Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-04 / 257. szám, csütörtök

1993. NOVEMBER 4. •ÚJSZÓ' PUBLICISZTIKA 8 MÚLTFAGGATÓ HABSBURGOK, MAGYAROK, CSEHEK 2. A Habsburg restaurációs kísérletek közül IV. Károly utolsó visszatérési szándéka keltette Csehszlovákiában a leghevesebb reakciót. Bizonyos politikai körökben valóságos hisztéria keletkezett, aminek természetszerűleg megvoltak a belső és külső politikai okai, bár e kísérletnek igen csekélyek voltak a reális esélyei. Ennek ellenére a csehszlovák politika totálisan kihasználta magyarellenes céljai elérésében. De nézzük, mi is lapult e hisztéria hátterében. 1921 nyarán, őszén csúcsosodott ki Nyugat-Magyarországon és a mai Burgenland területén az ún. „bandaháború", amely sok mindenben a mai jugoszláviai háborúskodásra ha-' sonlított A kommün bukása és a románok inváziója után Dunántúl volt az egyetlen meg nem szállt magyar terület Ide menekültek a magyar hadsereg maradékai, a csendőri és tiszti alakulatok, s ezek erős nacionalista, jobboldali fegyveres bandákká szerveződtek. Francia, angol támogatással maga Horthy Miklós is ide tette át a székhelyét Szegedről. Bár az antanthatalmak már akkor benne látták a jövendő magyar állam megszervezőjét, Horthy különösebb erőfeszítéseket nem tett e bandák egyesítésére. Amikor az antant nyomására a románok kiürítették Budapestet, 1919. november 16-án bevonult a fővárosba, és 1920. március elsején kormányzóvá választatta magát. Miután Horthy szembefordult IV. Károly első visszatérési kísérletével, és kormánya 1920. június 4én aláírta a trianoni békeszerződést, a kormányzó elnyerte az antanthatalmak teljes támogatását. Ez megriasztotta a cseh politikát A Dunántúlon szerveződő fegyveres bandák egy része is csatlakozott Horthyhoz, jelentős erőik azonban szembefordultak a trianoni döntéssel, megszállták Burgenlandot, s azt nem voltak hajlandók átadni Ausztriának. Hosszú hónapokig sikeresen harcoltak a gyengécske osztrák hadsereg ellen, és a mai jugoszláv helyzethez hasonló állapotot teremtve, végül is 1921-ben a velencei konferencián kikényszerítették, hogy népszavazás döntsön Burgenland sorsáról. E népszavazás eredményeként került aztán vissza Sopron és vidéke Magyarországhoz. A velencei konferencia döntését a kisantant államai, de legfőképp Csehszlovákia saját politikai vereségének tartotta. Attól félt, hogy ez a népszavazás számára rossz precedenst teremt, és az antanthatalmak máshol is népszavazást rendelhetnek el a vitatott területek hovatartozásáról. Ilyen körülmények közt szállott le IV. Károly repülőgépe a Sopron melletti Dénesfán, és az uralkodóhoz nem csupán a soproni helyőrség, de Prónay szabadcsapatai is csatlakoztak. Csehszlovákiában, de legfőképp Pozsonyban „a magyarországi események híre a szenzáció erejével hatottak - írta a Híradó október 23-án. - Szombat óta egyes készülődésekből (nagyobb rendőri készültség, különböző épületek szigorúbb őrizete stb.) arra lehet következtetni, hogy valami készülődik. Több helybéli lapunk és a bécsi újságok rendkívüli kiadásai hihetetlen gyorsan keltek el. Az újságárusok körül állandó volt a csoportosulás. Amikor aztán este 6 órakor kiragasztották a részleges mozgósításról szőlő parancsot, azt vették körül tömegesen a járókelők. A legképtelenebb híreknek - ami ilyenkor szokás - állandóan voltak terjesztői és hívői is. így délután erősen tartotta magát a hír (természetesen a leghitelesebb információkra hivatkozva), hogy Károlyt meggyilkolták, egy másik hír Horthy elfogatásáról mesélt. Azt is beszélték, hogy Károly bevonult Budapestre, és elfoglalta a trónt. A hírek tehál a végletekben mozogtak, és valószínűtlen voltuk ellenére, vagy talán éppen ezért ragadták meg azokat a hiszékenyeket, akik felültek nekik." Természetesen a prágai kormány pontosan ismerte a helyzetet Beneš, aki ebben az időben kormányfő és külügyminiszter is egy személyben, már vasárnap rendkívüli ülésre hív'a össze a kormányt, amely kommünikét bocsátott ki, s ez hangsúlyozta, hogy „a köztársaság érdekeinek megvédésére