Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-08 / 260. szám, hétfő

1993. NOVEMBER 8. IÚJSZÓM MOZAIK NEM LUXUS A MAGÁNISKOLA A pozsonyi Čapek utcai magángimnázium emblémája egy delfin. Beszédes jelkép, hisz a delfin az az élőlény, amely többedmagával közrefogja és a víz felszínére lökdösi bajba került, magathetetlen társát, hogy életben tartsa. Ilyen életben tartó gesztusra szánta el magát maga a gimnázium is, amikor elhatározta, hogy létrehozza a szlovákiai magániskolák asszociációját. Hogy miért van rá szükség? Elsősorban azért, mert az oktatási minisztérium diszkriminatív magatartása, amely a magániskoláknak az állami és egyházi iskoláknál alacsonyabb, 85 százalékos dotálásában nyilvánul meg, létükben fenyegeti ezeket az intézményeket. Annál is inkább, mivel ez a 85 százalék csak papíron ül, a különböző adók, elvonások ugyanis alaposan megcsappantják az egy diákra eső állami támogatás valós összegét, aminek, természetesen, a szülők isszák meg a levét. A minisztérium negatív hozzáállása elvette a kedvét mindazoknak, akik magániskola alapításáról álmodoztak. Idén csupán kettő létrehozására kértek engedélyt, holott számuk amúgy is alacsony, a csehországi 450nel szemben Szlovákiában mindössze 30 működik. A minisztérium ott követi el a hibát, hogy a magániskolákat egyszerűen jól jövedelmező vállalkozásnak tekinti, pedig nem azok, s ha kivételesen nyereségesek is, a nyereség az utolsó fillérig a fejlesztésre megy. Ezeknek az iskoláknak ugyanis valami pluszt kell kínálniuk, felmutatniuk ahhoz, hogy látogatottak legyenek, ehhez pedig pénz kell. A „plusz" egyelőre lényegében ugyanaz, amit minden normális, tehát az állami iskolától is elvárna az ember: korszerű oktatási módszerek, kis létszámú osztályok, differenciált viszonyulás a diákokhoz, partneri tanár-diák kapcsolat, az önművelődés iránti igény kialakítása, a hagyományos rigorózus osztályzástól eltérő értékelési rendszer, rengeteg sportolási lehetőség, szakkörök, intenzív nyelvoktatás, a porosz szellemű drill helyett örömteli ismeretterjesztés. Aki ismeri iskoláinkat, jól tudja, hogy mindezt képtelenek megadni. Marad a fásultság, a magolás, az oktalan fegyelmezés, a stressz. S az a szülő, aki ebből nem kér, s valami mást, jobbat szeretne a gyerekének, hiába ugyanolyan adófizető, mint a többi, büntetésül fizessen, lehetőleg minél többet. A hivataloknak a magániskolákkal való packázása odáig terjed, hogy a belügyminisztérium utasításának értelmében a bizonyítványokon még az állami címert és a Szlovák Köztársaság nevét sem tüntethetik fel, hadd törje majd a fejét a főiskola, egyetem (esetleg külföldi), melyik országban állították ki a gyanús dokumentumot, s egyáltalán érvényes-e? A negatív hivatalos hozzáállást csakis közös fellépéssel, nyomásgyakorlással tudjuk megváltoztatni - vallják a most már érdekszövetségbe tömörült magániskolák. Reméljük, sikerül nekik, s végre a legilletékesebb, az oktatási minisztérium is belátja, hogy az új utakat kereső, gyermek- és tudásközpontú, valóban színvonalas magániskola nem fölösleges luxus. . ^ BESZÉLGETÉS POPÉLY GYULA TÖRTÉNÉSSZEL A BÉCSI DÖNTÉSRŐL AMI EGY KEREKASZTAL MELLETT ELSIKKADT Csütörtökön este a Szlovák Televízió egyes csatornája érdekesnek ígérkező, élő vitaműsort közvetített. A meghirdetett téma az 1938. november 2-i bécsi kéthatalmi döntés volt. A vitában öten vettek részt: Ladislav Deák történész, Rudolf Chmel egyetemi docens, Pavol Mikula külügyminisztériumi osztályvezető, Duray Miklós, az Együttélés elnöke, valamint Csáky Pál parlamenti képviselő. A műsorról a téma egyik szakértőjeként Popély Gyula, a történettudományok kandidátusa nyilatkozik lapunknak. • Milyen érzésekkel kapcsoltad ki a készüléket jóval éjfél után, amikor véget ért a csaknem másfél órás vitaműsor? - Bevallom, kissé felzaklatva. Maguk a résztvevők is érzékelték, hogy a beszélgetés parttalanná vált, s valójában egyetlen felvetett kérdést sem sikerült