az a dal, amelyet már hallhattunk az együttes előző lemezén: SEREGEK KÖZT. Azon is az egyik legjobb volt - ezen is. A különbség legfeljebb annyi, hogy a bonyolult ritmusképlet és az elképesztően nehéz dallam egy vagy tán két fokkal is biztosabban szól, színesebb a kíséret, izgalmasabb a gradáció... Igazgyöngyöt csiszoltak a fiúk ebből a Tinódiénekből! Igaz, az alapot, a nyersgyémántot tisztelettudóan meg is köszönik a Mesternek, egy róla írt balladában (SEBESTYÉN). S a legvégén jön az ÜZENET, amelyet ha netán nem tudunk megfejteni, alighanem azért, mert már kápráznak lelki szemeink ettől a pazar zenei kaleidoszkóptól. Annyit viszont kockázat nélkül ki lehet jelenteni, hogy az összeállítás legeredetibb, sőt legigényesebb darabjáról van szó. Mert amit a banda itt egy-kétszer kétsoros rigmus keretei között, körülbelül 8 (!!!) percben művel, az fantasztikus. Miután lejárt a szalag és kattant a magnó, majdnem biztos, hogy még néhány percig megkövülten ülünk majd. Utána, még mindig az élmény hatása alatt, valószínűleg önkéntelenül kinyögjük: ez zseniális. Aztán eszünkbe jut, hogy nem szabad semmit túllihegni, és kissé higgadtabban azt mondjuk: oké, legyen akkor szenzációs. Vagy inkább - nehogy még valaki elfogultsággal vádoljon - csak nagyon-nagyon jó. Ennél viszont biztos, hogy egy milliméternyit sem adjuk alább. VAS GYULA A FÉLELEM LÉGKÖRÉBEN? Minket nem érdekel az, hogy a Szabad Európa Rádió (SZER) mit közvetít, jelentette ki meglehetősen ingerülten Oľga Keltošová miniszteraszony a tegnapelőtti Pressklub c. műsorban, amikor a jelenlévő újságírók firtatni kezdték Mečiar kormányfő aranyidai kijelentéseit, sőt, egyikük (Peter Tóth) még arról is említést tett, hogy a SZER a hangfelvétel egy részét műsorában közölte, és a rádiózok egyértelműen ráismerhettek kormányfőnk hangjára. A miniszterasszony szerint ezt a kérdést nem az egyenes adásban kellene firtatni, hanem csak az adás után — talán csak úgy négyszemközt, a nyilvánosság kizárásával. Az egyenes adásban pedig — legalábbis nézete szerint - többek között azzal kellene foglalkozni, hogy mennyire szavatolt Szlovákia déli határa. Szerepelt még a műsorban az állami költségvetés, valamint az életszínvonal témája, ám amikor az újságírók ezekre is rákérdeztek (korábban és később is) általánosnál általánosabb, semmitmondó válaszokat kaptak. Ezzel szemben az egy órában aránytalanul nagy teret (műsoridőt) szenteltek a Csallóközi Városok és Falvak Társulása december 6-i felhívásának, miközben a kormányfő és a jelenlevő újságírók között szinte teljesen háborítatlan egyetértés uralkodott: szerintük Szlovákia elvesztheti déli területeit, a szlovák-magyar államhatár veszélyben van, a nemzetiségileg vegyesen lqkott városok és falvak önkormányzatai nem foghatnak össze, nem törekedhetnek regionális együttműködésre, mert ez az állam területi integritását veszélyeztetné. Mečiar kormányfő még erre is rátett egy lapáttal, amikor megállapította, hogy ezek a fránya magyarok valamiféle szellemi határok megvonására törekszenek. Megintcsak bekövetkezett a totalitárius uralom korszakából ismert helyzet: rólunk tárgyaltak és vitatkoztak, de nélkülünk. Meghívást kaptak 10-20 ezer példányszámban megjelenő lapok, de az átlagosan 62 ezres példányszámban megjelenő Új Szó - ki tudja miért -, még nem érdemelte ki, hogy egyenes adásban kérdezhesse a kormányfőt (apropó: a legutóbbi műsorban már a SZER szerkesztőit sem láthattuk). A fentieket annak ellenére is le kell szögezni, hogy a műsorban kérdező újságírókkal szemben szerkesztőségünk egyetlen tagja sem viseltetik irigységgel - mégpedig sem szakmai szempontból, sem annak okán, amit a Pressklubban jelenlevő újságíróknak el kellett viselniük. A valamivel több mint egyórás műsoron beliil ugyanis az újságírók és a nézők megélhettek egy megközelítőleg 10-15 perces kulturális-politikai kisiskolázást. A kormányfő üvöltött, az újságírók kérdezni szerettek volna, amire a kormányfő még jobban felkapta a vizet, és még hangosabban magyarázta bizonyítványát. Az újabb és újabb kérdéseket feltevő újságírót, a demokratikus államokban teljesen elképzelhetetlen módon, emelt hangon kioktatta: vegye már tudomásul, hogy a kormányfőjével beszél! Nem igazán tudom, hogy ezzel mire célzott, de ugyanazt az erőszakos és megfélemlítő hangsúlyt használta akkor, amikor a polgármesterek tervezett összejöveteléről szólt. Lehet, hogy most már félnünk kellene? És lehet, hogy