Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-05 / 258. szám, péntek
ÚJ SZÓ— m RÁKÓCZI-KESERGŐ -NÉMI OPTIMIZMUSSAL 1993. NOVEMBER 5. Rákóczi mellszobra a szülőháza előtt. - Ezt valljuk mi is - mondja Hajdú Jenő. - 1991. április 14-én Borsiban ezért alapítottuk meg a n. Rákóczi Ferenc Emléktársaságot, melynek elnökéül engem választottak. Mindenekelőtt Rákóczi szülőházát akartuk megmenteni a teljes pusztulástól, ugyanakkor a személyéhez és a kuruc korhoz kapcsolódó tárgyi emlékek, dokumentumok összegyűjtését is tervbe vettük. Nem utolsósorban célul tűztük ki n. Rákóczi Ferenc szellemi hagyatékának ápolását. - Kilencvenegy óta már elég sok idő eltelt, melyik területen sikerült eddig a legszámottevőbb eredményt elémi? - Két vonalon is figyelemre méltó eredmények születtek. Örömmel nyugtázhatom, hogy elég sok tárgyi emléket sikerült összegyűjtenünk, csak az a gond, hogy egyelőre nincs hol kiállítanunk. A másik: megteremtettük a lehetőséget, hogy a Kárpát-medence országaiban élő fiatalok, illetve gyerekek évente egyszer találkozzanak Borsiban. E nyáron a zeneiskolák növendékeinek rendeztünk egy versenyt. A kétnapos akció nagyon jól sikerült. A versenykiírásban az is szerepelt, hogy a résztvevőknek a kuruc korral összefüggő zeneszámot is műsorra kellett tűzniük. A jövő nyáron a környező országokban élő nemzeti kisebbségek ifjúsági folklóregyütteseinek találkozóját rendezzük meg Borsiban, melyre természetesen a magyarországi szlovák együttesek legjobbjait szintén meghívjuk. Ezek a fesztiválok több szempontból is fontosak. Mindenekelőtt azt szeretném kiemelni, hogy lehetőséget teremtenek a fiatalok találkozásához, egymás megismeréséhez, a kapcsolatteremtéshez. Természetsen az sem lebecsülendő, hogy a hozzánk ellátogatók n. Rákóczi Ferencről is tudomást szereznek. - Ez a munka kétségtelenül tiszteletet érdemlő, de mi lesz a Rákóczi-kastéllyal? Mielőtt bekopogtattunk volna önhöz megtekintettük, és azt tapasztaltuk, hogy tovább pusztul, semmi jele annak, hogy megmenekülne az enyészettől. Ráadásul most már a mellette levő hatalmas tölgyeket is kivágták, ott hevernek össze-vissza, benőtte őket a gaz..'. - A látvány valóban szomorú, és a helyzet minket is nagyon bánt. A tatarozás címén befektetett 2 millió koronáért a kastélyt még rosszabb helyzetbe hozták, mint amilyenben volt. Barbár módon felszaggatták a KALEIDOSZKÓP padlót, kiverték az ajtó- és ablakkereteket. Ezek a szobák tiszták voltak, egészséges, meszelt falakkal. Ha nem nyúlnak hozzá, most nyert ügyünk van, mert amint említettem, sok tárgyi dokumentumot gyűjtöttünk össze, ezekből tárlatokat nyithattunk volna itt. Az épület keleti szárnyán a tető tatarozását ugyan elvégezték, de ezzel a felújítás abba is maradt, mert a további munkákra már nem adtak pénzt. - Mennyi pénz kellene a teljes felújításra? - Az eredeti tervek 22 millió koronával számoltak, de a mai árak mellett alighanem 60 millió koronára lenne szükség. Ez nagy összeg, és a szlovák kormány még ha akarná, sem tudná a mai nehéz helyzetben előteremteni. Tekintettel erre, mi a Magyarok Világszövetségéhez fordultunk azzal a kéréssel, hogy Rákóczi szülőházának megmentését tegyük az egyetemes magyarság ügyévé. Meggyőződésünk, ha a magyar családok a világ minden tájáról legalább egy szerény összeggel hozzájárulnának a felújításhoz, az eredmény nem maradna el. - Hova, milyen bankszámlára küldhetik hozzájárulásukat? - A Tőketerebesi (Trebišov) Állami Takarékpénztárban 51355-629 szám alatt nyitottunk számlát. Devizaszámlánk pontos megjelölése pedig a következő: 348831432152-512, Všeobecná úverová banka Košice-mesto, Strojárska 11,043 21 Košice. - A kivágott tölgyfák szomorú látványához még nem fűzött kommentárt... 