megvilágítani. Végül is elsikkadt a bécsi döntés lényege. • Nyilván arra gondolsz, hogy a vitában a szlovák-magyar határviszály a korabeli közép-európai hatalmi viszonyokból kiragadva jelent meg. - Igen, hiszen Deák doktor szüntelenül agressziót emlegetett, de azt már nem nagyon fejtegette, hogy ki ellen és milyen körülmények között történt, mert a Magyarország javára hozott döntés ugyanis a München utáni megcsonkított, kötőjeles Cseh -Szlovákiával szemben született. S ennek az állapotnak a létrejöttében, Csehszlovákia meggyengítésében, a német érdekeknek kiszolgáltatott megbénításában a Hlinka-párt autonomista politikája is ugyancsak közreműködött. így Szlovákiát 1938 őszén, még Csehszlovákián belül csak egyszerűen a magyar veszélynek kitett áldozatként beállítani kissé az egyszeri gyerek esetére emlékeztet, aki mint anyagyilkos azért pityereg, mert ő most már árva. • Csehszlovákia-ellenes náci cinkossággal viszont Ladislav Deák csak Esterházyt vádolta. - Miközben homályban maradt, hogy Esterházy 1938 elején jóval azután találkozott a Hitler utasítását követő szudétanémet Heinlein helyettesével, hogy Hlinka már február 8-án Rózsahegyen megegyezett Heinlein megbízottaival a szlovák autonómiáért folytatott harc összehangolásában. A Hlinka-párti Slovák című lapban Esterházy nyilatkozata a Néppárt autonómiatörekvésének támogatásáról csak február 27-én jelent meg. • S egyáltalán. Hitler számára a cseh-szlovák ellentét volt a fontos. - Mint ahogy 1938. október 6-án a dualista állammá átalakult Cseh -Szlovákiában a szlovák autonóm kormány - Tisóval az élen - csak a hitleri Németországnak kiszolgáltatva remélhetett hathatós támogatást. A bécsi Belvedere-palotában megtartott német-olasz döntőbíráskodás olyan „felek" ügyében történt, akik érdekeiket követve nemcsak egyszerűen Hitler markába kerültek, hanem oda is játszották magukat és egymást. Szlovákia a már életképtelenné váló Cseh-Szlovákiában német oltalmazással próbálta megtartani a Trianonban Csehszlovákiának juttatott magyarlakta területeket, Magyarország viszont német támogatással igyekezett végrehajtani a területrevíziót. • Nem hallgatható el viszont, hogy a magyar politika az egész Szlovákia megszerzésére törekedett, és az 1910-es népszámlálás adataival érvelt. - Kétségtelen, hogy ez ott volt a vezető magyar politikai körök revíziós törekvéseiben, de kérdés, hogy mekkora hatásfokkal. A szlovák történettudomány nem tesz különbséget vágyképek és szándékok indítékai között. Nem minősíthető minden akkori igyekezet eleve ellenséges jellegűnek. Élt olyan geopolitikai elképzelés is, a tragikus sorsú Teleki Pál miniszterelnök nevéhez fűződve, hogy jól felfogott szlovák érdek, ha autonómia birtokában Magyarországhoz kerülnek. Vérmes étvágy és fellegjárás azért megmutatkozhatott a magyar revíziós politikában, mert a társadalomban roppant mély sebeket ejtett a magyarlakta területek elvesztése. • Azt hiszem, Borsody István, a 45 után Amerikába emigrált magyar politológus, Jászi Oszkár elvbarátja írja valahol, hogy a Trianon utáni időszakban a revízió kérdése nem azonosítható eleve az erőszakkal. - Igen. A szlovák-magyar kiegyezésről írt példaértékű tanulmányában kifejti, hogy az akkori viszonyok között egy demokratikus magyar kormányzat sem adta volna fel a néprajzi elveken és a békés együttműködésen alapuló revízió gondolatát. Hisz ez a probléma a diplomáciatörténeti vizsgálódások szerint több tucat nemzetközi tanácskozáson szerepelt komoly témaként. A kérdés végül is azért válhatott a világháborúba torkolló, Hitler támogatta revízióvá, mert a tényleges demokráciával összefonódó megközelítés nemcsak a Horthy-Magyarország részéről hiányzott, hanem a masaryki-beneši Csehszlovákia, majd a szlovák autonomisták részéről is. • A második világháború azonban új viszonyokat teremtett. - De nem olyan értelemben, hogy ezek a viszonyok visszavetíthetők lennének a harmincas évekbe, és leginkább