Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-14 / 291. szám, kedd

1993. DECEMBER 14. Saját boltokban saját könyvek is KULTURA TÚJSZÓ* MIKOR NYÍLIK A BÁNYÁSZATI TÁRLAT? Felújítás alatt a rozsnyói múzeum Két évvel ezelőtt, 1991 őszén műszaki okokból bezárták a Rozsnyói Bányászati Múzeum főépületét. Az elmúlt év nyarán az eddig itt látható bányászati tárlatot felköltöztették a múzeum főtéri épületébe, hogy megkezdhessék a főépület rekonstrukcióját. Az 1989-es változások után az Igazgatósági épUletben, a régi Markó bőrgyár épületében is leszerelték a munkásmozgalmi tárlatot. Az eddigi tervek szerint idén őszre a bányászati tárlat visszakerült volna régi helyére és a Markó-házban is egy új kiállításnak kellett volna nyílnia. Év végéhez közeledvén elmondható, hogy e tervek nem váltak valóra. Csobády Józsefet, a múzeum igazgatóját arról faggattam, vajon mi ennek az oka. - Tervünk az volt, hogy ez év végével a lehető legközelebb kerüljünk a munkálatok befejezéséhez. Elismerem, bíztam abban, hogy idén befejezzük, de reálisan mérlegelve a helyzetet, tudtam, hogy nem lesz így. • Pontosan miért is kellett két éve bezárni a főépületet? - A villamos vezetékek rossz állapota miatt. 0 A két évvel ezelőtti időkre sem volt jellemző, hogy túl sok pénz jutott volna hasonló célokra. Nem volt nagy bátorság hozzáfogni a felújításhoz? - Valóban, a pénzszerzés nem volt egyszerű dolog. A rekonstrukcióhoz még úgy fogtunk hozzá, hogy a helyi bányaüzemek majd jelentős anyagi támogatást nyújtanak. Sőt, több más helyi üzem vezetésétől is ígéretet kaptunk erre. Hozzáfogtunk tehát a villamos vezetékek felújításához, de evés közben jött meg az étvágy: nemcsak a villanyvezeték szorult javításra, hanem a vízvezeték is, mert az még a régi ólomcsöves megoldású volt. Ezt is sikerült megcsinálnunk. Mint ahogy a kanalizáció egy részét is megjavítottuk, szociális helyiségeket is építettünk, melyek addig csak a szomszédos épUletben voltak. Most már a festés előtt állunk, aztán megkezdődhet a tárlat rendezése. • Mikorra nyílhat meg tehát itt a bányászati tárlat? - A kiállítandó tárgyak egy részét még restaurálni kell, ez a munka és a tárlat installálása várhatóan a jövő év közepére befejeződik, s reméljük, akkor megnyílhat az állandó kiállításunk. 0 Egy másik épületben, a Markó-házban, a volt munkásmozgalmi tárlat helyén se látható egyelőre semmi. Milyen kiállítást terveznek ide, és mikor nyitja meg kapuit? - Sokat gondolkodtunk azon, mi legyen a Markó-ház kiállítási termeiben. Megegyeztünk abban, hogy nem szeretnénk ott általános helytörténeti kiállítást nyitni, mivel ez egy meglehetősen szokványos megközelítés. Múzeumunk nagyon gazdag gyűjteménnyel rendelkezik, több témában. Célunk, hogy a Markó-házban mindezt valamilyen módon bemutassuk. Egyúttal kiutat kerestünk a raktározás megoldatlan helyzetéből, így arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy az itt megnyitandó kiállítás több témával foglalkozik majd. Egyelőre ott tartunk, hogy némileg átalakítottuk a belső teret, beleértve a falakat is, konzerváltuk a kiállítandó tárgyakat. Elsősorban a néprajzi anyagot, melynek egy része annak idején Krasznahorkán, az Andrássy Galéria épületében volt látható, mely azóta már ismét képtárként működik. Most viszont elsősorban a bányászati tárlatra figyelünk, s bővíteni szeretnénk a természettudományi kiállítást, mely egy harmadik, a főépület mellett álló épUletben van. Ennek viszont az volt a feltétele, hogy a dolgozók egy részét átköltöztessük a főépületbe. Ez időközben már meg is valósult. Tehát most ezekre koncentrálunk, így a Markó-házi kiállítás megnyitása némileg várat majd magára. 