már most is akadnak olyanok, akik félnek Mečiartól?! FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM A koalíció hamis, a züllesztés valódi Jóhiszemű politikai elemzők egészen a közelműltig némileg indokoltan tételezték fel, hogy Vladimír Mečiar definiálhatatlansága, vagy ha úgy tetszik extravaganciája jórészt abból ered, hogy összetételét tekintve mozgalma is „olvashatatlan", főképp ha az „olvashatóságot" a korszerű polgári demokráciák normái szerint mérjük. Ebből ered, hogy sem a rokon politikai irányzatokat tömörítő nemzetközi szervezetek nem tapostak ki ösvényt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom felé, sem a Mozgalom nem kilincselt ezeknél a szervezeteknél. Volt a politológusok között, aki még szánta is magányossága miatt a miniszterelnököt. Volt, aki annak a reményének adott hangot, hogy majd csak kikristályosodik Mečiar pártja, és győzedelmeskedik benne valamelyik irányzat, ha kínnal-keservesen is, de betagolódik a DSZM valamelyik nemzetközi politikai „gyűjtőszervezetbe", és szalonképessé válik. Tény, hogy eddig sem a Szocialista Internacionálé, sem a konzervatívok nemzetközi szervezete nem tudott mit kezdeni a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal. A Liberális Internacionáléról már nem is beszélve... Nos, azóta, hogy Mečiarék koalícióra léptek a Szlovák Nemzeti Párttal, még a legjóhiszeműbb politikai megfigyelők is illúzióik feladására kényszerültek a Mozgalom „olvashatóbbá" válását illetően. És kétszeresen erre kényszerülnek azóta, hogy az aranyidai szónoklat óta már azt is tudjuk, mégpedig a legilletékesebbtől, hogy milyen módszereket alkalmazva, a társadalom melyik rétegét, szervezetét miként becserkészve, főképp pedig a Szlovák Nemzeti Pártot miként Nemzeti Frontosítva tervezik az „egy nemzet, egy imádság, egy Vezér" elv gyakorlati megvalósítását. Vagy ha úgy tetszik, a nemzeti színű bolsevizmus életre dajkálását. Elegendő figyelmesen elolvasni az aranyidai szövegnek a hadsereggel és felhasználásával kapcsolatos bekezdését, azt a részét, amely a káderpolitikával, a választások finanszírozásával, vagy az egyház szerepével kapcsolatos, és nyomban a csehszlovákiai politikai élet 1945 és 1948 közötti elzüllése juthat csak róla az ember eszébe. Az pedig, ahogy koalíciós partnerével, a Szlovák Nemzeti Párttal bánik, az Rákosi Mátyás szalámitaktikáját idézi, amelynek eredményeként a koalíciós pártok vagy megszűntek, vagy beolvadtak. Mečiarék és Cernákék koalíciójának működése mindennél egyértelműbben mutatja, hogyan nem szabad pártszövetségre lépni. A szlovákiai magyar pártoknak is mutatja. Ahelyett, hogy akár a legkisebb mértékben is módosították volna a kormányprogramot, vagy legalább gesztusértékű nyilatkozatot adtak volna ki a partnerpárt által fontosnak tartott értékek figyelembe vételéről, az történt, hogy Cérnák pártjának parírozásra hajlamos része betagolódott Mečiar szavazógépébe. Ez minden, amit a magát jobboldalinak tarló Szlovák Nemzeti Párt elért. Eldorádó az ilyen pártszövetség a földkerekség összes karrieristája és konjunktúralovagja számára. A kommunizlmus négy évtizede alatt megtapasztalhattuk, hogy a züllés milyen mély bugyrait járatta meg milliókkal az egypártrendszer. Válság esetén (márpedig a krízis úgyszólván állandó) az alternatívakeresés lehetőségétől fosztja meg a társadalmat az a párt, amely elvtelenül, önmagát feladva megy bele koalícióba. Az még csak hagyján, hogy önmagát tönkreteszi. Afölött azonban aligha lehet napirendre térni, hogy ilyen magatartással az egész társadalmat is mételyezi, mert önfeladásával a burkolt vagy nyílt egypártrendszer kialakulásának kedvez. Felmérhetetlen kárt okozott a Szlovák Nemzeti Párt azzal, hogy Mečiar parlamenti szavazógépe részévé alacsonyította le magát. Volt már úgy, hogy egymástól távoli értékrendű pártok is szövetkeztek. És nem bánta meg egyikük sem. Feltéve, persze, hogy az erősebb nem akarta szőröstül-bőröstül bekebelezni kisebb partnerét. A jelenlegi szlovák kormányszövetségről elmondható, hogy a koalíció hamis, az eredményeként bekövetkezett züllesztés azonban valódi. Iskolapéldája ez a helyzet annak, ahogy nem szabad koalícióra lépni. A szlovákiai magyar pártok - noha programjuk nem teljesen azonos - most példát mutathatnának egy olyan koalíció megkötésével, amely a valamennyiük által fontosnak tartott értékekre épülne. Mindannyian tudjuk, milyen értékekről van szó. TÓTH MIHÁLY