6 - Ez egy magánvállalkozó műve. A kastély mellett termálforrásra bukkantak. Hasznosítását tervezik, de ez még bizonytalan, mert a vállalkozónak ehhez nagy tőkére lenne szüksége, s tudtommal a bankok kellő garancia hiányában nem hajlandók hitelt adni. - És ez a vállalkozó nem kalkulálta terveibe a kastély rendbetételét és idegenforgalmi célú üzemeltetését? - Új szállodák építését tervezi. Igaz, hogy a kastélyban is látott fantáziát, de mivel kaszinót és valamiféle erotikus szalont akart ott nyitni, mi ebbe nem egyeztünk bele. összehívtuk a környék polgármestereit, és egy állásfoglalást fogalmaztunk meg, amit eljuttattunk a borsi önkormányzathoz. Ez természetesen semmilyen jogi erővel nem bírt, de morális hatása volt, s az önkormányzat respektálta nézetünket. A kastélyt tehát hagyta a vállalkozó, de a szabadtéri színpadot a tölgyfák gyűrűjében már nem tudtuk megmenteni. - Szavaiból az érződik, mintha a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság nem kapna olyan támogatást a borsi önkormányzattól, mint amilyet elvárnának. Jól sejtjük? - Való igaz, hogy sokkal őszintébb, konstruktívabb együttműködést szeretnénk. Nem azt kell keresni, hogy ezt vagy azt miért nem lehet, hanem azt kell megmondani, hogyan lehet! Mi az előrevivő lépések hívei vagyunk, a nehézségek ellenére is hisszük, hogy Rákóczi szülőházát meg lehet és meg is kell menteni. SZASZÁK GYÖRGY (A szerző felvételei) A kastélyt egy építési vállalat használja raktárnak. A pusztulás képe - közvetlenül a kastély bejáratánál. MAGÁNKÉZBEN SEM FENÉKIG TEJFÖL A FOGYASZTÓK TOVÁBBRA IS ELÉGEDETLENEK Egyes gazdasági szakemberek úgy gondolták, a privatizációval megoldódik a kereskedelem és az ellátás összes gondja. A kisprivatizáció lényegében befejeződött. Ha a fogyasztókat arról kérdezzük, elégedettek-e az ellátással, csak ritkán kapunk egyértelműen pozitív választ. Tehát az ilyen privatizáció nem bizonyult mindenható gyógyírnak. Erről és az ellátás hiányosságairól beszélgettünk Cernyné Mitterhauszer Mártával, a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség központi igazgatójával. - Valóban nem jött be a szakemberek számítása. S hogy miért? Szerintem azért, mert a privatizációba becsúszott néhány hiba. Az első az volt, hogy a jogi személyeket kizárták a folyamatból. A termelő vállalatok, üzemek - például a pékségek, a konzervgyárak, a húsfeldolgozók - nem privatizálhattak maguknak üzleteket. Lehet, hogy a törvényalkotók akkortájt jól gondolták, de ez a döntésük nem voll következetes. - Miért baj, hogy nincsenek vállalati boltok? - Az egész világon a diszkontáruházakban lehet a legolcsóbban vásárolni, mégpedig azért, mert a gyártó és a vásárló között nincsenek közvetítők, akik a saját hasznukat szintén „ráteszik" a forgalmazott termék árára. - Ez volt a kisprivatizáció egyetlen hibája? - Nem. A másik fogyatékossága viszont még szembeötlőbb! Szétverte a bolthálózatot. Abból indultunk ki, hogy az állami kereskedelem eleve rossz. Pedig Nyugaton is csupán a nagykereskedelmi láncok képesek viszonylag alacsony ráfordítással dolgozni. Tehát mi ellentétes lépést tettünk: míg kint integrálták az apró kereskedőket, mi felapróztuk a meglevő láncokat. És ami még ennél is rosszabb: az új vállalkozók amolyan mindenes üzleteket, szatócsboltokat nyitottak, amelyekben a gombostűtől kezdve a színes televízióig sok-sok holmi kapható. Persze, nem teljes kínálattal. A vásárió sohasem tudhatja pontosan, melyik boltban mit vásárolhat, a vegyeskereskedő pedig a legtöbb esetben éppen csak tengődik. Az ilyen boltok már az egész világon kihaltak, mert túl magas költséggel működtek. Nevetett, vagy legalábbis mosolygott rajtunk a fejlett nyugati kereskedelem, hogy mihez tértünk vissza. Hiszen felborítottuk azt is, ami mindenütt sikeres. Igaz, a világban sem állami vállalatok alkotják a szóban forgó üzletláncokat, hanem többnyire magánkézben levő részvénytársaságok. A privatizáció során nekünk is ilyeneket kellett volna létrehoznunk. - A fogyasztók ráfizettek a privatizációra... - Igen, de rendszerint azok sem jártak jól, akik boltot vásároltak. A .játékba" csak