az 1938-as esztendőbe, amint az a kerekasztal-beszélgetésben érződött. • Talán érdemes utalni arra, hogy 1940-ben Churchill a bécsi döntés után érdekes megállapítást tett. - Valóban. Azt mondta, hogy személy szerint sohasem tartotta megfelelőnek azt a módot, ahogy Magyarországot az első világháborút lezáró békeszerződés során kezelték. Churchill 1940-ben a háborús megoldásokat ítélte el. Később jött a háborút közvetlenül megelőző változások elvetése. Az elmúlt évtizedekben fel sem vetődhetett, hogy 1938-ra a trianoni döntés súlyos következményei a nyugati demokratikus hatalmakat sem hagyták érintetlenül. • De térjünk vissza a televízióhoz. A műsorvezető a tanulságlevonást szorgalmazta. - Ezt, mint tapasztaljuk, rendkívül sajátos módon megtették szlovák politikai és értelmiségi körök. Ha jól megfigyeltem, a magyarországi mértékadó lapok nem is reagáltak az évfordulóra. Szlovák részről jut kifejezésre a bécsi döntés és a mai magyar politika párhuzamba állítása. • De miért? - Látható, ahogy a szlovákiai közgondolkodásban elsikkad: a szlovákiai magyar kisebbség hét évtized múltán is, egyben magyar nemzetrész is. A szlovákiai magyar közösség tagjai úgy lojálisak a Szlovák Köztársasághoz, hogy a legszorosabban kötődnek anyanemzetükhöz. Ez a fajta államhűség kevés azoknak, akik szerint a kisebbségi lét csak államon belüli kérdés. Minden olyan megnyilatkozás, ami ebbe bele nem szorítható, összeférhetetlenségnek, sőt revíziós fenyegetésnek számít. Egyenlő mércével kell mérni a mai Európában. Ha van szlovák részről jövő területféltés, akkor van a magyar nemzeti összetartástudat felszámolására irányuló törekvések miatti aggódás is. Csak e két irányú érzékenység közös érdekű feloldása teheti helyére a közgondolkodásban a bécsi döntést, mint történelmi traumát. KISS JÓZSEF ITTHON TÚRTÉNT - 7 NAP ALATT LEXA AZ ELNÖK MÉRLEGÉN. Vitathatatlan, hogy a politikai taktikázásban nálunk aligha van párja Mečiarnak. Eredménye, persze, nem kis mértékben annak köszönhető, hogy becserkészett partnere, a Szlovák Nemzeti Párt olyan, amilyen. A porig alázott Černák örül, hogy él, pártjának néhány parlamenti képviselője pedig a hetedik mennyországban érzi magát, mert neve ott szerepel a miniszterelnök által az államfőhöz eljuttatott kormánylistán. Az SZNP betakaríthatja a termést, Szlovákia önálló állami léte első esztendejének végén végrehajtó-hatalmi tényezővé válik. Mečiar számára a kormánylista átadása és Michal Kováč általi aláírása közötti időszak még arra is lehetőséget nyújt, hogy ismét bebizonyítsa: ebben az országban végső soron és mindenütt csak az történhet, amit ő akar. Azt már bebizonyította, hogy a parlamentben ez így van. Hogy a kormánypalotában sincs másképp, azt nem kell különösképpen bizonygatnia. Van még egy fórum, a pozsonyi vár, amelynek önálló koncepciójáról, függetlenségéről némely politikusoknak és állampolgároknak eddig még lehettek illúzióik. A miniszterelnök számára a koalíciós kormánylista államelnök elé terjesztése most kiváló alkalom arra, hogy ezeket az illúziókat is lerombolja. Ugyanis a nagy titkolózás közepette a miniszterelnökség annyit azért „véletlenül" kiszivárogtatott, hogy az új miniszterek listáján az az Ivan Lexa is ott szerepel, akit Michal Kováč (ő tudja, miért) már kétszer is alkalmatlannak minősített magas állami tisztség betöltésére. Most két megoldás között választhat az elnök: vagy aláírja Lexa kinevezését, vagy nem. Ha aláírja, egyértelművé teszi, hogy beismerte: csak és kizárólag Mečiar jóvoltából és embereként ül az államelnöki székben, és az államfői tisztség függetlensége csak fikció. Ha visszautasítja Lexát, várhatóan kampányt indítanak ellene, amelyben az enyhébbek közé sorolható támadások között is ilyen érvek szerepelhetnek: az elnök megtorpedózta a Szlovák Köztársaság véres verejtékkel végre megteremtett politikai stabilitását. Az embernek már-már azt kell gondolnia Lexa ismételt jelöléséről, hogy