0 Az épület rekonstrukciójára költött pénzt a múzeum költségvetéséből, az egyébként kutatásra vagy egyéb tevékenységre fordítandó összegből vették el, vagy más módon teremtették elő? Tudtommal ugyanis az üzemek ön által említett támogatási ígéretei javarészt csak ígéretek maradtak - Valóban helyénvaló lenne a kérdés: miért fogott a múzeum ilyen nagy építkezésbe egy olyan időszakban, amikor mindenre nagyon kevés a pénz. Mi ugyanis még azzal a költségvetéssel dolgozunk, amellyel négy évvel ezelőtt is, miközben mindennek az ára, a közönséges irodapapírtól az energiáig két-háromszorosára emlekedett. Ugyanakkor olyan időszakot élünk, amikor nagyon megcsappant a múzeumok iránti érdeklődés, magyarán, nagy mértékben csökkent a látogatók száma. Így viszont alkalmunk van arra, hogy saját magunkkal - rekonstrukcióval, tárlatrendezéssel foglalkozzunk. Ami a költségvetést illeti: nagyon sok mindent saját erőnkből is meg tudtunk oldani. Azért az üzemek sem hagytak cserben minket, bár valóban nem kaptunk annyit, amennyire számítottunk. A gyűjtemény gyarapítására is jutott valami, de csak kivételes értékű dolgokat vásároltunk. Erre nagyon odafigyeltünk. A gyűjtőmunkát viszont nem hagytuk abba. A kevés pénz arra elég volt, hogy alaposan feldolgozzuk a már meglevő gyűjteményt, és folytassuk a kutatómunkát is. Főként a történelem és a numizmatika tárgykörében. KLINKO RÓBERT A Madách Könyv- és Lapkiadó kínálatából Sokáig egyetlen kisebbségi könyvkiadónk, a pozsonyi Madách idén elsősorban saját bolthálózatának kiépítésére fordította erejét. Mint ismeretes, Kassán, Pozsonyban, Komáromban és más városokban is nyitott könyvesboltokat. De vajon milyen újdonságok váiják a Madách-műhely legutóbbi termékei közül a karácsonyi piac látogatóit? A kínálatból most öt kiadványra vetünk pillantást; valamennyi magyar szerző munkája. A Bécsben élő Monoszlóy Dezső gyermekverseiből állt össze a Vadlúdtermő ritka fa. A kötetet Szkukálek Lajos illusztrálta; a költemények míves munkák, jó eséllyel pályáznak a gyerekek érdeklődésére. Érdekessége, hogy megjelentetéséhez hozzájárult a bécsi magyarok kiadója, a Sodalitas is. Ugyancsak a Sodalitassal közös kiadásban jut az olvasókhoz Szigethy Dániel Farsangi trilógia című műve, amely három színművet tartalmaz. Szigethy Dániel az elveszett nemzedékhez tartozik, húszéves volt a második világháború kitörése idején. 