pénzzel, és nem kevés pénzzel lehetett beszállni. Akiknek tőkéjük volt, nem akartak a pult mögött állni, gondolták, megveszik a boltot, a személyzetet megtartják, és nekik havonta mondjuk 10 ezer koronát fizetnek, és vezethetik tovább az üzletet. Általában ezek az elképzelések jöttek be. - Sok kereskedő hitelt vett fel. - Egy részük nem tudta kiszámítani, hogy a kölcsön, a befektetés mikor térül meg. Mások komolyabban mérlegelték, és a mielőbbi megtérülés miatt elkezdték az árakat emelni. - A privatizálok közül kevesen dolgoztak korábban is a szakmában. - Ez is a nagy hibák közé tartozik. Az említett fogyatékosságok részben ebből adódlak. Egy vérbeli, tapasztalt kereskedő ugyanis pontosan ki tudja számítani, milyen feltételek mellett, mikor térül meg a befektetése, és mikor lesz a tevékenységéből haszna. - A fogyasztók szempontjából nagy hátrányt jelent, hogy a korábban gondosan „megtervezett" üzlethálózat, amely szerint egy-egy városban csaknem minden szaküzlet megtalálható volt, teljesen felborult. - Ezen, sajnos, senki sem tud változtatni. - Arról volt szó, hogy a piac majd megoldja ezt is. - Idővel megoldja. A kérdés viszont az, a lakosság kibírja-e a várakozási időt. Szerintem túl sok férfi beszélt bele és döntött erről a folyamatról. Nem mérték fel nčľi szemmel a következményeket. A külföldi példát rosszul értelmezték. Ott ugyanis évtizedes fejlődés eredményeként alakult ki a jelenlegi piaci helyzet. - És mi, fogyasztók tehetünk valamit a helyzet javítása érdekében ? - Fel kell ismernünk végre, mi irányítjuk a piacot. Kevés vásárló él azzal a lehetőséggel, hogy elmondja a kereskedőnek, milyen kifogásai vannak az árukínálattal kapcsolatban. Pedig megkérdezhetnék például a főnök urat, miért csak a drága, külföldi joghurtok vannak a hűtőpultokban. Ha egy üzletembernek naponta többször, többen megmondják: nem tetszik a kínálat, és ha nem változik a helyzet, legközelebb a konkurenciához megyünk, nem hiszem, hogy nem változtat kereskedelempolitikáján. A fogyasztó mást is tehet. Szerencsére már nálunk is léteznek diszkontáruházak, ahol nagyban és viszonylag olcsón lehet vásárolni. Ezt a lehetőséget még kevesen használják ki. Egyre inkább ilyen szempontból is ésszerűen kell megszerveznünk az életünket, hisz az egész vüágon a lakosság többsége ezt teszi. - Az emberek azzal érvelnek, kevés a pénz, nem jut a nagybevásárlásra. - Éppen a kevés pénzzel lehet ily módon jobban gazdálkodni. - Ezzel a lehetőséggel elsősorban a városiak élhetnek. De mit tehetnek a kiszolgáltatott falusiak? - Személy szerint azt hittem, éppen a községek fognak előbb talpra állni. Ám sok helyütt monopolhelyzetben maradt a Jednota fogyasztási szövetkezet. A lakosságnak viszont ott is választott képviselői vannak, nekik kötelességük az ilyen jellegű gondokkal is foglalkozni. Ha az önkormányzat adta bérbe a boltot, akkor esetleg csökkenthetik a bérleti díjat, s akkor az árak lejjebb mehetnek. De ösztönözhetnek további magánvállalkozót is, hogy nyisson boltot. Aztán a fogyasztók eldöntik, melyik üzletben érdemesebb vásárolni, s bizonyára az lesz a sikeres, ahol alacsonyabbak az árak. DEÁK TERÉZ A szlovák rádió magyar adásának vetélkedőjében a minap egymás után hárman sem tudták megválaszolni, hogy ki volt az a neves személy, aki Borsiban, a bodrogközi nagyközségben született. Ha nem tudnám, hogy milyen volt iskoláinkban az elmúlt közel fél évszázad alatt a történelemoktatás, akkor csodálkoznék, hogy sokan nem ismerik II. Rákóczi Ferencet és a személyéhez kapcsolódó eseményeket. Bizton hiszem azonban, hogy eljön az az idő, amikor a közép-keleteurópai országok történelmét a tényeknek megfelelően fogják oktatni a közép-kelet-európai országokban is. A majdani történelemkönyvekből pedig II. Rákóczi Ferencet sem lehet kihagyni. Persze, amíg erre sor kerül, addig is tenni kell, amit lehet, mert vannak területek, ahol nagyon szükséges a cselekvés.