ez elsősorban az államfő lejáratását és az elnöki rendszer bevezetése felé irányuló út egyengetését szolgálja. NYUGDIJEGYENLŐSDI. A kormány jóváhagyta a nyugdíjak emeléséről szóló törvényjavaslatot. A szöveget olvasva feltétlenül elkedvetlenednek mind a legközvetlenebbül érintettek, tehát a nyugdíjasok, mind azok, akik még aktívak, de már közelednek a nyugdíjkorhatárhoz. Semmi jót nem ígér a kormány „nyugdíjkarbantartási" filozófiája. Ma már szó sem esik a nyugdíjak valorizációjáról, ami azt jelentené, hogy a járadékok összege legalább megközelítően lépést tart a drágulással, illetve az átlagbérek növekedésével. Pedig erre a törvény kötelezné a kormányt. Arról sem esik szó sehol, hogy a nyugdíjak szociális juttatáskénti értelmezése helyett lassan át kellene térni a járadék oly módon történő kiszámítására, hogy minél kevésbé kísértsen az egyenlősdi, ami, ugye, szocialista találmány. A törvényjavaslat számadatait nézve nem nehéz megállapítani, hogy Keltošová csapata minden korábbinál nagyobb mértékben szociális juttatásnak tekinti a nyugdíjakat, és ha még kétszer-háromszor ilyen szellemben módosítják a nyugdíjtörvényt, akkor az egyenlősdit illetően az is megvalósul, amit a kommunisták 40 év alatt sem tudtak megvalósítani. Ugyanis nem egységesen, bizonyos százalékkal növelik a járadék összegét, hanem differenciáltan. A korona devalválódása miatt a kormány mindenképpen a létminimum és a minimálbér összegének növelésére kényszerül, így maholnap már a magasabb nyugdíjak is alig különböznek a minimálbértől. Annyit már most elmondhatunk, hogy az aktív lakosság körében a jelenlegi nyugdíjrendszer kimondottan teljesítmény-visszatartó tényezőként hat, noha a kormányprogram értelmében éppen ennek a fordítottjának, tehát a nagyobb teljesítményre való ösztönzésnek kellett volna bekövetkeznie. Érdekes és érdemes lesz majd figyelni, miként reagálnak a parlamenti pártok és képviselők a kormány kimondottan nyugdíjasnyúzó törvényjavaslatára. TÓTH MIHÁLY CSURKA ISTVÁN PÁRTELNÖK LETT Horváth Lajost és Csurka Istvánt választották meg két társelnöknek a Magyar Igazság és Élet Pártja szombati első országos gyűlésén. Horváth nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a MIÉP akkor alakult meg, amikor „a nemzetinek nevezett kormány külügyminisztere tevékenységéből kifolyólag pozdorjává tört 1100 év magyar történelemfilozófiája ..." Leszögezte, a pártot azok hozták létre, akik megtagadták az ukrán-magyar alapszerződés ratifikálását. Csurka szerint pártjukra azért van szükség, nehogy a magyarság a következő választások után képviselő nélkül maradjon saját hazájában. Szerinte a mai kormányzat kiegyezett a régi elittel, mégpedig azért, hogy megtarthassa hatalmát. A gyűlés határozatban bírálta Göncz Árpádot, mert a résztvevők szerint felhívásával a televízió és a rádió vezetőinek leváltására megsértette az alkotmányt. A gyűlés határozatban szólította fel a párt parlamenti képviselőit, hogy tegyenek lépéseket az államfő ellen. KOKES JÁNOS, Budapest A HÉT VÉGÉN: MPP-KÖZGYŰLÉS Szombaton Somorján ülésezett a Magyar Polgári Párt Országos Tanácsa. Tóth Károlyt, a párt alelnökét kérdeztük meg, miről folyt a tanácskozás? - Három napirendi pontja volt szombati ülésünknek - tudtuk meg az alelnöktől. - Értékeltük a járási közgyűlések eredményeit, a második pontban pedig a közgyűlésre előkészített elnöki beszéd szövegét vitattuk meg. Ez két részből áll: az elsőben az elnök a párt elmúlt egyéves tevékenységét értékeli - ezt írásban kapják meg a résztvevők -, a másik, élőszóban elhangzó rész pedig az MPP jelenlegi politikai álláspontját, a más pártokhoz való viszonyát tükrözi majd. A harmadik napirendi pontban a párt közgyűlésének előkészítésével foglalkoztunk. Meghívtuk az összes közép-európai liberális párt képviselőjét, várjuk a Liberális Internacionálé főtitkárát. A közgyűlésre november 13-án és 14-én Komáromban és Dunaszerdahelyen kerül sor. (gaál)