1956tól él külföldön, Svájcban kezdte jegyzeteit feldolgozni. Első könyve, a Száz perc 1992-ben jelent meg a Sodalitas kiadó gondozásában. A Farsangi trilógia a bázeli farsang hatására keletkezett. Szigethy személyében egy új nyugatí magyar szerzőt ismerhetünk meg. A rendszerváltás óta egyre-másra jelennek meg a magyarok lakta városkák és községek helytörténeti monográfiái. Angyel Miklós Udvard múltját és jelenét foglalja össze munkájában, s mint általában az ilyen kiadványok, ez is igényt tarthat mindnyájunk érdeklődésére. Udvard nagyközség - az Érsekújvári járás, s egyúttal a Kisalföld egyik nevezetes települése. A múltban itt jelentős szerep jutott a mai község szomszédságában emelkedő Szent-Márton halomnak, a Kálvária-dombnak. Ezen már a XI. század elején királyi kúria állt, s később kolostor is épült rajta. Udvard község ugyancsak ebben az időben keletkezett. A Madách idén is megjelentette hagyományos jövő évi kalendáriumát, amely meglepetést is tartogat - egy színes Teenager magazint. (A Madách Kalendárium 1994 felelős szerkesztője Varga Erzsébet, összeállítói Cs. Liszka Györgyi és Ozsvald Zsuzsa.) A tetszetős kiadvány igazi családi könyv, az unokáktól a nagyapákig mindenki megtalálja benne a neki szánt olvasnivalót. Még poszter is fa Depeche Mode színes fotója) van benne! A kétszázötven oldal teijedelmű kalendáriumban külön figyelmet érdemel az a francia kérésre készült somoijai felmérés, amely a magyarok és szlovákok együttélését vizsgálja a kisvárosban. Először kapható könyvesboltjainkban és a terjesztőknél magyar nyelvű asztali naptár, amely végre! - hagyományaink szerint közli a névnapokat. A kiadványt Tiszai Nagy Menyhért festményeinek színes másolatai teszik széppé; a naptár elsősorban a tantestületek, a vállalkozói irodák, a szerkesztőségek és a magyar politikai erők, társadalmi szervezetek érdeklődésére tarthat számot. (batta) A felújítás alatt álló főépület. Fél év múlva talán látogatható lesz. (A szerző felvétele) A Kalligrammal Budapesten A magyar főváros a Téli Könyvvásárra készül Az irodalomra és a könyvre kevesebb, sőt egyre kevesebb pénz jut, mint korábban az állami mecenatúra idején, s egészen bizonyos, hogy az emelkedő élelmiszer- és egyéb árak mellett a könyvek árai is magasabbak, tehát a vásárlók száma feltehetően csökken. Ugyanakkor tény, hogy a Téli Könyvvásár kínálata valóban gazdag. A gazdaság van válságban, s nem a szellem. Ez némi vigaszt jelent... A Kalligram Kiadó nem először méretik meg Budapesten, Szlovákia Kulturális Központjában, a Rákóczi úton. Most - ugyanúgy, mint korábban - nem csekély elégtétellel állapíthatjuk meg mi, Pozsonyból érkezett magyarok, hogy a szlovákiai magyar könyvkínálat semmiben sem marad el a magyarországitól. Sokan voltak - és kicsodák... A budapesti szlovák kultúrának van egy szép és tágas terme. Kisebb, kamaratermek is vannak persze. Karol Wlachovský igazgató, természetesen, tudja, melyik rendezvényt hova szükséges irányítania. A várható érdeklődésre való tekintettel. Ha a Kalligram jön új könyveivel, akkor nemcsakhogy a nagyterem jár, hanem pótszékeket is elő kell készíteni. Ezúttal sem történt másként. örvendetesen sokan voltak, behozták a pótszékeket is, sőt akadt, aki állva hallgatta végig a könyvpremiert. Szerencsére, sem Konrád Györgynek, a Nemzetközi PEN Klub volt elnökének, jelenlegi alelnökének, sem Kiss Gy. Csaba politológusnak nem kellett ácsorognia, az Erdélyből érkezett Kdnyddi Sándornak úgy is, mint szezrőnek szintén jutott hely, Esterházy Péter pedig éppenséggel amolyan házigazdai szerepre is vállalkozott, Koncsol László, Szigeti László és Grendel Lajos mellé társulván. Persze, jelen volt sok szerző is: Kányádit már említettem, Győry Attilát is