haladéktalanul megtörtént minden szükséges intézkedés. A kisantant tagjai között teljes az egyetértés, és az összes intézkedést közösen tették meg úgy, hogy a többi következő akcióra nézve is biztosítva van az abszolút egységes eljárás." Miféle akciókról is volt szó? Annak ellenére, hogy BánfTy Miklós magyar külügyminiszter a nagy- és kisantant országait budapesti nagyköveteik útján már tájékoztatta, hogy a magyar kormány IV. Károly visszatérési kísérletét de facto meghiúsította, a királyt a tihanyi apátságba internálta, és az akció kezdeményezőit becsukatta, Beneš másnap a parlamentben dörgedelmes magyarellenes beszédet mondott amelyben kijelentette: „A csehszlovák kormány el van rászánva, hogy ezúttal mindent megtesz, hogy a Habsburg-kérdést végleg, teljesen elintézze, és az egész ügyet egyszer s mindenkorra befejezze. " Ugyanakkor Blaho Pál szlovák képviselő is kijelentette, hogy Habsburg Károly visszatérése „Szlovenszkő nemzeti, kulturális és szociális halálát jelentené." Beneš azonban nem állott meg az egyszerű fenyegetéseknél. Kisantantbéli szövetségeseivel akcióba kezdett a velencei konferencia által elrendelt burgenlandi népszavazás leállítására, mondván: „Nyugaton még nem ismerték fel eléggé a magyar veszélyt", de azt sem, hogy „a Habsburg-veszedelem nemcsak ezt az államot, hanem egész Európátfenyegeti. " Követeléseiket a Lidové noviny hat pontba foglalva közölte, s ezek közt Károly internálásán túl ott volt az is, hogy a magyar parlament mondja ki a Habsburgok trónfosztását; Horthy eltávolítását; NyugatMagyarország átadását stb. Ha Magyarország nem teljesíti e követeléseket a kisantant államai megtámadják. A Národní listy cseh lap menten harci riadót fújt. „Mi csehek már kétszer verekedtünk a magyarokkal, ha kell, harmadszor is megverekszünk velük." Ugyanakkor Micura, Szlovákia teljhatalmú minisztere is beszámolt a szlovákiai helyzetről, és közölte: „Ha a magyarok maguk likvidálják a Habsburg-kérdést, akkor nem kerül sor háborúra, ha ezt meg nem teszik, akkor a demokrácia és a republikánizmus békeszerető, de erős védelmezői újból felveszik a küzdelmet a monarchista szörnnyeL Ez a küzdelem Magyarországra nézve végzetessé válhatnék". (Híradó, 1921. okL 26.). Mondanunk se kell, hogy Micurának ez a kijelentése nem fedte a valóságot. A viszály nem arról folyt hogy Magyarország királyság legyen vagy köztársaság, hanem hogy az Osztrák-Magyar Monarchia feltámadjon-e. Ez volt a fő tét ez veszélyeztette a kisantant államait s nem a királyság mint államforma. Elvégre Románia és Jugoszlávia is királyság volt sőt a Budapestre bevonult románok egyik követelése 1919-ben az volt hogy Magyarország fogadja el a román királyt saját uralkodójának is. A királyság kérdéséről Szent-iványi József, a magyar pártok parlamenti szónoka is kénytelen volt szólni. A képviselő valamilyen okból késve kapta meg a meghívót Prágába, ezért felszólalását a sajtó útján közölte. „Sajnálom - mondta -, hogy az ülésen nem jelenhettem meg és nem tehettem eleget abbéli kötelességemnek, hogy a csehszlovákiai magyarságot ezekben a nehéz órákban higgadt komolyságra hívjam fel... A Csehszlovák Köztársaság magyarsága a magyar királykérdéssel soha nem foglalkozott érdemben, sőt határozottan kevés érdeklődést tanúsított akkor is, amikor a magyarországi politikusokat túlontúl foglalkoztatta. De a mi politikai helyzetünk természetessé teszi, hogy a magyar királykérdés előttünk másodrendűvé vált, és a jelen pillanatban sem lehel állásfoglalásunk irányítója. Mindez azonban nem zárja ki, hogy meg ne mondjuk, hogy Károly trónralépésének ezt a kísérletét veszedelmes játéknak tartjuk, és a legnagyobb mértékben elítéljük, még akkor is, ha a királykérdés elintézését a magyar állam belügyének tartjuk Elítéltem, mert az ilyen kalandos és külpolitikai helyzettel nem számoló vállalkozás az egész magyarság politikai érettségébe vetett hitét megrendíteni alkalmas." (Híradó, 1921. okt. 27.) Ez a bátor és határozott vélemény azonban már nem sokat változtatott azon a magyarellenes