láttam, képzőművészeinket: Janiga Józsefet, Szkukálek Lajost. S itt volt Dippold Pál, meg Tóth Anikó is - nem, nem Pozsonyból, hanem Budapestről. A találkozó nem udvariassági gesztus volt. Az emberek egyszer udvariaskodnak, aztán megunják. A népes közönség azt jelentette, hogy az olvasók és a magyar szellemi élet nem csalódott a Kalligram eddigi teljesítményében. A szerzők származása Dippold Pál nevét a legtöbbször az Élet és Irodalom impresszumában, ritkábban a szerzők névsorában olvashattuk. Könyvét - a megszokástól eltérően - nem Budapesten adatta ki, hanem Pozsonyban, a Kalligramnál. Tóth Anikó nevét eddig nagyon kevesen ismerhették. Legfeljebb a beavatottak. Fiatal is még, most szerzett frissen diplomát a budapesti orvosi egyetemen. S nem is tőlünk szánnazott el - ahogy ezt mondani szokás. Első kötetét mégis Pozsonyban jelentették meg. Szokatlan ez az egyetemes magyar szellemi életben. Az ismert jelenség, hogy erdélyi, bukaresti, újvidéki, szabadkai, bécsi, pozsonyi, kassai magyar szerző könyvét - esetleg, sőt főleg - második kiadásban budapesti könyvkiadó gondozza. Évtizedekig ez volt a magyar nemzetiségi írók magyarországi támogatásának egyik formája, amelybe az önmagukat minden minket érintő kérdésben illetékesnek gondoló többségi nemzetek hivatalosai valamiképpen belenyugodtak. Most már nem nagyon vannak hivatalos akadályok, annál keményebb gazdasági korlátozások. Mégis: magyarországi szerzők most Pozsonyban jelennek meg. S nem irodalomtörténeti tanulmányokkal, ránk vonatkozó kutatásaik közzétételével, nem is azért, mert e tájakról származnak, hanem egyszerűen azért, mert feltehetően rokonszenvesnek ítélik a Kalligram művészi törekvéseit. Még az sem nagyon izgatta e szerzőket, hogy a peremvidéki kiadónál megjelenve, esetleg a kritika látószögéből kiiktatódnak. Hiszen egyegy nemzetiségi szerző budapesti megjelenése arra is jó volt, hogy a magyarországi szellemi élet tudomást vegyen, mérlegre tegyen olyan írókat, akiket addig nem vett észre. Úgy tetszik, a Kalligramnak már van olyan kritikai háttere is, hogy budapesti alkotók a biztonságosabb budapesti terepet is elhagyhatják. Mesék és festők A Kalligram folytatja a meséskönyvek kiadását. Ugyanazzal az igényességgel, mint tavaly. Most Szkukálek Lajos, Janiga József és S. Horváth Klára gyönyörű illusztrációi kísérik a három mesekönyvújdonságot, Kövesái Károly, Kányádi Sándor, illetve Kovács Magda munkáját. Bűbájos, a tartalomhoz illeszkedő, valóban színes kép serkenti a kicsik képzeletét. Helytelen is illusztrációkról ími. Az illusztráció mintha alárendelt fogalom lenne a szöveghez viszonyítva. Ezek a képek viszont, bárha nem függetlenek a szövegtől, s nyilvánvalóan a mesék ihlették a festőket - egyenrangú alkotások. A képzőművészek az íróművészek társszerzői. Igazán nem az ünneprontás szándéka vezet, amikor még idejegyzem azt a jámbor óhajomat, hogy bárha az érdemtelenül meg nem nevezett nyomdai szerkesztő (volt ilyen?) is társszerzői rangot ért volna el teljesítményével. Kétségtelen, az ő érdeme is, hogy ilyen szépek ezek a könyvek, de bizonyos, hogy nem egy esetben jobban kellett volna ügyelnie az olvashatóság követelményeire. Mondjuk a rajzok beméretezésekor, a tónusok erősségének meghatározásakor. BROGYÁNYI JUDIT