hangulaton, amelyet Benešék és más nacionalista körök Szlovákiában felkavartak. A bosszú és a megtorlás masinériája beindult és Csehszlovákia vezetői nem kívánták leállítani, tovább tüzelték azt. Kiváló alkalmuk nyílott arra, hogy tovább gyöngítsék a csehszlovákiai magyarság erejét. De erről már a következő írásunkban szólunk. SZŐKE JÓZSEF Fohász a KULTÚRházakhoz Kellemes nagyságú, emberléptékű kultúrház. Látszik, hogy gondját akarják viselni: az épület kívülről frissen van festve. Igaz, túlságosan nagyvonalúan, mert az ereszcsatorna, a külső lámpatestek, az épület ún. Iába és az ajtók is, mind-mind bőven kaptak a halványsárga festékből. Nehéz lesz letisztítani, s ha nem sikerül, akkor ugyancsak „kócos" hatású lesz az épületMűszaki kollégáink még sllrögnek-forognak, de díszletünk már áll a színpadon. Az öltözőkhöz innen vezet fel egy-egy lépcső. A férfiak balra, mi, nők, jobbra indulunk, hogy felkészüljünk az előadásra, . Reggel nyolc óra van! Kassáról fél hétkor indultunk, és ez ugye azt jelenti, hogy legkésőbb fél hatkor kellett kibújni az ágyból, hogy be is érjünk a színházba a pontos induláshoz. Jólesett volna egy pohár meleg tea, de nem hűlt ki - ott maradt a konyhaasztalon. Belépünk az öltözőbe - dermesztő hideg! Az idén túl hamar jött a rideg idő, túl hamar szökött ki a nyári meleg a falak közül. Sötét van! Fölső világítás egyáltalán nincs, és a négy lámpácskából, ami a tükrök fölött van, csak kettő „égicsél". A szürke padlószőnyeg foltos, szutykos hatású - porszívó után kiabálna, ha nem lenne a portól berekedve. A vécé zárva — elromlott. Az előtérben a mosdókagylóra ugyancsak ráférne egy kis súrolópor. Különben, hideg víz van! Az öltöző keskeny, a hat és négy személyes asztalt nem tudjuk körülülni, így hatunkból csak ötnek jut hely! (?) - Munkahely. Különben a két asztalt leterítették fehér műanyaggal, és ez jó, mert elég ügyesen le tudjuk törölni vizes vattával, hogy aztán kirakhassuk rá festékeinket, amiket majd felkenünk az arcunkra, szemünkre, szánkra. Oh! Szent Higiénia! Álmos, didegő, kedvetlen toprengés után az öltöző megtelik lassan cipőkkel, kosztümökkel, fejdíszekkel - élettel! Megjelenik a gondnok (?) is. Elkezdi bűvölni, simogatni, tekergetni a gázkonvektor csapját. Fél óra múlva megindul, a fűtés, és újabb fél óra múlva határozottan kezd barátságosabbá válni a légkör. Oh! Ha ez eszébe jutott volna "Valakidnek mondjuk akkor, amikor mi félúton voltunk Kassa és Királyhelmec közöt! De most is hálásan megköszönjük. Élénkebben mocorgunk, minden és mindenki keresi a helyét hogy zökkenőmentesen le tudjuk játszani a mesejátékot a gyerekeknek. Az önök édes, aranyos kis gyerekeinek, kedves királyhelmeciek. És az önökéinek is, kedves tornaiak, csécsiek, bolyiak stb. stb.! Színes festékek mögé rejtjük privát arcunkat a „farmerruhák" hétköznapjaiból tarka-barka kosztümökbe bújunk, elvarázsoljuk magunkat hogy meseélményt izgalmat örömöt szerezzünk a gyerekeknek. S ebben aztán nincs hiba! Nevetnek, fütyülnek, tapsolnak, kiabálnak. Úgy élik végig a játékot, ahogy azt csak a gyerekek tudják. Ilyenkor aztán mi, színészek is boldogok vagyunk, és hajlamosak arra, hogy elfelejtsük az „utat" a varázslatig. Elfelejteni?! A minap belenéztem egyik idősebb kollégám arcába. Kutató szemem botladozott a ráncok barázdái között. Tükör volt ez az arc! Tükre annak a sok-sok viszontagságnak, amit egy tájoló színház művészének el kell(?) szenvednie egy életen át. Tükre a rideg színpadoknak vagyis öltözőknek, hideg székeknek, tükre a pornak, piszoknak a színpadokon, az öltözőkben, a vécékben. Tükre egy Don Quijote-i harcnak azokkal a rémekkel, amik lassan kikezdik az egészségét, bemásznak a pórusaiba, rátelepszenek a hangszálaira, és lasssan fojtogatni kezdik a lelkes lobogást az örömhordozó tüzet, amit hajdan az „isteni szikra" lobbantott föl benne - benne, a Művészben! Tisztelt KULTÚRházak! Közeledik a tél! Kegyelmet kérünk! THIRRING VIOLA Thirring Viola a nagysikerű A régi nyár című operett főszerepében (Bodnár Gábor felvétele)